Az M1-en beszélt az EMMI államtitkára arról, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak van hova fordulniuk, megkapják a megfelelő segítséget. A kormány programot is indít a megelőzésre, az áldozatok segítésére, de a helyzet rendszerszintű kezelése még mindig messze van.
Három milliárd forintot fordít a kormány arra, hogy a családon belüli erőszak (ezt a kormánypárt kapcsolati erőszaknak nevezi) áldozatainak segítséget nyújtsanak. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta a pénzből úgynevezett titkos menedékházat, krízisközpontot hoztak létre.
Egy új fejlesztési forrásnak köszönhetően kríziskezelő ambulanciákat is nyitnak majd, ahol segítséget kérhet, aki azt érzi, valami nincs rendben a kapcsolatában. Azt is szeretnék elérni az államtitkár szerint, hogy minél szélesebb körben – többek között szociális munkások, pedagógusok, rendőrök – kapjanak speciális tudást, amellyel felismerik a bajt és tudnak segíteni is.
Rácsok Balázs, az ökumenikus segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója szintén az M1-en elmondta, hogy a kormányzati támogatással egyre több területen tudnak segíteni. A segélyszervezet három krízisambulanciát fog működtetni. Azt is kulcsfontosságúnak nevezte, hogy beszéljenek a témáról. A megelőzés segítésére országszerte szervez fórumokat a segélyszervezet.
A kormányzati támogatás fontos, de még mindig csak tűzoltás. Ahhoz, hogy valódi eredményeket próbáljon elérni a kormány rendszerszintű változásokra lenne szükség.
Ugyanis például a fent említett krízisközpontokban, csupán 60 napig maradhatnak a bántalmazott családok. Ha szerencséjük van, akkor ezután mehetnek Anyaotthonba, de ezek korlátozott férőhelyek, és városlista van rájuk. Ha a 60 nap után nem talál magának lakhatást a szülő, és nincs anyagi támogatása, akkor jöhet az utca. A gyerek állami gondozásba kerül, vagy ami még rosszabb sokszor a bántalmazó szülőhöz kerül vissza.
Az általunk megkérdezett szakértők szerint inkább arra lenne szükség, hogy a törvényi változások azt segítsék elő, ne a bántalmazottnak keljen elmenekülni a közös otthonból, hanem a bántalmazót emeljék ki a családból.
Erre mutatna utat az Isztambuli Szerződés kihirdetése, amire viszont nem hajlandó a magyar kormány, ahogy arra sem, hogy a szerződés állta támogatott a jogelveket a magyar jogba beillessze.
Emellett szükség lenne, a hatóságok, a szociális szakma, és az igazságszolgáltatás tagjainak is a képzésére, hogy korábban felismerjék a bántalmazás jeleit, és kezelni tudják azokat a helyzeteket amikkel mindennapi munkájuk során találkoznak.
Furcsa az is, hogy miközben számos feminista szervezet végez munkát a bántalmazás kapcsán, a NANE több mint 20 éve tart fenn segélyvonalat, amit a családon belüli erőszak áldozatai rendszeresen használnak is, ők kimaradnak ezekből a fejlesztésekből, a szakmai tudásukat kihagyják, és főként vallásos szervezeteket vonnak be a krízisközpontok, és segélyvonalak üzemeltetésébe.
