Első rész

Fél évvel a választások előtt egyre nagyobb a tülekedés a nyugdíjasok szavazataiért. Varga Mihály – természetesen függetlenül a jövő évi választásoktól – extra kifizetést (nyugdíjprémiumot) ígér novemberre. A Fidesz telefonos kampányt folytat Vona Gábor és a Jobbik ellen, hogy annak kifejezetten a Fidesz radikális nyugdíjas támogatóira vonatkozó szavait úgy tüntesse fel, mintha általában a nyugdíjasokra vonatkozna.

A pellengérre állított Jobbik válaszul megalakította a párt nyugdíjas tagozatát és azzal kampányol, hogy lehetővé tennék a férfiak számára is, hogy 40 évnyi munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. Vona Gáborék emellett differenciált nyugdíjemelést és speciális „magyar” indexálást ígérnek.

A korábbi szocialista miniszterelnök jelölt, Botka László 13. havi nyugdíjat ígért és maga mellé állította a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnökét. Korózs Lajos ezt pontosítva havi 120 ezer forintos 13. havi kiegészítésről beszélt és arról, hogy az MSZP visszatérne a svájci indexáláshoz. A párt honlapján jelenleg Molnár Gyula szavai olvashatóak a témában, aki az idősek világnapja alkalmából 60 ezer forintos nyugdíjminimumról beszél és a nyugdíjas (szociális) otthonok számának megduplázásáról.

Az LMP jó szándéka jeléül a napokban törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amelyben ötvenezer forintra emelnék az öregségi nyugdíjminimum összegét, bevezetnék nyugdíjas infláció szerinti indexálást (ha az magasabb, mint az infláció) és az alacsony nyugdíjakat nagyobb mértékben növelő nyugdíjemelési módszertant javasolnak.

Az Együtt egyéni nyugdíjszámlákat ígér, korengedményes nyugdíjat bizonyos szakmákban, nyugdíjkorrekciós programot, rugalmas nyugdíjkorhatárt, 500 ezer forintos nyugdíjplafont és a nyugdíj célú magán-megtakarítások támogatását.

A Párbeszéd 90 ezer forintos minimum nyugdíjat kínál a nyugdíjasoknak (az alapjövedelem-program részeként), az alacsony nyugdíjak gyorsabb növelését és nyugdíjplafon bevezetését. Újraélesztenék a korengedményes nyugdíjat és a szolgálati nyugdíjat.

A DK alapnyugdíjat és egyéni számlához kötődő munkanyugdíjat ígér, nyugdíjas fogyasztói kosár alapú indexálást, nyugdíj extrát – nyugdíjprémiumot – jó gazdasági teljesítmény esetén, gátat a magas nyugdíjaknak, adókedvezményes nyugdíj-előtakarékosságot. A DK programjában megjelenik az időskorúakra fókuszáló szociális, egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, a gondozás, az ápolás, a nyugdíjas otthonok és a nyugdíjas közösségek támogatása is.

A liberálisok (MLP) nyugdíjas szavazókat érintő aktuális elképzelései nem találhatóak meg a párt honlapján. A 2014-es választási programból annyi derül ki, hogy szeretnék, ha a nyugdíjasok aktív és megbecsült tagjai maradnának a társadalomnak.

A Momentum Mozgalom programjában 35 ezer forintos öregségi nyugdíjminimumot ígér, ehhez korrigált alacsony nyugdíjakkal, nyugdíjas lakóotthonokat, kisbuszos közlekedési hálózatot, nyugdíjjárulék plafont az évi 10 millió feletti fizetések esetében, az öngondoskodás támogatását, és az idősebb korúak munkavállalásának segítését (információt, képzést, rugalmas munkavégzési formákat).

A Bokros Lajos-féle MOMA (Modern Magyarországért Mozgalom) annyit közöl a látogatóval, hogy a svéd nyugdíjmodellre való áttérést tartanák célszerűnek, valamint növelnék az önkéntes magánnyugdíj-pénztárak szerepét.

Látható, hogy alig akad ellenzéki politikai párt, amely ne adna (lehetőleg bőkezűen és sokat) a nyugdíjas szavazóknak, legalábbis az ígérete szintjén. Mivel a téma óriási, az olvasó figyelmét pedig nehéz hosszan lekötni, így a teljesség igénye nélkül szeretnék néhány elemet kiemelni és kritikailag értelmezni a problémahalmazból.

13. havi nyugdíj

A 13. havi nyugdíj már akkor is igazságtalan és a költségvetést jelentősen megterhelő „találmány” volt, amikor anno bevezették. Újra bevezetni nem csupán nem kell, de amint azt korábban is kifejtettem, nem is szabad. Egy pótlólagos nyugdíjfolyósítás, ami a folyó nyugdíjat adja mindenkinek, nem pusztán logikátlan (miért nem emelik inkább a havi ellátási összeget?), hanem borzasztóan igazságtalan is, hiszen az alacsony nyugdíjjal rendelkezőnek keveset, míg a magas nyugdíjjal rendelkezőnek sokat juttat, tovább erősítve az alacsony és magas nyugdíjak közti különbséget.

A 13. havi nyugdíj a nyugdíjak és így az időskori jövedelmek egyenlőtlenségét nemhogy nem tompítja, de egyenesen felerősíti.

A ‘mindenki kapjon egységesen 120 ezer forintot 13. havi nyugdíjként’ sem teszi sokkal igazságosabbá az eredeti elképzelést, bár már belátást mutat abban az irányban, hogy ha már pótlólagos kifizetés, akkor az az alacsonyabb nyugdíjat kapóknak kellene, hogy kedvezzen. A közgazdasági ellenérvek ellenére egy finoman hangolt, az egységes 120 ezres verziónál ügyesebb koncepció mellett, amely az alacsony nyugdíjakat érintő differenciált emelésként működik, szól az az érv, hogy míg az alapnyugdíjba beépülő emelést az érintettek egy idő után „elfelejtik”, addig a 13. havi folyósítás folyamatos emlékeztető számukra, így politikai hasznot hoz a bevezetőnek.

Svájci indexálás

A nyugdíjemelések éves mértékét (százalékosan) több módszer szerint lehet meghatározni. Jelenleg Magyarországon az infláció követő indexálás van érvényben, amely az éves fogyasztói árindex változásának mértékét tekinti nyugdíjemelési alapnak. A svájci indexálás egy másik lehetséges módszer, amely esetében 50 százalékban az éves infláció, 50 százalékban pedig a keresetek növekedési üteme (százalékosan) adja a nyugdíjemelés mértékét.

Svájci indexálás esetén az adott évi emelés mértéke kisebb, illetve nagyobb is lehet az inflációnál (a bérnövekedés ütemétől függően), így a nyugdíjak reálértéke nőhet az egyik, míg csökkenhet a másik évben.

Mivel ma a magyar munkaerő-piacon a túlkereslet (hiány) dominál, amelynek következtében erősen meglódultak a bérek, így a svájci indexálásra való áttérés komoly nyugdíjnövelést vonna maga után. A nyugdíjkassza kiadási oldalán a magasabb kiadási tételek rövid távon nem okoznának gondot a növekvő bérek miatti többletbevételek miatt – feltéve, hogy a járulékalap nem szűkül az elvándorlás miatt. Mi a baj akkor a svájci indexálással? Egyfelől az, hogy konjunktúra idején növeli a nyugdíjkiáramlást, feleslegesen növelve ezzel a keresletet olyan helyzetben, amikor a fiskális automatizmusok éppenséggel a túlzott keresletnövekedés ellen hatnak. Másfelől az, hogy bár a svájci indexálást reálbér növekedés idején mindenki szereti, hiszen a nyugdíjak ekkor az infláció felett emelkednek, de nehéz kitartani mellette, ha a reálbér csökken.

Mert ugyan ki akarná magára haragítani a nyugdíjas szavazókat egy infláció alatti nyugdíjemeléssel? Az nem rossz gondolat, hogy a makrogazdasági teljesítmény növekedése előbb-utóbb megjelenjen a nyugdíjak emelkedésében is, de ehhez a jelenlegi rendszer, amely 3% feletti GDP növekedés felett nyugdíjprémiumot ad, tökéletesen megfelelő. A svájci indexálás bevezetése jelen helyzetben csupán felesleges teher lenne a költségvetés kiadási oldalán.

Járulékplafon kérdése

A Fidesz-KDNP eltörölte a járulékplafont, ami praktikusan azt jelenti, hogy a magas jövedelműek sokkal többet fizetnek be a nyugdíjkasszába, mint korábban (ez mintegy 50 milliárd forintos pluszt jelentett 2012-ben). A pluszbevételek fedezetet teremtettek arra, hogy az elmúlt években a kormány újra, meg újra az infláció fölé lőve, a tényleges árnövekedésnél magasabb mértékben emelje a nyugdíjakat.

A járulékplafon eltörlésével párhuzamosan a Fidesz-KDNP a nyugdíjplafont is automatikusan eltörölte – ami logikus következmény, hiszen, ha a befizetésnél nincs plafon, akkor a kifizetésnél sem adekvát annak létezése –, aminek következtében az elmúlt évek során megjelentek a félmilliós és annál is magasabb nyugdíjak.

A magas nyugdíjak problémája nem feltétlenül abban áll, hogy azok nominálisan magasak – miközben igen alacsony nyugdíjakat is folyósít a rendszer –, hiszen aki többet keresett és több járulékot fizetett, az miért ne kapna magasabb ellátást?

A probléma hosszú távon jelentkezik: egy azonos ideig az átlagkereset után befizető nyugdíjba vonulás utáni átlagosan várható további élettartama ugyanis jóval alacsonyabb, mint azé, aki milliós kereset után fizet járulékot.

Míg az átlagot kereső 7-10 nyugdíjas évre számíthat, addig a magas jövedelműek esetében ez 15-20 év.

Amennyiben a kifizetést igazságosan a befizetéshez arányítjuk, úgy annak „igazságosságának” megítélésekor figyelembe kellene vennünk a várható járadékfizetési időt is: a magas járadékot kapó esetében így – mivel a járadékosi időszak magasabb – évente alacsonyabb összeg kifizetése lenne indokolt. A járulékplafon és vele együtt a járadék maximálás ismételt bevezetése tehát nem pusztán a hétköznapi igazságérzet miatt, de az újraelosztás igazságossága okán is indokolt lenne.

Nők 40 – férfiak 40

A Fidesz-KDNP kormány közelmúltbeli, a munkaerő-piacot illető egyik legkártékonyabb intézkedése volt a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának engedélyezése. Az intézkedés hatására mind nominálisan, mind arányában jelentősen megnőtt az öregségi nyugdíjkorhatárt (2016-ban 63 éves életkor, 2017-ben 63 év és 183 nap) el nem elérők száma, akik a „nők 40” nyújtotta kedvezményes lehetőséget kihasználva 63 éves koruk előtt szereztek nyugdíjjogosultságot (teljes összegű öregségi nyugdíj).

A KSH Nyugdíjak és egyéb ellátások című kiadványában ez a mondat szerepel ezzel kapcsolatban:

„Az ún. „nők 40”-et már közel 140 ezren vették igénybe.”

A kiadvány szerint 2015-ben az új öregségi nyugdíjjogosultságokból 11.316 volt a korhatár betöltése okán, míg 28.524 a „nők 40” miatt szerzett jogosultság (idézett mű, 7. oldal). A 2015-ben nyugdíjjogosultságot szerzett nők mintegy 71,6%-a a tényleges öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt szerzett jogosultságot az öregségi nyugdíjjáradékra.

Mi a baj a „nők 40” programmal?

Először is az, hogy indokolatlanul vezet ki tömegeket idő előtt a munkaerő-piacról, másodszor pedig az, hogy ezzel többletkiadást generál a nyugdíjkasszában mind rövid, mind hosszú távon, miközben a korhatár előtti nyugdíjba vonulással a bevételeket csökkenti.

A befizetések csökkenését és a rövid távú kiadások növekedését úgy vélem, nem kell kifejteni, de a hosszú távú negatív hatást nem árt részletesen ismertetni. Ezt a negatív hatást ismét, akárcsak a nyugdíjplafon eltörlése esetében, a nyugdíjfolyósítás várható idejének meghosszabbodása adja.

Vegyünk egy 18 évesen dolgozni kezdő nőt, aki 40 év munkában eltöltött idő után, 58 évesen nyugdíjba megy 2016-ban, és egy másikat, aki azonos keresettel rendelkezik (életpályán értelmezve), de 23 évesen kezdett el dolgozni és ezért 63 évesen, az öregségi nyugdíjkorhatárt elérve megy nyugdíjba ugyanabban az évben. Mindketten 40 évet dolgoztak, mindketten ugyanannyi nyugdíjjárulékot fizettek be a 40 év munkában töltött idő alatt, ennek ellenére azonos várható élettartam esetén a „nők 40” program keretében nyugdíjjogosultságot szerzett 5 évvel hosszabb ideig fog nyugdíjellátásban részesülni.

A „nők 40” program tehát nem csak munkapiaci hatásai miatt káros, hanem azért is, mert az igazságtalanságot erősíti a nyugdíjrendszerben.

A fentiekből következik, hogy a „nők 40” program férfiakra történő kiterjesztése (Jobbik) nemcsak, hogy nem ajánlott, de szigorúan tilos mindenki számára, aki nem akarja tovább növelni a munkapiaci hiány nagyságát és nem akarja új egyenlőtlenséggel, igazságtalansággal terhelni a hazai nyugdíjrendszert.

Előnyugdíj (korhatár előtti nyugdíjba vonulás)

Érdemes tisztázni két hasonló elnevezésű kategória közötti különbséget: az egyik a korkedvezményes nyugdíj, a másik az előnyugdíj. Utóbbi egyszerűen azt az esetet jelöli, amikor az egyén számára lehetőség van az öregségi nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba vonulni úgy, hogy a korábbi nyugdíjba vonulást csökkentett járadékösszeggel „bünteti” a rendszer.

A korkedvezményes nyugdíj ezzel szemben azt az esetet jelöli, amikor bizonyos szakmák esetében a teljes öregségi nyugellátás megszerzéséhez szükséges korhatár követelmény alacsonyabb, mint általában. A korkedvezményes nyugdíjjal később foglalkozunk.

Az előnyugdíj lehetőségét nem ismeri a mai magyar nyugdíjrendszer.

A Fidesz-KDNP kormány 2011-ben megszüntette az előre hozott nyugdíj lehetőségét, a vonatkozó jogszabály kimondja, hogy 2011 december 31. után ilyen jogosultság nem állapítható meg. A nyugdíjba vonulás előrehozása (más szavakkal a rugalmas nyugdíjba vonulási idő) nem feltétlenül elvetendő ötlet. Ha a korhatár előtti nyugdíjba vonulás együtt jár a korai nyugdíjba vonulás büntetésével, azaz a csökkentett járadékösszeggel, akkor működhet ez a fajta rugalmasság.

Ugyanakkor két észrevételt ezzel kapcsolatban is érdemes megfontolni: az egyik az, hogy még ebben az esetben is érdemes lehet a szolgálati idő minimum előírása és a rugalmasság korlátozása (például 55-65 év közötti igénybevehetőség). Ellenkező esetben egyfelől erős negatív kínálati sokk érheti a munkapiacot (lásd „nők 40” hatása), másfelől igen bonyolult módszerekkel lehetne csak igazságossá tenni (ha egyáltalán) a csökkentett nyugdíj kiszámítását, ha a csökkentés igazságosságánál a várható nyugdíjfolyósítási időtartamot is figyelembe szeretnénk venni.

Korkedvezményes nyugdíj

A korkedvezményes nyugdíj esetében (ahogy már említettem) arról van szó, hogy bizonyos szakmák esetében a jogalkotó leszállítja az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ez alapvetően olyan esetekben szokott megtörténni, amely esetekben az emberi szervezet az átlagosnál jelentősen erősebb terhelésnek van kitéve, magasabb fokú egészségromlás, egészségkárosodás valószínűsíthető azonos idő alatt, mint más szakmák esetében.

Klasszikusan ilyennek számít a bányász szakma, de sok más egyéb foglalkozás is.

A főszabály az volt – amíg ez a nyugdíjforma létezett –, hogy veszélyes munkakörben eltöltött 10 év 2 évnyi korkedvezményre jogosít, majd minden további 5 plusz egy évnyire. A korkedvezményes nyugdíj visszavezetésének valószínűleg nem lenne sem pénzügyi (nem érint tömegeket), sem politikai akadálya (a közvélemény is támogatná), és még az igazságosság irányába tett lépésnek is tekinthetjük.

Visszaállítása jelenleg szerepel a buszvezetők (közlekedési szakszervezet) követelései között, és van olyan ellenzéki párt is (Párbeszéd), amely mintha^[2] ennek visszaállítását szorgalmazná.

Lehet, hogy meglepő lesz, de én nem támogatom a korkedvezményes nyugdíj intézményének visszaállítását. Nem tartom helyesnek ugyanis az általa közvetített elvet: vannak, akik veszélyes (megterhelő) munkát végeznek, az ő egészségük jobban károsodik, a várható élettartamuk alacsonyabb, engedjük hát őket (mintegy kompenzáció gyanánt) hamarabb nyugdíjba menni. Elfogadhatatlannak tartom ezt a hozzáállást!

Azt gondolom, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez a negatív egészségi állapotváltozás ne következhessen be. Munkajogi és egyéb szabályozással el lehet érni, hogy az egészséget fokozottan terhelő munkakörökben foglalkoztatottak ne szenvedjenek magasabb fokú egészségkárosodást

Rövidebb munkaidővel, hosszabb pihenőidőszakokkal, több regenerációs, rekreációs idővel és akár (a foglalkoztató által biztosított) ellátások kötelező igénybevételével, szigorúbb egészségügyi kontrollal és egyebekkel, vagyis szabályozással, véleményem szerint elérhető, hogy egy buszvezető várható élettartama ne legyen alacsonyabb és általános iskolai pedagógusénál.

Szerintem nem mondhatunk le senki életéről sem. Ilyen értelemben tehát nem az a feladat, hogy a korkedvezménnyel hozzuk azonos időre a várható nyugdíjas évek számát, hanem az, hogy munkaügyi és egyéb szabályokkal hozzuk azonos időre a várható élettartamot a különböző szakmák, foglalkozások, munkakörülmények esetében.

A sorozat második részét szombaton közöljük.