Az ATV hétfő esti Egyenes Beszéd című műsorában beszélt először nyilvánosan a ma már külföldön élő Maros Ákos korábbi színész, táncos az őt ért zaklatásról, amelyet elmondása szerint Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház volt főigazgatója és vasárnapi lemondásáig annak művészeti vezetője követett el ellene.
- Kerényi Miklós Gábor, fotó: MTI, Kalló Bea
Maros szerint a Kalmár Péter blogján megjelent ominózus történet róla szól, 1994-ben esett meg Szegeden, amikor 18 éves volt. Elkésett egy próbáról, és elmondása szerint Kerényi Miklós Gábor rendező ezt zokon vette. Este azután azt mondta neki Kerényi, „el kell, hogy fenekelje” őt.
Maros azt hitte, hogy ez egy vicc, de később kiderült, hogy véresen komoly volt. A szegedi Dóm tér melletti Apáthy kollégiumban mind a nadrágját, mind az alsógatyáját le kellett vennie Kerényi előtt a fiúnak, és ő egy pálcával fenekelte el. Később hazafutott, és meg is mutatta a sebeket a családnak.
Maros Ákos nem érzi úgy, hogy szexuálisan zaklatták, és arra kérte a többi áldozatot, hogy ne féljenek, mondják el történeteiket.
A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas Kerényi neve már napok óta lebeg a nyilvánosságban, bár inkább csak utalások szintjén, ugyanis az eddig megjelent vádak nem az áldozatok részéről hangzottak el, vagy azok nem vállalták nevüket.
Vasárnap azonban „Kero” közleményben jelentette be távozását az Operettszínháztól, és az Origón megjelent, rövid, 8 soros szövegben a rendező először utalt ezekre a vádakra:
„Visszautasítom mindazon állításokat, pletykákat, híreszteléseket, melyek az elmúlt napokban engem értek és imádott társulatom mindennapjait, működését mérgezték és mérgezik.”
A lemondást és nyugdíjazásának kezdeményezését szerinte az motiválta, hogy a „nyugodt munkát biztosítsa”. „Szentpétervári bemutatómat követően minden erőmmel azon leszek, hogy tisztázzam magam” – zárult a szöveg.
Kerényi Miklós Gábort elsőként Kalmár Péter, rendező Facebook-oldalán nevezte meg szexuális zaklatóként Kalmár volt felesége, miután a Bors egyik cikke megpendítette, hogy hamarosan robban egy „másik színházi botrány, a szakma már tudja, ki lesz a következő„.
Ezt követően maga Kalmár is írt saját blogján pár napja egy „nyílt levelet” a Facebook-poszt kapcsán Kerényi fiának, anélkül, hogy őt vagy apját megnevezte volna, de sokak számára nyilvánvaló volt, kiről is beszélhet. A sajtóban pedig azóta több cikk is megjelent a híresztelésekről, illetve egy komolyabb anyag az Indexen, amelyben szintén felbukkant a Kalmárnál szereplő motívum „egy fiatal fiúkat elfenekelő” volt színházigazgatóról.
A portál cikkében sem szerepelnek nevek, bár ez több áldozat konkrét történetét is közreadja, de nemcsak ők „rettegnek” a szerző szerint attól, hogy beazonosítsák őket, hanem
„az Index már jelen cikk megjelenése előtt kapott egy fenyegető levelet az illetőtől az ügyvédje útján, hogy amennyiben bármit is írni készülünk az ügyről, annak súlyos jogi következményei lesznek.”
Az eddigi olyan esetekből, amelyekben híres emberekről vagy egyenesen sztárokról derült ki, hogy zaklatással, esetleg szexuális erőszakkal vádolják őket, pontosan tudjuk, milyen fontos a sajtó szerepe. Ugyanis a sajtó feltáró munkájának köszönhető az, hogy az áldozatok a lehető legbiztonságosabb módon, többen és az egykori tanúk, bizalmasok által is megerősített, bizonyítható módon közre adhatják a sokáig éveken át hordozott traumát.
Az újságírók által ellenőrzött hitelességű történetek azt is kiküszöbölik, hogy alaptalanul vádoljanak meg valakit, de azt is, hogy az egyedül előálló áldozat egymaga szembesüljön az ilyenkor szokásos ellenkampánnyal, a negatív vagy az őt hibáztató reakciókkal.
De természetesen ezeknek az ügyeknek a feltárása különösen azért fontos, hogy szélesebb társadalmi megegyezés jöjjön létre arról, hogy a hatalommal való visszaélés és az abúzus elfogadhatatlan, ugyanakkor annyira elterjedt, hogy közösen kell fellépnünk ellene.
Legalább ugyanilyen fontos az érintett intézmények szerepe, és e téren a magyar előadó-művészet zászlós hajói nem járnak az élen. Ha eddig nem tettek semmit az ellen, amiről megdöbbentően sokan tudtak, akkor most végképp itt van az ideje, hogy akár pletykák vagy híresztelések nélkül is hozzáfogjanak a belső vizsgálatokhoz. Illetve tanácsot kérjenek ahhoz a felkészült szakmai szervezetektől, hogy hogyan segíthetnék az áldozatokat, és hogyan előzhetnék meg a jövőben a hasonló erőszakot és visszaéléseket, amelyek nem ritkán életeket vagy karriereket törnek ketté.
Reméljük, hogy a Vígszínházhoz hasonlóan hamarosan többen csatlakoznak például a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez, és részt vesznek a hatalommal való visszaélés és a szexuális zaklatás megelőzését célzó, közös munkában.
