A Jobbik béruniós aláírásgyűjtésével szembeni legfőbb kifogás, hogy a keleti (és déli) valamint a nyugati, vagy másként a centrum és a periféria béreinek egyensúlyba hozása az Unión belül megvalósíthatatlan. Megvalósíthatatlan, mert óriási a termelékenységbeli különbség, ami alapvetően meghatározza ezt a bérkülönbséget, és megvalósíthatatlan, mert úgyse mozdítható erre a politika. De valóban ez a kezdeményezés célja, és valóban megvalósíthatatlan a béruniós követelés?

kép: Alfahir.hu

A bérunió egy európai polgári kezdeményezés: ez úgy működik, hogy ha legalább 7 uniós országból legalább egymillió aláírás összegyűlik, akkor az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell egy adott üggyel.

Esetünkben ez a bérunió, aminek lényege, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” legyen az Unió egyik alapelve. De ezt teljesen baromság úgy elképzelni, hogy azonnal, maradéktalanul.

A bérunió tökéletes eszköz arra, hogy jelezzünk pár problémát az unió döntéshozóinak. Azt például, hogy amiként a magyar rendszerváltáskor sem rendezték a szociális kérdéseket, úgy az unió alapjainak lerakásakor is elmaradt a szociális ügyek és a bérkérdések rendezése. És még mielőtt valaki populistát ordítana, jegyezzük meg, ezt a problémát az EU döntéshozói közül is sokan felismerték, ezért indították el a szociális pillér kezdeményezést, amely sok problémát rendezne az EU-n belül.

De fontos azt is láttatni, hogy a bérkülönbségek, a periféria dolgozóinak kizsákmányolása olyan frusztrációkat kelt, amik a sikeres, közös európai politika alapjait kérdőjelezik meg. Még akkor is, ha ezek a folyamatok nem direkt rosszindulat eredményei, csak a tőke logikájának alapján működnek.

A béruniós kezdeményezés egy jelzés a periféria felől a centrumba, hogy hello srácok itt baj van, és nehezen érezzük magunkat teljes jogú úniós polgárnak, ha egy német ugyanazért a melóért ötször annyit keres, mint mi.

Erre a kezdeményezésre pedig nem is az a helyes válasz, hogy a bizottság hoz egy jogszabályt, miszerint a magyar munkavállaló ugyanannyit kell hogy keressen mint egy német. A változást pont azon a területen kellene elérni, ami miatt a béruniót sokan lehetetlen hülyeségnek gondolják. A bizottságnak több forrást kéne fordítania a termelékenység növelésére, olyan támogatási formákra, amik a bérkülönbségek csökkentését eredményezik hosszú távon.

Márpedig ennek a célnak abszolút van realitása, és van értelme is. Ez pont az a politikai cél, az az álom, vagy az a közös uniós jövő, ami perspektívát tudna nyújtani a keleti országoknak. Még ha tudjuk, valódi béregyenlőség a történetileg meghatározott eltérő gazdasági adottságok miatt nehezen is valósítható meg, ha egyáltalán.

Az úniós, és a magyar politikából is pont az ilyen perspektivikus célok hiányoznak, amik irányt tudnak mutatni a közösségeknek a boldogulásra.

Úgyhogy a Jobbik béruniós kezdeményezése abszolút támogatható. Lenne, ha nem a Jobbikról lenne szó.

Mert a Jobbik mégiscsak az a párt ami most éppen a centrum és periféria közti egyenlőtlenségek csökkentését, a kelet felemelését tűzte zászlójára, de a cigánysággal kapcsolatos elképzeléseiben, az úgynevezett érpataki modellben, vagy a szavazójog korlátozásának ígéretével olyan intézkedéseket támogat és javasol, amik nem arról szólnak, hogy itthon jővőt, felemelkedést, lehetőséget és egyenlőséget kínáljanak az egész országnak, hogy megteremtsék a magyar álmot. Hanem arról szólnak, hogy bizonyos csoportokat kijátszanak mások ellen, megbélyegeznek, és ezáltal azt a hamis látszatot keltik, hogy kínálnak valamit a nem megbélyegezettek számára. Pedig az oszd meg és uralkodj politika a hatalom részéről sose szolgálja az egész közösség érdekét. A bérunioval EU-s szinten ezt mar felismerte a Jobbik, de ez mindaddig hiteltelen lesz, amíg a hazai politikája erre épül.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!