Emma egy francia informatikus, tavaly óta adja közre képregényeit blogján és a Facebookon, és az utóbbi hónapokban több témájával is nagy port kavart Franciaországban, sőt, a mentális terhelést taglaló művével, amely a háztartás és a gyereknevelés többnyire nőkre nehezedő, észrevétlenül maradó szellemi igénybevételére hívta fel a figyelmet, nemzetközi ismertséget ért el, a képregény angolul és spanyolul is megjelent. Nemrég adták ki első könyvét, most pedig a legfrissebb alkotását mutatjuk be, A várakozást, amely szintén a nemek közti munkamegosztás „törvényszerűségeivel” foglalkozik. Vajon a férfiak számára tényleg az első a munka, a nők számára pedig persze a család? Milyen előfeltevéseken nyugszanak ezek a törvények, és miért ne lehetne őket megváltoztatni? 

A várakozás

A barátommal mindig komolyan vettük, hogy ne korlátozzuk a másik szabadságát. – Nem zavar, ha este elmegyek inni valamit?  – Nem, akkor én is elmegyek valahova. Mindketten úgy jártunk szórakozni, ahogy akartunk,

Sosem volt belőle veszekedés. Vagyis… …szinte sosem. PAFF. Átölelsz egy kicsiiiit?

Amikor lett egy gyerekünk, és én visszamentem a munkahelyemre, úgy szerveztük a dolgokat, ahogy a legtöbb pár: A barátom elvitte reggel a bölcsibe, én pedig elhoztam este.

Számomra, akárcsak a legtöbb nő számára ez azt jelentette, hogy sokkal hamarabb kellett eljönnöm a munkából… Áááá, na mindegy, ez van, elindulok! … sokszor félkészen kellett otthagynom egy feladatot…  

…és le kellett mondanom a spontán közös sörözésekről a kollégákkal. – Van valakinek kedve inni valamit? – Igeeen, én nagyon adnám! 

Az, hogy hamarabb elmentem, nem jelentette azt, hogy kevesebbet dolgoztam!

– Jössz ebédelni? – Nem, bekapok egy szendvicset. 

Csak annyit jelentett, hogy aprólékosan meg kellett szerveznem, hogy a lehető legkevesebb idő alatt elvégezzem a legtöbb feladatot.

Miközben úgy néztek rám, mintha lusta lennék. – Szép estét!

Pedig, miután hazaértem, nem kimondottan nyugodt pihenéssel telt az idő. – Menj el szépen fürdeni, én meg csinálok addig vacsorát! – Nem, nem akarok fürdeni!  

Minden egyes este arról szólt, hogy a rendelkezésre álló energiáim határáig elkússzak, hogy kitartsak a barátom megváltó megérkezésééig.  

Az érkezés azonban néha fájdalmasan sokat váratott magára.

Ugyanis, míg a nők, anyává válásukkor a legtöbb esetben lemondanak az éjszakai szabadságukról…

Csak most indulok, be kellett fejeznem a munkát. Iszom egy pohárral a kollégákkal! Beragadt a közlekedés, bocsánat!

…a férfiak esetében ez nem megy ilyen könnyen.

M., a barátnőm mesélte, hogy számára a reményvesztettség csúcsa az az este volt, amikor már alig várta a váltást, és megcsörrent a kulcs a zárban…

De a pasija, aki már egy órát késett, alig vette le a cipőjét, büszkén bejelentette: – Megyek szarni! Mindjárt jövök! Telefon a kézben = Viszlát 2 óra múlva

– De miért nem mentél el a munkahelyeden? – Ott nincs időm!

Nos, természetesen az érzés, hogy valamire „nem jut idő”, teljesen relatív – hiszen közben mi találunk időt arra, hogy elmenjünk a gyerekekért. Innen jön a kérdés, amin sokáig gondolkoztam, mi az oka annak, hogy sok férfinek fontosabb a szakmai felelőssége, mint a családdal kapcsolatos?  

Természetesen, ha életeket kell megmenteni, más a helyzet. – Na, én mára végeztem!

Akárcsak akkor, ha a munkában annyira kiszolgáltatottak vagyunk, hogy kénytelenek vagyunk sokáig maradni a megélhetés érdekében.

De egy csomó olyan munka van, ahol a dossziék és feladatok nem semmisítik meg magukat másnap reggelre! Teljesen lehetséges és normális, hogy ott hagyjuk őket, és hazamenjünk segíteni a végkimerülés szélén álló társunknak.

Mégis, minden munkahelyemen láttam sok olyan apát, akik elég lazán kezelték az időbeosztásukat, kényelmes ebédszünetekkel: – Mit szóltok egy kis kacsasülthöz, csak negyedórára van az étterem? Szenvedélyes vitákkal a folyosón: – A menedzsment jövője a LEAN, azzal vége lesz a lógásnak! Nem túl szakmai weboldalakkal: – Nézd már ezt a majmot a békával!

 

… akik aztán este 8-ig az irodában maradnak, hogy „befejezzék a melót”. – Sajnálom, drágám, nem végeztem, ne várjatok a vacsorával!

Amit anyaként megértünk, és ami sok apa számára még nem világos, hogy szülőként az, hogy a munkahelyen maradunk, hogy befejezzük a feladatokat, nem kötelesség és nem is értékes teljesítmény, hanem egy kényelmes állapot. – Kész, befejeztem az összes feladatomat! Az elvégzett munka kiváltotta kellemes érzés = személyes komfortérzet!

Valójában az a helyzet, hogy a társadalmunk továbbra is nagyon is különböző értékválasztást kényszerít a férfiakra és a nőkre. 1. Munka 2. Család – a férfiak számára. 1. Család 2. Munka – a nők számára.

Így, ha több időt áldoznak a munkahelyükre, a férfiak inkább érzik úgy, hogy kötelességüket teljesítik, mint ha korábban hazamennek, hogy a családjukkal legyenek.

Ráadásul Franciaországban a munkahelyen töltött időt jobban értékelik, mint a valóban elvégzett munkát. – Joseph tegnap éjfélkor írt nekem egy mailt! – Wow!  – És tegnap este 10-kor, mikor eljöttem a melóból, arra gondolltam…

Ami azt jelenti, hogy ha szeretnének kitűnni, előrelépni és jutalomban részesülni, a dolgozóknak – a hatékonyság helyett… Jó éjszakát, főnök!  … elsősorban azt kell bizonyítaniuk, hogy képesek a magánéletükre (tehát családi életükre) szánt idejüket feláldozni a munkaadójuk kedvéért.

Többé-kevésbé elfogadjuk, hogy, a nők, anyaként ne e logika szerint működjenek, még ha ez közben azt is jelenti, hogy le kell mondanunk minden reményről, az előrelépést és a fizetésemelkedést illetően. – Na, akkor én indulok! – Menj csak, vigyázz arra a kis tündérre!

A férfiak esetében még mindig rosszallás fogadja ezt: – Na, megyek a lányomért! – Nincs itthon a feleséged? 

E kényszerek eredményeképp be vagyunk zárva a pozícióinkba…

…ahol egyfelől a nők ellátnak egy szerepet, aminek van értelme, de kimerítő, alulértékelt, és költségekkel jár: kevesebbet keresnek és megsínyli a karrierjük; eközben pedig a férfiak kénytelenek jelen lenni a munkahelyükön, gyakran értelmetlenül, ami viszont pénzügyi és karrierlehetőségekhez segíti őket hozzá. 

Ahhoz, hogy mindebből kilépjünk, találnunk kell rá egy módot, hogy széttörjük ezeket a falakat.

És ehhez meg kell kérdőjeleznünk az értékválasztásainkat. Szerintem ez az, amit fel kell cserélni: Munka – Család. Mivel mindannyiunknak, a magánéletre és a családra szánt idő, elvileg az értékrendünk csúcsán kellene, hogy álljon, és a munkaidő csupán eszköz ennek elérésére. 

Kezdjük el tehát megkérdőjelezni ezeket az értékeket, és azokat, akik ránk kényszerítik őket!

Küzdjünk a kötelező jelenlét ellen! – Még mindig itt vagy, miközben a kisfiad már otthon?  hagyjunk fel azzal, hogy nagyra értékeljük a vállalatnak áldozott szabadidőnket. – És tegnap este 10-kor, mikor eljöttem a melóból, arra gondolltam... – Mi a francot csináltál este tízkor a melóban? Nincs életed, vagy mi?

És dolgozzunk kevesebbet!

De hogyan dolgozzunk kevesebbet, kérdezitek biztos, ha közben szükségünk van a pénzre, hogy eltartsuk a családot? Ez valami olyasmi, amin nagyon sokat gondolkoztam. A második részben azt mesélem majd el, hogy értettem meg, hogy lehet kevesebbet dolgozni, és jobban élni. Ölelek mindenkit, és töltsetek sok időt a lurkóitokkal!