Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ne essünk már hasra a leszbikus szerb miniszterelnöktől

Ez a cikk több mint 7 éves.

A leszbikus szerb miniszterelnök, Ana Brnabić kinevezésének híre futótűzként terjedt szét a magyar nyilvánosság egy részében, és mint korábbi hasonló hírek nyomán, most is beindult a lelkesedés és a bezzegországozás. Pedig ha bedőlünk saját lelkesedésünknek, és politikai csatáinkat mások PR-akcióira történő mutogatással helyettesítjük, akkor nemcsak tisztánlátásunkat veszítjük el, de annak lehetőségét is, hogy jobbá és igazságosabbá tegyük hazánkat.

ana_brnabic_640.jpg

Fotó: Beta/Milan Obradovic

Minden alkalommal, amikor valahol a világban történik valami olyan, ami a szabadságjogok kiterjesztéseként értelmezhető – legalizálják a melegházasságot az USA-ban, muszlim polgármestert választanak Londonban, meleg miniszterelnöke lesz Írországnak, stb. – a magyar nyilvánosság liberális és baloldali részén sokakat elönt a lelkesedés. Nem egyszer hallottam már ilyen esetek kapcsán, hogy „ez óriási eredmény számunkra”. Minden ilyen alkalommal kicsit elgondolkodtat, hogy miért is eredmény SZÁMUNKRA egy-egy ilyen távoli országban zajló szimbolikus esemény, hiszen a gyakorlatban az egésznek nulla befolyása van a magyar állampolgárok életére.

Persze, szép dolog a nemzetközi szolidaritás, és fontos emberi erény, amikor mások sikereinek is tudunk örülni. De az a gyanúm, hogy ezekben az esetekben nem erről van szó. Hanem inkább arról, hogy minden ilyen nyugati szimbolikus aktus újra és újra megerősíti hitünket, hogy ez a történelem haladásának iránya, és bár meg vagyunk késve itt, Európának ezen a felén, de ami késik, nem múlik. Saját jövőnket vetítjük bele ezekbe a eseményekbe: az emberiség fejlődése egyenes vonal, amely A pontból, a fejletlenség állapotából visz B pontba, és vannak országok, akik előrébb vannak ezen az úton, de előbb-utóbb szükségszerűen mi is eljutunk majd oda.

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:

Kövess minket Facebookon:

Ennek a felfogásnak egy másik oldala, amikor saját szomszédainkra kezdünk el csodálattal tekintgetni, amikor egy-egy szimbolikus gesztussal ők is közelebb lépnek a jövőhöz. Ilyenkor jön a bezzegországozás és önmagunk ostorozása. Muszlim nőt jelöl miniszterelnöknek a választásokon győztes párt Romániában? Bezzeg már a románok is előrébb tartanak az úton, mint mi! Legújabban pedig: leszbikus miniszterelnöke lesz Szerbiának? Bezzeg a szerbek! (Ráadásul az egyenes vonalú történelemfelfogás szerint ezek az országok tőlünk keletebbre és „balkánabbra” vannak, tehát elviekeben nekik még hátrébb kéne lenniük az úton, így a bezzegországozás mellé bejön az önostorozás is, hiszen csak elrontunk valamit, ha már a szerbek is megelőznek…)

Félreértés ne essék, kétségtelenül fontos eredmény, ha egy erősen vallásos, patriarchális társadalomban női miniszterelnököt neveznek ki, és ha egy olyan országban, ahol a hatóságok évekig tiltották a melegfelvonulást erőszakos támadásoktól tartva, leszbikus nő kerül a végrehajtó hatalom élére. Ezek a szimbolikus lépések nem elhanyagolandók, ugyanis ki tudják fejezni, hogy egy adott állam hogyan is tekint saját kisebbségi polgáraira – és mindig jobb üzenet, ha egyenlőként tekint rájuk, büszke rájuk, nem pedig elrejtegeti őket, mintha nem is léteznének.

Mi magunk is megvédtük a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau döntését, miszerint egy nagyon sokszínű kormányt állított össze, melyben különböző etnikai és szexuális kisebbségek és fogyatékos emberek is helyet kaptak. A láthatóság, a reprezentáció fontos politikai követelés tud lenni olyan emberek esetében, akiket a hivatalos normák eltakarnak és elnyomnak.

De azért jó, ha fenntartásokkal viszonyulunk saját lelkesedésünkhöz, és helyén kezeljük a bezzegországozást, mert mindennek van árnyoldala is.

Az egyik, talán legkézenfekvőbb veszély, hogy elveszítjük a tisztánlátásunkat. A kinevezett szerb miniszterelnök leszbikussága ugyanis eltakarja a tényt, hogy egy olyan párt politikáját fogja képviselni, amely a délszláv háborúk szélsőséges erőiből, az emberiség elleni bűnökkel megvádolt Vojislav Šešelj pártjából nőtte ki magát, és amelynek antidemokratikus lépései, a nemrégiben lezajlott elnökválasztáson tanúsított jogsértő magatartása ellen tízezrek tüntettek Szerbia utcáin.

Ugyanez Romániában: egy muszlim politikus miniszterelnöki jelölése (majd későbbi visszavonása) nem változtat azon, hogy a román kormánypárt egy velejéig korrupt masinéria, amely megpróbált olyan jogszabályt életbe léptetni, ami által saját elnöke megszabadulhatna a szinte biztos börtöntől. Ez ellen a kormány ellen is százezrek tüntettek hetekig Romániában.

A Justin Trudeau iránti szerelem pedig egy teljesen új szint, a már-már patologikus rajongás Európa szinte minden országában könnyen elfeledteti, hogy a politikus talán csak szimbolikus szinten képviseli az egyenlőséget: amikor a nagyvállalatok és a dolgozók, vagy épp a nagyvállalatok és a környezet védelme között kell választani, akkor Trudeau nem mindig az egyenlőség és a szabadság pártján áll.

Biztos, hogy azzal szolgáljuk legjobban a szabadságjogok, az emberi méltóság és az egyenlőség ügyét, ha egy-egy szimbolikus gesztus nyomán biankócsekket adunk a vezetőknek, hogy azt tegyenek, amit csak akarnak?

És akkor itt jön egy másik probléma ezzel az egész lelkesedéssel: a haladás készen kapott receptjeinek meg nem kérdőjelezése.

A Kettős Mérce vállalt célja, hogy elősegítse egy olyan Magyarország kialakulását, ahol nem pusztán férfiak ülnek a kormányban, ahol nem jelent hátrányt, ha valaki cigánynak született, nem kell attól tartania, hogy kitagadja a családja, mert meleg, a hajléktalanságot nem büntetéssel „kezelik”, a fogyatékos gyerekek tanulását pedig nem elnehezítik, hanem elősegítik. Csakhogy ezek elérése nem magától értetődő, nem a megrengethetetlen progresszív jövő, és nem egy-egy külföldi szimbolikus lépés által teljesedik be.

Ha a mirelitválaszok és mikróban felmelegíthető szimbólumok elveszik a teret a valódi politikai cselekvés, a mozgalomépítés, és a harcok megvívása elől, akkor további elnyomásunkhoz fogunk segédkezni. Ha bedőlünk annak, hogy valamelyik multi milyen csodálatos női emancipációs reklámvideót készített, akkor közben elfeledkezünk arról, hogy ugyanaz a multi kizsákmányolja, éhbérért robotoltatja Magyarország, Románia vagy épp Törökoszág varrónőit.

Ha a magyar társadalmat azzal próbáljuk meggyőzni, hogy lám-lám, a kevésbé „elmaradott” helyeken (vagy épp ellenkezőleg, már a nálunk „elmaradottabb” helyeken is) így csinálják, ahelyett, hogy éjt nappallá téve érvelnénk, megvívnánk a helyi politikai csatákat, bebizonyítanánk, hogy miért jobb mindenkinek, ha egy egyenlőbb és igazságosabb országban él, akkor bezárhatjuk a boltot. Annál is inkább, mert a bezzegországozás jogos ellenérzéseket szül sokakban, pont azért, mert érzékelik a nagy szimbolikus gesztusok és a mögöttük meghúzódó hétköznapi gyakorlatok közötti ellentmondást, kiszimatolják a képmutatást.

És a lelkesedésnek van egy harmadik buktatója: a demobilizálás, a politikai lefegyverzés.

Ugyanis amíg meg vagyunk győződve, hogy egyazon történelmi pálya különböző pontjain vagyunk, nem különösebben szükséges a társadalmunk megismerése, meggyőző és innovatív válaszok kidolgozása. Csak követnünk kell az előttünk járókat, használnunk kell ugyanazokat az kontextus nélküli, szabadon röpködő médiareprezentációkat, amelyeket mások kitermelnek, és minden rendben lesz. Hiszen, ha az a sorsunk, hogy eljussunk a B pontba, akkor túlságosan nem kell erőlködni, a sors már csak ilyen: beteljesül.

Lelkesedni fontos, követendő példákat találni hasonlóképp, de ne váljunk saját vágyálmaink áldozatává. Végzetes hiba lenne egy-egy szimbolikus lépés és az igazságos, méltányos és egyenlő társadalom eszménye közé egyenlőségjelet tenni. Ahogyan hiba lenne hagyni, hogy saját, kézzel fogható valóságunk másik, erősebb, központibb társadalmak kifele sugárzott önképének árnyékában rekedjen. Az eszményeink megvalósításához önálló politikai aprómunkát kell végezni, minden más önámítás.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.