Csak idén költöttünk már rá 6,5 milliárdot, igazából nem is nagyon akarjuk, de a kormány igen, szóval lesz és kész. Bár ezt a mondatot elég sok minden kapcsán el tudnánk mondani, ami miatt most évekig fájhat a fejünk, az az olimpia.

Lassan, ha szeretnénk sem tudunk már elugrani a budapesti olimpia elől – nem is olyan régen Róma jelentette be, hogy nem kíván 2024-ben ötkarikás játékot rendezni. Hogy miért? Mert drága, mert túl sok zöldfelületet vesz el, mert óriási a korrupcióra való lehetőség, és így tovább… ismerős, ugye? Csakhogy nálunk ezek a dolgok (legalábbis kormányzati szinten) nem okoznak problémát. Egyik sem.

Néhány napja pedig az is kiderült, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapest 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott második körös pályázatát is, így egyre fogy az esélyünk arra, hogy kikeveredjünk a slamasztikából.

Persze, ha csak lenne egy olimpia Budapesten, és az lenne a legnagyobb bajunk, akkor minden rendben lenne. Csakhogy Budapesten olimpiát rendezni itt és most – mármint hogy már most költünk rá, de csak 8 év múlva lesz aktuális – nem a létező ötletek legjobbika.

Magyarország az olimpiai sporttörténelem első tíz nemzetének egyetlen olyan tagja, amely még nem rendezett ötkarikás játékokat – figyelmeztetett mindenkit még a nyáron Orbán Viktor arra, hogy hazánknak már jó ideje járna egy kör az olimpiai hullámvasúton.

Az elmúlt olimpiák tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy nagyon nehéz jól kijönni gazdaságilag egy ilyen gigarendezvény lebonyolításából, ami talán egy fokkal nyomósabb érv (kéne legyen) egy olimpia megrendezésekor, mint az, hogy akkor jár-e az a kör, vagy sem…

Az is biztos, hogy nem holmi összeesküvés-elmélet miatt nem rendezhettünk eddig egyszer sem olimpiát. Magyarország, illetve Budapest most tizedszer merült fel mint rendező a listákon. A legközelebb 1920-ban jártunk hozzá, akkor azonban a világháború miatt nem indulhattunk a játékokon. De hogy nem vagyunk, és nem is voltunk soha mellőzött ország, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy már a legelső olimpián, 1896-ban felmerült Magyarország neve a rendezők listáján. És ez azóta sincs másképp. Más kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e arra, hogy ekkora felelősséget vegyünk a nyakunkba?

A többes szám nem véletlen: az egy dolog, hogy országunk vezetői mernek nagyot álmodni (főleg ezek a vezetők: már Orbán első miniszterelnöksége idején komolyan feszegették az olimpia-rendezés lehetőségét, 2001-ben, igaz, akkor még a 2012-es játékokra ácsingóztak). Csakhogy az olimpiát ki is kell gazdálkodni valamiből, nem véletlen, hogy a kormányváltás után rendre financiális okokra hivatkozva zárkóztak el a szocialisták a rendezés lehetőségétől. Aztán jött 2010, azóta pedig nagyot fordult az olimpia megítélése (már megint).

Borkai Zsolt, a MOB elnöke 2014-ben dobta be a köztudatba a 2024-es budapesti olimpia gondolatát. És hiába ágált Tarlós István főpolgármester az önkormányzati választások előtt még arról, hogy az olimpiai pályázat terve nincs a legfontosabb problémák között, a kormány már 2014 utolsó negyedévére közbeszerzést írt ki a korábbi olimpiai megvalósíthatósági pályázat átdolgozására, amivel valójában előkészítették a pályázat politikai támogatását.

Innen pedig nem volt visszaút.

A magyar olimpiának a két éve elfogadott Agenda 2020 nevű program adott reális lehetőséget, a NOB által elfogadott program alapján ugyanis már nem feltétlenül kötelező egy városon belül helyet adni az összes olimpiai helyszínnek, adott esetben bizonyos sportágak versenyeit megrendezhetik más városokban, de akár más országokban is, illetve minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap benne a létesítmények utóhasznosítása. Emellett a szállóhelyek, repülőtéri kapacitás tekintetében is megengedőbb az Agenda 2020, amely így kisebb városoknak is biztosítana lehetőséget a rendezésre.

De valóban van, aki elhiszi, hogy Magyarország (nem, nem csak Budapest) nem rokkanna bele jelen helyzetében egy olimpia megrendezésébe?

Két komolyabb hatástanulmány készült a budapesti olimpia megvalósíthatóságáról, az egyik az eredetileg 2002-ben készült, PricewaterhouseCoopers cég által készített tanulmány, amelyet azóta több alkalommal is átdolgoztak. A csaknem 1400 oldalas dokumentumot a kormány rendelte a pályázathoz, ennek alapján a hazai rendezés körülbelül 4600 milliárd forintba került volna, amelyből a központi költségvetésnek 3000 milliárd hárult volna. Az akkori árakon nézve ez a GDP több mint 10 százalékát jelentette volna a költségvetés számára – ami annyit tesz, hogy Magyarország épp úgy csődbe ment volna, mint ahogy ez történt Görögországgal is.

Emellett a KPMG cég is készített egy vizsgálatot, mely szerint a közvetlenül az olimpiához kapcsolódó fejlesztések 1074 milliárdot emésztenek fel, de az ingatlaneladások, eszközök későbbi értékesítésével kicsit kevesebb, mint 800 milliárd forintra becsülték a költségeket. Fontos hozzátenni, hogy ebben nincsenek benne az egyéb infrastrukturális, és egyéb gazdasági fejlesztések, ezekkel együtt számolva az olimpia óvatos becslések szerint az említett összeg háromszorosába kerülne, igaz, ezekről a fejlesztésekről a kormány és Budapest irányítása is úgy vélekedik, hogy olimpia nélkül is megvalósulnának.

Tehát 2014-ben Borkai bedobta az olimpiát, és érdekes módon 2015 májusára már az addig finoman szólva szkeptikus Tarlós István is beállt az ötlet mögé. Így 2015 júniusában a Fővárosi Közgyűlés is rábólintott a pályázatra.

Azt azért említsük itt meg, hogy a teljes, 1400 oldalas tanulmányt nem kapták meg sem ők, sem a parlamenti képviselők, akik szavaztak az olimpia mellett, csupán egy 100 oldalas kivonat alapján döntöttek, amiben nem nagyon volt feszegetve a kockázatok kérdése…

Pedig kockázatok már a pozitív hangvételű hatástanulmányban is bőséggel voltak: például az, hogy a hazai építőipar mérete és felkészültsége kétségessé teszi az ilyen volumenű beruházások és ilyen ütemű fejlesztések megvalósítását – vagyis egyáltalán nem biztos, hogy lesz elég, megfelelő színvonalú sportlétesítményünk, időben felhúzva, amelyek képesek lesznek befogadni a játékokat. Vagy ott van a tömegközlekedés kérdése, ami 1000 milliárd forintos ráfordítással érhetné el, hogy kiszolgálja az olimpia idején a nézőket, még úgy is, hogy hangsúlyos szerep jutott a tervezésben a helyszínek közti gyaloglásnak is… A tanulmány arra is rávilágít, hogy financiálisan a felkészülési időszakban 3 százalékos éves GDP növekedésre lenne szükség, ahhoz, hogy finanszírozható legyen az olimpiai beruházás – ez jelen helyzetben nem igazán tűnik tarthatónak (2017-re például az optimista előrejelzések is legfeljebb 2,2-es növekedést jeleznek…). Fontos lenne emellett az átláthatóság. Ezt viszont már most tudjuk, látjuk és érezzük, hogy nincs így: kontrollálatlanul ömlik a pénz az olimpiába, még úgy is, hogy egyelőre nem is lehetünk benne biztosak, hogy elnyerjük a rendezés jogát.

És ez csak néhány (igaz, fontos) példa. De a tanulmányban óvatosan felsejlik az is, hogy a pályázat sikerességét befolyásolhatja az ország külpolitikai megítélése, amivel a kormány nem áll a legfényesebben most sem, illetve a lakosság hajlandósága. Nos, ezekben a kérdésekben sem állunk túl fényesen. Igaz, a riói olimpia idején viszonylag nagy volt a lakosság körében az érdeklődés az ötkarikás játékok iránt, de azért a közvélemény-kutatások alapján koránt sem osztatlan immár ez a lelkesedés, a többség nem támogatja, hogy rendezői legyünk a 2024-es játékoknak. Nyár végén például egy kutatásban a megkérdezettek 50 százaléka nem támogatta az olimpia budapesti megrendezését, míg 45 százalék örült volna annak, hogy nálunk rendezik az ötkarikás játékokat (de emellett is beszédes, hogy a megkérdezettek háromnegyede szerint az olimpia túl sokba kerülne, és a pénzt másra kellene költeni, olimpia helyett a válaszadók kétharmada inkább egészségügyet, egyharmada az oktatást fejlesztené, míg egyötöd a szegénységet számolná fel).

Na, nem mintha ez kifejezetten érdekelné a kormányt.

A riói olimpián Orbán Viktor leszögezte: Budapest a megfelelő választás 2024-re, bár néhány héttel később a rádióban beismerte, hogy nem a magyar pályázat a legesélyesebb.

Ettől függetlenül, de ezzel párhuzamosan az olimpiai projektet bonyolító Budapest 2024 Nonprofit Kft. elképesztő ütemben szórja a pénzt, tanácsadásra majd 6 milliárd forint ment el 1 év alatt, a szervezet egy luxusirodaházba költözött, a munkavállalók száma már most több a tervezettnél, összesen 51 fő, így bútorok beszerzésére is szükség volt, és 900 milliót költöttek társadalmi párbeszédre (feltűnt ez valakinek?), amit a Fidesz-közeli klubtulajdonos, Orosz Pál érdekeltségébe tartozó cég zsebelt be, és ez az összeg még csak nem is volt része annak a pár százmillió forintnak, amit a MOB költött 2015 végén az olimpiai pályázatra. Íme egy szép példája az „átláthatóságnak”, ahogy azt a Fidesz elképzeli…

És akkor most kezdjünk el rettegni, mert a a 2017-es költségvetésben már most 45 milliárdot különítettek el az előkészítő munkálatokra. Főleg azért, mert a 2017-es budapesti vizes világbajnokság rendezésének költségei bőven túllépték a 75 milliárd forintot, ami többszörösen meghaladja az eredetileg tervezett összeget. És ha már a vizes vb-nél tartunk: a Gyárfás Tamás körüli botrányok előrevetíthetik azt is, mire számíthatunk a MOB háza-táján. Borkai Zsolt széke ugyanis inog (hónapok óta pletykálják), és egyre fogy a levegő az elnök körül. Nem véletlen, hogy a riói olimpia után erős kritika érte a kormány irányából, majd Orbán Viktor egy tollvonással megvonta tőle a sportfinanszírozást, és visszautalta azt a sportügyi államtitkársághoz, megkötve ezzel a MOB kezét. Borkai azonban egyelőre még állja a csapásokat, jelenleg épp azzal van elfoglalva, hogy a MOB áprilisi közgyűlésén megtartsa székét (aminek érdekében jelentősen átszabja a szervezetet). Az biztos, hogy a MOB elnökének ilyen mértékű kormányzati támadása nem tesz jót az olimpiai pályázatunk megítélésének sem…

Tehát akkor vegyük újra, mink nincs, ami egy olimpiához szükséges:

• Stabil, megbízhatóan működő olimpiai bizottságunk, stabil, megbízható vezetővel.
• Sportlétesítményeink, amelyek képesek lennének befogadni a játékokat.
• Közlekedési infrastruktúránk, ami megkönnyítené a helyszínek közti közlekedést (bár igaz, a 3-as metró helyett már most jobban jár az, aki gyalogol, de ez azért siralmasan kevés).
• Garanciánk arra, hogy nem megy reá az ingünk-gatyánk erre az olimpiára, és nem dönti romba a gazdaságunkat.
• Társadalmi támogatottsága az olimpia rendezési lehetőségének.

És mink van?

Az a mérhetetlen kormányzati gőg és akarat, ami anélkül veri át az olimpia rendezését, hogy erről egyáltalán megkérdezné az ország lakosságát (nem véletlen, hogy foggal-körömmel küzdöttek az olimpiáról szóló népszavazás ellen…). Vagy egyeztetne azokkal, akiknek az életét ez az olimpia meglehetősen megnehezítené (tanulságos volt e szempontból a II. kerületi lakossági fórum, ahol hetet-havat összehazudtak arról, hogy mennyire nem fogja a lakosság életét befolyásolni a játék). Vagy egyáltalán érdekelné őket az, hogy ezzel milyen károkat okoznak – és itt újra csak a II. kerületet lehet példaként hozni, ahol attól sem rettentek vissza, hogy a természetvédelmi terület határait kicsit megbolygassák, hogy kedvezőbb legyen számukra a terep.

Vagyis hiába szól megszámlálhatatlan érv amellett, hogy Budapest, sőt, Magyarország nincs felkészülve egy olimpia megrendezésére. Az eddigiekből ugyanis az derül ki, hogy mindez egyáltalán nem érdekli a magyar kormányt. Ha kell, átverik rajtunk ezt is, hogy saját presztízsüket növeljék, hogy még több pénzt költhessenek kontrollálatlanul, és hogy elmondhassák, ezt is megcsinálták. Igen, még akkor is, ha ezt a többség nem akarja.

Miben bízhatunk?

Először is vessük vigyázó szemünket Párizsra és Los Angelesre. Hátha ők jobb pályázatot nyújtanak be a harmadik körben, hátha alkalmasabbnak találtatnak az olimpia megrendezésére. De kicsit még bízhatunk a NOB-ban is. Mert alapvető szabály, hogy csak olyan város rendezhet olimpiát, melynek lakossága azt jelentős mértéken támogatja. És a NOB komolyan is veszi ezt a feltételt: a 2016-os játékokra pályázó Tokiónál például alacsonynak ítélték meg 2009-ben az 55 százalékos támogatottságot, a rendezés jogát elnyerő Rióban azonban már 85 százalék lelkesedett (igaz, országosan ott is alacsonyabb, mindössze 69 százalékos volt a támogatottság). De ha minden igaz, akkor valamikor a jövő év elején ők (ha már a magyar kormány ezt nem tette meg) majd megkérdeznek minket is arról, hogy akarjuk-e ezt az egész cécót. Igazán üdítő élmény, hogy van, aki kíváncsi erre az egyébként alapvető fontosságú kérdésre.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 356 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!