Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Létezhet európai média? – Berlinben beszélgettünk kelet-európai barátainkkal

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

A német média engem, német-magyart, gyakran felkavar. Szívesen keverik a kelet-európai országokat, pláne ha mindkettőnek konzervatív kormánya van, mint jelenleg Lengyelországnak és Magyarországnak. A leegyszerűsítő tudósításokból nehéz innen nyugatról kiolvasni, hogy ténylegesen mi történik az egyes országokban. Mi történik Orbán és a PiS politikáján túl, hogyan reagál a társadalom a kormányzásra és mit gondolnak a fiatalok a helyzetről? Hogy az érdeklődő berlini közönséggel ezekről a kérdésekről beszélgethessünk, a Polis180 nevű fiatal politikai szervezet öt alternatív, baloldali médiának dolgozó kelet-európai újságírót hívott meg rendezvényére.
kettosmerce-min.JPG

A lengyel Kaja Putot és Przemysław Witkowskit, a horvát Mislav Marjanovicot és a magyar Suha Nikolettet és Kapelner Zsoltot, a Kettős Mérce és a Krytyka Polityczna fiatal szerzőit arra kértük fel, hogy maguk meséljenek az aktuális fejleményekről, és az alternatív média helyzetéről országukban.

A Krytyka Polityczna nevű baloldali lengyel portál naponta közöl kül- és belpolitikai témájú híreket, elemzéseket, publicisztikákat. Kelet-Európai társaikkal, többek közt a Kettős Mércével közösen politicalcritique.org címen angol nyelvű portált is szerveznek, a felületen szlovák, cseh, magyar, lengyel és ukrán portálokról átvett és fordított szövegek jelennek meg. Így az angoltudással rendelkezők a felületen keresztül tudják követni  a legfontosabb Kelet-európai politikai fejleményeket.

„A neuköllni B-Lage kocsma hátsó terme tele, fullasztó meleg van. A szervezők nem számoltak ennyi látogatóval,” írja másnap a Berliner Zeitung nevű napilap. Neukölln a magyar olvasók számára leginkább egy „no-go zóna”-ként lehet ismert, dehát jól tudjuk hogy ilyenekben jönnek össze a legérdekesebb emberek.

Rövid bemutatkozás után az öt vendég öt külön asztalnál válaszolt a hallgatók kérdéseire. A megjelentek jó háromnegyed órán keresztül érdeklődően figyeltek, kérdeztek és vitatkoztak az őket érdeklő kérdésekről a meghívottakkal.

Kaja Puto, a varsói Krytyka Polityczna újságírója így számol be az asztalánál hallottakról: „Örültem hogy megvitathattuk a fiatalok radikalizációját a különböző Közép-Kelet Európai országokban. A nyugati média rendszeresen fekete-fehéren mutatja a Közép-Kelet Európai társadalmat: az ő szemszögükből nézve a társadalom egyik, „jobb”, része liberális, nyugat-barát, fiatal, képzett, és nagyvárosban él. A másik pedig „rossz”: konzervatív, vallásos, öreg és nem képzett. De ma ez az egyszerűsítés már nem működik: Lengyelországban ugyanúgy mint Magyarországon, látjuk hogy a radikális jobboldali mozgalmak is egyre népszerűbbek a fiatal generációban.”

asztal-min.JPG

„Igazán kellemes meglepetés volt, hogy ilyen sokan eljöttek,” mondja Suha Nikolett, a Kettős Mérce írója, és az esemény másik meghívottja. „Valljuk be, Magyarország és Lengyelország az „egzotikus” posztkommunista demokrácia címkén túl sok újat nem tud felmutatni manapság. Hacsak nem azt, hogy a jobboldal és az úgynevezett keresztény értékek megerősödése mellett mindkét ország a populista politika felé irányult.”

Kapelner Zsolt, aki rendszeresen ír a Kettős Mércének, csoportjában arról beszélt, milyen felelőssége lehet a médiának a baloldali mozgalmak erősítésében. Zsolt szerint a médiának támogatnia  kell a társadalmi mozgalmakat, mint például az AVM lakhatási mozgalmának Magyarországon. „Lengyelország és Magyarország nagyon különböző esetek,” – ezen a német média gyakran áttekint. De ugyanúgy fontos, hogy a támogatás átívelje a határokat,” teszi hozzá Zsolt. Ez azt jelenti, hogy Kelet-Európai fiatalok tudjanak egymás politikai küzdelmeiről és hogy nyugati fiatalok és érdeklődjenek az iránt, hogy mi történik Kelet-Európai mozgalmakkal. De közben maga sem biztos abban, hogy ez mennyire tud működni egy olyan Európában ahol Kelet-Európa és az ottani események egyre inkább periferikusnak számítanak.

Suha Nikolett így számol be az asztalánál feltett kérdésekről: „Az asztalomnál nagyon kedves es érdeklődő fiatalokra találtam. Nem meglepő módon ugyanazok az általános kérdések hangzottak el tőlük: milyen típusú diszkrimináció éri a romákat, hányan vannak, milyen nyelvet beszélnek, mi a különbség a romániai és bolgár cigányok, ill. a magyar cigányok között, hogyan alakult ki az a gyűlölködő, szélsőséges hozzáállás a cigányokkal szemben Magyarországon, amit otthon tapasztaltam. Gyakran tapasztalom, hogy a cigánysággal kapcsolatos sztereotípiák annyira mélyen gyökeredzenek, hogy csak kevesen jutnak el valós, kevesbé generalizáló információhoz a romákkal kapcsolatban.”

A háttérinformáció hiánya miatt sajnos nehéz volt a felszínesnél többet beszélgetni a politikai aktualitásokról a csoporttal. Nikolett mégis úgy véli, hasznos és kellemes volt a neuköllni kocsmában eltöltött este: „Akkor is, ha ebben az esetben nem tudtunk valódi hazai eseményeket alaposan megvizsgálni, érdekes tapasztalat volt mindannyiunknak együtt beszélni magunkról, az okokról, a következményekről. Az érdeklődés felkeltése vagy megtartása, és a nyitottság, pozitív szemlélet volt a legfontosabb, amit a résztvevők nyújtottak.”

A kérdés az, hogy mennyire lehet együtt beszélgetni, együtt dolgozni egy olyan Európában, amelyben az országok nagyon eltérnek egymástól, ha az ott élő emberek valóságát nézzük. Zsolt erre is felhívja a figyelmet, amikor azt kérdezi a hallgatóságtól, hogy szerintük mennyi az átlagfizetés Csehországban, Magyarországban, Németorszában? A „periféria” fogalma itt válik igazán értelmessé. Az eltérő számok mutatják, hogy nem lehet sikeres EU-integrációról beszélgetni, míg a fiatal magyarok, lengyelek, csehek Londonba és Berlinbe vándorolnak, hogy ott alacsony fizetésű munkákban még mindig jóval többet keressenek mint otthon értelmiségiként.

Az eseményen sok magyar volt jelen, akik régóta Berlinben élnek, lengyelek, akik a Razem párt Berlini csoportjában aktívak, németek, akik még soha sem jártak a kétórányira fekvő lengyel határnál. Vajon működhet média a nyelvi és társadalmi valóságokon átívelve? Talán akkor, ha továbbra is együtt szervezünk, fordítunk egymásnak, együtt készítjük a médiát, tényleg közelebb hozhatjuk a valóságainkat. Vagy legalább megérthetjük, hogy hogyan élnek Európának ezen és azon a felén.

A képeket Marta Madej készítette.

Olvass tovább!