Van egy jó hírem, a nap majd holnap is felkel, ahogy éppen most is, miközben Donald Trump megnyerte az amerikai elnökválasztást. Persze ki tudja, ez sem biztos, ha rátenyerel az atomrakéták inditógombjaira. Persze ez túlzás, ha ma ránézünk az amerikai politikai rendszerre, a fékekkel és ellensúlyokkal képes megállítani egy elnök túlkapásait. Ma még.
Tehát holnap is felkel a nap, de egy dolgot annak is a fejébe kell verni, aki eddig nem értette meg, a történelem bizony nem ért véget. Az a világrendszer viszont, ami a nyugati világot, és ezáltal a bolygónkat uralta, a brexit után és Trump megválasztásával kimondható, bizonyosan megrengett.
A nyugati választók két alkalommal súlyosan megbüntették az egész politikai elitet, méghozzá a nyugati elit két bástyájában, az USA-ban és Nagy-Britanniában. Az elkövetkező napokban sokan fogják elemezni, miért, és hogy történt ez, de ha a két választói térképre nézünk, azt láthatjuk, az alsó-középosztály, a kékgallérosok, a dolgozók azok, akik erős üzenetet küldtek, és sajnos olyan üzenetet, amelynek következményei rájuk nézve is károsak lesznek. Sőt, talán rájuk nézve lesznek a leginkább károsak.
Percről-percre közvetítésünket a választásról itt olvashatjátok:
Lehet persze emberi butaságról értekezni ezek után, csak ez nem vezet eredményre, nem segít a mostani történések okainak feltárásában, és nem is igaz valójában.
Megingott a bizalom a pénzügyi rendszerben, a politikai rendszerben. A választók óriási csoportjai e legfejlettebb országokban nem érzik magukénak, korruptnak és nemtörődömnek látják a demokratikus rendszert és vezetőit, és földrengést is hajlandóak előidézni, hogy ezt kinyilvánítsák. A Brexit és Trump győzelme is annak köszönhető, hogy ezt a problémát az elit megpróbálta a szőnyeg alá söpörni, nem venni róla tudomást. Ez nem sikerült.
A kérdés a hogyan tovább.
Van-e az eliteknek válasza erre a problémára, és mit kezdenek a feltörekvő elitellenes autokratákkal? Hogyan szerzik vissza a szavazók bizalmát?
Esetleg maguk az emberek lesznek képesek kezükbe venni a hatalmat, és valódi demokratikus rendszereket kiépíteni?
Vagy most valami egészen más jön, amiről nem tudhatunk semmit. Csak sejthetjük abból, ahogy Erdogan, Putyin, Trump beszél és cselekszik.
A kérdés az, mennyit tudunk megőrizni azokból a vívmányokból, amiket az emberiség az elmúlt száz évben felállított, abból a demokráciára épülő rendszerből, amit a korrupció, a gazdaság és a politikai elit összefonódása a földre rántott.
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!