Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bolba Márta: Hiszem, hogy lehetünk újra bizalomteli ország

Ez a cikk több mint 7 éves.

A népszavazás előtt két héttel dr. Kocsis Máté polgármester úr összehívta a Józsefvárosi Egyházügyi Tanácsot, és két órán keresztül beszélgetett a helyi klérussal a népszavazásról. Arra kérte a megjelenteket, hogy a híveiket arra biztassák, hogy vegyenek részt a népszavazáson. A találkozó egyik legkínosabb pontja az volt, amikor megkértem a megjelenteket arra, hogy segítsenek nekem befejezni a mondatot… nem jutott eszembe ugyanis pontosan a népszavazásra feltett kérdés. Kiderült, hogy senki nem tudja a kérdést. A Fidesz kommunikációs igazgatója, aki 11 megyében kampányolt az ügyben, szintén nem tudta, hogy mi is a kérdés. Arra sem tudott válaszolni jogászként, hogy milyen jogi következményekkel járna az igen vagy a nem válasz. Akkor mi a kérdés? Mit is akar a magyar nép?

onkentes.jpg

Jelenet Papp Bojána Segítség című filmjéből, amely azokról az önkéntesekről szól, akik a menekültkrízis során segítették az érkezőket; Forrás:444.hu

A népszavazásra feltett kérdés:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió
az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is
előírhassa nem magyar állampolgárok
Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Először is, nem akarom, hogy manipulatív kérdéseket tegyenek fel nekem. Ez a népszavazási kérdés több szempontból is álságos. Maga a kérdés egyrészt azt sugallja, hogy az EU ellenséges velünk szemben, másrészt pedig azt, hogy Magyarország képtelen lenne kötelességeinek ellátására idegenekkel szemben. Nem akarom, hogy ez a gondolat még mélyebbre eressze a gyökerét! Azt akarom, hogy az Országgyűlés járuljon hozzá egy közös európai humanitárius feladat közös megoldásához. Azt akarom, hogy ne legyen kérdés hazámban az, hogy bízunk-e abban a nemzetközi közösségben, amihez önként csatlakoztunk, és számtalan előnyét élvezzük.

A menekültekkel kapcsolatos kötelességeinket a szeretetre való szabadságként élem meg, és nem a szabadságom korlátozásaként.

Azt akarom, hogy az Európai Unió polgáraként, magyar állampolgárként vállaljunk felelősséget az okozott nemzetközi humanitárius katasztrófa áldozatainak megsegítéséért. Arányosnak tartom a befogadandó menekültek számát, sőt úgy gondolom, hogy ennél sokkal több embert is képes lenne befogadni ez az ország.

Hiszem, hogy Magyarország egy vendégszerető ország, amely képes arra, hogy szociális munkásainak és mértékadó szellemi vezetőinek szakértelmét latba vetve, a lakosság segítő szándékát csatornázva, az önkéntesek munkáját jól koordinálva szakszerűen elbírálja 1290 ember menedékkérelmét, és szeretettel fogadja az oltalmazottakat. Mert erről beszélünk. Ezt a feladatot akarná az EU ránk bízni. Ehhez nem járul hozzá az Országgyűlés?

Támogasd a Kettős Mércét, hogy ne csak a kormányzati gyűlöletpropaganda jusson el az emberekhez, hogy a Mérce cikkei még több emberhez eljuthassanak a népszavazás kapcsán. Támogass minket 1000, 2000 vagy 5000 forinttal (ezekből az összegekből plusz 1000, 2500, vagy 7000 emberhez juthatunk el), és írd be a közlemény rovatba, hogy népszavazás; az így beérkező pénzeket a Népszavazással kapcsolatos cikkeinek, posztjaink Facebook-hirdetésére fogjuk fordítani.


támogatás bankkártyával

Ha Paypalen vagy banki utalással támogatnál minket, ide kattints.

Aki az egyházi útmutatásról részletesebben érdeklődik, megteheti itt: Pálfai Zoltán makói plébános összegyűjtötte a katolikusok számára iránymutató társadalmi tanítást a kérdésben, ezt erősíti a szerzetesrendek legfrissebb közleménye is, interjú Forrai Tamás jezsuita tartományfőnökkel, Fabiny Tamás, evangélikus püspök nyilatkozatai is széles körben ismertek a menekültkérdésben. Evangélikus egyházunk legfőbb üzenete, hogy az igaz ember hitből él!

Keresztényként abban hiszek, hogy Jézus útja az ország jövőjének kulcsa: Jézus szeretetet parancsol. Arra biztatja az őt követőket, hogy ne féljenek! Krisztus befogadásra hív, és amikor azt kérdezik tőle, hogy ki a felebarát, azaz hol van a szeretet határa, akkor csavar még egyet a válaszon, és egy ellenséget, egy samáriait állít példaként a farizeusok elé, mert irgalmas volt a sebesülthöz. A szeretetnek ugyanis nincsen határa.

Lelkészként komolyan veszem azt a feladatot is, hogy segítsem az embereket a félelem kezelésében, a kockázatok reális felmérésében. Sári Gabriella szerzetes nővér videóüzenete is segíthet a félelemeinkkel való szembenézésben. Mert a bátrak is félnek. Sajnálattal látom, hogy a magyar állam nem segíti kellőképpen, hanem sokszor akadályozza a menekültekkel kapcsolatos szociális munkát azzal, hogy erőforrásokat von el erről a területről, és a félelem és gyűlölet felszításával akadályozza a társadalmi beilleszkedést. Hiszem, hogy együtt képesek lennénk országunkat kiemelni abból a lelki válságból, ahová süllyedtünk.

Hiszem, hogy Magyarország lehet újra bizalomteli ország. Bízom abban, hogy Magyarország képes megküzdeni ezzel a feladattal, és ennél nagyobb feladatokkal is, melyek valóban eldönthetik az ország jövőjét: versenyképes oktatási rendszert alakít ki, és megküzd az elszegényedéssel.

Elég jómódúak, okosak és nagylelkűek vagyunk hozzá! Érvénytelen szavazatot adok le október 2-án, mert nem hagyom magam rossz kérdésekkel félrevezetni, inkább a valódi kérdések megoldásán dolgozom tovább. A mesterségesen felépített félelmek és gyűlölet ledolgozása ugyanis évtizedekre elegendő munkát adott nekünk, lelki vezetőknek.

 

Románné Bolba Márta
evangélikus lelkész

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.