Aslı Erdoğan regény- és újságírónőt augusztus 17-én tartóztatták le Törökországban. Azóta magánzárkában van, fellebbezését a török bíróság elutasította. Cukorbeteg, de gyógyszereit nem kapja meg rendszeresen. A vádak ellene „terrorista szervezethez való tartozás” és „a nemzeti egység aláásása”. Aslı Erdoğan néhány hét alatt a török kormány elnyomásának és a szólásszabadság elvesztésének jelképévé vált.
Aslıval tavaly ősszel két hónapon át együtt teáztunk szinte minden reggel a krakkói Villa Decjusza alkotóház konyhájában, ahol ő menekült íróként élt az ICORN támogatásával. Lefőztük a teát, és aztán kiálltunk a kapu elé, ahol Aslı ismerősként üdvözölte az arra sétáló kutyákat. Italunk forró gőze beleolvadt a kora reggeli, őszi ködbe.
„Akkor te kedvelni fogod Aslıt”, jelentette ki az irodalmi program vezetője, amikor megérkezésem után, az első bemutatkozáson elmondtam, hogy nőmozgalmi aktivista vagyok, és különösen érdekelnek a női írók. De a találkozásra várni kellett, mert Aslı épp hazautazott egy rövid látogatásra, és felkereste a kurd háborús zónát. Miután visszajött Krakkóba, heteken át összerezzent, ha valaki váratlanul lépett be a közös konyhába.
Aslı Erdoğan évek óta írt a kurd Özgür Gündem újságba, ezért amikor augusztus közepén a rendőrök lecsaptak a szerkesztőségre, és többeket őrizetbe vettek, akkor bevitték őt is. Aslı mindig hangsúlyozta, hogy bár ő török, úgy érzi, kötelessége a legelnyomottabb csoportok mellett kiállni. Nem csak a kurdok ügyét vállalta fel, hanem például ő írt elsőként azokról a táborokról, ahová az Afrikából érkező fekete bevándorlókat zárták a kilencvenes években. Nőjogi aktivistaként írt a transzembereket ért erőszakról, és gyakran mondogatta, nem gondolta volna, hogy Lengyelország olyan súlyosan patriarchális, mint a hazája. (Később, beszélgetéseink nyomán ezt a meglátását kiterjesztette Magyarországra is.)
Bár nyolc regénye jelent meg, és közülük nem egyet több nyelvre is lefordítottak, pályáját nem íróként kezdte, hanem részecskefizikusként az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN). Rengeteg vicces története volt arról, milyen török származású, fiatal nőnek lenni egy szinte teljesen férfiak uralta tudományos intézetben. Végül az írói pálya mellett döntött, és ezt csak akkor bánta meg egy percre, amikor évekkel később a kutatócsoport, ahol egykor dolgozott, bejelentette a Higgs-részecske megtalálását. Nem mellesleg profi balerinának készült fiatal korában.
Nehéz ezt leírni, de Aslı Erdoğan már nem fiatal, holott még csak negyvenkilenc éves. Egészségét megtörte a sok stressz okozta betegség. És én, aki öt évet dolgoztam segélyvonalon, felismertem szavaiban, mozdulataiban, hangjában a súlyos traumák nyomát. Mégis a humora és a megvesztegethetetlensége hagyta bennem a legmélyebb nyomot.
A Nemzetközi PEN közel száz letartóztatott törökországi írót és újságírót tart számon. Aslı Erdoğan közülük csak egy. Számomra és sokak számára viszont a kortárs török irodalom egyik legfontosabb alakja, az Erdoğan-kormány elnyomó politikájának egyik áldozata, és a soha nem megalkuvás jelképe. Amikor januárban Aslı hazaköltözött Isztambulba, akik ismertük, mindannyian izgultunk érte. De ő azt mondta, nem bírja a sok éve tartó száműzetéssel járó magányt. Arra vágyott, hogy néha megihasson egy csésze teát barátaival a Boszporusz partján. Aslı Erdoğan jelenleg a Bakırköyi Női Börtönben vár tárgyalására. És én hiába halogattam ennek a cikknek a megírását, abban bízva, hogy a letartóztatása csak tévedés volt.
Aslı a következő üzenetet küldte a börtönből támogatóinak:
„Egész életemben az elnyomottak mellett álltam, és mindig tudtam, kik az áldozatok, mert a szívemre hallgattam. Valójában nem lep meg, hogy húsz éve tartó harcom az erőszak ellen végül erőszakot érdemelt ki. A békét fenntartani nehezebb, mint harcolni, és háborús időkben a békét védelmezőket vonják felelősségre elsőként.
Hálás vagyok mindenkinek, mindenkinek, aki hangot ad együttérzésének. Ez az első alkalom életemben, hogy nem érzem magam egyedül.
Szeretettel
Aslı”
Szeptember 10-én a török hatóságok újabb prominens írókat tartóztattak le, az Althan-fivéreket. Már több mint kettőszáz szerző, kiadó és egyetemi professzor írta alá azt a nyílt levelet, amely elítéli a McCarthy-éra boszorkányüldözéséhez hasonlatos letartóztatásokat, és követeli a török írók és újságírók szabadon engedését. Az aláírók közt szerepel a magyar olvasók által is ismert Nobel-díjas Orhan Pamuk, Elena Ferrante, Eli Shafak, J. M. Coetzee, Margaret Atwood, Monica Ali, Hanif Kureishi és sokan mások.
Aslı Erdoğan szabadon engedése érdekében számos kampány indult, a Nemzetközi PEN hivatalosan is kiállt mellette, és petíciót intézett a török vezetőkhöz.
Magyarul is olvasható egy, a börtönben vele készült interjú, Horváth Bálint fordításában.
Cserháti Éva
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
