Minden idők eddigi legdrágább olimpiáját 2014 februárjában tartották Oroszországban, a Fekete-tenger partján elterülő üdülővárosban, Szocsiban. Pedig az 50 milliárd dollárt felemésztő sportesemény nem is nyári olimpia volt, mégis kb. 10 milliárddal körözte le a korábbi rekordtartó pekingi olimpiát. Az eseményt megelőző hónapokban és aztán az olimpia heteiben a világsajtó Szocsi különböző botrányaitól volt hangos, közülük főleg többé-kevésbé humoros esetek kaptak nagy visszhangot: a félig kész szállodai szobák, a hirtelen megszakadó járdák, az ajtómentes WC-fülkék. De hogyan élték meg mindezt az ottani lakók? Azok, akik egész életüket Szocsiban töltötték, és akiknek azóta minden nap az olimpia emlékével és következményeivel kell együtt élniük?
Fotó: Egy kilakoltatott család tagjai szemlélik lebontott otthonukat Szocsiban. / Mihail Mordaszov, hrw.org
A 2014-es szocsi játékokon valószínűleg a legkisebb gond az olimpiai létesítmények és félkész szállások állapota volt. A korrupció elképesztő mértéke, az építkezéseken dolgozó bevándorló munkások embertelen és jogtalan kizsákmányolása, a környezet meggondolatlan pusztítása mind-mind hozzájárult az esemény rossz hírnevéhez, melyet Oroszország nemzetközi státuszának javítása érdekében akart mindenképpen megrendezni. A legsúlyosabb árat kétségkívül a több ezer helyi lakos fizette, akiknek az életét hosszú ideig, vagy talán örökre tönkretette.
Az 50 milliárd dollár egy jelentős szelete az építkezési beruházásokra ment el, melyek Szocsinak és környékének két pontján koncentrálódtak: Szocsi Adler kerületében, valamint a hegyekben elhelyezkedő Krasznaja Poljana településen, ahova a hegyi sportesemények létesítményét építették. Továbbá az Adlerben elhelyezett Olimpiai Park és Krasznaja Poljana közötti útvonalon a csillagászati áron épült autópályára és vasútvonalra ment a pénz, amely egyben a legsúlyosabb környezeti károkat is okozta. A csillagászati ár itt nem túlzás: ez az út többe került, mint amennyit az USA a Mars-programjára költ.
„Az egész falu szenved”
A két fő olimpiai helyszín között húzódó autópályának egyik legnagyobb áldozata egy teljes falu népessége volt: az úttól nem messze, a hegyekben található Ahstir településhez nem épült elvezető út, sem pedig gyalogos átkelőhely, pedig a buszmegálló, ahonnan a helyiek például az iskolába és a kórházba mentek, az út túloldalán volt. Így egy 25 perces séta helyett 2 óra alatt tudják csak elérni a megállót. De súlyos környezeti károkat is szenvedett a falu, miután a közvetlen közelükben létesült egy építkezési hulladéklerakó, állandó szürke porfelhővel borítva a települést. Az ahstiri lakók többsége gyümölcstermesztésből élt meg addig, de a por miatt vagy ehetetlenné váltak a gyümölcsök, vagy elpusztultak a fák. De ezzel nem volt vége Ahstir megpróbáltatásainak; az építkezési hulladék megmérgezte a helyi ívóvizet is. Alekszandr Koropov, egy helyi lakos, a Human Rights Watch riportjában így fogalmazott:
„Mielőtt elkezdődött az Olimpia, az építkezések előtt, azelőtt reménykedtünk. Az elnök azt mondta, hogy egyetlen ember se fog az építkezések miatt szenvedni. Ehelyett az történt, hogy az egész falu szenved.”
Koropov a riportban felveti, hogy jobban jártak volna az ahstiriek, ha áttelepítették volna őket máshova, ahogyan az sokakkal történt például Adlerben. De sajnos azok sem mindig jártak jobban, akiket valóban áttelepítettek, vagy akiket rosszabb esetben egyszerűen csak kilakoltattak.
Elpusztult otthonok
Több száz család (pontos szám a mai napig nincs) veszítette el otthonát Szocsiban az olimpiai építkezések következtében, és sokan voltak, akik semmit se kaptak ledózerolt házukért cserébe.
A rendszerváltást követően a tulajdoni viszonyok tisztázatlansága, valamint az adminisztrációban beálló káosz közepette rengeteg ingatlan maradt kétséges, vitatható tulajdoni státuszban. Ezeket a kérdéses viszonyokat a Szocsi önkormányzat a legvégsőkig kihasználta. Bárhol, ahol csak felmerült annak lehetősége, hogy nem teljesen egyértelmű az ingatlan jogviszonya, gyorsan és mindennemű kompenzáció nélkül lakoltattak ki családokat. Több esetben jellemezte ezeket az eljárásokat az, hogy az önkormányzat vagy a bíróság nem is tájékoztatta a kilakoltatásra ítélt személyeket, így a kilakoltatás napja sokakat teljesen felkészületlenül ért.
Ez történt például Alekszej Kraveccel is, aki egyedül nevelte 13 éves fiát Szocsiban, egy saját maga által épített házban, melyben az olimpiai építkezések megkezdésekor már 9 éve éltek. Házukról a helyi önkormányzat állította, hogy illegálisan épült, ezért 2012 májusában beperelték a családot. Az októberben hozott bírósági ítéletről azonban nem tájékoztatták Kravecet, pedig az azonnali kilakoltatásról szólt.
A földet, melyre a ház épült, még Alekszej apja vette bérbe 1963-ban egy határozatlan idejű szerződés alapján, egy egyszobás lakással együtt. Kravec többször is megpróbálta megvenni a földet, de sikertelenül. Ezután 2003-ban, majd 2010-ben építési engedélyt kért az önkormányzattól, amely ezt megadta, azonban a felépült ingatlan fölötti tulajdoni jogviszonyt nem hagyta helyben, annak ellenére, hogy az érvényes orosz törvénykezés értelmében ezt meg kellett volna tennie. 2011-ben pedig az olimpiai építkezések miatt a földhöz tartozó lakást elvette az önkormányzat, az azért cserébe kapott lakásba pedig Alekszej volt felesége és kisebbik gyermeke költözött. Alekszej háza pedig illegálisnak lett minősítve.
A tényleges kilakoltatás előtt elkezdődött a család zaklatása: 2012 októberében a ház mellett épülő út építtetőjének alvállalkozója egy 2,5 méteres kerítést húzott a ház köré, majd egy másodikat is október 15-én, amelynek tetején szögesdrót díszelgett. A ház lakói csak a kerítés alatt átcsúszva vagy azon átmászva tudtak kijutni a házukból. Mindezt tetézte, hogy Kravecet megfenyegették az építkezést felügyelő őrök, hogy elverik, ha nem hagyja el a területet.
Mivel Kravec nem értesült az októberi ítéletről, ezért teljesen váratlanul érte a kilakoltatás megkezdése október 20-án. Azt követelte, hogy a kilakoltatást ne hajtsák végre a gyámhatóság megérkezése előtt, mivel 13 éves fia épp otthon tartózkodott. Ennek a kérésnek a rendőrök nem tettek eleget, és kiszórták a család holmijait a ház elé, a zuhogó esőbe. A ház lebontását azonnal megkezdték.
Az önkormányzat hasonlóan járt el a Hlisztov-családdal is, akik 16 éve éltek házukban. Szergej Hlisztovot 1994-ben ruházta fel a szocsi adminisztráció egy kisebb földterület használati jogával, melyen konyhakert létesítését engedélyezték. Azonban nagyjából egyidőben ezzel egy másik rendeletben az önkormányzat engedélyezte, hogy Hlisztov építkezzen is a területen. A hatóságok tévedését kihasználva az olimpiai építkezéseket vezető, állami tulajdonú Olimpsztroj vállalat kérvényezte, hogy a szocsi önkormányzat minősítse illegálisnak Hlisztovék otthonát, és rendelje el kilakoltatásukat és házuk lebontását.
Hlisztovék fellebbeztek, de ezt a krasznodari bíróság visszautasította, azonban a januári meghallgatásról, ahol erről döntöttek, nem értesítették a családot, akik emiatt nem is tudtak a döntésről. A család tiltakozása ellenére 2012. szeptember 19-én azonnal megkezdődött otthonuk lebontása, amint holmijaik az utcára kerültek. Kompenzációt nem kaptak.
A sok hasonló tragédia közül az egyik legszomorúbb valószínűleg Andrej Arnautové. Arnautov egész életében Szocsiban élt, egyedül nevelte lányát, aki az olimpia idején 10 éves volt. A házuk útban volt az olimpiai építkezésekkor, ezért kilakoltatták őket. Az Arnautov család akkor még a szerencsésebbek közé tartozott, mivel házukért 1 millió 400 ezer rubel kompenzációt kaptak – ez azonban közel se volt elég egy már felépült házra vagy lakásra, ezért Arnautov egy újonnan épülő házban vett egy kisebb lakást.
Fotó: Andrej Arnautov és lánya. / BlogSochi.ru, Alekszandr Valov
Az épület az Olimpsztroj tulajdonában állt, annak egyik képviselőjével, Artúr Megrikjannal írt alá szerződést Andrej. Lakásuk felépüléséig a város adminisztrációja átmeneti szállásba költöztette Andrejt és lányát, ahol az ígéretek szerint csak rövid ideig kellett volna lakniuk. Azonban nem így történt.
Az új épület csak nem akart felépülni, és mire végre elkészült, kiderült, hogy az építkezéshez nem volt meg az összes engedély. Az így illegálisan felhúzott ház lakásaiba nem költözhettek be a vételárat már kifizető lakók, és még a pénzüket se kapták vissza. Ugyanis az építtető Megrikjan az adósságai elől először Örményországba menekült, ahol elfogták, a bíróság pedig 9 év szabadságvesztésre ítélte, és a tartozásai kifizetésére kötelezték – ezt azonban pénz hiányában nem tudta megtenni. Így többek közt Arnautovék is pénz és lakás nélkül maradtak.
Itt még sajnos nem ért véget a történet, mivel a szocsi adminisztráció átmeneti szociális otthonukból is kiköltöztette a családot, ahol már három éve éltek, egyébként gáz és villany nélkül. Andrej kétségbeesésében Putyintól kért segítséget nyílt levélben, de nem meglepő módon erre nem érkezett válasz. Az Arnautov-család így az olimpia folytán az utcára került.
Cserelakás van, gáz és villany nincs
És hogy jártak azok a „szerencsések” akik valóban kaptak cserelakást?
A legtöbb áttelepített szocsi lakos az olimpiára újonnan épült házakba lettek költöztetve, ahol bár sok helyen még nem volt bevezetve villany és gáz, az újdonsült lakókat biztosították arról, hogy ezek a hiányosságok hamarosan pótolva lesznek. Nem így lett.
Szocsi tele van a helyiek által csak „szellem-épületeknek” nevezett házakkal, amelyekben a lakások legalább 90 százaléka üresen áll, és az a 10 százalék, ahol laknak, sem biztosít összkomfortos lakhatást. Például az olimpián dolgozó önkénteseknek épült két felhőkarcolóban lévő 2175 lakásból jelenleg hétben laknak csak, nincs bevezetve a gáz, a tető pedig beázik. A lift nem működik, és a bejáratnál nincs világítás, egyedül a lakók gondozzák az épületet. A földszinten már rég betörték az ablakokat, és elvittek mindent, amit el lehetett vinni.
Fotó: Szellemházak / BlogSochi.ru, Alekszandr Valov
Korábban ezek az épületek az Olimpsztroj tulajdonában álltak, de miután az olimpia végeztével a céget felszámolták, az állam megkísérelte eladni őket, teljesen sikertelenül. Úgyhogy maradtak az állam tulajdonában, amely azonban semmilyen gondot nem fordít se a fenntartásukra, se a fejlesztésükre.
Az egyik lakástulajdonos a BlogSochi.ru-nak mesélte, hogy ő és családja 2014-ben költözött volna a két sokemeletes ház közül az egyikbe, miután Krasznaja Poljana-i házukat lebontották, és új lakást kaptak helyette. Azonban azóta is rokonoknál kénytelenek meghúzni magukat, mivel gáz és villany nélkül nem bírnák ki a telet. Közben ráadásul az egész épületet kifosztották a tolvajok – még a mosdókagylókat is leszerelték.
Ami Kravecékkel, Hlisztovékkal, Arnautovékkal történt, nem egyedi eset. Több száz család, sok ezer ember veszítette el otthonát, vagy sínylette meg különféle módokon a 2014-es téli olimpia megrendezését. Ez természetesen szintén nem a szocsi olimpia különleges, egyedi jellemzője – minden egyes olimpiának vannak áldozatai. Csődbement gazdasági szereplők, politikai csatározások, környezetszennyezés, munkások kizsákmányolása, és megannyi csodálatos lehetőség a korrupcióra. A sok boldogság, siker és nemzetközi szolidaritás mellett mindez szintén velejárója egy ekkora sportrendezvény megszervezésének. Ha tisztább, igazságosabb és törvénytisztelőbb olimpiákat akarunk a jövőben látni, akkor nem szabad hagyni, hogy az áldozatok történeteit homály és feledés fedje.
Kenyér? Játék! című sorozatunkban az újkori olimpiák kiemelkedő teljesítményeire és árnyoldalaira egyaránt igyekszünk felhívni a figyelmet. Megmutatjuk, hogy a dísztribünökön túl hogyan befolyásolta egyes nemzetek mindennapjait a rövid időtartamú, de annál nagyobb horderejű játéksorozat. Hogyan változtatta meg egy-egy ország gazdaságát, hogyan rombolta a környezetet, milyen társadalmi és politikai vonzatai voltak/vannak az ötkarikás játékoknak.
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
