A 2004-ben megrendezett játékok után 12 évvel már semmit sem láthatunk az egykori csillogásból, az euforikus sportélményből. Vannak helyette lerohadt stadionok, tönkrement utak. És igen, azóta Görögország túl van már egy csődön is. De valóban van a kettő között összefüggés?
Így néznek ki ma a dicső görög helyszínek
Olimpiát rendezni manapság irtó drága mulatság. Talán nem csoda, hogy az utóbbi időben nem igazán tolonganak az országok a megtiszteltetésért, évről évre kevesebben jelentkeznek be a házigazda szerepre.
Ha megnézzük az elmúlt olimpiák végső költségvetését, ezen nem is igen kell csodálkozni: bármennyire is nagy presztízst hoz egy-egy országnak, ha ő rendezheti meg az ötkarikás játékokat, a számla alján található végösszegbe bárki beleőszülne. Ráadásul ez a hajmeresztő összeg minden egyes alkalommal túlfut az eredetileg kalkulált összegeken. A görögök még „csak” 15 milliárd dollárt költöttek 2004-ben. Pekinget egy ideig a világ legdrágább olimpiájának nevezték, 42 milliárd dollárt tapsoltak el a játékokra. Szocsiban már 51 milliárd dollár lett a végeredmény (igaz, ezt például minden idők legkorruptabb olimpiájaként is szokás nevezni). Túlfutott a megálmodott összegen a londoni olimpia büdzséje is a maga 14 milliárd körüli keretével, csakúgy, ahogy már most lehet tudni, hogy 2020-ra Tokió sem áll meg az előzetesen tervezett költségeknél, és az is biztos, hogy a jelenleg futó brazil olimpia is mintegy 50 százalékkal többe került az eredeti elképzeléseknél (még úgy is, hogy a beruházások egy része nem valósult meg).
Persze, nehéz azt is megmondani, hogy tulajdonképpen mi tartozik bele egy olimpia költségeibe. Mert, mondjuk, a stadionokat nyilván ide kell számítani, és az is természetes, hogy a stadionokhoz vezető utak, és a körülöttük található szállodák ebbe a kategóriába tartoznak. De költség például az is, ha egy város egyes negyedeit teljesen ledózerolják, az ott lakókat pedig máshová kell költöztetni, és kiderülhet váratlanul, hogy mégis csak kell építeni egy új metrót, hogy a stadionokhoz szállítsa a nézőket – de a sor tetszés szerint folytatható. Vagyis nehéz tervezni a végösszeggel. A kérdés inkább az: megéri-e olimpiát rendezni?
A játékok előtt természetesen sokak számára komoly munkalehetőséget jelent az olimpia – ez azonban abban a pillanatban, ahogy lefutnak a játékok, megszűnik, és a tapasztalatok szerint a dolgozóknak amúgy is inkább erőltetett menet az egész, mintsem tisztességes, jól fizető munka (spórolni, ugye, a munkaerőn a legegyszerűbb a kormányok szemében). Abban a nagyjából három hétben, amíg a világ az adott országra figyel, a reklámértéke, turisztikai vonzereje nyilvánvalóan felbecsülhetetlenre duzzad. De ez is csak időleges, és helyhez kötött nyereség – az olimpiák költségeit egy ország állja, a turisztikai bevételekből viszont csak egy város profitál, ez sem tűnik túl jó befektetésnek. Ha pedig lecseng az olimpiai láz, többnyire kulcsra zárják a stadionokat, amik szép lassan lerohadnak, foglalják a helyet, más előny viszont aligha származik belőlük. Tehát jogos a kérdés: megéri két-három hétnyi bevételért ilyen jelentős összegeket feláldozni?
Vegyük például az oroszokat. Vlagyimir Putyin 2007-ben még azt állította, hogy a téli olimpiát kihozzák 12 milliárd dollárból. Ez az összeg nagyon messze van a valóságtól, és talán nem véletlenül – hisz Oroszországról van szó. A Levada Központ közvélemény-kutatása szerint minden második orosz szerint a korrupció miatt lett ilyen drága Szocsi, cserébe viszont egynegyedük szerint az ország számára megtisztelő feladat volt a téli játékok megrendezése. Az ügy le lett tudva, Szocsi olimpiára felkészített része pedig azóta gyakorlatilag szellemvárosként kong az ürességtől.
És ha egy régebbi esetből okulnánk: Montreal 1976-ban 30 évre adósodott el az olimpia megrendezése miatt.
De mi van Görögországgal?
Kezdjük azzal, hogy Görögország nem éppen szerencsés, ha olimpiákról van szó. Már rögtön a kezdet kezdetén 1896-ban majdnem elmaradt az olimpia, méghozzá nem más, mint a gyengélkedő görög gazdaság miatt… Végül egy helyi üzletember, Georgiosz Averoff pénzelte a játékokat, így kilenc sportág 43 versenyszámában 241 sportoló mérettethette meg magát.
2004-ben nem volt kérdés, hogy Athén rendezi meg az olimpiát – ám a gazdasági mélyrepülés csak ezután kezdődött. Akkor az ország GDP-jének 7 százalékát fordították az olimpiára. A beruházások természetesen kiterjedtek az infrastrukturális fejlesztésekre is, csakhogy ennek a haszna csekély volt az olimpia lecsengése után. Bár a görög olimpiai bizottság tagja, Iszidorosz Kúvelosz szerint az olimpiának köszönhetően az athéniaknak most legalább van új metrójuk, repülőterük, és új útjaik, a költségek pedig nagyrészt olyan infrastrukturális fejlesztésekre mentek, amiket előbb-utóbb úgyis meg kellett volna valósítaniuk. Kérdés, hogy ezek közül a beruházások közül mennyi térült meg?
Leginkább azért, mert Athén már a játékok megrendezése előtt is turisztikai célpont volt, így a sportlétesítmények utólag nem dobtak nagyon a város idegenforgalmi értékén. Az olimpia által nyújtott hírnév és dicsőség tehát nem segített a vánszorgó görög gazdaságon. Ráadásul bár előzetesen természetesen voltak (mindig vannak) tervek a sportlétesítmények újrahasznosítására, ezek közül szinte semmi sem valósult meg. Olyannyira nem, hogy például Don Porter, a Nemzetközi Softball Szövetség elnöke jelezte: szervezetük tett ajánlatot a görögöknek arra, hogy olimpiai létesítményükbe nemzetközi versenyeket, tornákat vinnének, kihasználva így az üresen tátongó csarnokot, csakhogy a görögök még csak válaszra sem méltatták, máig érthetetlen okokból.
Ahogy azt a háromszoros olimpiai bajnok súlyemelő (mára politikus) Pirrosz Dimasz mondta: történelmi hibát követtek el azzal, hogy bezárták a stadionokat, csarnokokat, és hagyták tönkremenni a sportlétesítmények nagy részét. Athén lassan kezdte elfelejteni az olimpiát, ugyanis sokkal súlyosabb problémák kezdték foglalkoztatni.
Így csak évekkel később vetődött fel a gondolat: vajon mekkora szerepe volt az olimpiai túlköltekezésnek abban, hogy az ország végül is oda jutott, ahova? Neves közgazdászok – köztük például Andrew Rose, a kaliforniai Berkeley egyetem neves közgazdaságtan professzora – kezdték már a görög csőd „innenső oldalán” feszegetni a kérdést, oka lehetett-e a 2004-es olimpia a görög gazdaság mélyrepülésének.
Az biztos, hogy az egyre csökkenő fizetésekért, a munkanélküliség rohamos növekedéséért, az eladósodásért, a korrupcióért nehéz lenne tényszerűen okolni az alig 16 napig tartó olimpiát. De az is biztos, hogy segíteni nem segített a helyzeten. A játékok ugyanis legfeljebb egy ideig elfeledtették az emberekkel a tényt: Görögország komoly problémákkal küzd. Ahogy azt Vaszílisz Szambráosz, az egyik görög sportrádió bemondója a Time magazinnak nyilatkozta még 2012-ben: egyre több görög gondolja, hogy a 2004-es olimpia csak egy elegáns hazugság volt, mert elhitették velük, hogy megengedhetik maguknak, hogy olimpiát rendezzenek…
De akkor hogyan ér meg?
„Olimpiát rendezni olyan, mint egyetlen esküvőre templomot építeni” – írta nemrég Tim Harford közgazdász a Financial Timesban, utalva ezzel a fentebb is felsorolt nehézségekre. Na de mégis, akkor hogyhogy mindig van olyan ország, amelyik bejelentkezik a rendezői jogokért?
Valahol azért kell, hogy haszon legyen a dologban, különben már rég nem lenne senki, aki bevállalná az ezzel járó nehézségeket. Harford szerint azonban ahhoz, hogy valóban jól lehessen kijönni a dologból, nem szabad elkövetni néhány alapvető hibát. Egyes kutatások szerint egy olimpia megrendezése legalább 10 milliárd dollárba kerül. Persze, vannak olyan esetek, ahol a költségek jóval alacsonyabbak, ilyen volt a atlantai olimpia, ami csupán 3,6 milliárd dollárba került. Nyereséges is volt. Ám többnyire az jellemző, hogy a politikusok és a szervezők a pozitív fogadtatás miatt jelentősen felértékelik az olimpia gazdasági hasznát, utólag azonban rendre kiderül, hogy a költségek nem térültek meg. Átlagosan számolva a rendező város a jegybevételekből, szponzori hirdetésekből és a közvetítési jogokból körülbelül 4 milliárd dollár bevételre számíthat, ami eleve a rendezési költségek töredéke.
Vannak viszont természetesen más területek is, amelyek profitálhatnak egy olimpiából, csakhogy jellemzően ezt a hasznot is túl szokták becsülni. Ilyen a turisztikai bevételek esete is: Londonban például 2012-ben, az olimpia idején kevesebb volt a turista, mint a korábbi évek azonos időszakában. Akik viszont jöttek, azok is jóformán csak a sporteseményekre voltak kíváncsiak, így például más, hagyományosan turistacsalogatónak számító helyek látogatottsága esett (sok múzeum járt így), vagyis ez az ágazat sokat vesztett az olimpián. De például Pekingben is csökkent a hotelek látogatottsága 2008-ban, nekik sem sikerül nyereséggel zárni a játékokat (legalábbis ebből a szempontból), Sydney pedig egyenesen belerokkant az olimpiába.
Harford szerint megfelelő odafigyeléssel viszont megérheti az olimpia házigazdájának lenni. Recesszió idején például a beruházások teremthetnek munkahelyeket, és így segíthetik a gazdasági fejlődést – csakhogy épp Athén az elrettentő példa, hogy ez sem mindig történik így. Azokon a helyeken, amelyek turisztikai szempontból nem számítanak kiemelt jelentőségűnek, akár fellendülést is hozhat egy olimpia, hisz a rendező városra ilyenkor kiemelt figyelem irányul (Harford itt ki is emeli, hogy Budapest járna a legjobban azzal, ha 2024-ben olimpiát rendezhetne). Ám például egy világváros, amely amúgy is a turistákra van berendezkedve, keveset nyerhet egy ötkarikás játékkal. Amire viszont a közgazdász is felhívja a figyelmet: a legjobban akkor jár a rendező ország, ha nem száll el a költségvetéssel. A korrupció, a pazarlás ugyanis a játékok gazdasági hatásainak legnagyobb kerékkötője. Harford ki is emeli: a Los Angeles-i játékok azért lehettek nyereségesek, mert nem vadiúj sportlétesítményekre pazarolták a pénzt, hanem már meglévőket használtak az olimpia ideje alatt is. A közgazdász szerint azonban akkor jár legjobban egy ország, ha már van egy megrendezett olimpia a háta mögött: ilyenkor a legpraktikusabb pályázni, hiszen már minden megvan, amire egy következő olimpián szükség lehet, így garantáltan pozitív mérleggel zárhatják az újabb kört.
Természetesen lehet, hogy az egészet rossz szemszögből nézzük. Lehet, hogy az olimpiát nem gazdasági felemelkedés eszközeként kellene kezelni. Csakhogy minden politikus, aki egyszer csak bedobja a köztudatba az olimpiát, igyekszik annak jótékony hatásaival felkelteni a lelkesedést – nyilvánvalóan azért, mert a költségek jó része az adófizetők zsebéből lesz állva. De lehet, hogy az olimpia ennél egyszerűbb dolog – ahogy azt az oroszok is megállapították. A nemzet számára remek lehetőség arra, hogy jó színben tüntessék fel magukat. A legjobb példa erre Peking: Kína irdatlan költségekbe verte magát, ám az a reklámérték, amelyre így szert tett, megfizethetetlen, hiszen így a világ egyik vezető nagyhatalmaként tetszeleghetett, demonstrálva egyre növekvő erejét és befolyását. Még akkor is, ha ezért mindenkinek nagyon mélyen a zsebébe kellett nyúlnia.
Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, tegyük fel magunknak újra a kérdést: Budapest, 2024, olimpia?
Kenyér? Játék! című sorozatunkban az újkori olimpiák kiemelkedő teljesítményeire és árnyoldalaira egyaránt igyekszünk felhívni a figyelmet. Megmutatjuk, hogy a dísztribünökön túl hogyan befolyásolta egyes nemzetek mindennapjait a rövid időtartamú, de annál nagyobb horderejű játéksorozat. Hogyan változtatta meg egy-egy ország gazdaságát, hogyan rombolta a környezetet, milyen társadalmi és politikai vonzatai voltak/vannak az ötkarikás játékoknak.
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
