Hétfőn, egy nappal az amerikai előválasztások utolsó nagy hajrája előtt a legfontosabb sajtóorgánumok Hillary Clintont kiáltották ki a Demokrata Párt elnökjelöltjének. Kedd este maga Clinton is győzelmi beszédet tartott, miután az előzetes eredmények szerint az aznapi hat előválasztási fordulóból négyet megnyert. Bár a jelöltség sorsa hivatalosan a párt július 25-én kezdődő kongresszusán dől majd el, minden jel szerint összegyűlt az elegendő számú kongresszusi küldött ahhoz, hogy a történelem során először egy nő nyerje el a két nagy párt egyikének elnökjelöltségét.

(Fotó: Brian Snyder / Reuters)

Clinton pártbéli riválisa, az amerikai politikai univerzumot látványos sikerrel balra toló Bernie Sanders már korábban bejelentette, egészen a kongresszusig kíván harcban maradni, és bár egyértelművé vált már egy ideje, hogy nincs esélye megszerezni a jelöltséget, ez a taktika mind az általa meghirdetett „politikai forradalom”, mind a republikánus ellenfél, a jobboldali populista Donald Trump legyőzése szempontjából indokoltnak tűnik. Miután Clinton teljes biztonsággal mondhatja elnökjelöltnek magát, a Bernie által lázba hozott milliók számára az a legégetőbb kérdés, hogy vajon mi történik majd a hatalmas mozgalommal, amelyet a vermonti szenátor hívott életre, és amely eddig is komoly sikereket ért el egy igazságosabb politika ígéretének beteljesítésében.

Tavaly ilyenkor Sanders jelöltségét a világsajtó és az amerikai megmondóemberek nagy része is egy jelentéktelen kérdésnek tartotta, senki sem kételkedett abban, hogy a volt First Lady és ex-külügyminiszter akadályok nélkül szerzi meg pártja elnökjelöltségét. A valóság azonban keresztülhúzta ezeket a terveket, Bernie-nek ugyanis sikerült több mint húsz előválasztási fordulót megnyernie, és tízmillió szavazatot összegyűjtenie, miközben azt is bebizonyította, hogy nagyvállalati adományozók nélkül is lehet sikeres kampányt folytatni. Az elmúlt tizennégy hónapban több mint 200 millió dollárt gyűjtött össze kisadományokból, és ezzel Barack Obama nyolc évvel ezelőtti rekordját is megdöntötte.

Bernie mindenkit meglepett sikerével,

és bár már hónapokkal ezelőtt látni lehetett, hogy hajszállal ugyan, de alulmarad riválisával szemben, ez nem akadályozta meg abban, hogy milliókat megihlessen, és vonzzon be a progresszív politika területére. Egyik legnagyobb sikerét a fiatalok körében érte el: a 18-29-es korosztályon belül utcahosszal vezette a népszerűségi mutatókat, és egy áprilisi felmérés szerint képes volt e korosztály politikai meggyőződéseit is balra tolni. A Harvardi Egyetem kutatói szerint Bernie hatására egyre több fiatal kezd egyetérteni az olyan baloldali állításokkal, melyek szerint az egészségügyi ellátás, az emberhez méltó lakhatás vagy épp táplálkozás minden embert megillető jog, amelyet az államnak biztosítania kell.

A magát demokratikus szocialistaként meghatározó, és a skandináv jóléti kapitalizmust zászlajára tűző politikus nemcsak a választók, de a politikai elit programjában is képes volt komoly változásokat elérni. A kampány során riválisa, Hillary Clinton is rengeteg ponton kényszerült engedni, legyen szó a 15 dolláros minimum órabérről, a szabadkereskedelmi egyezményekről vagy épp a környezetvédelemről.

Hillary egy tipikus centrista politikus, aki sok kérdésben hajtott már végre látványos pálfordulásokat, és inkább követi a közhangulatot, mintsem irányítja azt. Így az előválasztási kampányban tapasztalható balra tolódásában nem érdemes vakon bízni, erős alulról érkező nyomás kell ahhoz, hogy továbbra is elkötelezett maradjon a gazdasági és társadalmi igazságosság bizonyos ügyei mellett.

A Bernie által felépített mozgalomnak épp ebben lesz a legfontosabb szerepe.

Clinton-tábor győzelmi kiáltásai ellenére Sanders ígérete szerint a július 25-i demokrata jelölőkonvencióig viszi a küzdelmet, és rövidtávon ez óriási jelentőséggel bír. Így biztosítható ugyanis, hogy a több mint 10 millió szavazó és 1500 küldött a Demokrata Párt hivatalos párprogramjába is beszuszakolja a jelöltjük által javasolt politikai megoldásokat. A Sanders-tábornak sikerült öt befolyásos személyiséget beválasztatnia abba a tizenöt tagú bizottságba, amely a kongresszus elé terjeszti a párt programját, ráadásul a Clinton-küldöttek között is rendelkezik ideológiai szövetségesekkel. Így nagy eséllyel sikerül olyan társadalmi igazságosságot elősegítő intézkedéseket elfogadtatniuk, mint a 15 dolláros minimum órabér, az állami egészségbiztosítás, az ingyenes állami felsőoktatás, vagy épp a nagy bankok feldarabolása.

Középtávon pedig a Bernie által megmozgatott polgárok és aktivisták előtt két fontos feladat áll: helyi szinten kampányolva balosabb képviselők és szenátorok pozícióba hozásával vihetik tovább a politikai forradalmat, emellett pedig a baloldal számára fontos ügyek tematizálásával is hasonló hatást érhetnek el. Már most több olyan csoport körvonalazódik, amelynek komoly szerepe lehet az elkövetkező évek amerikai politikájában. Ilyen például az Occupy Democrats, amelynek célja, hogy a Demokrata Párton belül egyre több teret hódítson a Sanders által fémjelezett, a főáramlatú liberális állásponttól balra elhelyezkedő politika. A Brand New Congress (Vadiúj Kongresszus) névre hallgató tömörülés célja, hogy a mostani lelkesedést átmentse egészen a 2018-as időközi választásokig, ahol általában eldől, hogy egy adott elnöknek megmarad-e a többsége a törvényhozásban, vagy sem. A lista rengeteg hasonló szervezettel folytatható.

Clintonnak szüksége lesz erre a mozgalomra, ahogyan a mozgalomnak is Clintonra.

Ha meg akarja verni Donald Trumpot, a demokrata jelölt nem támaszkodhat pusztán a Trump-ellenes érzelmekre, hanem pozitív politikai vízióval kell előállnia. És még ha rendelkezik is ilyennel, Clinton nem kimondottan sikeres az üzenetek karizmatikus átadásában. Sanders már korábban bejelentette, hogy a konvenció után támogatni fogja a demokrata elnökjelöltet, és a felmérések szerint a Bernie-szavazók háromnegyede is hajlandó lenne Clintont támogatni. Az aktivistákkal készült riportok és interjúk alapján azonban egyértelmű, hogy senki nem dolgozna olyan lelkesen Hillarynek, mint Bernie-nek tette. És a támogatás sem automatikus, legtöbben azt várják, hogy az elnökjelölt határozottan karolja fel korábbi riválisának fontos politikai javaslatait.

Clintonnak tehát elemi érdeke, hogy a kongresszuson, és az azt követő választási kampányban megnyerje magának a Sanders-rajongókat, ezt pedig minden bizonnyal csak a társadalmi igazságosságot érintő kérdések határozott felkarolásával érheti el. Esetleges győzelme esetén szintén szüksége lesz a radikális szárny támogatására, a pletykák szerint ugyanis Bernie nagy eséllyel pályázik a megválasztandó szenátus egyik legfontosabb pozíciójára, a költségvetési bizottság élére. Fontos jelzés lenne például Clinton részéről, ha alelnök-jelöltnek egy Sanderséhez hasonló krédóval rendelkező, hiteles, haladó politikust, például Elizabeth Warrent kérné fel.

A kiegyezés persze nem pusztán Hillary érdeke. Amennyiben meg akar maradni és erősödni, a Bernie-mozgalomnak szüksége van egy legalább enyhén liberális elnökre a Fehér Házban. Clinton elnöksége esetén a mozgalom tovább küzdhet jelenlegi céljaiért, és további baloldali dimenziókat nyithat meg az amerikai politikában. Trump – egyáltalán nem kizárható – elnöksége esetén azonban rákényszerülne, hogy olyan régi harcokat játsszon újra a rasszizmus, a méltányos adózás, női jogok vagy épp bevándorlás kérdéseiben, amelyekben az elmúlt évtizedekben a liberálisok maguk mellé állították a társadalom többségét.

Az elmúlt bő egy évben Bernie Sanders a nyugati világ egyik legerősebb baloldali, szociáldemokrata gyökerű, ám a 21. század problémáira is reagálni képes mozgalmát építette fel. Egy olyan mozgalmat, amelynek minden esélye megvan arra, hogy a világ egyik vezető hatalmát évtizedekre egy igazságosabb, a méltó emberi megélhetést középpontba állító politika irányába terelje.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!