Kelet-Európa országai, köztük Románia és Bulgária (de Magyarország és Lengyelország is) Ázsia versenytársává váltak a könnyűipar terén, ami az olcsó munkaerőt illeti. Százezrek dolgoznak olyan gyárakban, amelyek a legnagyobb márkáknak (Zara, Lacoste, Hugo Boss, Kenzo, Marc O’Polo) készítenek ruhákat. Miközben a nyugati figyelem főként a távol-keleti, például kínai munkások embertelen munkakörülményeire összpontosul, a Made in EU jelzésű termékek esetében ez a kérdés nem merül föl. Laura Ștefănuț, a Casa Jurnalistului elnevezésű, romániai tényfeltáró csoport újságírója bejárta az unió perifériáján található országok, Romána és Bulgária gyárait, több tucat munkással beszélt, sőt maga is beállt dolgozni melléjük. Felfedezései szerint a boltokban drágán árult öltözködési cikkeket a környékünkön is minimálbér alatti fizetéssel „jutalmazott”, megfélemlített és embertelen munkakörülmények között dolgoztatott emberek készítik.
(Illusztráció: Andrei Runcanu)
Korán reggel a dél-romániai Calafat város egyik ruhagyára előtt dolgozók százezrei, főként nők gyülekeznek hevenyészve összeütött bódék előtt, hogy bespájzoljanak kajából és innivalóból az előttük álló munkanapra.
Az olasz tulajdonban lévő kötöttáru-üzem, a Maglierie Cristian Impex, a legnagyobb munkáltató a környéken, és az egyik legnagyobb textilüzem Romániában, megközelítőleg 1000 alkalmazottal. Olyan nagy neveknek szállít, mint a Kenzo, az Escada, Marc O’Polo, Faconnable és az Inditex, a spanyolországi központú behemót, melynek márkái között a Zara és a Massimo Dutti is szerepel.
A munkások elmondása szerint azonban munkáltatójuk nem fizet rendesen, sokan csak két- vagy háromhavonta kaptak fizetést tavaly. „Munka, munka, munka – de semmi fizetés”, panaszolja az egyik varrónő, a 34 éves Cristina, aki nem szeretné felfedni valódi nevét. Tavaly, január végétől július közepéig kétszer kapott fizetést, összesen kb. 100 ezer forintnak megfelelő összeget a gyártól, mely uniós forrásokat is kapott saját „gazdasága versenyképességének növelésére”.
Sorsa nem egyedülálló, csak Romániában és Bulgáriában kormányzati statisztikák szerint 345 ezer ember dolgozik több mint tízezer textil- és bőripari üzemben, a szektor pedig az egyik legnagyobb exportőrnek számít ezekben az országokban.
A gyártulajdonosok elmondása szerint óriási rajtuk a nyomás, mivel a nagy márkák igyekeznek minél alacsonyabban tartani a termelési költségeket.
A dolgozók, túlnyomó többsége nő, gyakran a törvényes, 200 eurót sem elérő minimálbér alatti fizetéssel alkalmazzák őket, és sokszor még ennél is kevesebbet kapnak kézhez.
Lenyomják őket, mint a bélyeget
2014 áprilisában a Maglierie Cristian gyár több mint 300 alkalmazottja sztrájkolni kezdett a késő bérek miatt. A tiltakozók egyik vezetőjét, Cristi Deșeanut és harminc társát elbocsátották. Bár a cég, mely abban az évben 8,3 millió eurós forgalmat bonyolított tagadja, hogy kirúgta volna őket, Deșeanu dokumentumokkal bizonyítja az ellenkezőjét. A cég saját honlapján kiváló nemzetközi hírnévvel büszkélkedik, és tagadja a dolgozók vádjait, ráadásul tavaly szeptemberben még a legnagyobb kliens, a spanyol Inditex is úgy nyilatkozott, hogy mindent rendben találtak a beszállítónál. Idén januárban azonban újabb vizsgálatot indítottak. A gyár többi kliense még válaszra sem méltatta az érdeklődő újságírót.
Az üzemre mégsem a sztrájk, hanem egy korábbi incidens hívta fel a figyelmet. 2013-ban közel 70 dolgozó nő került kórházba mérgezési tünetekkel, melyek egy rovarirtás után jelentkeztek. Mielőtt a nők sorra elájultak volna a belélegzett gázoktól, többen kérték, hogy kimehessenek a friss levegőre, mert rosszul érzik magukat, ám a felvigyázó minden esetben káromkodva utasította el kérésüket, lustasággal vádolva a dolgozókat.
Ám még amikor nem kerül sor ilyen rendkívüli esetekre, a munkakörülmények akkor is borzasztóak. A gépek és vasalók által okozott hőségben az emberek gyakran elájulnak a hosszú munkaórák alatt, melyek során alig van szünet. Amikor három nő elájult a hőség miatt, az olasz felvigyázó azzal viccelődött, hogy nemsokára temetőt kell létrehozni az üzem mögött.
És mi a helyzet a magyar varrónőkkel?
Mielőtt legyintenénk, hogy a fent elmeséltek csak tőlünk keletre történhetnek, érdemes megnéznünk a valós helyzetet. Bár Magyarországon, több más szakképesítést igénylő szakmához hasonlóan, ez is hiányszakmának számít, a varrónők fizetése mégis a legalacsonyabb, még a szakmunkások között is. A Népszabadság tavalyi összeállításából az is kiderül, hogy elszaporodtak ún. garázsvarrodák, amelyekben másodállásban, feketén alkalmaznak varrónőket. A dolgozók itt főállással járó órák ledolgozása után még négy-hat órát töltenek, hogy kiegészítő keresethez jussanak, ám amennyit kapnak, az pontosan megegyezik kambodzsai vagy más ázsiai kollégáik bérével: 3 dollárnak megfelelő forintot naponta, amit persze nem mindig fizet ki a munkaadó. A varrónők mégis bevállalják, mert a főállásukból nem lehet megélni. A nem feketén dolgoztató cégek is inkább betanított munkásként, nem pedig szakmunkásként alkalmazzák a varrónőket, így még lejjebb tolják a fizetéseket. A munkakörülmények szintén hasonlóak a román és bolgár példákhoz, a kötelező túlóra, a szünetek hiánya, a megfélemlítés nálunk sem ritka. A teljesítendő normákat úgy írják elő, hogy a minimálbér eléréséhez 8 óra helyett legalább 10-et kell dolgozni.
A nálunk sokkal nagyobb ruhaiparral rendelkező Lengyelországban és Csehországban sem más a helyzet, a Clean Clothes Campaign tavalyi adatai szerint az iparág dolgozóinak átlagbére csak túlórákkal és bónuszokkal együtt éri el a törvényesen előírt minimálbér szintjét. A megfélemlítő légkör, a kiszolgáltatottság itt is a szabály és nem a kivétel.
A munkáltatói kihágások fölött az esetek elsöprő többségében a hatóságok és a hírneves magán audit-cégek is szemet hunynak. Utóbbiakat általában a nagy márkák bízzák meg azzal, hogy megvizsgálják, a beszállítók betartják-e a nemzetközi előírásokat, ám az esetek többségében a vizsgálódások eredménye pozitív értékelés lesz, vagy ha jeleznek is hiányosságokat, nem történik semmi. Ilyen audit-cégek azokban a bangladesi és pakisztáni gyárakban is jártak, amelyekben 2012-ben több száz dolgozó vesztette életét tűzvész miatt: a vizsgálat ugyan apróbb problémákat jelzett, de azokat sem a beszállító, sem a vevő nem korrigálta.
A hatóságok esetében a helyzet hasonló. Egy megkérdezett munkaügyi ellenőr szerint sokszor törvényes, ha a munkáltató kevesebbet fizet a minimálbérnél, hogyha alacsony keresletre hivatkozva teszi azt. Ha késnek a fizetések, az ellenőrök először csak figyelmeztethetik a céget, bírságokat csak nehezen szabhatnak ki. Hasonlóan érvel az önkormányzat is, Calafat alpolgármestere szerint a kérdéses gyár a kevés helyi munkaadó közül az egyik, és „senki sem engedheti meg magának, hogy rosszban legyen valakivel, aki így vagy úgy, de ezer embernek ad munkát”.
Rendszerszintű probléma
A sokszor cinkos módon néma hatóságok és audit-cégek, illetve a munkahely elvesztése miatti félelem és a jogos követeléseket megfogalmazók kirúgása mind-mind fokozzák a dolgozók kiszolgáltatott helyzetét, akiknek emiatt el kell tűrniük az alacsony és nem rendszeresen fizetett béreket, a hosszú munkaórákat és rossz munkakörülményeket. Egy Bukaresttől 100 kilométerre lévő kisvárosban, Călărași-ban például 2013-2015 között a munkaügy többször megbírságolt egy, szintén a Zarának is szállító céget, amely többszörösen megsértette a bérezésre, a munkaórákra, túlórákra és kötelező szünetekre vonatkozó törvényi előírásokat. Semmi sem változott azonban a dolgozók életében, a céget az vitte csődbe, hogy tulajdonosait adócsaláson kapta az ügyészség. A tulajdonosnő elmondása szerint a problémát még így is az jelentette, hogy a varrónők lusták, nem akarnak dolgozni, inkább a Facebookon lébecolnának. Azt is bevallotta, új cégében már kínai munkások alkalmazásán gondolkodik, hiszen ők „úgy dolgoznak, mint a robotok”.
Hogy a Călărași-i céget mégis ilyen sokszor megbírságolták, az azért történt, mert több ott dolgozó nő is a munkaügyi ellenőrzés nyakára járt annak ellenére is, hogy a tulajdonosok folyamatosan fenyegették őket. A dolgozók önszerveződése azonban nem egyszerű, és erről a munkáltatók mellett a kormányzat is tehet. A 2011-ben módosított munka-törvénykönyv ellehetetlenítette a dolgozók belépését a szakszervezetekbe, és megszüntette a kollektív bértárgyalás intézményét is, így a szakszervezetek tárgyalóereje is nullára csökkent.
Az újságírónő által leírt jelenségek a nemzetközi civil szervezetek jelentéseiből is kitűnnek. Egy 2014-es jelentés, amely 10 európai országban és Törökországban nézte át a textilipari dolgozók helyzetét, szintén a szegénységi küszöb környékén tengődő bérekre, veszélyes munkahelyi körülményekre, kötelező túlórákra hívta fel a figyelmet. Az iparág dolgozóiért lobbizó Clean Clothes Campaign szerint a munkások bérei több európai országban is alacsonyabbak, mint Kínában vagy Indonéziában.
Mivel a kliensek minél alacsonyabb termelési költségeket követelnek a beszállítóktól, a cégek pedig nem tudnak spórolni sem az anyagon, sem pedig a rezsin, saját profitjukat pedig nem csökkentenék, egyedül a dolgozók kapcsán jutnak manőverezési lehetőséghez – az ostor pedig épp ezért minden alkalommal az utóbbiak hátán csattan.
Amikor egy márkás ruhadarabot veszel, kb. 100 forinttal kellene többet fizetned ahhoz, hogy az azt előállító munkásoknak emberhez méltó fizetése lehessen. Egy thaiföldi tanulmány szerint ahhoz, hogy minden ruhagyártással foglalkozó dolgozó bére 90,53 euróval növekedjen havonta, minden egyes ruházati cikk termelési költségének 0,29 euróval kellene növekednie.
Ehhez persze a vásárlók jóakaratára van szükség, és arra, hogy nyomást gyakoroljanak a nagy márkákra, tegyék érdekeltté őket a munkavállalók helyzetének javításában. Ám még ha ez is megtörténik, a globális egyenlőtlenségek csökkentése nélkül a periféria államai mindig is kiszolgáltatva maradnak, az ott dolgozóknak pedig saját egészségüket, vagy akár túlélésüket is fel kell áldozniuk a „befektetők” érdekeinek szolgálatában.
Az eredeti riportot Laura Ștefănuț készítette.
A szöveg átdolgozása és rövidítése a szerző beleegyezésével, a Casa Jurnalistului és a Thomson Reuters Foundation nyomán történt
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 160 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
