Vannak, akik szerint a korrupciónak, az állami vezetés és sport összekapcsolódásának, az ellopott gigaberuházásoknak, a mutyikultúrának, a szakmák elhallgattatásának („ússz!”), a technikai-szakmai támogatás hiányának, illetve pontosabban az ezzel szembeni kiállásnak semmi köze nincs a politikához. Szerintem pedig ez maga a politika.
„a Hosszú és a Magyar Úszószövetség között kialakult konfliktusban legalább két olyan politikai-társadalmi válság megjelenik, amelyek (nem) megoldása, kifejlete az ország sorsát évtizedekre határozhatja meg.” Fotó: AFP / Josep Lago
„Utaltunk már arra, hogy az egész társadalomfejlődésben kizárólag az nevezhető fejlődésnek és jövőbe mutatónak, amely az embert embertől gyötrő félelem feloldása és ennek legfőbb eszközeként a társadalomtechnikák humanizálása, racionalizálása és moralizálása felé mutat”
Bibó István: Az európai társadalomfejlődés értelme
Politika-e Hosszú Katinka ügye? Vannak, akik szerint nem. Keszthelyi András, politikai filozófus, kommunikációs szakember, volt miniszterelnöki főtanácsadó a Magyar Narancs oldalán vezetett blogjában keményen fogalmaz: „nem az úszónőt, hanem az ellenzéki lelkiállapotot minősíti, hogy egy szakmai-anyagi konfliktus pillanatok alatt politikai színezetet nyert.” Keszthelyi szerint pedig a konfliktus szigorúan szakmai és a tétje riói olimpiai aranyaink száma. Szily László a 444-en megjelent gúnyos cikkében figurázza ki a Facebookon plakátokat és béna fotómontázsokat posztolgató ellenzéki pártokat. Szerinte sem kellene Hosszúra ráakaszkodnia az ellenzékieknek, „mint a kullancsoknak”.
Abban egyet kell értenem Keszthelyi Andrással és Szily Lászlóval, hogy Hosszú Katinka fellépését az ellenzéki pártok félreértik, mert annak pártpolitikai tartalma valóban nincsen, és nem is kellene úgy tennie senkinek, mintha lenne. Keszthelyivel abban is egyetértek, hogy valóban sok mindent elárul az ellenzék állapotáról, hogy – néhány sokat dolgozó és karakán politikusuk egyéni akcióin kívül – képtelenek bármi megfoghatót, megélhetőt Orbán Magyarországával szembeállítani és így rendre tőlük teljesen független bátor civilek fellépéseibe kapaszkodnak, legyen azoknak közvetlen politikai tartalma vagy sem. Szily Lászlóval abban is maradéktalanul egyetértek, hogy az ellenzéki Facebookos plakátok szinte mindegyike a bénábbnál is bénább. Hosszú Katinka fellépését azonban nagyon is politikai ügynek tartom. Sőt, a Hosszú és a Magyar Úszószövetség között kialakult konfliktusban legalább két olyan politikai-társadalmi válság megjelenik, amelyek (nem) megoldása, kifejlete az ország sorsát évtizedekre határozhatja meg.
Kezdjük a kevésbé nyilvánvalóval, ami a nők helyzete ebben a társadalomban. Hosszú Katinkával szemben Gyárfás Tamásék velejéig szexista kommunikációt használnak. Gyárfás szeretné visszakapni az „édes Katinkát”, aki régen olyan „ügyesen” (sic!) kiállt a 2017-es vizes vb mellett. Mintha egy durcás kisgyerekről beszélnénk és nem egy felnőtt emberről, aki nem mellesleg az ország legeredményesebb élsportolója (ráadásul egy olyan sportban, amiben valódi verseny van, amiben a világ legnagyobb hatalmaival kell megküzdeni). Vajon, ha egy férfi fogalmazna meg szakmai kritikát, vele, róla is így beszélnének? De előkerül a férfi is a történetben. Gyárfásék számára ugyanis a napnál is világosabb, hogy az „édes Katinkát” amerikai férje rontotta meg. Ki más? Egy nőnek ugyan hogyan is lehetne saját véleménye az életéről, a számára mindennél fontosabb szakmájáról? Ez a beszéd egy olyan országban, ahol vezető pozícióban lévő nőket is becézgetve, gügyögve küldenek ki kávéért férfi kollégáik egy értekezletről, ahol a nőket a harmadik legfontosabb közjogi méltóság tenyészállatnak tekinti, lehet, hogy elsőre nem tűnik politikai ügynek. Pedig az, és végre úgy is kellene kezelni. Amellett, hogy a nők másodrangú állampolgárként kezelése erkölcsileg tűrhetetlen, még az ország fejlődésének egyik legfőbb akadálya is (kezdve ott, hogy a nők nem a „gender-őrület” miatt nem vállalnak gyereket, hanem mert a gyerekvállalás az egyik legfőbb szegénységi kockázat és a terhes nőket előszeretettel rúgják ki munkaadóik, folytatva ott, hogy a társadalom felét elvágni az anyagi és szakmai egyenjogúságtól, mintha nemzetgazdasági léptékű károkat okozna, de persze ez egy közgazdaságilag szigorúan ortodox nézet).
A konfliktus másik, nyilvánvalóbb dimenzióját talán azzal lehet legjobban megfogni, ahogy Gyárfás és Kiss László szemmel láthatóan őszintén nem értik, mégis mit akar Hosszú. Ők tényleg azt gondolták, hogy ha megdobják 12 millió forinttal, egy öltöző szekrény és a Komjádi orvosi szobájának kulcsával (sic!), akkor elhallgat. Hiszen mi mást akarhat, mint pénzt és öltözőszekrényt? Bevallom, nekem többször el kellett olvasnom, hogy elhiggyem Gyárfás tényleg nyíltan úgy fogalmaz, Hosszú azzal mutat rossz példát a fiatal úszóknak, hogy nem a „fülbe suttog”, hanem a nyilvánosságban fogalmazza meg az általa tapasztalt súlyos problémákat. Hosszú második sajtótájékoztatóján már rendszerszintű visszásságokról beszélt. Gyárfás, Kiss László és a MOB erre elkezdték nyíltan fenyegetni, és beindult egy aljas lejárató kampány is. Kiss László teátrális lemondásáról is 24 órán belül kiderült, hogy az a Hosszú elleni kampány előre kitervelt része. A Hosszú által felhozott problémák Szabó József olimpiai, Európa- és világbajnok úszó szerint azonban annyira nem újak, hogy az úszók már az 1980-as években is pont ezekkel küzdöttek.
Ha az olvasónak ismerős a történet, nem véletlen. Ebben ugyanis benne van maga az ország. Benne van minden, amitől szinte minden terület szenved. Szakmaiatlanság, rögtönzés, pozícióikba évtizedek óta bebetonozott emberek, a források a mindenkori politikai vezetéssel való személyes viszonyon alapuló elosztása (aka mutyi, korrupció), az átláthatóság teljes hiánya. A kritikára mindig hisztérikus a reakció: megkenés, megosztás, leszalámizás, kicsinálás, lejáratás, de soha nem érdemi vita, netalán reform. Emlékeznek Sándor Máriára? Jártak az elmúlt 25 évben magyar egészségügyi intézményben? Beugrik Fekete György vagy L. Simon László? Emlékeznek a tüntető középiskolásokra és egyetemistákra? Olvasták a kétségbeesett pedagógusok által írt legújabb nyílt levelet? Hallottak az állami földek politika-közeli csókosok újraelosztásának következményeiről (a teljesség igény nélkül mondjuk erről)? Vagy olvastak a közfoglalkoztatás eredményeiről? És sorolhatnánk.
Hosszú Katinka fellépése tehát nem pusztán szakmai-anyagi konfliktus. Benne van mindnyájunk élete. Ha pedig végül csak sikerül elüldözni és a jövőben az USA-ban folytatná karrierjét, akkor sorsa megegyezik majd egyre több kortársával, akik ugyanúgy nem akarják elfogadni ahogy itthon mennek a dolgok és inkább Londonban, Berlinben, New Yorkban telepednek le. Ahogy ma büszkék vagyunk az országból az elmúlt évszázadban az egymást követő politikai rendszerek által elüldözött és külföldön sikeres tudósokra, művészekre, sportolókra, büszkék leszünk rá is. Mondjuk elneveznek majd róla egy uszodát. Reméljük, ott azért jut már szekrény minden olimpikonnak.
Lehetne ez egy meglehet szenvedélyes, de szakpolitikai vita is, ahogy Keszthelyi Anrdás írja, amely a nyilvánosság előtt, de intézményes kereteken belül, az Úszószövetség nyilvános fórumain zajlana. A Hosszú kritikáját övező hisztéria és agresszió, az, hogy nincsen egy ilyen szakpolitikai kérdés megvitatására semmilyen intézményes lehetőség, hogy a kritikát személyes támadásként, árulásként értelmezik, az Úszószövetségben is szemmel láthatóan uralkodó feudális viszonyokról árulkodnak. Ezek teszik tágabb értelemben politikai üggyé az egészet, és így ismerhet magára Hosszú Katinka és az Úszószövetség konfliktusában pedagógus, egészségügyi dolgozó, diák, oktató, művész, szakmunkás, közalkalmazott, üzletember, egyszóval mindnyájan. Hosszú fellépésének közvetlen politikai tanulsága éppenséggel az, hogy 2016-ban, idestova 26 évvel a rendszerváltás és 12 évvel az uniós csatlakozás után itt tartunk. Aki le akarja váltani a nyíltan is ezt a társadalmi és politikai kultúrát képviselő Orbánékat, erre kell végre választ adnia.
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!