Kéthly Anna egyike a két világháború közti szociáldemokrácia legnagyobb hatású politikusainak. Életútja klasszikus történelmi filmre kívánkozik, amely végigkíséri a Horthy-korszaktól, a koalíciós időszakon át, a kádári konszolidációig, háborúkról, forradalmakról, börtönről, emigrációról szóló, a 20. század magyar történelmét szinte átfogó sorsot. Születésének 126. évfordulóján B. Kádár Zsuzsanna történész rövid írásával emlékezünk. 

Kéthly Anna (Budapest, 1889. november 16. – Blankenberge, Belgium, 1976. szeptember 7.)

Anna, a Kéthly család másodszülöttje és első leánygyermeke „szegénydiákként” egyházi tanintézetekben nevelkedett. Munka mellett, esti iskolában elvégezte a négy polgárit, megszerezte a gyors-és gépírói, illetve a könyvelői képesítést. 1905-ben a Tolnai Világlapja szerkesztőségében helyezkedett el, majd különböző cégeknél dolgozott Budapesten és Kassán.

Apját időnkénti bécsi kiküldetéseire elkísérve tanult meg németül, és ismerkedett meg a szakszervezeti, illetve női munkásmozgalommal. 1917-tôl a Magyarországi Magántisztviselők Országos Szövetsége női tagozatának titkárává választották, ugyanezen évben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Politikusi pályája a háború utáni két forradalom bukását követően kezdődött. Beválasztották az újjászervezett MSZDP Országos Nőszervezô Bizottságába, s egy ideig annak titkára volt. Kéthly Anna az MSZDP újjászervezését követően az ún. októbrista álláspontot képviselte; visszatérően és nyomatékosan elhatárolta magát a Tanácsköztársaság korszakától és rendszerétől, de vállalta szocialista meggyőződését. Ugyanez jellemezte 1922-től parlamenti képviselői tevékenységét is. Felszólalásainak visszatérő tematikája volt a gyermeknevelés, a (nő)munkásság helyzete, az iskoláztatás és népegészségügy, a börtönviszonyok; a harmincas évek második felétől pedig az egymást követő zsidótörvények elutasítása mellett rendre szót emelt a nácibarát törekvések és a háborús uszítással szemben.

 „Ha az állam nem volna az osztályharc egyik eszköze ,– mondta az Országos Nőértekezlet vezérszónokaként Kéthly Anna –  a gyermekvédelem területén nem vonták volna el a menhelyi segélyt a proletárcsaládoktól, megvalósítanák a nyolcosztályos elemi iskolát, más lenne az öregségi és rokkantsági biztosítás, a hadiözvegyek és árvák ellátása. Aki fölemeli tiltakozó szavát, annak a bátor szavakért börtönbüntetést kell elszenvednie.”

A nagy tömegben szervezetlen munkásnők meghódítása a szociáldemokrata mozgalom számára jobbára élő szóval és írott betűvel történt. Kéthly az általános titkos választójogért is harcba indult, s a potenciális női szavazóréteg megnyerésének egyik eszközeként használta a Nőmunkás című lapot.

1922-től 1939-ig valamennyi parlamenti ciklusban indult és győzött. 1943-1944-ben – Peyer Károly társaságában – tárgyalt azokkal a polgári politikusokkal, akik a háborúból való kiugrás útját keresték, felvették a kapcsolatot az antifasiszta koalíció angolszász képviselőivel. A német megszállást követően ő is illegalitásba vonult, nem vett  részt az ellenállási mozgalomban, s ellenezte a két munkáspárt egységmegállapodásának aláírását is.

 Az 1945. novemberi választások nyomán ismételten tagja lett a nemzetgyűlésnek, ahol a megnövekedett számú szociáldemokrata frakció vezetőjévé és a parlament egyik alelnökévé is megválasztotta. A párton belüli különböző szélsőségek közötti egyensúly megőrzésére törekedett, s ez a háborút követő évek koalíciós mindennapjaiban éppoly ügyes taktikai, diplomáciai érzéket, mint amennyire a konfliktushelyzetekben való állandó közvetítést, egyensúlyozást igényelt. Kéthly nem is annyira pozíciójánál, sokkal inkább tekintélyénél fogva vált a két munkáspárt fúzióját ellenzők vezéralakjává. Ennek lett következménye, hogy 1948 februárjában a puccsszerűen összehívott nagy-budapesti pártvezetőségi ülésen kizárták a vezetőségből, majd pártjából is. Ezzel egyidejűleg az Országgyűlés alelnöki tisztéből is eltávolították, és megfosztották képviselői mandátumától. 

Hiába vonult vissza a közélettől, a szociáldemokratákat érintő koncepciós perek során, 1950. júniusában őt is letartóztatta az ÁVH. Több mint három és fél éves, vádemelés nélküli fogvatartás után életfogytiglani börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Részben a széleskörű nemzetközi tiltakozás, részben a koncepciós perek kezdődő, de erősen ellentmondásos felülvizsgálata következtében egyéni kegyelemmel szabadult. Utána szűk családi környezetben élt. Politikai síkon Rákosi Mátyás 1956 júliusi menesztése után, külső ösztönzésre kezdett aktivizálódni. Ezt követően is részben megtartott visszavonultságából az 1956. október 23-val kezdődő forradalom eseményei mozdították ki. Részt vett a Magyar Szociáldemokrata Párt újjászervezésében, a párt elnökévé választották. Bécsbe utazott a Szocialista Internacionálé Irodájának ülésére és tájékoztatta a testületet a magyarországi változásokról. Távollétében kinevezték Nagy Imre koalíciós kormányának államminiszterévé. Haza már nem tért, hanem New Yorkba utazott az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsát tájékoztatni és a nemzetközi közvéleményt mozgósítani a magyar forradalom megmentése érdekében. Ezzel – hetvenedik életévéhez közeledve – harmadik, most már emigrációs politikai korszaka vette kezdetét. Európába visszatérve a Strasbourgban 1957 elején életre hívott Magyar Forradalmi Tanács elnökévé választották. Brüsszelben telepedett le az Internacionálé és a belga szocialista párt támogatását élvezve. Részt vett a Szabad Magyarország Nemzeti Képviselete elnevezésű szervezet, a Szocialista Internacionálé, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Emigrációban tevékenységében, mely utóbbinak elnöke lett. Főszerkesztője volt az emigrációs Népszavának, továbbá a Szociáldemokrata Szemlének.

A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága 1962-ben felmentette az 1954-es koncepcióban megfogalmazott hűtlenség és szervezkedés vádja alól, majd ugyanazon ítéletében – távollétében – bűnösnek mondta ki izgatás bűntettében.

Élete utolsó évtizedében egy új – a változó körülményekhez alkalmazkodó – program elkészítése foglalkoztatta. Az általa vezetett szerkesztőbizottság 1973-ban tette közzé a Szociáldemokrata Alternatívát mint az emigrációban működő  MSZDP elfogadott programját. 

„Életem kész regény, de én nem vagyok regényíró” – vallotta egyik levelében Kéthly, a huszadik századi magyar politikai élet egyik legmarkánsabb egyénisége. Lázadás volt ez a tekintélyelvű társadalom és a tekintélyelvű politizálás ellen, tanulhatnánk belőle ma is.

B. Kádár Zsuzsanna