Balról a 4K! elnöke a muszlim teokráciát állítja szembe a szekuláris állam elfogadásával, jobbról meg a Mandiner szerzője, Szilvay Gergely beszél az arról az integráció megbukott a terroristák miatt.

Nehéz dolog bizony a nem létezővel vitatkozni, viszont könnyű győzni vele szemben. Európában ma körülbelül 45 millió muszlim vallású vagy származású állampolgár él. Elsöprő többségük dolgozik, iskolába jár, gyereket nevel, jótékonykodik, ha éhes, eszik, ha szomjas, iszik mint bármilyen más ember, és ha akar, templomba jár, pont úgy, ahogy az európai keresztények. Ezek az emberek integrálódtak a társadalomba, elfogadják a Köztársaságot, elfogadják az együttélés szabályait mindamellett, hogy megtartották saját vallásuk és szokásaik egy részét.

Nem mehetünk el természetesen amellett a tény mellett, hogy vannak Berlintől Londonon át Párizsig olyan muszlim csoportok, akik vallásuk egy szélsőséges ágát gyakorolják, akik kegyetlenül bánnak a nőkkel, gyerekházasságra kényszerítik gyermekeiket, és potenciális követői a legszélsőségesebb nézeteknek. De hogy velük azonosítsuk a muszlimokat, pont annyira reális, mint Breivikkel vagy szélsőséges, nőgyűlölő, melegellenes szektákkal azonosítani a kereszténységet, vagy a családon belüli erőszakkal a magyar férfikat.

Csakhogy ezeket az embereket és közösségeket Berlintől Párizsig, Londontól Madridig a titkosszolgálatok figyelik, szemmel tartják. Ma Franciaországban a leggyakrabban használt becslés szerint 4-5 millió muszlim származású ember él, ebből jó 2 millió gyakorolja aktívan a vallását, a francia titkosszolgálatok terrormegfigyelési listáján pedig 1100 olyan ember szerepel, akik potenciális elkövetői lehetnek terrormerényleteknek. A pénteki gyilkosság egyik elkövetője is rajta volt ezen a listán.

Ez az 1100 ember valóban sok, ha azt nézzük, a titkosszolgálatoknak szemmel kell őket tartani, de kevés, ha a 5 milliósra becsült francia muszlim kultúrájú közösség egészéhez viszonyítjuk. És valószínűleg ennél több a hitüket a köztársasági értékekkel szemben értelmező muszlimok száma, de még mindig elenyésző az egészhez képest.

Persze, ha nem kívánunk különbséget tenni a muszlim szélsőségeseket és a vallásukat békésen gyakorló vagy azt már el is hagyó emberek milliói között, nem is fogjuk sikeresnek látni a politikai és társadalmi integrációt. Európa összes muszlim vezetője, lényegében összes muszlim közössége, sőt Európán túl rengeteg muszlim szervezet és vallási vezető is elítélte a párizsi támadásokat, még olyanok is, mint az Iszlám Dzsihád vagy a Hamasz (nyilván ez utóbbi kettő reakciója egy rossz vicc).

Ha ezt nem kívánjuk látni, akkor felmerül a kérdés, mit gondolunk a szélsőséges keresztényekről, mit gondolunk az európai szélsőségesekről, ők is a kereszténységet és Európát képviselik? Miért különbek ők, mint Európa muszlim polgárai?

A felvilágosodás utáni Európa jogait tiszteletben tartó polgárként én is amondó vagyok, elfogadhatatlan a gyerekek kényszerházassága, elfogadhatatlan a nők tárgyiasítása és tulajdonként való kezelése, elfogadhatatlan a terror, és elfogadhatatlan a vallás törvényeken felülemelkedő megélése. És elfogadhatatlan az is, hogy valakiket olyan cselekményekkel azonosítsunk, amiket nem követtek el. De elfogadhatatlan a melegek megverése, a nők elleni erőszak nem muszlim, hanem európai fajtái, elfogadhatatlan a kisebbségek megtámadása és megbélyegzése, az önbíráskodás minden fajtája. Ez is az európai jogállami kép része.

A titkosszolgálatoknak, a bűnüldözői szerveknek, az igazságszolgáltatásnak tennie kell a dolgát, és le kell csapnia azokra, akik vétenek a törvény ellen. Meg kell védeni a közösségeinket, a köztársaságainkat. De nem az a feladatunk, hogy bűnbakokat találjunk, vallásháborút vizionáljunk, hamis dilemmákat vessünk fel, építsünk rá politikát, és miközben 40 millió muszlim él nap mint nap Európában, azt hazudjuk, hogy az integráció nem lehetséges, mert van 8, vagy 1100, vagy akár 10 ezer, ne adj isten 100 ezer muszlim Európában, akiknél nem volt sikeres. Miközben meg se próbáljuk az integráció sikeres példáit használni.

A kérdés viszont az, hogy akarjuk elérni, hogy az európai muszlimok és a további Európába érkező muszlimok ne a szélsőséges nézetek irányában induljanak el. Erre pedig nincs nagyon más válasz, mint az, ha éreztetjük velük, hogy egy közösségbe tartozunk. Ekkor tudják csak elfogadni ennek a közösségnek is a szabályait, és azoknak szellemében megélni hitüket. Ebből a célból véget kell vetnünk a gettóknak, a rasszista elnyomó állami technikáknak, és olyan életet kell teremtenünk, amelyben minden európai, azaz a muszlimok számára is van lehetőség egy boldog jövőre. Tehát integrálnunk kell – nem csak az európai muszlimokat, hanem önmagunkat is, hiszen a Köztársaság csak akkor tartható fenn, törvényei és értékei csak akkor tarthatók tiszteletben, ha azok mindannyiunkra érvényesek, és mindannyian érezzük, érdekeltek vagyunk benne, mert jólétünk, biztonságunk és boldogságunk záloga.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!