A helyzet nem rendkívüli. Vagyis rendkívüli, de nem szokatlan. Magyarország ma egy unalmas művészfilm, amely hosszan mutatja, ahogy egy biciklit szétmar a rozsda, és közben a vázról ellopnak mindent, amit csak lehet. A bicikli felett pedig egy felirat virít: A rozsda a közös jövőnk.

Miközben a kormány betömi a szánkat a menekültekkel való riogatással, valójában mögöttünk rohad szét az egész ország. És pontosan azokat a dolgokat vesszük el saját magunktól is, amiket megtagadunk a menekültektől.

A menekültek ne használják ingyen a közlekedést, ne használják a mi pénzünkből fenntartott egészségügyet, ne használják az oktatásunkat, ne éljenek vissza a szociális ellátó rendszerünkkel, ne vegyék el a munkánkat, és legfőképp, hagyjanak minket békén, ne okozzanak gondot.

Ezek a más kultúrából jött emberek ugyanis egyes emberek állítása szerint nem érdemesek a mi jólétünkre. És milyen érdekes, amiket féltünk tőlük, és ami miatt mérhetetlen indulattal viseltetünk irántuk, azt maguknak nem követeljük ki. Sőt. Hagyjuk elúszni a fenébe. Míg rettegünk a menekültektől, aközben szép lassan elúszik még az a jólét is, amit az elmúlt 25 évben felépítettünk, és nagyrészt pont azért, mert a jólét védelme helyett a menekültekkel folytatott politikai csetepatéra figyelünk.

Közben szétrohad az egészségügy. Négy óránként húz el külföldre egy egészségügyi dolgozó. Betöltetlenek a kórházi állások, háziorvosi helyek, túlórában, megalázó fizetésért dolgoznak a nővérek és a kiegészítő személyzet, nincsenek új műszerek, vannak viszont várólisták, és van nemzeti hősünk is: a férfi, aki saját magát operálta meg, hogy ne haljon meg. Csodáljuk őt, mert mi inkább meghalunk.

De van oktatási rendszerünk is, amely például a digitális szövegértés terén Európa leggyengébben teljesítő diákjait termeli ki, akik viszont legalább minden nap énekelnek. Ahol kréta nincs, kötszer nincs, eszközök nincsenek, de a pedagógusok saját maguk állíthatják fel PÖCS-eiket, hogy egymást értékeljék. Ahol a felsőoktatásban félévente indul egy tüntetéssorozat az éppen aktuális idiotizmus ellen. Az oktatási rendszerünkre 2010-ben még a GDP 6 %-át költöttük, idén 4,5 %-át.

Vannak szegényeink is, akik elmehetnek közmunkára, szakképzést nem tudnak szerezni, dolgozni nem tudnak a közmunka mellett, de 48 ezer forintot tudnak keresni, hogy ne látványosan haljanak éhen. Mi vagyunk az az ország, ahol közel 2 és félmillió embernek(!) van lakbér- vagy rezsihátraléka, de az úszómedence fűtésére több pénzt ad az állam a rezsicsökkentéssel, mint amennyivel a panellakás konyhaköltségeibe száll be. Miközben pedig egyre drágul a lakhatás, a kormány az év elején megszüntette azokat a támogatásokat, amik arra voltak hivatottak, hogy akiket a lakóhelyük elvesztése fenyeget, ne kerüljenek utcára. Szerencsére persze megtörtént a devizahitelek forintosítása is, amely számos embernek nagyobb terhet hagyott hátra, mint ami a forintosítás előtt volt. De ne aggódjunk, mert a képzetlen, nyelveket nem beszélő munkaerő nem tud elhelyezkedni Magyarországon, miközben aki szakképzett, az alacsony bérek miatt elhúz külföldre.

És ne felejtsük el, hogy lopják szét az országot a politikusaink, hogy tűnik el évente a többszöröse annak, mint amennyibe a menekültek ellátása kerülne. Mégis nem az ellen tiltakozunk, hogy miért tűnik el a ránk fordítandó közös adóbevételünk, hanem veszetten ordibálunk, hogy a már ellopottból ne adjanak másnak. Miközben ha nem lopnának, jutna mindannyiunknak.

A helyzet azért rendkívüli valójában, és azért nem szokatlan, mert percről percre, óráról órára, napról napra éljük fel azt a jövőnket amelyben egy boldogabb Magyarországon élhetnénk.

Ha például a menekültek gyűlölete, a tőlük való félelem helyett, közös ügyeinkre koncentrálnánk, és csupán azt várnánk a menekültektől, hogy normálisan egymást tiszteletben tartva éljünk együtt, akkor mindannyian jobban élnének.

De ehelyett kidobjuk a menekülteket, be se engedjük őket, és ameddig a kormány propagandisztikus harcot vív velük, szépen rohad szét az ország. És azok a jóléti vívmányok és jogok, amiket megtagadnánk a menekültektől, pár év múlva már nekünk se lesznek elérhetőek. Az oktatás, az egészségügy, a szociális biztonság, a tisztességes megélhetést biztosító munka. Így válunk szépen lassan menekültekké a saját hazánkban.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni az ország jövőjéről, támogass minket!