Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A még át nem adott Rózsa Milán-díjról és a részvétlenségről

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

A Mérce sok sajtómeghívót kap, ma is landolt pár az email-fiókunkban. Az egyik egy nemzetközi LMBTQ-konferenciára hívta szerkesztőségünket. Megnyitottam, és kicsit meglepődtem, ugyanis a sajtómeghívó szerint a DK irodájában adják át a Rózsa Milán-díjat. Megrökönyödésemet két módon próbáltam orvosolni, megkérdeztem pár ismerősömet a Budapest Pride szervezői közül, hallottak-e már erről a szervezetről, illetve megkérdeztem Milánnal közös barátainkat, tudnak-e ők arról, hogy díjat adnak át Milán nevével fémjelezve. Mindkét esetben nemleges volt a válasz.

milan-zaszlo.jpg

Alapvetően az ember örül, ha valaki egy melegjogi konferenciát szervez Magyarországon, nem ez ma a leghálásabb téma. Ha ez csupán egy párt irodájában fér el, hát istenem, van ilyen. De jobban megnézve az eseményt szervező nemzetközi szervezet, az ILGCN honlapján 7 bejegyzés van idénről, ezek közül kettő a budapesti konferenciával foglakozik. A melegjogi konferenciáról nem tudnak az általam megkérdezett melegjogi aktivisták. Egy blokkot tartanak a Liberálisok, többet a DK pártirodájában, és a MEASZ nevű szervezet irodájában is lesznek események. A magyar főszervező pedig Lovas Tamás, akinek a Facebook-profilján sorjáznak a DK-s politikusokkal közös fotók. Ebből mindenki vonjon le maga tanulságot, amit akar.

Nem szeretnék egy olyan ember helyett és nevében beszélni, aki maga ezt már nem teheti meg, a saját véleményemet pedig inkább nem részletezném, egy ilyen vita méltatlan lenne Milánhoz, és az emlékéhez is, de ha el akarunk nevezni valakiről egy díjat, érdemes megkérdezni azokat, akik ismerték őt, jó ötlet-e ez, koherens-e az életútjával. Remélem, legalább a családdal beszéltek a szervezők.

Nyilván nincs jogom kisajátítani senkinek az emlékét, és ennél tovább is mutat az, amit Milánról gondolok, és amit ő gondolt az ilyen helyzetekről. Így csupán előre szeretnék gratulálni a díj nyertesének, és arra kérem a Demokratikus Koalíciót és társutas szervezeteit, hogy gondolkodjanak kicsit, kit, mire és hogyan éri meg „használni”.

Frissités!

Végül a szervezők mivel se a családdal, se a barátokkal nem egyeztetek, visszakoznak és nem adnak át Rózsa Milán díjat.

Sebian-Petrovszki Laszló a DK pártigazgatója így reagált cikkünkre:

Mi is történt Rózsa Milán-díj ügyben?
A Kettős Mérce által megírt rendezvény nem DK-s esemény. A szervezője nem a DK.
A szervezésben részt vevő személy nem a DK alkalmazottja.Az előzetesen megküldött programban nemhogy a díj neve, de még díjátadás sem szerepelt. Az általuk tervezett Rózsa Milán-díjhoz a DK-nak semmi köze.
A szervezők által a sajtónak kiküldött meghívót a DK nem hagyta jóvá.Mindössze annyi történt, hogy a DK egy civil szervezet rendezvényének termet biztosított. Nem kevesebb, de nem is több. Tettük ezt azért, mert az LMBTQ-közösség problémáira velük közösen keressük a megoldásokat.

Borzasztó szerencsétlen dolognak tartjuk és sajnáljuk, hogy a szervezők megsérthették Rózsa Milán családtagjai és barátai érzéseit.

 

 

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a Mércén, támogass minket!