„Életem legkeményebb szolgálati napja” – így értékelte egy rendőr a hétfő este a Keleti pályaudvaron történteket.
Csak az önkéntesek lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt nagyobb baj, amikor az este 9 órakor induló müncheni vonatra akartak felszállni az utasok, köztük sok menekült. Ezek az emberek hónapok óta úton vannak, Budapesten 8-10 órát álltak sorba vonatjegyért, hogy aztán a rendőrség és MÁV-alkalmazottak állják el az útjukat az éppen induló vonathoz. Mindezt azután, hogy aznap délután már felengedtek embereket a vonatra. Ha a gyerekeket és egy terhes nőt nem helyeznek biztonságba a helyszínen lévő önkéntesek, talán sokkal tragikusabb szalagcímeket olvashattunk volna a ma reggeli lapokban.
(Fotó: Index)
Reggel az Index szerint már nem engedték felszállni a menekülteket a müncheni gyorsra, sőt, kora délelőtt az egész Keletit lezárták a hatóságok. Ez pedig biztosan felbőszíti őket. Az embereket, akik órákat álltak sorban, hogy 30 ezer forintért vehessenek egy jegyet Ausztria és Németország felé, mint tegnapi társaik, majd most közlik velük, mégse mehetnek. Miért hagyták, hogy erre költsék a pénzüket, ha tudták, nem mehetnek el? Miért nem tájékoztatták őket, és mennyire szemét dolog, hogy a továbbutazás másnapi lehetőségével csitították őket tegnap, ma pedig mégsem engedik nekik? Egyáltalán milyen szabályok szerint szállhattak fel tegnap, de ma már nem? Miért csillantja meg a reményt, majd taszítja kétségbeesésbe ezeket az embereket a magyar állam? Ha pedig ezen felbőszülnek a menekültek, és tiltakozásba kezdenek, ne csodálkozzunk, mindannyian ezt csinálnánk.
A helyzet a vonatincidensek nélkül is közel áll a katasztrofálishoz. Az államtól és a várostól eddig nagyjából annyi tellett, hogy „Transit Zone” táblákat és szalagkordonokat rakjon ki a Keleti pályaudvar aluljárójába. Csakhogy a menekültek már addig is pontosan ott ültek, feküdtek, aludtak. A kijelölt zónák területe az elmúlt napokban érkező embereknek már bőven nem elég, a Keleti közelében minden, de a Köztársaság tér is menekültekkel van tele. Ez az állapot pedig épp annyira nem szolgálja a menekültek jóllétét, ahogy a magyar lakosságét sem.
Pár maroknyi önkéntes próbál meg információval, orvosi segítséggel, civilek adományaiból étellel-itallal, ruhával ellátni esetenként – az elmúlt két napban bizonyosan – több ezer embert. Sokszor ezek az emberek akadályoznak meg konfliktusokat, ők azok, akik megpróbálják lenyugtatni a kedélyeket, ha kell, és ők azok, akik játszanak a menekült gyerekekkel. De mit tesz mindeközben az állam? Pár tucat rendőr, két ember a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságról, nulla darab a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól, és a nagy megoldatlan probléma, amelyre már réges-rég felkészülhetett volna, és melyet meg is tudna oldani az állam.
Csakhogy közben bármiféle érdemi tett helyett egy bevándorló-ellenes kampányt és egy nemzeti konzultációt sikerült csak kitalálniuk a kormányzati stratégáknak, melyből nyilván semmi sem derült ki, de gyűlöletkeltésre kiválóan alkalmas. A gyalázatos, főleg a gyerekekre (és az állatvilágra) veszélyes kerítés csak felesleges szenvedést okoz. Ha van is elrettentő hatása, az csak még szégyenteljesebb.
Eközben magasabb szinten sincs semmi rendben. Nincs legális útja a menekültek Európába érkezésének (az ún. „áttelepítési programon” kívül, de az a jelenlegi helyzetben halovány megoldásnak tűnik). A balkáni menekültútvonalon érkezők nem tehetnek mást, mint hogy hajóra (vagy hajónak látszó tárgyakra) szállnak, és kockáztatják az életüket, valamint gazdaggá teszik az embercsempészeket.
Azonban a menekültügyben impotens Unióban és azon kívül is óriásiak a különbségek. Izlandon lassan minden 30-adik (!) ember nyilvánította ki, hogy be is fogadna szíriai menekülteket, és ebben a kormány közre is fog működni. Lengyelország még több menekültet fogad. Németországban, Ausztriában az emberek csodálatosan, a döntéshozók és hatóságok többnyire korrektül fogadják a menedékkérőket.
Mi pedig? Remekül teljesítünk. Egyes vélemények szerint el kéne venni Magyarországtól a menekültügyi támogatásokat és ki kéne zárni az országot a schengeni övezetből. Valamint bekerültünk a legrosszabb memóriájú nemzetek közé. Csak az időt és pénzt nem kímélő önkénteseken múlik, hogy nem maradunk teljes szégyenben, hogy nem történik nagyobb baj (akár a menekültekkel, akár a magyarokkal), és hogy nem gondolja az egész világ minden magyarról, hogy egy idegengyűlölő rasszista állam idegengyűlölő rasszista állampolgára.
A Fidesznek annyira rövid az esze, hogy éppen azokra az időkre nem emlékszik, melyekre egykor harcias antikommunizmusát építette. Hadd segítsünk:
„Váratlanul erős fény világít meg minket, egy hang azt mondja:
– Halte!
Egyikünk németül szólal meg:
– Menekültek vagyunk.
Az osztrák határőrök nevetve válaszolnak:
– Sejtettük. Jöjjenek velünk.
A falu főterére vezetnek minket. Egész tömeg menekült van már ott. Megérkezik a polgármester.
– Lépjenek előre azok, akiknek gyereke van.
Parasztcsaládnál helyeznek el minket. Nagyon kedvesek. Foglalkoznak a gyerekkel, enni adnak nekünk, ágyról is gondoskodnak.(…)
A kicsi osztrák faluból, ahova Magyarországról érkeztünk, busszal megyünk tovább Bécsbe. A falu polgármestere fizeti a jegyeket.
(…)
A rendőrök megadják nekünk az egyik menekültközpont címét, a villamoshoz irányítanak, ami ingyen visz minket odáig. A villamoson jól öltözött asszonyok veszik a térdükre a gyerekemet, nekem pedig pénzt csúsztatnak a zsebembe.
(…)
Amikor felszállunk a Svájcba induló vonatra, már közeledik a karácsony. Fenyőágak az ablak előtti asztalkán, csokoládé és narancs. Ez egy különvonat. A kísérőket leszámítva csak magyarok utaznak rajta, és a vonat csak a svájci határon áll meg. Rezesbanda fogad minket, kedves asszonyok poharakban forró teát, csokoládét és narancsot adnak be a vonatablakon keresztül.”
A jelenlegi krízis megoldása többlépcsős feladat. Először emberi körülményeket kell teremtenie a kormánynak a menekülteket átmenetileg befogadó helyszíneken. Hogy erről egyáltalán beszélni kell, a pofánk leszakad.
Ezután közös uniós döntéssel kell megoldani a menekültek Európába jutásának (humanitárius vízum), EU-n belüli mozgásának (összefüggésben a munkaerő-áramlással), illetve integrációjának feladatát.
Emellett pedig minden érintett ország közös dolga, hogy a humanitárius krízist okozó polgárháborúkban a lehető legkevésbé károsan, a lehető leghamarabb megoldás találva lépjen fel. Ebben a feladatban a nyugati világ jó ideje rosszul teljesít. Részben tehát saját magunknak köszönhetjük a jelenlegi áldatlan állapotokat.
Magyar-, uniós- és világ-gondatlanság is oka tehát annak, hogy ez a helyzet. És a gondatlanság itt talán még egy jó szándékú, naiv következtetés. Nagyon itt van az ideje, hogy elkezdjünk úgynevezett „európai” módon viselkedni. Már ha ez még jelent bármit is. De az volna a legjobb, ha egyszerűen csak emberséges módon tennénk a dolgunkat. Ez utóbbi kategóriába viszont a jelenlegi kormányunk és a szánalmas szélsőjobboldali xenofób „piacfoglaló-párt” tevékenysége nem tartozik bele.