Cikksorozatot indítottunk WTF baloldal (Mi az a baloldal? Kell-e baloldal? Mi lesz a baloldalból?) címen, amelyben azt az egyszerűnek tűnő kérdést tesszük fel, hogy mi a baloldal ma Magyarországon, az Unióban, a világban.  A sorozat alábbi, második darabjában Nemes Csaba képzőművész beszél alakuló baloldaliságáról.

Alakul a baloldaliságom.

Vagyis változóban van, haladok rajta balra. Húsz éve, vagy még korábban inkább liberálisnak, vagy még inkább szabadelvűnek vallottam volna magam, már ha valaki kérdezte volna, de akkoriban nem érdekelt senkit. A rendszerváltás után baloldalinak lenni kábé annyit jelentett, mint céltalannak lenni vagy perverz módon nosztalgiázni. Mert az elbukott szürke kádári világ után éppen jönni készült a jóléti, színes, már megszelídített, jól karbantartott kapitalizmus és piacgazdaság, sok-sok szabadsággal megspékelve, amiben a polgári konzervatívok is nyitottak és haladáspártiak, a szocdemek is ügyesen ülik meg a vadul vágtató piacot (amiből több-kevesebb mindenkinek jut), a szélsőségesek meg éppen hogy csak valamiféle immunanyagként szolgálnak a politikailag renyhéknek. De nem így lett.

Néhány éve egy rég nem látott középiskolás barátommal futottam össze, és egy rövid közös politikai helyzetértékelés után hirtelen rám nézett és rákérdezett: Csabi, te kommunista vagy? Vagyis azt akarta kérdezni az én drága jó barátom, hogy baloldali vagyok-e (neki is, nekem is kommunista felmenőink vannak, haha!), de ezt ugye ma nem így szokás. Én meg nem tudtam a választ kinyögni, mert egyrészt nem, legalábbis szó szerint, vagy talán még nem, amúgy meg persze hogy. (Különösen, ha sokan teszik fel a hülye kérdést, még a végén úgy lesz – gondoltam, de nem mondtam.) És azt hiszem, érezhetően már akkor, abban a pillanatban is egy kicsit balra tolódtam, de nem dacból, hanem azért, mert éreztem, hogy a baloldalon kellene majd valahogy visszabillenteni az egyensúlyt.

Aztán egy kicsivel később rájöttem, hogy nem csak a balanszírozáshoz kívánok én nehezék lenni, hanem egész egyszerűen a baloldali értékek állnak közelebb hozzám, azokkal bútoroztam össze szép lassan az évek során, és ha ez eddig nem lett volna világos, nos akkor az orrom is bele lett verve (a közéletbe) az utóbbi években, hogy lássam, hol is állok.

Azt, hogy mik ezek a baloldali értékek, sokan leírták már, hadd emeljek ki itt csupán néhányat: nevesül az együttérzést (ami alkalmat és garanciát ad a közös együttlétre ezen a veszélyes bolygón); a nyitottságot (ami együtt jár némi egészséges kétkedéssel és humorérzékkel, csak ne tessék teljesen feloldódni benne!); és meg kell még említenem a finoman, érzékenyen adagolt szabadságot (elfojtások nélkül, és nem másokra terhelve).

Két éve nyáron, apámmal üldögélve a kertben a múltról próbáltam faggatni, változó sikerrel, pedig mindketten a legjobbat akartuk. Talán volt idő, amikor kommunistának hitte magát, pedig már akkor sem volt éppenséggel túl biztató a politikai helyzet. Nem tudom, mikortól kezdett kiábrándulni, talán már akkor rögtön, amikor belépett a pártba, amire nagyapám biztatta elvei és származása okán. Később részt vett a rendszer működtetésében, távol a nagyobb disznóságoktól, kisebb játszmákban jól tájékozódva. Szóval ott ülünk, és ő mesél a korról, amit elkezdtem kinőni, és már nem tudom hogyan, de azt találta mondani, hogy én úgyis liberális vagyok (nem baloldali), amitől persze megint rögtön éreztem, hogy balrább tolódtam, no nem dacból, hanem csupán tisztánlátásból. „Sose tudhatod” – válaszoltam, amivel egy pillanatra megleptem, de vitát erről már nem nyitottunk.

És sorolhatnék még itt hasonló kisebb-nagyobb incidenseket és megvilágosodásokat, amelyek mind-mind a tudatosuló baloldaliságomon képeztek újabb rétegeket.

Ha belegondolok, a baloldaliságom kialakulására, de még inkább az öntudatra ébredésére és megerősödésére a legnagyobb hatással a napi tapasztalatok vannak, az a sokszínű, de kegyetlen világ, ami kezd itt körvonalazódni, és amiben a baloldaliság egyelőre csak nyomokban található. A pártpolitikából meg mintha egyenesen elillant volna, ha fel-fel pislákol, akkor is inkább tűnik önmaga paródiájának. A mai baloldaliság kisebb csoportokban, szórványos tettekben és kitűnő írásokban van leginkább jelen, még nem és már régóta nem átfogó élmény, de lehet hogy majd az lesz valamikor. Addig építkezés van, és előtte nem rombolás – kérek is rögtön elnézést Kassáktól, pedig jól hangzik, amit írt, csak ma inkább ijesztően hat, mert a rombolás, az aztán folyamatos körülöttünk, és még mindig nem értek le az alapokig azok, akik dühödten ütik szét a régit egy még régebbi reményében.

Ma szerintem baloldali az, aki nem fél az újtól, a kísérletezés kockázatától, nem utasítja el a még nem létezőt – csak mert még nincs kipróbálva -; de ugyanúgy nem utasítja el a múlt felhalmozódott tudását sem, mert tudja, hogy nem lehet már mindent lesöpörni az asztalról, nincs már teljesen tiszta lap, már sohasem elfeledhető, hogy kik voltunk, és hogy mit tettünk; de tudja, hogy meg kell próbálnia nemcsak a régit kicsit jobban működtetni, hanem élhetőbbet teremteni több szabadsággal, egyenlőséggel, együttérzéssel, biztonsággal, de mindemellett nem elnyomva a kreativitást, nem kispórolva az innovációt, kordában tartva a doktrinereket, nem agyonszabályozva az életet.

A baloldal válságban van itthon és lényegében mindenhol. Nem maga az eszme, hanem a hétköznapi használhatósága. Nem arról van szó, hogy nincs rá igény, hanem arról, hogy akikhez igazán szólna, azokhoz most nem képes eljutni. Mert akiknek nagy szüksége lenne rá, azok dermedtek és reménytelenek, nem látják már értelmét a politikai csűrés-csavarásnak, csak a túlélés motorja működteti őket, miközben még mindig akad annyi vesztenivalójuk, hogy önmaguk kiszolgáltatottságának rabjaiként ne is merjenek gondolni a világ megváltoztatására.

A baloldaliság most elméletinek és finomkodónak hat, teli van árnyaltsággal, nem lehet például teli torokból üvölteni. Ráadásul az igazi baloldalt szimpatikus, művelt és önreflektált egyének működtetik, akik rendre alulmaradnak a gonoszsággal, erőszakkal, pofátlan hazugságokkal és nyílt manipulációval szemben, hát tessék mondani, hogy lehetne így bízni bennük?

Pedig nekem pont ezek a szelíd figurák jelentik a garanciát arra, hogy a baloldaliság ellenszere lehet az elhagyatottságnak, kiszolgáltatottságnak, kizsákmányoltságnak.