Mennyi minden történhetne velünk ezalatt a legkevesebb 10 év alatt: szólhatna ez az idő arról, hogy megtaláljuk az érdeklődési körünket, kialakulnak bennünk a gondolkodás különböző formái, megtapasztaljuk, mit jelent közösségben létezni – tehát készülhetnénk a társadalomban való részvételre, ami nem csak munkából áll.
„Nem része a tananyagnak a korszerű párkapcsolati vagy a szexuális nevelés, de a legtöbb lány nem csak az iskolákban, sehol nem hall ezekről a dolgokról”.
A gyermek oktatása nem azonos azzal, hogy farkastörvényekre és taposásra trenírozzuk őket – írja régi kedves szerzőnk, Emma Goldman.
Minden társadalomban, közösségben ott vannak a múlt azon maradványai, melyek a nagyobb szabadság, az önigazgatás, a közösségiség és a szolidaritás helyi mintázatai voltak – ezekre építve lehet a jövőt szabadabbá és szolidárisabbá tenni. A Viharsarok mezővárosai sok ilyen maradvánnyal büszkélkedhetnek.
Az oktatással kapcsolatos viták már régóta szinte kizárólag a tananyagról szólnak, miközben szó sem esik az iskola társadalmi szerepéről, az értékrendről, amelyet nem a tananyaggal, hanem intézményként képvisel.
A nemzetállami eszme populista képviselőinek eszükben sincs védelmet nyújtani, vagy akár távolságot tartani a tőke és a korporatív hatalom mindent behálózó hatásával szemben. A magyar állam kiváló példa erre.
Hogyan termékenyítheti meg a társadalmi igazságosságról való gondolkodást a gyermekjogi világnézet? És hogyan termékenyítheti meg a gyermekjogi világnézetet a társadalmi igazságosságról való gondolkodás? A gyermekek jogairól szóló, harmincéves egyezmény kapcsán ezek a legfőbb kérdések.
Abban a nagyon fontos kérdésben, hogy egy tanuló csúnyán beszél, nyilvánosan állást kell foglalni, de a közoktatást valóban érintő témákban nem?
