Az intézményesített nevelés története épp a tekintetben a legszövevényesebb, hogy milyen mélyen és szorosan összefonódik a felvilágosodás után sajátosan új arcot öltő más fegyelmező intézmények, apparátusok történetével.
Tanévnyitó tézisek azoknak, akik mostanában olyan marhára büszkék saját iskolázottságukra, és azoknak is, akik épp eléggé „iskolázatlanok” ahhoz, hogy értsék: a társadalomnak nem még több iskolázásra van szüksége, hanem az iskolának egy radikálisan másik társadalomra.
A történelmünket és a mindennapjainkat átszövi az a jelenség, amiről Orbán a maga torz módján beszélt.
A kapitalizmus csak akkor tudott széles körű jóléttel kecsegtetni, amikor a kapitalisták nem érezhették úgy, hogy „övék a világ”.
A Pride antikapitalista szárnyával, a Pink Blokkal interjúztunk, akik nem elégednének meg azzal, ha meleg párok is kaphatnának CSOK-ot.
A Públicónak adott interjújában a madridi politológus olyan témákat érint, mint az ökofasizmus, a rohanás kultúrája, valamint az önszerveződő és antipatriarchális válaszok szükségessége a klímaváltozásra.
A tőkés társadalomban a munka az oka minden szellemi degenerálódásnak, minden szervi elkorcsosulásnak.
Seidman könyvének nagy érdeme, hogy rávilágít azon „névtelen” munkások jelentőségére, akik nem voltak hajlandók ideologikus lózungok hatására önként erősíteni a termelés egy olyan rendszerét és egy olyan államot, amelyekben ők változatlanul bérmunkások maradnak.
Mind kommunisták vagyunk, amikor együtt dolgozunk, mind anarchisták vagyunk, amikor egy problémát anélkül oldunk meg, hogy rendőrhöz vagy ügyvédhez fordulnánk, mind forradalmárok vagyunk, amikor valami igazán újat alkotunk.
Gyenge-e és miért gyenge a posztmodern kapitalizmus? Posztmodern-e egyáltalán? Miben reménykedhet a forradalmi baloldal? Többek közt ezekre a kérdésekre kerestünk választ a Kiss Viktorral készült interjúnkban.
