Orsós János következett, a miskolci Dr. Ámbédkar Iskolából.

Orsós János cigány emberként mutatkozott be. Elmondta, hogy a végeken, a szegregátumokban több tanártantárgyat nem tanítanak, nincs rá erőforrás és tanár. A cigány gyerekekre szerette volna felhívni a figyelmet, hogy „hasznos, adófizető polgárokká” válhassanak. Ehhez viszont több oktatóra van szükségük.

A rendszerváltás a cigányoknak nem sok jót hozott, leválasztották őket a minőségi oktatásról, folytatta.

„Pedagógushiány van és nem engedhetjük meg maguknak azt a luxust, hogy még tizenhármat kirúgjanak belőlük.”

Azt kéri, hogy a mostani düh terjedjen ki a szegregátumok pedagógushiányára is.

A mozgalom szerinte csak akkor lesz sikeres, ha azt is követelik, hogy a „te gyereked” mellett az „én gyerekem” üljön az iskolába. Félperces néma csöndet kért, ami ajándék a döntéshozók karácsonyfája alá.

Tóth András, Orsós József diákja beszélt ezután. A diák elmondta, hogy először szegregált iskolába járt, ahol az udvaron minden falra omlásveszély volt kiírva és borzalmas állapotban volt az iskola. Gyűlölt iskolában járni, ezért nem is járt be, gyermekotthonba került. Amikor a Dr. Ámbédkar iskolába került, öt hónap alatt sikerült behoznia a lemaradását.

Vannak még jó iskolák és minden iskolát ilyenné kell varázsolni, a cigányok iskoláit is.

„Veletek vagyunk!”, skandálta a tömeg.