Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szakács László szerint nincs gazdája a forintnak

Ez a cikk több mint 3 éves.

Szakács László (MSZP) az elmúlt hetek visszatérő témájaként az egekbe szökött inflációt hányta a kormány szemére. Felemlegette, hogy a kormány láthatóan nem ért egyet a jegybankkal, ezermilliárdokkal fűti a gazdaságot, a jegybank pedig kamatot emel – vagyis nincs együttműködés, egyetértés, a kiszámíthatatlanság pedig bizalmatlanságot szül.

Kiemelte, hogy alapélelmiszerek ára emelkedik 20-30 százalékkal, közben értéktelenednek el a bérek, nyugdíjak, és nincs se felelős, de még pislákoló fény sem az alagút végén.

Mint mondta, míg 4 százalék körüli a régióban az infláció, Magyarországon ez az érték 6-7. Kíváncsi volt, hogy van-e felelős és kiút a helyzetből – kifejtve, hogy a gigaberuházásokat nem tartja megfelelő megoldásnak.

Orbán válaszában elmondta számok tekintetében véleménye szerint Szakács téved, egész Európában magas az infláció. Hozzátette, véleménye szerint nem fair a magyar jegybankot hibáztatni, majd feltette a költői kérdést, hogy amennyiben infláció van – és mint elismerte, van – akkor miért akarja eltörölni az ellenzék a rezsicsökkentést.

Kifejtette, hogy amennyiben piaci áron szabnák meg a rezsiárakat, akkor az emberek több tízezer forinttal rövidülnének meg. Úgy véli ezért, hogy az ellenzéknek támogatnia kellene a kormány rezsipolitikáját, az üzemanyagárak korlátozását.

Szakács kifejtette, hogy valóban vitájuk van, és hogy Európában nincs állami szabott áras rezsi, Magyarországon pedig szabott ár mellett is van infláció. Úgy véli, a kormány és a jegybank egymásra mutogat, nincs gazdája a forintnak. Kiemelte: Matolcsy jegybankelnök szerint sávon belül van az infláció, de nem látni, milyen széles ez a sáv.

Orbán viszontválaszában kifejtette, hogy örömmel hallja, hogy Szakács megkérdezte Matolcsyt, hisz az ő felelőssége hogy kordában tartsa az inflációt. Emlékeztetett, hogy a rezsicsökkentés mellett béreket emelnek – „soha nem látott mértékben” emelik például a minimálbért. Kitért arra, hogy megállapodtak a szakszervezetekkel – amit azért a szakszervezetek kétségbe vonnak – és beszélt a nyugdíjak emeléséről is – aminek a mértékével pedig nyugdíjasszervezetek elégedetlenek.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi