Nagy meglepetéssel nem készült Orbán Viktor az éveleji Kormányinfón  – az egyetlen olyan sajtóeseményen, ahol a propagandalapokon kívül is kapnak lehetőséget újságírók a miniszterelnök kérdezésére.

És ahogy azt már megszokhattuk: Orbán elég jól kerülte ki azokat a kérdéseket, amelyekről nem akart eszmét cserélni. Így például bár többen is nekifutottak a kérdésnek, hogy vajon bent marad-e a Fidesz a Néppártban vagy sem, netán új frakció gründolásába fognak, a miniszterelnök sejtelmes megfogalmazásában bírálta ugyan az EPP jelenlegi irányvonalát, de nem volt hajlandó érdemben reagálni a jövőt firtató kérdésekre.

A klímaváltozással kapcsolatban már az is nagy előrelépés, hogy egyáltalán befért a miniszterelnök mondanivalójába (mondjuk Áder újévi köszöntője után sejthető volt, hogy a kormány is kezd végre valamit a témával), a most kirajzolódó orbáni elképzelés szerint viszont a klímakatasztrófa költségeit a gazdagabb országoknak és a nagyvállalatoknak kellene állniuk, míg mi itt a Kárpát-medencében szép lassan, nyugodtan alkalmazkodjunk csak a változáshoz, enni és inni lesz mit, a többi nem érdekes.

A miniszterelnök bejelentett két közelgő nemzeti konzultációt, azt, hogy a meddőségi kezelés február elsejétől ingyenessé válik, a Mátrai Erőművel kapcsolatban elég megengedő volt, mondván, a magyar dolgozók érdekében kell megvásárolnia az államnak.

Egy kicsit kényelmetlen gondolatmenetben méltatta Donald Trump amerikai elnök fiatalságát és energiáját, a Brexitről szólva kifejtette, hogy szerinte a britek sikeresek lesznek az EU-n kívül is.

És persze volt migráció, migráció és migráció is. Meg némi Soros György.

A legkínosabb választ Orbán a Hír TV kérdésére adta a gyöngyöspatai szegregáció miatt fizetendő kártérítés ügyében, ami szerinte joggal sérti a helyi lakosok igazságérzetét:

„Egy velem egy faluban élő etnikai kisebbség komoly pénzt fog kapni, én pedig itt keményen dolgozom.”

Ez, akárhonnan is nézzük, egy súlyos állítás, hiszen a miniszterelnök még véletlenül sem a szegregáció tényét ítélte el – tovább élezve ezzel a konfliktust, megsértve ezzel mindazokat, akiknek át kellett élniük a szegregáció gyakorlatát és az abból fakadó, élethosszig tartó hátrányokat, és megkérdőjelezve az igazságszolgáltatás döntését is.

Ami viszont újdonság volt, pláne az elmúlt évek győzelmi mámorral teli megnyilatkozásai után, az Orbán visszafogottan kritikus, a helyzettel számot vetni képes vezető képét sugárzó megnyilatkozása.

Akár a Borkai-ügy került szóba, vagy az őszi önkormányzati választás eredménye, netán a Budapest és a kormány közt kibontakozó meccs állása – Orbán szokatlanul belátó módon reagált.

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal kapcsolatban türelemre intett mindenkit, aki rögvest hibákat keres a működésükkel kapcsolatban (jár az a 100 nap türelmi idő), a választási vereségekkel kapcsolatban boncolgatta kicsit saját felelősségét is mint pártelnökét, ügyesen kerülte meg a kérdést, hogy kompromisszumra törekszik-e majd Karácsony Gergely főpolgármesterrel, és a Borkai-ügy kapcsán is inkább a jövőbe tekintett, mintsem a múltat ostorozta.

A miniszterelnök ezzel szépen reagált az elmúlt napokban több helyről is hallható belső, fideszes kritikákra is, amelyek többnyire arról szóltak, hogy a kormánypárt elvesztette a kapcsolatot a választóival, és túl nagy mellénnyel futott bele a választási pofonba.

Orbán láthatóan igyekezett elsimítani a felborzolt idegeket – bár azt azért nem állta meg, hogy be ne szóljon egy kicsit Lázár Jánosnak, aki a szintén a napokban kritizálta a Fidesz teljesítményét. A miniszterelnök szépen méltatta volt minisztere teljesítményét, mondván, amíg együtt dolgoztak, Lázár sikeresen dinamizálta a kormány működését,

„csakhogy közben elvesztettük Hódmezővásárhelyt, így neki most az a dolga, hogy visszaszerezze.”

Persze, mondani sok mindent lehet, a miniszterelnök is derekasan állta a kérdéseket közel 3 órán keresztül, ám sok konkrétum azért nem derült ki azzal kapcsolatban, milyen tanulságokat volt le a Fidesz a választási eredményekből, és terveznek-e változtatni az eddigi csapásirányon (vagy akár a kormány összetételén).

Azt Orbán is jelezte, hogy a következő választás 2022-ben van, és nem lehet folyamatosan kampányüzemmódban működni, viszont egyes kiemelt topikok azért körvonalazódni látszanak a mai Kormányinfón is.

Meghatározó kérdés lesz a következő időszakban a Fidesz és a Néppárt közti feszültség: az látszik, hogy Orbán több forgatókönyvre is felkészült (beszélt is erről ma több ízben), a mögéjük rakott ideológia pedig kellően szemléletes és egyszerűen befogadható: keresztény-nemzeti értékek védelme a posztkeresztény-posztnemzeti-bevándorláspárti erőkkel szemben. Olyan harc ez, amit a Miniszterelnök kifejezetten jól tud majd kommunikálni, ha szükség lesz rá.

Orbán jelezte azt is, hogy a jövőben is beleáll majd a Brüsszellel szembeni harcba, ha szükséges lesz, a migráció pedig újra fenyegeti határainkat, így bár hihettük volna, hogy ez a téma már lekerült a napirendről, ne lepődjön meg senki, ha újra szembetalálkozik vele az utcán.

A belpolitikai sorvezető talán a „választók akarata” címszó alatt foglalható össze: a demokráciát ismét különféle jelzők – illiberális pl. – nélkül emlegető miniszterelnök a bölcs magyar állampolgárok kezébe helyezett döntés mindenek felett állóságáról elmélkedik (nagyvonalúan elfelejtve persze, hogy például a választási törvény és egyéb nehezítő körülmények hatására a választói akarat a Parlamentben eléggé eltorzítja a mandátumszámokat).

Külön érdemes még a végén kiemelni: a tavalyihoz hasonlóan idén sem biztosított lehetőséget a Miniszterelnökség arra, hogy a sajtó minden érdeklődő képviselője részt vegyen a Kormányinfón (rajtunk kívül az Átlátszót, a Direkt 36-ot és a 24.hu-t sem engedték be, utóbbit ráadásul kifejezetten méltatlan körülmények közt). Ám azt is érdemes megemlíteni: a sajtótájékoztatón a nemzetközi sajtó érdeklődése és a kormány propagandalapjainak „kérdései” mellett mindössze az Index, az RTL Klub, az ATV és a HVG kapott lehetőséget arra, hogy saját kérdéseit is feltegye a miniszterelnöknek, ami szintén csak rámutat a problémára: Orbán Viktort kérdezni jóformán lehetetlen.

Az évenkénti egyszeri, igaz, akkor 3 óra hosszú Kormányinfó nem több ebben a formájában, mint látszattevékenység: azt hivatott prezentálni, hogy a miniszterelnök igenis szóba áll a sajtó képviselőivel, vagyis szó sincs semmilyen korlátozásról. Valójában ez azonban még véletlenül sem igaz, a sajtó képviselőit szűrik, a miniszterelnök csak azokra a kérdésekre válaszol, amelyekre akar, visszakérdezni nincs lehetőség.

Ám mindaddig, amíg a Karmelita kolostorban évente egyszer összegyűlik egy csoportnyi újságíró, és asszisztál ehhez a színjátékhoz, addig nem is kérdés, hogy ez a forma marad.