Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gréczy Zsolt: Orbán elárulta az 56-os forradalmat

Ez a cikk több mint 4 éves.

Gréczy Zsolt, a DK képviselője az 56-os intézetről kérdezte Orbánt.

Gréczy szövegét azzal kezdte, majd többször is visszatért rá, hogy Orbán „elárulta az 56-os forradalmat”. Ezt tette szerinte 1998 és 2002 között, amikor vegzálta az 56-os intézetet, és ezt teszi most, amikor a Veritas intézet alá rakják az 56-os intézetet.

Grézcy elmondása szerint az 56-os intézet felbecsülhetetlen értékeket őriz. Mi lesz ezeknek a sorsa? – kérdezte a DK képviselője.  A képviselő úgy fogalmazott, hogy ügynökök dáridóznak a 30 éves ünnepségen a színpadon, miközben titokban kell szervezkednie az 56-os hősöknek, hogy egy molinót feltartsanak, ugyanott. Gréczy ezzel az egy nappal korábbi tiltakozásra utalt, ahol Mécs Imréék tiltakoztak a történelemhamisítás ellen.

Orbán válasza rövid volt: „A mi felfogásunk szerint a kommunizmus elleni küzdelem erkölcsi kötelesség. Az 56-os intézet a Veritasnál jó helyen lesz.”

Gréczy szerint a Veritas igazgatója azt kérte, ne tagozzák be alájuk az 56-os intézetet. A DK képviselője arról is beszélt, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozását akadályozza a Fidesz, mert a párt tele van ügynökökkel. „Örök láng, Nagy Imre szobor elvitele a Kossuth térről. Önök így vigyáznak a nemzeti értékekre” – mondta Gréczy.

Nem esik jól, hogy Nagy Imre és 56 kapcsán politikai vitát kell folytatni – mondta Orbán. majd a DK-t és Gyurcsány Ferencet kezdte támadni. Az önök pártjának az elnöke 30 éve is elítélte a magyarok szabadságküzdelmét – mondta. Majd sorolta Gyurcsány bűneit: lovasroham, magyart és magyart egymás ellen fordított, tönkretette az országot. „Mégis ki az, aki megtagadja a múltat?” – tette fel a kérdést a kormányfő.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán