Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közösen ünnepeltek ellenzéki pártok és szakszervezetek Pápán

Ez a cikk több mint 5 éves.

Pápa A pápai munkásotthonnál gyűltek össze az MSZP, a DK és a Jobbik helyi szervezeteinek képviselői, illetve szakszervezeti vezetők tegnap. A rendezvényen László Zoltán, a Vasas szakszervezet elnöke arról beszélt,

„ma csodálattal kell visszatekintenünk 110 évvel ezelőttre, amikor voltak olyan emberek, akik értették, érezték, hogy a munkásoknak is vannak szükségleteik, mivel mára ez a felelősségteljes gondolkodás hiánycikk lett.”

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint május elsején azokra a munkásokra emlékezünk, akik megküzdöttek a mára már természetessé vált munkásjogokért, mint a társadalombiztosítás, a nyugdíj vagy a szabadnapok. Ugyanakkor a kormány ma rendre csorbítja ezeket a megszerzett jogokat.

„A legnagyobb munkásárulás az volt, amikor 2010-ben csorbította a sztrájkjogot ez a kormány, elvéve azt az eszközt, amellyel a munkás megvívhatja a harcát a tőkéssel” – mondta.

(via infoPápa.hu)