Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni?”

Kérdezte Puskás Tivadar polgármester László Győzőt, az MSZP-DK-Hajrá Szombathely képviselőjét, miután a Derkovits-negyedben nyitott kormányablakhoz kis híján elfelejtette hozzátenni, hogy a polgármester úrhoz terjeszti elő.

Puskás szerint azonban nem gond, ha László nem ismeri az idézetet, hiszen szerinte túl fiatal is ahhoz, hogy ismerhesse Bacsó Péter sokáig korlátozottan hozzáférhető, 1969-es klasszikusát.

László és Nemény András, egy másik baloldali tanácsnok biztosították Puskást: ismerik a teljes idézetet is, ugyanakkor nem idézték.

A közgyűlés a szervezeti és működési szabályzattal együtt ebédszünettel együtt 12 órát tarthat, az ugytudjuk.hu számításai szerint ez azt jelenti, ma éjjel fél 12-ig tarthat maximum a közgyűlés. Ez azt is jelentheti, hogy a költségvetést talán már el sem tudják majd fogadni mert nem jutnak el addig.