Ez a cikk több mint 6 éves.
A televízió épületéből a biztonsági őrök által reggel durván kidobott Hadházy Ákos színpadra lépve először a Himnuszt énekeltette el, majd azt mondta,
„nagyon jó dolog, hogy nagyon sokan megtaláltuk a hatalom lelkét és a hatalom lelkébe tapostunk.”
Azt is hozzátette, szerinte a hatalom mostmár „nagyon fél”, és emlékeztetett egy hete már próbált ebben az épületben beolvasni egy petíciót, de a kormány által uralt közmédiától csak ferdítés várható. Kiemelte, hogy a reggel brutálisan fellépő biztonsági őrök „még nem is az igazi verőlegények” és rengetegen vannak, akik az ellenzéki, kritikus hangok elhallgattatásán dolgoznak.