Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Liga Szakszervezetek: nem vagyunk robotok

Ez a cikk több mint 5 éves.

Budapest, 2018. december 8.
Szilágyi József, a Liga Szakszervezetek társelnöke, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke beszédet mond a Magyar Szakszervezeti Szövetség demonstrációján a fõvárosi Alkotmány utcában 2018. december 8-án. A tiltakozást az évi ötven nap túlmunka ellen, a tudományos kutatási szabadságáért és a tanszabadságért tartották. A demonstrációhoz számos szakszervezet és szakszervezeti szövetség csatlakozott.
MTI/Szigetváry Zsolt

Dr. Szilágyi József, Liga Szakszervezetek társelnöke, az EVDSZ elnöke második felszólalóként elmondta, azért jöttek ki ma ide, hogy elmondják „semmit rólunk nélkülünk”. Ez így nem mehet tovább. Határozottan tiltakoznak az ellen, hogy a munka világát a kormány érdemi szociális párbeszéd megkerülésével terjessze az Országgyűlés elé.

„Követeljük, hogy osszák meg velünk azt a világot, amit mi teremtünk!” – mondja.

A sztrájktörvény 2010-es módosítása elérte, hogy ne lehessen jogszerűen sztrájkolni Magyarországon. A munkavállalók másik nagy arculcsapása a korkedvezményes nyugdíj eltörlése volt. Hogy másszanak oszlopra a 60 év feletti villanyszerelőink télvíz idején? Hogy üldözze a bűnözőt a rendőr 60 év felett? Hogy mentsen életeket a tűzoltó 60 év felett? Mi lesz azzal a 60 év feletti mozdonyvezetővel, aki elhasználódott, de nem mehet el nyugdíjba? Biztonságban lesznek az utasok? – kérdezi.

2012-ben megváltoztatták a Munka Törvénykönyvét, 2018-ban egy tollvonással kivégezték a kafetéria-rendszert, most pedig a rabszolgatörvénnyel nehezítik tovább a munkavállalók életét.

Míg Európában a technológiai haladás eredményeként munkaidőcsökkentésről beszélnek, így könnyebb lesz a munkavállalók élete is, addig Magyarországon még több munkára akarják kényszertíeni a munkavállalókat. „Nem vagyunk robotok!” – mondja.

„Senki nem halhat meg rossz jogi normák, vagy éppen jogi normák hiánya miatt!”

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt