Egy óvoda bezáratásának kacskaringós története
A nemzetiségi ombudsmanhelyettes csaknem két éven át követte a sorsát a közoktatási intézménynek, amely papíron nem is létezhetne Magyarországon.
A nemzetiségi ombudsmanhelyettes csaknem két éven át követte a sorsát a közoktatási intézménynek, amely papíron nem is létezhetne Magyarországon.
Milyen stratégiát lehet és érdemes követni civil szervezetként a roma emberek életminőségének – jog- és érdekérvényesítésének – javítása érdekében? A Polgár Alapítvány az Esélyekért vezetőit kérdeztük.
A legszebb statisztikák szerint is a roma gyerekek körülbelül 50-60%-a szegregált körülmények között tanul. Van esély ezen változtatni? Egy civil összefogás nekiveselkedik a problémának.
Válságos pillanatban ünnepli három évtizedes fennállását a Független Előadó-művészeti Szövetség október 18-án. Neves alkotókkal, a gála szervezőivel beszélgettünk a függetlenségről, kultúrpolitikáról és az alternatív kultúra szerepéről.
A spanyolországi választás első számú tétje az volt, hogy folytatódhat-e a miniszterelnök Pedro Sánchez sikerszériája, és a szocialista pártnak sikerül-e felzárkóznia a konzervatív Néppárt néhány hónapja még behozhatatlannak tűnő előnye ellenére.
Mivel tud segíteni egy önkormányzat a párkapcsolati erőszak áldozatainak? Mire lehet elég a helyi politikai akarat? Egy ferencvárosi program tanulságai.
A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések témaköre egyre gyakrabban válik politikai propaganda tárgyává, maga a gyerekvédelem is ideológiai fegyverré.
Hogyan rendelkezett a szodómiáról a forradalom utáni 1791-es francia büntetőjog?
A jobboldalnak nincs módja a kormányalakításra, a baloldal a katalán függetlenségpártiak 7 képviselőjére van utalva.
Szembeszökő különbségeket találtunk a bíróság szerint ugyanolyannak tűnő ruhadarabok között.