Csóka Lola grafikus, két fiú édesanyja, és pár éve – az elszabadult lakás- és bérleti árak miatt – férjével felújítandó vályogházat vett a Homokhátság szélén. A munkálatokat és mindennapjaikat a Csomó Tanya Instagram-oldalán is követni lehet. „Amikor terhes lettem, elkezdtem átértékelni a dolgokat, körvonalazni, milyen értékeket akarok átadni, mi számomra az élhető, milyen példát akarok mutatni.” Sokáig segítség nélkül maradtak a ház felújításával, ami nem is volt viszontagságmentes, miközben férjével, Vilivel először vágtak ilyesmibe. „Annyira nagy falatnak tűnik, hogy az ember azt gondolja, nem tud ekkora problémát megoldani, pedig csomó feladat közülük nem is bonyolult” – emlékezett vissza Lola. Azóta beköltöztek a házukba, van víz, villanyradiátor, a vályogról pedig csak szuperlatívuszokban tudnak beszélni.

„A vályogházakat 50 centi vastagságú falakkal építették, úgyhogy télen meleg, nyáron hideg. Más érzés belépni egy vályogházba, más illatú, körülvesz téged a természettel, kvázi lélegző dolog, meg könnyű javítani. Kifejezetten szeretem azt is, hogy nem szögegyenesek a falak. Én nem értem, hogy miért nem vályogból épülnek a házak, pedig a sár elérhető, ott van a lábunk alatt. Vagyis értem, mert akkor nem veszel téglát, betont, alapozót, kötőhidat, festéket, ragasztót, mindent, amit csak az építőiparban el tudsz képzelni. Az is ellenállás, ha vásárlás helyett azt használod, ami már körbevesz.”

A rossz minőségű talaj feljavításán is sokat dolgoznak, tavasszal (kísérleti) példaveteményest csináltak, hogy megnézzék, milyen minőségű a talaj, mulcsolták a földet, az első terméseket pedig aszalták és befőzték. „A permakultúra kézenfekvő megoldás, ha a biodiverzitást már sikerült helyreállítani, igazából gondozásmentes. Jó a földnek, az élőlényeknek, és nekünk is. A permakultúrás kertben nincs ellenség, ha mondjuk sok a csiga, megeszi a kacsa. Teljesen elszoktunk attól, hogy lehet kertünk, ami ingyen ellát minket, amivel törődnünk sem kell.” Lola most mások számára szeretné megkönnyíteni az első lépéseket. Úgy érzi, sokan magányosak, és a fogyasztói kultúra is azt sugallja, hogy nem elegek és képesek dolgokra, pedig lenne bennük tettvágy. Loláék online konzultációt tartanak, visszatérően megnyitják otthonukat az érdeklődőknek, és azt tervezik, hogy országszerte keresnek gazdákat, akik a szárnyaik alá vennék az erre nyitott fiatalokat.

„Ez mindenkinek jó, az adott városi fiatal megtanulhatja, hogyan kell dekopírfűrészt használni, amit a Praktikerben addig csak kerülgetett, közösséget találhat, a gazda meg segítséghez jut. A kalákakultúra régen sokat segítette a közösségeket.”

Nincsen üzleti tervük, workshopokat tartanak, ezeket szolidáris alapon, sávosan árazzák be – igazából közösséget szeretnének építeni, és „haladnak az árral”. A közösség pedig láthatóan alakul: a szomszéddal segítik egymást, két Loláékhoz visszajáró fiatal már élt is velük a felújítás alatt huzamosabb ideig, másik kettő pedig ajánlatot tett a szomszéd házra. Most kosárközösség szervezését, biozöldségek termesztését, és egy permakultúrás kert fejlesztését tűzték ki célul. Azon is múlnak ezek, hogy mennyire gazdálkodhatnak a kiszáradó Homokhátságon, elmozdulva az élelmiszer-önrendelkezés felé. Következő workshopjukat április 22-én tartják, a Föld napján. De majálisozni is terveznek a tanyán, aki csatlakozna, itt veheti fel velük a kapcsolatot. Lola Takács-Sánta András Világeleje és Merlin Sheldrake Az élet szövedéke című könyveit ajánlja, a Google keresőmotorja helyett az Ecosiát, a No Thanks appot, melynek segítségével a bojkottált márkákat lehet követni, a Tudatos Vásárlók oldalán pedig a cikkeket és termékteszteket találunk, amik górcső alá veszik, mit akarnak nekünk eladni.