Izrael gázai háborúja, mely éppen tűzszüneti szakaszba lépett, rengeteg írás tárgyát képezte a magyar médiában is. A tűzszünet ingatag lábakon áll, mivel a Hamász még több mint egy tucat meggyilkolt izraeli túsz holttestét nem adta át, és a Hamász és Izrael is kölcsönösen a tűzszünet megszegésével vádolja egymást. Az viszont eddig kevés publicitást kapott, hogy az országban rengeteg baloldali, a békés együttélésért és igazságos társadalomért küzdő szervezet is működik. Ez a cikk ezeknek a civileknek egy részét igyekszik bemutatni. Közülük két szervezet, a B’Tselem és a Combatants for Peace is népirtásnak nevezte azt, ami Gázában zajlik (a B’Tselem egyenesen „our genocide”-ként, „a mi népirtásunkként” hivatkozik rá).

Köszönöm Gergely Andinak az interjúalanyokkal való kapcsolatfelvételben nyújtott segítségét.

Ahogy korábbi cikkemben írtam, a jobboldali, fundamentalista izraeli szervezetek jelentősen több pénzből gazdálkodnak és könnyebben juttatják el üzeneteiket a diaszpóra zsidó közösségeihez és a nemzetközi közvéleményhez. Ennek kiegyensúlyozására hét, tevékenységébén és méretében eltérő baloldali szervezet képviselőjével vettem fel a kapcsolatot, hogy magyar nyelven is olvasható legyen ideológiai megközelítésük, eredményeik és üzeneteik.

A cikk során egyesével számot adok a szervezetek történetéről, működéséről és a gázai háború kapcsán kifejtett aktivitásáról, majd beszámolok az interjúalanyaimmal folytatott beszélgetések legfontosabb tanulságairól is.

B’Tselem

A B’Tselem nevű, 1989-ben alapított palesztin-izraeli emberjogi szervezet neve héberül képmást jelent, mely a bibliai idézetre utal, miszerint Isten minden embert a saját képmására teremtett – ezzel is hangsúlyozva a mindenkire kiterjedő emberi jogokért folytatott küzdelmet.

A szervezet vezetőségében zsidók és palesztinok vegyesen foglalnak helyet, adományozóik névsora nyilvános. Közel 40 palesztin és izraeli munkatársuk fáradhatatlanul dolgozik az izraeli kormány jogsértéseinek dokumentálásán.

Az izraeli jobboldal jó ideje erős kritikával illeti a szervezet tevékenységét; sokan szeretnék, ha nem hallatná többet hangját.

Nemrég a rezsim az ország emberjogi szervezeteire, köztük a B’Tselem-re szabva terjesztett be egy törvényjavaslatot, amely az emberi jogi célokra adott külföldi adományokra 80%-os adót vetne ki.

A B’Tselem az első izraeli szervezetek között volt (az Orvosok az Emberi Jogokért szervezettel közösen), akik megállapították a népirtás tényét a gázai háborúban. 2025 júliusában hozták nyilvánosságra a népirtásról szóló jelentésüket. A jelentésben az ENSZ egyezményes jogi definícióját használják, kiegészítve Raphael Lemkin korábbi definíciójával. Itt tételesen végigveszik az elkövetett háborús bűnöket és az izraeli kormány Gázával kapcsolatos direktívájának változásait. A jelentés szerint egyértelműen megállapítható a népirtás ténye.

Idén július 28-án jelentettek meg egy angol nyelvű videót, ahol a szervezet vezetői a haifai egyetem népirtás-kutatójával, Dr. Shmuel Ledermanal közösen szólítják fel a nemzetközi közvéleményt a népirtás megállítására. A videóban is elhangzó, „A mi népirtásunk”(Our genocide) szlogen később a nemzetközi médiában is elterjedt, ezzel a címmel készített Tel Avivban helyszíni riportot a The Guardian is. Szeptember 18-án konferenciát rendeztek Tel Avivban, ahol azt járták körül, milyen eszközökkel tudná az izraeli civil társadalom ellenezni a népirtást.

A kérdéseimre Yair Dvir, a B’Tselem szóvivője válaszolt. Yair egy vallásos cionista családban nőtt fel, de egyből hozzáteszi, hogy szülei humanista gondolkodása is hozzájárult mostani szerepvállaláshoz. Sok más baloldali izraelihez hasonlóan, fordulópont volt az életében, amikor először személyesen ismerkedett meg palesztinokkal, és láthatta az ő napi tapasztalataikat, az elnyomás okozta szenvedésüket. Ahogy ő fogalmazott, „dekolonizálnia” kellett elméjét, hogy alapjaiban érthesse meg a helyzetet.

Arról beszélgetünk, miért a B’Tselem volt az első szervezetek egyike, amelyik nyilvánosan népirtásnak nevezte a gázai eseményeket – s hogy ennek mi a jelentősége. Dvir úgy látja, a kritikus pillanatokban az igazság kimondása a legfontosabb, így érthető meg az is,  ami jelenleg Gázában történik. A népirtás eredeti definíciója szerint egy csoport egészét vagy részét érintő szándék, és szisztematikus elpusztítására irányuló direktívák, narratíva és cselekedetek, illetve túlélésük esélyeinek jelentős csökkentése esetén áll fenn a népirtás. Dvir szerint Izrael cselekedetei teljes mértékben kimerítik a fenti definíciót, ezért fontos, hogy a nemzetközi közvélemény valós időben szembesüljön a népirtás tényével. A népirtás deklarálása azért fontos, hogy az izraeli kormány ne tudja háborús cselekedeteit önvédelemként interpretálni.

,,A népirtást és az azt elkövető kormányt meg kell állítani és nem lehet legitimnek tekinteni.”

Yair szomorúan beszél arról, hogy az izraeliek jelentős része (egy augusztusi felmérés szerint 62%-uk) szerint nincsenek ártatlanok Gázában. Úgy látja, ez a dehumanizáció folyamatának egy állomása, és súlyos ignoranciáról tesz tanúbizonyságot, hogy az izraeli társadalom nem veszi figyelembe a Gázába száműzött menekültek történetét és a szisztematikus elnyomást, amely alatt hosszú évtizedek óta szenvednek. Felháborítónak tartja azokat az izraeli politikusoktól és közvéleményből érkező hangokat, amelyek a Gázának nyújtott víz- és áramellátás elzárását követelik.

A B’Tselem egy korábbi vezetőségi tagja, Vivian Silver is életét vesztette a Hamász október 7-i támadásában a Be’eri Kibucban. Amikor erről kérdezem Yairt, azt válaszolja, az emberi jogok pontosan ezért nem szabad, hogy valaha is érvényességüket veszítsék. Hozzáteszi, természetes, hogy hozzájuk közel álló emberek szenvednek mindkét oldalon. Ettől csak még eltökéltebben küzdenek az egyetemes emberi jogokért és a szabadságért.

A B’Tselem-nek számos palesztin munkatársa és önkéntese dolgozik Gázában és Ciszjordániában is. A szervezet sokaknak segített Egyiptomba menekülni, akik onnan próbálnak további beszámolókat gyűjteni a Gázában rekedt palesztinoktól. Ezen beszámolókat a szervezet közzé is teszi honlapján.

A B’Tselem az X-fiókján minden nap közli a az izraeli támadások következtében elhunyt palesztinok számát. A kritikára, miszerint az adatokat közlő Gázai Egészségügyi Minisztérium a Hamász fennhatósága alatt működik, Yair válasza, hogy a minisztérium adatai a korábbi konfliktusok során is valósnak bizonyultak, az izraeli kormány is használja azokat, sőt kutatói becslések szerint az áldozatok valós száma sokkal magasabb lehet. Megemlíti, hogy

az izraeli rezsim sem független szervezeteket, sem újságírókat nem enged a Gázai övezetbe, hogy megerősíthessék az adatokat.

Dvir fontosnak tartja elmondani, hogy a B’Tselem álláspontja szerint az izraeli hadsereg tudatosan élt az éheztetés eszközével, erről egy hosszabb sajtóközleményt is kiadtak. Itt adatokkal és dokumentált hadi cselekményekkel (ezek közé tartozik a World Central Kitchen konvoját ért légicsapás) támasztják alá állításukat.

Szó esik köztünk arról is, hogyan fogadta az izraeli társadalom a népirtásról szóló videójukat és jelentésüket. Yair meglepetésemre elmondja, hogy míg nemzetközileg rengetegen idézték a videót és a jelentést is, addig Izraelben süket fülekre találtak. Szerinte a média és a politikai vezetés szándékosan kerüli a témát, hogy ne kezdődjön róla társadalmi diskurzus.

Végezetül azt kérdezem tőle, mi a diaszpórában élő zsidók felelőssége a helyzetben. Türelmesen válaszol:

„Nyissák ki a szemüket, tanuljanak, és utasítsák el a zsidó felsőbbrendűséget hirdető narratívákat.”

Breaking the Silence

A 2000-ben kitört Második Intifáda, mely a Camp David-i találkozóra válaszul született palesztin tüntetésekből indult, és számtalan palesztin és izraeli civil halálával zárult. A tüntetésekre az izraeli biztonsági erők példátlan erőszakkal válaszoltak, több, mint háromezer palesztint öltek meg 2005-ig. A katonai műveletben részt vett izraeli katonák egy csoportja később megalapította a Breaking the Silence (BtS) nevű szervezetet, hogy nyilvánosságra hozzák az izraeli hadsereg általuk is megtapasztal visszaéléseit, és rávilágítsanak az általuk megélt valóság és az izraeli szervek által sugárzott propaganda közötti különbségre. A szervezet honlapján számtalan szöveges és videós beszámoló található, a visszaéléseket testközelből átélt katonáktól. A szervezet jogi kötelessége, hogy együttműködjön az Izraeli Védelmi Erőkkel. Az IDF cenzorai minden vallomást átnéznek, hogy érzékeny stratégiai részletek ne kerülhessenek nyilvánosságra. Ugyanakkor a cenzorok munkája a vallomások hitelességét is alátámasztja.

A visszaélésekről szóló katonai vallomások gyűjtésén túl, mely a katonák és telepesek által elkövetett erőszak mellett rávilágít az elnyomás rendszerszintű voltára és a szisztematikus jogsértésekre is, nagy hangsúlyt fektetnek oktatási tevékenységeikre is. Egyik legsikeresebb programjuk a hebroni túra, amely során Ciszjordánia egyik legnagyobb városán vezetik végig a résztvevőket, korábban ott szolgálatot teljesítő izraeli katonák,  akik megmutatják a megszállás során elkövetett erőszak legfontosabb helyszíneit. Hebron szerepe azért is kiemelkedő a konfliktusban, mert közel 300 000 lakosával a város Ciszjordánia legnépesebb települése Kelet-Jeruzsálem után, miközben a városon belül folyamatosan növekvő zsidó telepek épülnek – kiszorítva az ott élő palesztinokat.

A háború kitörése óta a BtS a 2023 óta tartó hadműveletek alatt elkövetett jogsértéseket igyekszik dokumentálni és a nyilvánosság számára elérhetővé tenni. 2025 áprilisában adták ki a The Perimeter (Ütközőzóna) című jelentésüket, mely 33, Gázában szolgálatot teljesítő katona vallomása alapján rajzol ki riasztó képet a jelenlegi állapotokról. A jelentés tanulságai szerint a korábbi kb. 300 méteres katonai ütközőzónát 800-1500 méteresre szélesítették, mely Gáza területének összesen 16%-át foglalja magába, használhatatlanná téve a mezőgazdasági területek 35%-át.

A zóna a Földközi Tenger partja és Gáza egyiptomi határa között feszül. Az ütközőzónán belül szinte minden épületet megsemmisített a hadsereg, és megtiltotta a belépést a helyiek számára. Ha valaki mégis bemerészkedett, jó eséllyel lelőtték. Egy katona úgy foglalta össze, hogy a terület Hirosimára hasonlított az atomtámadás után. A katonák vallomásai egyesével is elérhetőek a szervezet honlapján. A jelentés legfőbb célja, hogy rávilágítson,

a civil infrastruktúra elpusztítása szándékolt stratégiai lépés, ahogy a korábbi konfliktusok során is, azonban a mostani pusztítás mértéke minden korábbiét felülmúlja.

Luiz Aberbuj-zsal, a Breaking the Silence diaszpórabeli oktatási vezetőjével beszélgetek. Luiz Brazíliában született és egy baloldali cionista szervezetben szocializálódott, Porto Alegrében. 2014-ben költözött Izraelbe, és a mai napig fontos számára, hogy családjából elsőként szolgált az izraeli hadseregben. Katonai évei alatt főleg Ciszjordániában állomásozott, ott szembesült testközelből a palesztinok valóságával. Az egyre szaporodó zsidó telepek és a telepesek által elkövetett erőszak mellett megrökönyítette, hogy kirendelt katonaként milyen mértékben korlátozzák a palesztinokat alapvető jogaik gyakorlásában, például szabad mozgásukban, illetve, hogy feladata gyakran gyerekek vegzálásában merült ki. Baloldali cionista ideológiai elkötelezettsége miatt szeretett volna egy igazságosabb Izraelért tenni, így kezdett a BtS kötelékében dolgozni.

Amikor arról kérdezem, miért éppen az ő szervezetük van a jobboldali média és politikai csoportok célkeresztjében, Aberbuj úgy válaszol. azért, mert ők döntötték meg az izraeli társadalom legnagyobb tabuját. Izraelben a hadsereget megkérdőjelezhetetlen tisztelet övezi, nyilvánosan bírálni őket szembemegy az uralkodó társadalmi normákkal. ,,A legérzékenyebb ponton nyúlunk fontos  kérdésekhez” – mondja. Állítása szerint a BtS tevékenysége rámutat, hogy a rezsim eszközként használja a hadsereget, velük végezteti el destruktív politikájának „piszkos munkáját”. Hozzáteszi, Izrael állam tartós megoldás helyett vég nélkül tartja fenn a háborús helyzetet.

Tevékenysége okán a BtS folyamatosan a jobboldali nyilvánosság kereszttüzében áll. Egy jobboldali szervezet, az Ad Kan, Gilad Ach vezetésével szisztematikus lejáratókampányt folytat ellenük. A Breaking the Silencet egy külföldről finanszírozott, Izrael érdekeivel ellentétesen tevékenykedő entitásnak igyekeznek beállítani és a katonák vallomásait is hitelteleníteni próbálják, annak ellenére, hogy az IDF cenzorai természetesen nem engednek át valótlan vallomásokat publikálásra.

Ennek ellenére a BtS-nél

korábban sohasem tapasztalt mértékben jelentkeznek szolgálatot teljesítő katonák, hogy vallomásaikkal segítsék a visszaélések eljuttatását a nyilvánossághoz.

Több, mint 1600 katona tett már videós vagy írásos vallomást részükre. Ahogy a háború intenzitása fokozódik, az érdeklődés is nő a szervezet tevékenysége iránt, mind Izraelben, mind külföldön. A diaszpóra zsidó közösségeiből is sokan keresik fel őket, hogy teljesebb képet kaphassanak arról, ami Izraelben történik. Luiz is megerősíti, hogy a zsidó diaszpórában jelentős túlsúlyt kapnak a jobboldali hangok, amelyek tagadják vagy relativizálják a háborús bűnöket. Aberbuj elfogadhatatlannak tartja, hogy a relativizálással legitim zsidó véleményeket hallgattatnak el. Szerinte ez a zsidó nép traumáinak és Izrael földjéhez fűződő történelmi kapcsolatának kizsákmányolása.

Standing Together

Az egyik legnagyobb létszámmal bíró szervezetet, a Standing Together-t (Együtt kiállni – szerk.) 2015-ben alapították zsidó és palesztin izraeli civilek, hogy közösen cselekedjenek a társadalom széles rétegeit hátrányosan érintő ügyekben. 2019-ben például tüntettek Ashkelon város diszkriminatív gyakorlatával szemben, ahol az arab polgárokat (és csak őket) folyamatosan igazoltatás alá vonják és leszállítják a buszról biztonsági átvizsgálás céljából.

A szervezet 2024 januárjára már több, mint ötezer tagot tudhatott soraiban. A ‘23 október 7-i eseményeket követően ők is a háborúra helyezik a legfőbb hangsúlyt, szigorúan erőszakmentesen tiltakoznak Gáza annexiója és a túszok ügyének elhanyagolása ellen. Ehelyett tartós békét, és mindenki számára elérhető biztonságot szeretnének. Humanitárius Gárda elnevezésű programjuk például a Gázának szállított segélyeket hivatott megvédeni, mert a közösségi médiában szerveződő Cáv 9 (Kilences Parancs), zsidó szélsőségeket tömörítő mozgalom több alkalommal próbálta fizikailag megakadályozni a segélyeket szállító kamionok Gázába való bejutását.

Közösségimédiás platformjaikon konzisztensen dokumentálják megmozdulásaikat. Idén október 3-án zsidók és palesztinok közösen tüntettek az észak-izraeli Názáret városában (amely város lakói több, mint 99%-ban arabok) a gázai háború befejezéséért – ezzel is demonstrálva, hogy létezik összefogás zsidó és palesztin állampolgárok között. A Tel Avivban tartott, több tízezer tiltakozót számláló, rendszeres háborúellenes tüntetések szervezéséből is kiveszik a részüket. Rula Dadood, a Standing Together társigazgatója beszédet is mondott a legutóbbi megmozduláson, ahol a gázai háború befejezése mellett az izraeli túszok hazajöveteléért is tüntettek. A folyamatos utcai jelenlét mellett a ciszjordániai telepesek által elkövetett erőszak, és Izrael palesztin állampolgáraival szembeni rendőri brutalitás megállításért is tevékenykednek. Augusztus végén osztottak meg Instagram-oldalukon egy videót, arról, ahogy ciszjordániai zsidó telepesek baseballütvőel bántalmaznak egy palesztin családot – izraeli katonák védelmét élvezve.

A mozgalom szintet lépett, amikor a 2024-es önkormányzati választásokon két aktivistájuk is, akik a Standing together révén tettek szert ismertségre, önkormányzati képviselővé vált Haifában és Tel Avivban. Sally Abed palesztin feminista aktivista, aki a Standing Together stratégia partnerségekért felelős vezetője is, a haifa-i ellenzéki polgármester, Yona Yahav frakciójában kapott helyet. 2025 májusában azonban ugyanez a polgármester háborúellenes nyilatkozatai miatt kizárta a frakcióból. Abed ekkor a demokrácia elleni támadásnak minősítette kizárását. Az eset azért is nagyon fájó, mert Haifa, közel háromszáz ezer lakosával Izrael harmadik legnépesebb városa, jelentős arab lakossággal. Abed szerepvállalása jobban bevonta volna az izraeli arab állampolgárokat a közéletbe.

A 26 éves Eliah Levin a Haifai Egyetem PPE (filozófia, politológia, közgazdaságtan) szakos hallgatója és a Standing Together egyik vezetője a haifai campuson. Eliah 12 éves korában költözött a szüleivel New Yorkból Haifára. A sorkatonaság után egy évig utazott (ahogy azt az izraeli fiatalok jelentős része teszi) és mire hazatért, hogy megkezdje tanulmányait, kitört a háború.

Eliah először azért csatlakozott a Standing Together-höz, hogy a korrupt diákkormány (nagyjából a HÖK izraeli megfelelője) ellen szerveződjön. Bár a választást elvesztették, a közösségszervező munkát nem hagyták abba. A Haifai Egyetem hallgatóinak nagyjából a fele arab. Az aktivista arról számol be, hogy október 7 után jelentősen rosszabbra fordult az egyetem arab hallgatóinak élete.

Volt, akit közösségimédiás bejegyzések és lájkok miatt jelentettek fel, és folytattak le velük szemben vizsgálatokat.

Eliah elmondása szerint az arab hallgatók jelentős része nem érzi magát komfortosan az egyetemen, sokan viszont semmilyen jogsértés vagy diszkrimináció után sem mernek felszólalni, félvén, hogy az rövid úton eltanácsolásukhoz vezethet. A Standing Together elsődleges célja, a zsidó és arab diákok közelebb hozása mellett, hogy biztonságos tereket teremtsen a palesztin hallgatóknak, ahol szabadon beszélhetnek. A campuson közel 200 egyetemistája tartozik a szervezethez, változó aktivitással. Levinék forródrótot is üzemeltetnek, ahol a jogsértésekkel szembesülő hallgatók segítséget kérhetnek.

A háború kitörése óta az egyetemen is tiltakoztak, amelyre szélsőséges jobboldali hallgatók újra meg újra feljelentésekkel válaszoltak. A folyamatos feljelentések hatására az egyetem vezetősége felfüggesztette a szervezetet. Levin ez ellen a Knesszetben^[1] is felszólalt, és az egyetemet is beperelte.

A mozgalom egyetemi tagszervezeteit egymagában a Standing Together finanszírozza. A Standing Together 60%-ban izraeli adományokból, 40%-ban pedig külföldi donorok támogatásaiból tartja fenn magát. A mozgalmat külföldről segítő társszervezetek az Amerikai Egyesült Államokban, Európában és Dél-Amerikában is megtalálhatóak.

Eliah hangsúlyozza, hogy jelenleg a kétállami megoldást preferálják, és kiállnak a szabad költözés joga mellett. Amikor arról kérdezem, hogy népirtásnak tekintik-e Izrael gázai hadműveletét, azt a választ kapom, hogy a terminológia másodlagos, először a háborút kell megállítani. A túszmegállapodás és a tűzszüneti egyezmény megszületése után pedig szeretnék megtenni a következő lépéseket: céljuk egy szuverén palesztin állam elismertetése, és tartós békefolyamat katalizálása az izraeliek és palesztinok között.

Combatants for Peace

A szintén izraeli-palesztin kooperációval működő Combatants for Peace (Harcosok a Békéért, CfP) szervezet régóta dolgozik a békés együttélés gyakorlati megvalósításán. A Második Intifáda során a hadsereg elitalakulataiban szolgáló katonák egy csoportja levelet küldött a katonai vezetésnek, melyben megtagadják a további szolgálatot a megszállás alatt lévő palesztin területeken. A levél nagy visszhangot váltott ki az izraeli társadalomban, híre elérte a palesztin médiát is. A konfliktusban korábban harcoló palesztinok egy csoportja is értesült a levélről és találkozót kezdeményezett a szolgálatot megtagadó izraeli katonákkal. Több érzelmileg terhelt és transzformatív találkozó után, 2006-ban megalapították a Combatants for Peace-t.

A szervezet Izraelben éa a ciszjordániai Beit Jalában üzemeltet irodát. Társigazgatói struktúrában működnek, egy palesztin és egy izraeli igazgató vezeti a szervezetet, és a vezetőségben is ugyanolyan arányban vannak jelen palesztinok és izraeliek. Így a döntéshozatal is mindkét fél szempontjainak figyelembevételével történik – közösen döntenek stratégiai és operatív kérdésekben is. Ezzel példát is szeretnének mutatni, bizonyítva, hogy lehetséges egyenlősítően működtetni egy izraeli-palesztin szervezetet. Természetesen nehézségei is vannak a modellnek, ezek közül egy a nyelvi. Az izraeliek túlnyomó többsége nem beszél arabul, a palesztin alapítók jórésze viszont beszél héberül (ők a CfP jelenlegi munkatársainak és aktív tagjainak nagyjából a felét teszik ki). Ez az egyensúlytalan állapot az izraeli társadalom mindennapjaiban is megmutatkozik. A CfP három nyelven kommunikál – héberül, arabul és angolul.

Nagyjából 20 fizetett alkalmazott dolgozik a szervezetben, izraeliek és palesztinok egyenlő arányban, mellettük pedig 20-30 izraeli és ugyanennyi palesztin magönkéntes tevékenykedik, és több száz fővel állnak kapcsolatban, akikre számítanak eseményeiken – ilyen esemény volt a gyászoló családok megemlékezése, vagy a háborúellenes tüntetések.

Forrásaik kétharmada izraeli és amerikai adományozóktól, egyharmada pedig európai uniós és németországi pályázati pénzekből érkezik. Főbb tevékenységeik közé tartozik a ciszjordániai közösségeknek nyújtott infrastrukturális segítség – fákat ültetnek, vízgyűjtőket állítanak helyre, néha tárgyi adományokat osztanak (élelmiszert, iskolai felszerelést). Emellett dokumentálni  próbálják az izraeli hadsereg jogsértéseit, és jogi segítséget is nyújtanak az áldozatoknak. Nagy hangsúlyt fektetnek a közös megemlékezésekre, ezek közül is prioritást élvez az ún. Nakba-napi megemlékezés. A Nakba, mely arabul katasztrófát jelent, az 1948-ban otthonaikból elüldözött kb. 700 000 palesztin tragédiájára való megemlékezés. A CfP a terheltebb  közhangulat ellenére idén is megszervezte ezt a megemlékezést, izraeliek és palesztinok közös részvételével.

Korányi Eszter Magyarországról költözött Izraelbe 2013-ban, Jeruzsálemben élnek férjével jelenleg is. Esztert a kibbucok közössége vonzotta elsősorban Izraelbe, majd amikor úgy döntött, hogy végleg letelepedik, szeretett volna tenni az ország társadalmi igazságosságáért. Így került kapcsolatba a Combatants for Peace-szel és 2024 januárja óta ő a szervezet izraeli igazgatója is.

A Hamász október 7-i támadása és az azt követő háború feszültségeket keltett a szervezeten belül is. Palesztin oldalról gyakori vád a CfP-szel szemben, hogy normalizálják az elnyomást. Amikor arról kérdezem Esztert, hogyan tudtak túllendülni a belső feszültségeken, természetesnek hatóan válaszol: sok beszélgetéssel, empátiával és erőszakmentes kommunikációval. Példaként hozza fel, hogy amikor egy általa áttételesen ismert 19 éves katona meghalt Gázában, palesztin kollégái is empatizáltak, az akarata ellenére Gázába vezényelt elesett katonával.

A gázai háború kitörése óta a CfP is rendszeresen szervez tüntetéseket a háború lezárásáért, melyet a szervezet Instagram-oldalán dokumentálnak. A tüntetéseket leginkább Beit Jalában tartják, és általában izraeliek állnak ki palesztinokkal közösen.

Fontos mérföldkő a CfP idén július 31-én kiadott nyilatkozata, ahol népirtásként ismerik el az izraeli haderő gázai tevékenységét. Korányi azt mondja, hogy, mivel a népirtás jogi fogalom, ezért kivártak, amíg szakmai szervezetek is állást foglaltak. Mután a B’Tselem és a szintén izraeli, Orvosok az Emberi Jogokért szervezetek megállapították a népirtás tényét, ők is csatlakoztak.

A Combatants for Peace-nek van már amerikai testvérszervezete is, ők főleg a forrásteremtésben segédkeznek. A CfP egy izraeli aktivistája már járt Magyarországon is, ahol az Auróra rendezésében vett részt egy, a konfliktusról szóló beszélgetésen, illetve a Haver Alapítvány önkénteseivel is folytatott szemléletformáló beszélgetést.

A Land for All

Ahogy a béketárgyalások véglegesen megrekedni látszódtak, 2012-ben izraeli zsidók és palesztinok csoportja közösen megalapította a Two States, One Homeland (Két állam, egy haza) mozgalmat, melyet később A Land for All-ra (Egy Föld mindenki számára, ALFA) neveztek át. Meron Rapoport újságíró, és Awni al-Mashni politikai aktivista víziója a független Palesztina elismerésével (nagyjából ‘67 előtti határok visszaállításával)

egy konföderációs modellt képzelt el, ahol a két állam szabad költözést biztosít állampolgárainak, és szoros együttműködésben tevékenykedik pl. a mezőgazdaság, vízgazdálkodás, egészségügy, kereskedelem vagy a klímaváltozás okozta negatív hatások mérséklése ügyében.

A két állam közös fővárosa a vízió szerint Jeruzsálem, és hosszú demilitarizációs folyamat előzi meg a konföderáció létrejöttét. Az évtizedek óta húzódó menekültek kérdését is megoldanák: a palesztinok szabadon visszaköltözhetnének a földre, ahonnan elűzték őket. Falakkal történő szétválasztás helyett a vízió közös érdekek menti együttműködést és közös otthont kínál, a folyótól a tengerig.

Az izraeli-palesztin vegyes vezetéssel és alkalmazotti gárdával működő mozgalom célzottan dolgozik a politikai klíma megváltoztatásán, Izraelben és külföldön egyaránt. Emellet széleskörű egyeztetések mentén politikai javaslatokat nyújtanak be a békés együttélés megvalósításának előmozdításáért. Kutatásokat is vezetnek, az izraeli-palesztin kérdés sajátos megoldásokat keresve.

Eve Tendler, a mozgalom izraeli közéleti irodájának munkatársa (egy palesztin irodájuk is van), feladata az izraeli közvélemény bevonása és a békés együttélésről való meggyőzése. Arról számol be, hogy 23 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni a békés együttélés kérdésével, amikor először volt lehetősége mélyebben beszélgetni palesztinokkal. Ekkor értette meg, hogy ahhoz, hogy közösen találjanak utat a békéhez, neki is ki kell állnia a palesztinok önrendelkezési és emberi jogai mellett.

Eve meggyőződése, hogy az izraeliek és a palesztinok többsége békét akar. Ő még az oslói béketárgyalások idején született. Halványan emlékszik a béketárgyalások kurdarcára és az azt követő, felerősödő erőszakra. Tudja, hogy a béke elérhető, de az izraeli társadalom elvesztette benne a hitét. Az izraeli vezetés azt sugallta és sugallja azóta is, a békéhez nem találhatóak partnerek a palesztin oldalon, és a konfliktust „kezelni” kell – annak megoldása helyett.

Két fiatalabb öccse már egy olyan társadalomban szocializálódott, ahol a béke kérdése már alig volt napirenden, és kizárólag jobboldali propagandával találkoztak.

Az ALFA közéleti irodájának munkatársaként Eve legfőbb feladata, hogy meggyőzze az izraeli közvéleményt a szervezet konföderációs víziójának támogatásáról. Állítása szerint a háború előtt az uralkodó dogma az izraeli társadalomban a szeparációra való igény volt – az izraeliek biztonságban érezték magukat Gáza és Ciszjordánia fizikai és jogi határainak védelmében. A Hamász október 7-i támadása azonban rávilágított ezen remények hamisságára. Tendler szerint a társadalom megértette, hogy nem lehet a palesztinokat örökre mesterséges határok mögött tartani, fenntartható megoldás kell. Ő azon dolgozik, hogy meggyőzze az izraelieket,

sokkal nagyobb biztonságban vannak egy olyan szomszéd mellett, aki velük egyenlő jogokkal rendelkezik.

Hogy szükség van egy tartós békét hozó megoldásra, és olyan társadalmi folyamatok elinditására, melynek végén valódi társadalmi egyenlőség jön létre, egyéni és kollektív szinten is. Konklúziója szerint a független Palesztina megalakulása szükségszerű.

Amikor arról kérdezem, reálisnak látja-e, hogy a konföderációs modell valaha életbe lép, határozott igennel felel. Azonban keményen kell dolgozniuk a folyamatos egyeztetés és az újjáépítés megkezdéséhez, ebben a két népnek közösen kell részt vennie.

Víziójuk mellett személyes példát is felhoz: elmondja, hogy magyar holokauszt-túlélők unokája, és nemrég egy hétvégét Berlinben töltött. Nagyszülei sosem gondolták volna, hogy zsidók valaha szabadon kirándulhatnak Berlinbe.

A diaszpórában élő zsidók felelősségéről beszélve hangsúlyozza,  mennyire fontos, hogy ők is felemeljék a hangjukat a háború befejezéséért – mind a túszok, mind a palesztin áldozatok érdekében.

Meretz Világszövetség

A Meretz Világszövetség a Meretz baloldali párt testvérszervezete volt, azonban miután a legutóbbi, 2022-es izraeli parlamenti választáson a párt nem jutott képviselői helyhez a Knesszetben, 2024-ben összeolvadtak a jelentős történelmi gyökerekkel rendelkező Munkáspárttal és megalapították a HáDemokratim (Demokraták) pártot.

A Cionista Világszervezet (WZO) még 1897-ben, Bázelben alakult az első Cionista Világkongresszuson, ahol Theodor Herzl vezetésével prominens zsidó közösségi vezetők, üzletemberek és értelmiségiek megalkották a zsidó állam ideálját. A WZO egy máig nagy befolyással bíró és jelentős források felett diszponáló izraeli ernyőszervezet. Az öt évente megrendezett Cionista Világkongresszuson választják az ernyő alá tartozó szervezetek képviselőit, akik aztán az adott szervezet tevékenységi körében döntéshozói pozícióba kerülnek, illetve itt fektetik le a WZO irányelveit is.

A Meretz Világszövetség, mely külön entitás maradt a Meretz párt Munkáspárttal való egyesülése után is, a Cionista Világszervezet berkein belül a Progresszív Cionista frakció része. A frakció hangsúlyosan kiáll Izrael demokratikus értékei, a társadalmai igazságosság és az izrael-palesztin békés rendezése mellett. Az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetnek az LMTBQ-csoportok képviseletére is.

A Meretz egy anonimitást kérő koordinátorával interjúztam. A Meretz izraeli székhelyű, de főleg a diaszpóra progresszív cionista szervezeteit fogja össze. Legfőbb céljuk, hogy a WZO forrásait egy demokratikus, és minden állampolgár számára egyenlő jogokat biztosító Izrael építésére fordítsa.

A Meretz hisz a kétállami megoldásban és dolgozik azon, hogy párbeszédet ösztönözzön zsidó és arab közösségek között. Együttműködnek az Ayjal izraeli arab ifjúsági mozgalommal, nemrég egy béketalálkozót is tartottak az Amerikai Egyesült Államokban.

Kérdésemre, hogy mit tapasztal a diaszpóra közösségeiben, a koordinátor azt válaszolja, hogy leginkább félelmet 2023. október 7 után. Az antiszemitizmus növekedésétől tartó közösségek érzékelhetően félnek attól, hogy Izrael cselekedetei rajtuk csapódnak le. Nehéz környezetben kell majd a Meretznek képviselnie a progresszív cionizmus eszméit a 2025-ben esedékes, 39. Cionista Világkongresszuson.

Az idén tartandó Cionista Világkongresszusnak magyar vonatkozása is van. A diaszpóra országaiban egy-egy cionista ernyőszervezet szavazáson választja ki a Világkongresszusra delegált képviselőit. Magyarországon ezt a szerepet a Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ) tölti be. Sokak meglepetésére 2019-ben napvilágot látott egy furcsa közlemény, miszerint megalakult a Likud Magyarország Egyesület. Érthetetlen volt, hogy Benjamin Netanjahu pártja mi okból alapítana magyar fiókszervezetet. Az Likud Magyarország Egyesület honlapján egy rövid fülszövegen és néhány fotón kívül semmi sem található. Az Egyesülettel csupán egyetlen ember, a Köves Slomó nevével fémjelzett EMIH-Chabad birodalom környékén több pozícióban is feltűnő Szalai Kálmán hozható összefüggésbe. Szalai leginkább a Tett és Védelem Alapítvány egyik vezetőjeként ismert, mely alapítványt eredetileg három magyar zsidó hitközség képviselői hívták életre 2013-ban, hogy közösen lépjenek fel a közbeszédben tapasztalható erősödő antiszemitizmussal szemben. Hamar kiderült azonban, hogy az alapítvány az EMIH kézivezérelt szervezete, és a nem Köves holdudvarába tartozó kuratóriumi tagok távoztak. Az alapítványnál én is dolgoztam annak megalakulása környékén néhány hónapig, de hamara felálltam, mivel nem akartam az EMIH kormánypárti agendájához hozzájárulni.

Ez a szervezet aztán rövid úton kérte tagfelvételét az MCSZ-be és már a 2020-as Világkongresszusra is képviselőt szeretett volna küldeni. Az MCSZ a mai napig nem vette fel az Egyesületet tagjai közé. Az Egyesület semmilyen látható tevékenységet nem végez, 2021 óta pénzügyi beszámolót sem adott le. Idén októberben azonban hallatott magáról, mikor egy közleményt adtak ki, mely szerint a Cionista Világszervezethez fordulnak, hogy vizsgálja felül az Auróra égisze alatt működő Marom Klub Egyesület tagságát, egy, az Aurórában rendezett palesztin szolidaritási esemény okán. Az MCSZ elnöke a sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában elhatárolódik az Auróra eseményétől, de hangsúlyozza, hogy tiszteletben tartja tagszervezetei autonómiáját. A Likud Magyarország az MCSZ vezetését is bepanaszolta a WZO-nál, mivel szerinte nem járt el elég erélyesen. A Marom Egyesület nevében Schönberger Ádám elnök írt ekkor nyilatkozatot.

A WZO és alintézményei valóban jelentős pénzek felett diszponálnak, ezért minden valószínűség szerint a Likud Magyarország Egyesület létrehozása, és a Marom kizáratására tett kísérlet a jobboldali cionista frakció pozíciójának erősítését szolgáló manőverek.

EMDR 4 Peace

Dorit Segal 2022-ben alapította az EMDR 4 Peace nevű non-profit szervezet, mely Francin Shapiro, amerikai pszichológus, ‘80-as években kifejlesztett EMDR-terápiájára épül. Az Eye Movement Desensitization and Reprocessing terápia alapja, hogy a szem mozgásával (és egyéb bilaterális mozgással) enyhíthető a poszttraumás stressz okozta negatív gondolatok és érzések intenzitása. A módszer hatékonyságát klinikai vizsgálatok igazolják.

Keren Shams, az EMDR 4 Peace munkatársa számolt be a szervezet történetéről és jelenlegi aktivitásáról. Dorit Segal 2022-ben vette fel a kapcsolatot több tucat izraeli és palesztin EMDR-terapeutával, hogy közös online workshopot szervezzen, majd az év szeptemberétől személyes találkozókra is sor került. 2023 januárjában a ciszjordániai Beit Jala városában szerveztek rezilianciaworkshopot több, mint harminc résztvevővel. Céljuk az EMDR módszertanának átadása volt, izraeli és palesztin terapeuták számára.

A terapeuták nemcsak sokkal hatékonyabban voltak képesek kezelni poszttraumás stresszel küzdő pácienseiket, de szakmai kapcsolatok és barátságok is szövődtek. A találkozók végén a szervezet kérdőívek segítségével monitorozza az izraeli és palesztin résztvevők attitűdjét, és meggyőzőek az eredményeik, miszerint sokkal nyitottabb hozzáállást tanúsítanak egymás felé. Jelenleg nagyjából több tucat izraeli és palesztin terapeuta alkalmazza a módszert, melyre az október 7-i események és az azt követő háború okán egyre nagyobb szükség van.

Keren fontosnak tarja leszögezni, hogy mélyen felháborítja az antiszemitizmus és az Izrael-kritika összemosása. Ő már régóta szoros kapcsolatot ápol palesztínokkal, arabul is jól beszél, ezért sokkal könnyebben érti meg őket. Ahogy ő fogalmaz: ,,Ha nem ismertem volna palesztinokat október 7 előtt, én is teljesen másképp gondolkodnék a mostani konfliktusról”. Keren más békéért küzdő szervezetekben is aktív, hisz a palesztin államiságban és reméli, hogy a jelenlegi izraeli kormány több tagja börtönben végzi majd. Keren azt szeretné, ha a palesztinok egy nap szabadon élhetnének és egyenjogú polgárokká válnának.

Azt kéri, mindenképp közöljem egy jelenleg is Gázában tartózkodó palesztin terapeuta levelét, melyet az EMDR-konferencia résztvevőinek küldött, ahol a háború miatt nem tudott személyesen jelen lenni. Alanyom empátiája és a békés együttélésbe vetett szilárd hite magával ragad a beszélgetés során. Hitelesnek tűnik mottója: ,,Együtt gyógyulunk”.

Zárszó

Természetesen jelentősen több baloldali szervezet működik Izraelben jelenleg is, az Allmep nevű formáció például több, mint 160 izraeli és palesztin, a békés együttélés érdekében tevékenykedő szervezetet tömörít.

Felemelő érzés volt olyan emberekkel interjúzni, akik

a bőrükön érzik a konfliktus hatásait nap mint nap, sokan közülük családtagjaikat, barátaikat vesztették el már a konfliktusban, mégis szilárdan hisznek abban, hogy a békés együttélés lehetséges, akármilyen nehéz is az odavezető út.

Remélem, hogy e cikk hozzájárul a jelenlegi Izraelről szóló plurálisabb kép kialakulásában, és sok olvasó tud azonosulni az itt megszólaltatott, számomra példaértékű erkölcsi alapokon álló emberekkel és szervezetekkel.