Az apránként életre kelő felsőoktatási szakszervezetek idén tartották meg második ágazati majálisukat. Az ünnepségen jártunk, ahol az ugrálóvárak, a gyereksarok, az egyetemekhez köthető bandák, az elmaradhatatlan sör-virsli (és egyéb klasszikusok, mint a paprikás krumpli) mellett hat szakszervezeti vezető ült ki különböző egyetemekről, hogy beszámoljanak arról, hol tart a dolgozók érdekképviselete. Az ünnepség tehát belátást kínált a magyar egyetemek, egyetemi dolgozók helyzetébe.

Mint az a beszélgetésből is kiderült, az összes egyetemen ugyanazok a kihívások vezettek oda, hogy újra szerveződni kezdtek a dolgozók: az anyagi és munkahelyi bizonytalanság, a vezetőségi önkény, az egyetem alárendelése a gazdasági, piaci érdekeknek. Röviden összefoglalva a világtendenciák végleg elérték a magyar felsőoktatást is (sokszor a Fidesz, a modellváltás közvetítésével), és a dolgozók az utolsó reményt egymásban látják. De abban is egyetértettek a felek, hogy még hosszú út vezet addig, mire az egyetemi szakszervezetek tényleges erőt tudnak majd felmutatni.

Seregszemle

A bemutatkozókörben mindenki röviden vázolta, hol tart a szakszervezete. Kivétel nélkül mindenhol növekszik a taglétszám, egyre több az aktivitás, azonban még kevés szakszervezet tud jelentős eredményeket felmutatni.

Vigvári András, az MTA egykori kutatóhálózatait (ma: HUN-REN) képviselő TDDSZ-KRTK elnökségi tagja rámutatott, hogy a szakszervezeti élet nemrég indult újra a kutatóhálózatokat érintő újabb átalakítások hatására, így most azt építik vissza, ami már 25 éve épül le. Zeller Judit, a Pécsi Tudományegyetem dolgozóit képviselő TDDSZ-PTE bizalmija volt az egyetlen, aki nem budapesti szakszervezetet képviselt a színpadon. Elmondta, hogy nemrég, egy éve alakultak, és azóta már a négyszeresére nőtt a taglétszámuk. Elsődleges céljuk most a modellt váltott egyetemen a bértanszparencia kiharcolása, hisz az új viszonyok közepette az sem adott, hogy a dolgozók tudják, ki mennyit keres, mekkorák a bérkülönbségek.

A Budapesti Corvinus Egyetemet képviselő FDSZ-BCE elnöke, Toronyai Gábor elmondta, hogy a már régebben modellt váltó Corvinuson hasonló a kihívás, ők is folyamatosan az átláthatóságért küzdenek, legutóbb az intézetvezető-választás kapcsán. Tóth Balázsék, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet képviselő MZTSz-LFZE pedig a rektorválasztást tartják legutóbbi sikerüknek, ugyanis az a korábbi botrányok után jól alakult, Farkas Gábort szavazta meg a szenátus a Zeneakadémián, szemben a miniszter jelöltjével, Kelemen Barnabással.

A Szieberth Dénes vezette, a Budapesti Műszaki Egyetemet képviselő FDSZ-BME igen aktív éveken van túl. 2023-ban sikerült megújítani a szakszervezetet, jelenleg elmondása szerint a dolgozók tizenpár százalékát képviselik, tehát reprezentatívak, ami igen jól jön a BME modellváltása után, így ugyanis tárgyalhatnak a kollektív szerződésről.

A budapesti a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (FDSZ ELTE) képviselő FDSZ ELTE pedig, miképp azt elnökük, Gregor Anikó elmondta, nemrég lépte át a 10 százalékos álomhatárt, mostantól ez a szakszervezet is reprezentatív, azaz köthetnek kollektív szerződést, épp erre készülnek.

Gregor rámutatott, hogy mivel már több mint 500 tagjuk van, így minden hetedik ELTE-s egyetemi dolgozó belépett a szakszervezetbe. Gregor szerint ez mindenképp fontos mérföldkő, azonban itt semmiképp sem állnak meg, minden ötödik, majd minden második dolgozót taggá szeretnének tenni.

A szakszervezetek fellendülésének oka: a modellváltás

A modellváltás tanulságai kapcsán különösen érdekes beszélgetés alakult ki, hisz a különböző, színpadon képviselt egyetemek egykor mind állami fenntartásban voltak (egy kivételtől eltekintve, hisz az ELTE még mindig állami egyetem). Most az intézményi átalakulás más-más fázisánál tartanak, így változatos visszaélésekről, szomorú fejleményekről számolhattak be – rámutatva arra, hogy épp ezek miatt élénkül a szakszervezetiség szinte az összes egyetemen.

Szieberth Dénes (BME) elmondta, hogy most, hogy az egyetem már nem állami fenntartású, megszűnik a dolgozók közalkalmazotti jogviszonya. Ennek következtében egy új üzemi tanács fog létrejönni. „Jó lenne, ha a tanács nem az ellenségünk lenne, ennek érdekében saját jelöltjeink vannak” – mondta el a szakszervezeti vezető, aki a beszélgetés után be is mutatta a jelölteket. A szakszervezettel baráti jelöltek tanácsba juttatása azért is tűnik fontosnak, mert félő, hogy a rektor, Charaf Hassan a tanácsot saját embereivel töltené meg, így két, egymással ellentétben álló érdekvédelmi szerv jönne létre a BME-n – egészítették ki a szakszervezeti vezetőt a velem szóba elegyedő egyetemi munkatársak.

Szieberth azt is elmesélte, hogy jelenleg az egyetem „árkok halmaza”, a tanszékek, a karok, az oktatók és a nem oktatók egymás ellen küzdenek, és épp ez a vezetőség érdeke. A szakszervezet feladata, hogy ezzel szemben egy egységes víziót képviseljen.

„Egy olyan közös képet kell közvetítenünk, ami ellentart annak, hogy az egyetem egy gazdaságkiszolgáló hallgatógyár. Őrizzük meg a hagyományos egyetemi értékeket!” – vázolta a szakszervezet hitvallását az elnök.

Hasonló küzdelmekről és hitvallásról adtak számot a többiek is. Zeller Judit (PTE) rámutatott, hogy a szakszervezet célja, hogy megőrizze, visszahozza az egyetem közkincs jellegét a modellváltás után is. „Nálunk a viszonyokat eléggé áthatja az üzleti jelleg” – mutatott rá. Erre jó példa, hogy a modellváltás után az egyetem elkezdte üzleti titokként kezelni a bérinformációkat – egyébként jogtalanul, úgyhogy a szakszervezet végül ki tudta kérni azokat, de érdekvédelmi szerv nélkül simán titokban maradtak volna.

Persze nem kell modellt váltott egyetemnek lenni ahhoz, hogy a vezetőség elhallgassa az információkat – veszi át a szót Gregor Anikó (ELTE), aki elmeséli, hogy a legutóbbi bérkorrekciót a dékánok saját szakállukra osztották ki az ELTE-n, és nem kommunikáltak arról, hogy ki mennyit fog kapni. A szakszervezet gyűjtötte össze végül az adatokat. „Ránk terheltek egy feladatot, amit nekik kellett volna elvégezniük. Kitűnő példája annak, hogy tudja a vezetőség elszívni a szakszervezet energiáit” – összegzi az esetet Gregor.

A modellváltás témájában veteránnak számító Toronyai Gábor (Corvinus) elmondta, hogy az ő egyetemén is sokakat hozott a szakszervezetbe a bizonytalanság, a félelem. De „nem könnyű megőrizni őket, ahogy telik az idő”. Ahogy a tudomány eszméi mellett kiállni sem az: a szakszervezeti vezető szerint most az a közhangulat, amelyre a kormányzat is rájátszik, hogy az egyetemeknek a gazdaság szolgálatába kell állniuk.

„Sokan nem a tudományt szeretik, hanem a hasznait, a gazdasági innovációt, a jó munkahelyeket.”

A szakszervezeti vezető rámutatott a szakszervezetiség és a modellváltás viszonyának ellentmondásosságára is. A modellváltás szerinte a gazdaságra jellemző úr-szolga viszonyokat hozz be az egyetemekre, ahol a vezetők az urak, és a dolgozók a szolgák, így kiradírozva a tudományos közösségek, az egyetemi polgárság hagyományos működésmódját.

Ez a helyzet felerősíti a szakszervezet szerepét szerinte, de a felsőoktatási szakszervezetek célja épp az kell legyen, hogy megszüntessék azt a helyzetet, amely fellendülésükhöz vezetett: „ellen kell tartani annak, hogy beledaráljanak minket a munka világába”.

Erre a bedarálásra példát is mondott, elmesélte, hogy a Corvinus tervezett új kommunikációs szabályzatát egy céges világból érkező szakember dolgozta ki, és még a konzervatív professzorok is felháborodtak rajta, hisz tilos lett volna az egyetemi dolgozóknak a Corvinusról megnyilvánulnia. „Vállalati mintára satuba akartak vonni minket és meghatározni, ki és miről nyilatkozhat.” Persze ez valójában gyengíti a Corvinus tudományos megbízhatóságát: Toronyai szerint az egyetem nem brand, hanem a társadalom fontos intézménye, a nyilvánosságra és annak bizalmára szüksége van. De ugyanígy, ha kialakul az a kép a Corvinusról, hogy „a MOL lerakata”, az is a tudományos hitelét rontja az elnök szerint.

Mindezen okokból kifolyólag a modellváltást a szakszervezeti vezető a tudomány társadalmi funkciójával ellentétesnek ítéli, és úgy látja, hogy

az átalakítások nem fogják kiállni egy kormányváltás próbáját.