A hetekben hírek sorozata lett abból, hogy már a nyár valódi kezdete előtt, múlt szerdán pusztító erdőtűz söpört végig Izrael több részén is, óriási füsttel borítva be Jeruzsálemet, a nyugati, hegyes-völgyes oldalról.

A magyar újságolvasó is könnyedén értesülhetett egyrészt arról, hogy Izrael a nagy kiterjedésű, szárazon égő erdők oltására már az Európai Uniótól is segítséget kellett, hogy kérjen. Lehozták még a hírek továbbá, hogy az egyiptomi alapítású Muszlim Testvériséghez kötődő radikális iszlám terrorszervezet, a Hamasz egyben gyújtogatásokra is buzdított az erdőkben a Telegram üzenetküldőn keresztül. Az akciót az Izrael által a szervezethez kötött propagandisták ezek szerint a hírek szerint egyfajta „bosszúnak” szánták a szüntelenül ostromolt Gáza egyre elkeserítőbb éhezéséért és az ott a Nemzetközi Büntetőbíróság szerint is folyamatos, izraeli hadsereg által elkövetett háborús bűnök ügyében.

Az utóbbi értesülést az amerikai Newsweek kérdésére Basszem Naim, a Hamasz politikai szárnyának szóvivője tagadta, mondván a megvádolt jeruzsálemi palesztinoknak „semmi köze a Hamaszhoz”. Ugyanakkor sokat sejtetően hozzátette azt is, „a megszállás elleni küzdelemben az ellenállás minden formáját támogatjuk, így a fegyveres ellenállásra is mindenkit bátorítunk.” A fősodratú média, Izrael álláspontját átvéve, felvetette azt is, a tűz először április 30-án, Izrael állam függetlenségi nemzeti ünnepén (Jom Háácmáut) gyulladt ki, ami utalhat a politikai indíttatású gyújtogatásra. Ez a nap ugyanis az 1947-49 folyamán falvaikból, városaikból erőszakkal elűzött palesztinok számára a Nakba, azaz a katasztrófa kezdete.

Ezzel kapcsolatban egy állítólagos gyújtogatót az izraeli hatóságok Jeruzsálemtől délre már el is fogtak. Benjamin Netanjahu miniszterelnök pedig ugyancsak nyilatkozott a tüzekkel kapcsolatban, ő arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugati szél miatt sokáig fenyegetett az a veszély is, hogy a tűz magát Jeruzsálemet is elérheti.

Az erdőtüzeket végül csak pénteken, a kései órákban sikerült megfékezni, a teljes oltás még mindig folyamatban van.

Egy ilyen hatalmas, szeles időben keletkezett tűz előidézéséhez alapesetben két-három egyszerű gyújtogató nem szokott elég lenni. A tűz okának pontos meghatározása még folyamatban van, de akár Izrael-ellenes gyújtogatókat, akár más, prózaibb okokat feltételezünk a háttérben, fontosabb oka is van annak, hogy azok ekkora pusztítást tudtak okozni.

A helyzetre jellemző, hogy csupán 15 éve, 2010-ben ugyanekkora tűz keletkezett, ugyanezekben az erdőkben. Ennek oka pedig az Izrael Állam megalakulása és az azt követő falurombolások és faültetések.

Jonathan Cook oknyomozó újságíró sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel, csakúgy, mint az Izrael megalapítását megelőző cionista milíciák etnikai tisztogatásával és falurombolásával. 2017 folyamán még Izrael-kritikus hangvételű idegenvezetést is tartott egykor létező, de mára már szinte teljesen eltűnt, Jeruzsálem környéki palesztin falvak romjainál.

Az első, ami minden ilyen lerombolt falu helyén feltűnhet a látogatóknak, az a fenyőerdő a domboldalban.

1947 előtt a palesztin falvak környékén ilyen fát még nem lehetett találni. A nagyon is részletes feljegyzések és dokumentumok szerint az Oszmán Birodalom, majd a brit mandátumterület idején Palesztina vidéki települései határában és közvetlen környezetében az olajfa, mogyoróbokrok, gránátalmafa, szőlőfajták voltak megtalálhatóak, tehát haszonnövényekként kezelt fák és kisebb gyümölcsösök, amelyek a paraszti gazdaság alapjait képezték.

Cook felidézte, ezeket az erdőket az újonnan megalakult Izrael állam hatóságai telepítették először az 1947-49 folyamán szisztematikusan elűzött palesztinok házai helyén és környékén.

A fenyőtelepítési projekt 1951-től a nemzetközi Jewish National Fund (JNF – Zsidó Nemzeti Alap) cionista jótékonysági szervezet által a világ minden táján összegyűjtött adományokból, folyamatosan valósult meg a főként a Holokauszttól és utóhatásaitól menekülő kelet-európai zsidó bevándorlók megtelepedésével párhuzamosan is.

Paul Josephson amerikai tudománytörténész szerint miközben az izraeli militáns csoportok összesen 500 palesztin falut ürítettek ki 1947 és 1949 között, a Nakba során és az Izrael alapítása előtti palesztin népesség nagyjából háromnegyedét űzték ki az ENSZ területmegosztási programja után, a JNF nagyon nagy részben a falvak és olajligetek helyén, valamint a Negev (Naqab)-sivatag oázisaiban összesen 250 millió fát – nagyrészt európai fenyőtípusokat és aleppói fenyőt – telepített le. Aki a Tel Aviv és Jeruzsálem közötti országúton eléri a magasabb hegyeket, az szinte mindenhol fenyőerdőt lát – ott, ahol száz éve még palesztin ligetek és falvak ugrottak volna ki a hegyoldalak közül az utazó előtt.

Cook 2017-es előadása felidézte, a JNF és az első izraeli kormányok egyik kifejezett célja volt, hogy a falvak – és így a Nakba – nyomait is eltakarja, ráadásul pedig a lakók „önkényes” visszatérését is lehetetlenné tegye.

Aki botanikában jártas, az ugyanis tisztában van vele, hogy ezeknek a fenyőfajtáknak a tűlevelei a termőföldre toxikus hatásúak, ahol a tűlevélszőnyeg megfelelő sűrűségben megjelenik, ott nem lehet semmilyen haszonnövényt elültetni. A fenyőfák vastag – és eredetileg egymás mellé sűrűn ültetett – törzsei miatt pedig az építkezés is megnehezedik, a fák kivágása viszont tiltott. A fenyők ezen kívül az kiürített és „zárt katonai zónaként” kezelt falvak helyén gyorsan nőttek, és örökzöldként télen-nyáron egyaránt, erősen takarták is a romokat.

A legelső izraeli kormány megalakulása óta szeretné elérni, hogy a palesztin népesség döntő többsége távozzon területeikről. Ahogyan a Jacobin magazinban Arvind Dilawar újságíró fogalmazott: egyrészről amíg még mindig palesztin falvakból és mezőgazadsági területekről fákat tüntetnek el, olajligeteket rombolnak le katonai határozatokra vonatkozva, aközben a faültetések is nagyon célirányosan azokat a régi területeket tették élhetetlenné, ahol 1948 előtt palesztinok laktak a zsidóság közvetlen közelében. A tisztogatáshoz tehát nem csupán a házrombolások, az épített környezet átalakítása, hanem a természeti környezet teljes megváltoztatása is hozzátartozott.

Cook mindehhez persze hozzáteszi: azon a helyen, ahol áll, a lerombolt palesztin falu közvetlen közelében zsidó mezőgazdasági telep (mosáv) alakult, főként romániai beköltözőkkel. A fenyő-rengeteg a mosáv határában így tehát itt azt is szolgálhatta, hogy a számukra idegen datolyapálmák és gránátalmafák, valamint homokkő helyett a kelet-európai szemnek otthonosabb és biztonságosabb fenyő vegye őket körül, ezzel segítve a beilleszkedés könnyebbségét.

A fenyőerdő ápolt, eltakart, és a visszaköltözők földjeit is haszánlhatatlanná tette tehát.

Amivel az ötvenes évek terve nem számolt, az viszont éppen a klíma gyors átalakulása. A fenyő megköti ugyan a talajt, és 1951-ben még a Közel-Keleten is jó választásnak tűnhetett. A mai kifejezetten száraz és meleg nyarakban viszont elképesztően veszélyessé vált, hiszen az egyik leginkább gyúlékony és a tüzeket legtovább táplálni képes fafajta éppen ez. Ennek oka, hogy tűleveleik kémiai összetevői és az általuk alkotott tűlevélszőnyeg, ami a legtökéletesebb feltételeket teremti meg egy kitartó, és szinte hozzáférhetetlen tűz táplálására.

Minderre Izrael Állam legelőször 2010-ben jöhetett rá. Jonathan Cook szerint 2010 decemberében, a kifejezetten száraz téli időben kitört Kármel-hegyi tűzvész után ismerhette fel az izraeli kormány azt, miféle veszélyt is jelent immár a régen takarásra használt fenyőrengeteg.

A Kármel-hegy, amely az északi Haifa városa fölé magasodik, a JNF minden más fenyőerdő-projektjéhez hasonlóan nagyon sűrűn volt beültetve, és a nagyvárost is leégéssel fenyegette. Olyan dühvel tombolt az erdőtűz, hogy annak füsttakarója akkoriban még a NASA megfigyelőműholdján is simán kimutatható volt, az izraeli katasztrófavédelem pedig csak akkor lett úrrá rajta, amikor Törökország és Görögország végül kölcsönadta számukra nagyteljesítményű, vízzel oltó repülőgépeit. Végül összesen 17 000 helyit kellett evakuálni és 250 lakóház rongálódott meg teljesen a tűzben.

A katasztrófa után számos helyen feltűnt – Cook szerint – hogy végül maga az izraeli erdészeti hatóság fogott bele a fenyvesek megritkításába, ezzel próbálva csökkenteni az egyre akutabb tűzvészek veszélyét.

Talán ennek és a jobb mai technikai felkészültségnek köszönhetően az áprilisi-májusi Jeruzsálem-környéki tüzek már kevesebb kárt okoztak. A történet iróniája tapintható. A függetlenség ünnepének kellős közepén ugyanis Izraelnek éppen azok az erdők okoztak óriási katasztrófával fenyegető helyzetet, amelyeket annak idején, épp a függetlenség nevében a kitelepítések és bűnök elfedésére ültettek.

Az erdők persze azóta megritkultak, az eltüntetett falvak romjai pedig néhol fogakként villannak ki ásító mélységükből. Ennek is oka van: a politikai bűnt többé Izrael nem tagadja, szégyelli rejtegeti többé. Felvállalja, megérveli, és ami még ennél is súlyosabb, ugyanennek az eszmének a nevében, eddig példátlan módon folytatja is.

Erre is emlékeztethet minket egy erdőtűz, amit a térség legutóbbi 80-90 évének összessége – láncreakcióban – idézhetett elő.