A helyi szemétszállító vállalat egyik munkása, a láthatóan mérges Maxine nyilatkozik a londoni tudósítóknak a többhetes birminghami kukás sztrájk kellős közepén. A nyilatkozat szavai elég erősek:
„az biztos, hogy soha többé nem szavazok a Munkáspártra, soha többé! Megígérték, hogy nem emelik az önkormányzati adót, megemelték! Megígérték, hogy a nyugdíjasoktól nem veszik el a téli rezsitámogatást, erre elvették tőlük! Bezárják a közkönyvtárakat, az uszodákat, aztán meg leveszi ka fizetésünket. És mi vagyunk a munkásemberek, ők a melegben üldögélnek!”
Az angliai Birmingham szemétszállító munkásai immár hetedik hete sztrájkolnak és megtagadják a lakossági hulladék elszállítását, hogy így tiltakozzanak az őket már 8 éve növekvő mértékben sújtó kemény megszorítások ellen. A március 11-e óta tartó sztrájk közvetlen kiváltó oka, hogy a szemétszállítók amúgy sem túl magas bérét átlagosan évi 8000 angol fonttal vágnák vissza.
A munkát szakszervezeti keretben teljesen beszüntető munkások kiemelték, ez nem csupán egy szükséges rossz, ami miatt majd összébb húzzák a nadrágszíjat. Az angol gazdaságban – csakúgy mint nálunk – a legtöbb ember lakáshitelt vett fel, hogy megvásárolja otthonát, mivel korábban mind a kormány, mind pedig a bankok mindenkit erre biztattak. Viszont ha a korábban megállapított havi jövedelem egy fontos része (esetenként harmada-negyede) kiesik, sok munkás a lakása elvesztésével néz szembe, hiszen az élelmiszerárak emelkedése mellett a törlesztőrészletet már nehéz kigazdálkodni.
A súlyos helyzetért pedig minden érintett a város munkáspárti önkormányzatát és Keir Starmer kormányát tette felelőssé.
Nem így látja persze mindezt a brit sajtón keresztül a helyi átlagpolgár. A főbb újságok és televíziók ugyanis a sztrájkról a dolgozókat támadó, mintegy nyomásgyakorló módon számolnak be: számos fősodratú médiariport a „kisebbségek által lakott városnegyedekben” található „szeméthalmokról” és „rénmisztő óriáspatkányokról” értekezik, így próbálva az átlagpolgárt a sztrájkolók ellen fordítani.
A sokszor rasszista felhangú propaganda mögé nézve a Novara Media nevű alternatív Youtube-csatorna megpróbált a tényekre alapozva mesélni arról, hogy alakult ki a birminghami káosz. A magyarázat abszurdabb, mint bárki várná.
A kukások rendszeres mozgalma és sztrájkjai ugyanis 2017 óta tartanak, amikor arányos és megfelelő fizetésemelésért léptek többször is a munkabeszüntetés útjára, tehát klasszikus bérharcot folytattak. Mindezt a „nagykönyv” szerint meg is nyerték.
A siker híre ragadós volt. Volt viszont egy probléma, az akkor a többiekhez képest magasabb fizetést kiharcoló kukások többsége férfi volt. Ezzel szemben az önkormányzat nők által dominált ágazataiban – szociális ellátás, takarítócég – a bérek alacsonyabbak maradtak, visszatükrözve a még mindig nagyon is létező nemek közötti béregyenlőtlenséget. Nem is csoda, hogy emiatt a szakszervezetek meg is nyerték a diszkrimináció ügyében Birmingham ellen indított pert, amely kötelezte a várost: minden önkormányzati dolgozó bérét arányosítsák a megemelt szemétszállítói bérhez.
Igen ám, de a szemétszállítók küzdelme az 1,15 milliós lakosságú közép-angliai városban egybeesett a konzervatív kormányzat brexit és Covid-járvány utáni súlyos megszorító politikájának utolsó szakaszával. Ennek keretében pedig Birmingham városvezetése – ami akkor ellenzékinek számított – kormányzati segítség híján a béreket nem tudta kigazdálkodni, és többek között épp a sikeres bérharc miatt kénytelen volt még ebben az évben csődöt jelenteni.
A konzervatívok mintha csak erre vártak volna. A helyhatóságokért felelős londoni miniszter, Michael Gove akkor hatfős úgynevezett „gyámbizottságot”, tehát pénzügyi felügyelőket rakott Birmingham nyakába. Ezek után ez a – senki által meg nem választott – bizottság egyoldalúan és a megszorításokat érvényesítve írhatta elő, mire mennyit költhet az önkormányzat. A tanácsnokok kezét tehát jogilag megkötötték. Ráadásul az egész város összes önkormányzati dolgozójának parancsokat osztogató „biztosok” igen busás havi apanázst is kaptak azért, hogy mások fizetését a lehető leginkább és kímélet nélkül megvágják.
Közben ráadásul kiderült, hogy a nőkkel szembeni diszkriminációt megszüntetni hivatott fizetésemelési kötelezettség Birminghamben messze nem érte el azt az összeget, amire alapozva a birminghami önkormányzat 2023-ban csődöt jelentett. A korábbi óriási, 760 millió fontos többletkiadásról ugyanis kiderült, a pontos munkavállalói létszám alapján csupán 260 milliós kiadást jelentett volna 2 éve a bérfeszültség rendezése. Így tehát sem csőd, sem csődbiztosok nem kellettek volna a város élére. De persze mindehhez már túl késő volt, hiszen a biztosok által átvett város utólag teljesen értelmetlen megszorításokba kezdett.
Max Caller főbiztos, akit a helyi sajtó csak „The Axe” („A Fejsze”) néven illet kegyelmet nem ismerő stílusa miatt, a valós, 500 millió fonttal kisebb összegre csupán annyit reagált, a városnak amúgy is súlyos gondjai voltak, tehát a közel 800 milliós elvonás szerinte így is indokolt, nem fog változtatni a pénzügyi célokon.
Az utolsó csepp a pohárban az idén március elején bejelentett, éppen a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb szemétszállítókra vonatkozó újabb súlyos megszorítás volt. Azóta pedig a folyamatos tárgyalásokon a kormány megbízottai hiába próbálnak megegyezni a dolgozókkal, az egyeztetések zátonyra futottak – főként azért, mert a csődbiztosok egyáltalán nem hajlandóak megfontolni az eddigi bérek helybenhagyását.
A történet valóban plasztikus képet adhat arról, amit a britek országszerte is tapasztalnak: hiába várták Keir Starmer munkáspárti kormányától, hogy alapvetően legalább a saját pártja által vezetett önkormányzatokat megmenti és a megszorításokat mérsékli, minderre az új kormány egyáltalán nem volt hajlandó. Sőt: a nyugdíjasok és állami alkalmazásban lévő munkások illetményének visszavágásánál még kegyetlenebbek voltak mint konzervatív elődeik.
Kifejezetten Birmingham példáján mindez jól látszik: hiába volt 2024 júliusában kormányváltás, és hiába került a hírhedten ultrajobboldali Michael Gove miniszteri helyére Jeremy Corbyn egykori szövetségese, a ma már „szocialistából” „centristává” vedlő Angela Rayner,
ő sem volt hajlandó a város éléről visszahívni a csődbiztosokat vagy akár megpróbálni segíteni a főként a politikai elit hibájából súlyos helyzetbe került önkormányzati dolgozókon. Úgy tűnik, inkább magukat a dolgozókat szeretnék a társadalom többségével megutáltatni.
Rayner nem véletlenül nem tud ígérni jóformán semmit. Miközben a brit kormány megtehetné, hogy ha nem is tőkésíti fel Birmingham költségvetését, de legalább a csődbiztosokat felmenti, Keir Starmer és pénzügyminisztere, Rachel Reeves gazdaságpolitikája szerint semmiféle plusz szociális kiadást nem engedhet meg magának az állam, sőt, a még a konzervatív kormány alatt létező juttatásokat (nyugdíjasok rezsitámogatása) is el kell vonni, méghozzá a fegyverkezés, a brit hadiipar, a Trump utáni Európa „védelme” jelszavára hivatkozva.
A miniszter pedig természetesen elfogadja mindezt, hiszen Starmer megmutatta már: a legkisebb párton belüli ellentmondás politikai döntéseivel szemben azonnali felfüggesztéssel és esetleg kizárással járhat a parlamenti frakcióból. Mindez ugyan szembemegy a párt 150 éves hagyományaival és a demokrácia alapelvével is, Keir Starmer szerint viszont vagy ez, vagy „a szélsőjobboldal” vár az országra.
A helyi helyzet – ahogyan az a Novara riportjából is jól megállapítható – pedig végső soron Nigel Farage új, bevándorlás- és elitellenes mozgalmának, a magát „antiglobalistának” nevező Reform Pártnak a népszerűségéhez járult hozzá.
📊 Lab lead of 1pt
LAB: 24% (-)
REF: 23% (-)
CON: 22% (+1)
LDEM: 17% (+3)
GRN: 9% (-2)via @YouGov, 06 – 07 Apr
Chgs. w/ 31 Marhttps://t.co/QzghnN5ONi— Britain Elects (@BritainElects) April 8, 2025
Az olyan birminghami munkások, mint a feljebb idézett Maxine igazából ugyanis úgy érzik: míg mind a konzervatívok, mind pedig a magát munkáspártinak nevező jelenlegi kormány elsősorban velük fizetteti meg a válság és saját hozzá nem értése árát, addig Nigel Farage és a szélsőjobboldal az egyetlen, ami azt ígéri: legalább a hátukra rakott terheket nem fogja növelni. Miután pedig Starmer 2020-tól pártvezérként tűzzel-vassal szorította vissza a Corbyn-féle radikális baloldalt és a militánsabb szakszervezeti aktivizmust is, mostanra nem maradt olyan komolyan vehető politikai erő, ami Farage és mozgalma útjába tudna állni ezen a téren.
