Erdoğan elnök legesélyesebb kihívójának, Ekrem İmamoğlunak letartóztatása nyomán komoly tüntetéssorozat kezdődött szerte Törökországban, a hatóságok alig két hét alatt több mint 1500 embert vettek őrizetbe. Míg az ellenzék és a tüntetők szerint a kormány mondvacsinált okokkal akarja ellehetetleníteni Imamoğlu esetleges indulását az államfői posztért, addig az illiberális vezető másként látja a kialakult helyzetet, vasárnap este így fogalmazott: „akár a polip csápjai, úgy hálózták be az önkormányzatokat. Az utcai terrort és rablásokat akarják elrejteni. Látjuk, hova vezetnek ennek a bűnszervezetnek a csápjai”. Ezzel a kijelentésével az ellenzéki önkormányzatokat maffiahálózatnak, a tüntetőket pedig terroristáknak nyilvánította.

Az országot több mint két évtizede vezető Erdoğan elnök nem először indít a mostanihoz hasonló koncepciós persorozatot politikai riválisaival szemben. Sőt, nem túlzás azt mondani, hogy hatalmát is annak köszönheti, hogy riválisait vagy a hatalmára veszélyt jelentőket árulóknak, összeesküvőknek vagy éppen terroristáknak megbélyegezve képes dehumanizálni és félreállítani.

Musztafa Kemál Atatürk 1923-ban, a Török Köztársaság kikiáltásakor jelentős hatalmat adott a hadseregnek annak érdekében, ha esetleg veszélybe kerülne az ország szekuláris berendezkedése, a katonaság különösebb gond nélkül be tudjon avatkozni. Az elmúlt száz évben ez négy alkalommal is megtörtént. Legutóbb 1997-ben szólította fel a hadsereg az akkori iszlamista kormányt, hogy vagy változtassanak politikájukon – miután a kormányzó párt támogatói egyre hangosabban követelték a muszlim jogrendszernek a sariának a bevezetését -, vagy puccsra kell számítaniuk.

Necmettin Erbakan, az akkori miniszterelnök végül lemondott, pártját betiltották, párttársainak jelentős részét pedig bebörtönözték radikális muszlim szervezetekkel való kapcsolatuk, illetve a szekularizmus folyamatos kritizálása miatt. Az iszlamistákat a baloldal (DSP – Demokrata Bal Párt) váltotta. Ők azonban komoly gazdasági válságot okoztak hibás politikájukkal, korrupciós ügyeik miatt pedig támogatottságuk rövid időn belül nagyon lecsökkent. 2002-ben előrehozott választásokat írtak ki, melyet már Erdoğan nyerte meg.

Ergenekon: a terrorszervezet, ami nem is létezett, mégis százakat csuktak le miatta

Az illiberális vezető tisztában volt vele, hogy a hadsereg akármikor véget vethet hatalmának, éppen ezért első nagyszabású koncepciós persorozata a régi rendszer szekuláris katonatisztjei ellen indult.

A hivatalosan 2008 és 2016 között zajló Ergenekon-ügy során mára már bizonyítottan hamis vádak alapján hurcoltak meg több mint ötszáz katonatisztet és szekuláris értelmiségit,

arra hivatkozva, hogy egy Ergenekon nevű terrorszervezet tagjai és polgárháború kirobbantására készülnek. A koncepciós persorozat egyik áldozata Ahmet Şık újságíró volt, akit (akkor még kiadatlan) könyve miatt vádoltak meg terrorizmussal. Az imám hadserege című művében Şık azt mutatta be, hogy Erdoğan miként töltötte fel az államigazgatást akkori szövetségese, Fethullah Gülen imám embereivel, így növelve politikai befolyását ezeken a területeken. A vád szerint Şık a könyv megírásával a lakosságot a kormány ellen akarta hangolni, így segítve az Ergenekon terrorszervezetet. Az ügy vádlottaival szemben éveken keresztül komoly lejáratókampányt folytatott a kormány, árulóknak és terroristáknak kikiáltva őket.

A bíróság 2016-ban szüntette be a pert, miután a vád egy pontját sem tudták bizonyítani. Hivatalosan soha nem kértek bocsánatot az érintettektől.

Barátból gyűlölt terrorista

Gülen ekkor még Erdoğan legközelebbi szövetségese és végrehajtója volt. Szervezete, a jól strukturált szektaként működő Hizmet emberei a kormány segítségével minden fontos állami szervbe beépültek, legfőképpen az igazságszolgáltatás, a rendőrség és az oktatás területén. Gülen befolyása azonban idővel olyan nagyra nőtt, hogy az már Erdoğan hatalmát is veszélyeztetni kezdte. Gülen akkor vált Erdoğan szemében esküdt ellenséggé, amikor 2013-ban a Hizmethez kötődő ügyészek nyomozást indítottak egy korrupciós ügyben, amelyben Erdoğan fia, Bilal is érintve volt. Ezt követően, 2016-ban pedig máig tisztázatlan körülmények között a hadsereg puccskísérleret követett el Erdoğan ellen.

Az államcsíny nem sikerült, a kormány válaszul brutális politikai tisztogatásba kezdett Gülen vélt és valós emberei között.

A két és fél évig tartó szükségállapot alatt több ezer ember került börtönbe, köztük olyanok, akiknek érdemi köze nem volt Gülenhez, míg azokat a kormánypárti politikusokat, akik éveken át azon dolgoztak, hogy a Hizmet emberei komoly állami pozíciókat kapjanak, mind a mai napig nem kérték számon tetteikért.

Ibrahim Kalınnak például – jelenleg a titkosszolgálatok vezetője, korábban Erdoğan szóvivője volt -, aki rendszeresen publikált Hizmet egyik lapjába, a Zamanba, soha nem kellett erről számot adjoni, míg más csupán azért börtönbe került, mert előfizetője volt a lapnak. A kormány az éveken át tartó tisztogatás során mindent megtett, hogy az állítólagos puccsisták ellen minél nagyobb gyűlöletet szítson, még a halálbüntetés visszahozatalát is felvetették. Ezzel párhuzamosan minden nyomát igyekeztek eltüntetni annak, hogy pár évvel korábban még mennyire összefonódtak Gülennel. Ahmet Şık korábban betiltott könyve egyébként nemcsak hogy végre megjelenhetett, de bestseller is lett.

Tisztogatás a parlamentben

Erdoğannak nemcsak az államigazgatásban akadtak riválisai, hanem a pártpolitikában is. A 2015 júniusában tartott országgyűlési választáson pártjának, az AKP-nek nem sikerült megszereznie a kormányalakításhoz szükséges támogatást. Miután az ellenzéki pártok közül egyikkel sem sikerült megállapodnia egy esetleges koalíciós kormány felállításáról, sajátos megoldást talált.

Egyoldalúan felbontotta a kurdokkal korábban kötött békemegállapodást, és a török hadsereg véres akcióba kezdett a kurd kisebbség ellen Törökországban, Szíriában és Irakban.

Ezzel a manőverrel sikerült magához csábítania a szélsőjobboldali választókat, akik korábban pont azért fordultak vele szembe, mert békét kötött a kurdokkal. A novemberben tartott megismételt választásokat így sikerült magabiztosan, a korábbi 40,87%-hoz képest már a kormányalakításhoz elegendő 49,50%-kal megnyernie.

A 2016-os puccsot követő szükségállapotban Erdoğan a parlament jóváhagyása nélküli rendeletekkel kormányzott, mely lehetővé tette számára, hogy riválisait különösebb probléma nélkül bebörtönözhesse. A kurdokat képviselő párt, a HDP (Népek Demokratikus Pártja) vezetősége is erre a sorsra jutott. 2017-től kezdve több tucat kurd parlamenti képviselő és polgármester került rácsok mögé különböző koncepciós perek által.

Ezen perek a legtöbb esetben titkos tanúk vallomásaival kezdődtek, sok esetben képtelenségeket állítva. Dr. Selçuk Mizraklıt, Diyarbakır város polgármesterét a titkos tanú azzal vádolta meg, hogy életmentő műtétet hajtott végre egy veszélyes terroristán, majd a beavatkozás után elengedte anélkül, hogy értesítette volna a hatóságokat. Mizraklı ugyan többször is elmondta a bíróságon, hogy életmentő műtétek után a beteg távozása nem lehetséges, ezt figyelmen kívül hagyták, és kilenc év négy hónap börtönre ítélték.

Erdoğan célja az volt, hogy a HDP-t ehhez hasonló kétes vádak alapján terrorszervezetként tüntesse fel. A kormánypárt támogatói között idővel olyan szintre emelkedett a kurd párt elleni gyűlölet, hogy az több esetben fegyveres támadáshoz vezetett a párt székházai vagy alkalmazottai ellen. Sőt, a lakájmédia a HDP-vel szövetkezni akaró ellenzéki pártok ellen is komoly lejárató kampányba kezdett, hogy így akadályozzanak meg egy esetleges ellenzéki összefogást.

A most letartóztatott Ekrem Imamoğlu már 2019-ben Erdoğan célkeresztjébe került, mikor felkereste a terrorizmussal megvádolt Mizraklıt. Az elnök így kommenálta a történteket:

„Isztambult nem adhatjuk át olyasvalakinek, aki a terrorral szövetkezik.”

Terroristákból szövetségesek

A belföldi ellenségkeresés láthatóan fordulatot vett. Miközben Erdoğan feltehetően már İmamoğlu ellehetetlenítését tervezte, a főpolgármester korábban támogató kurdokat igyekeznek a saját oldalukra állítani – mintha teljesen elfelejtette volna a kormány, hogy pár éve még mindenkit terroristának bélyegeztek meg, aki szóba álltak a kurdok pártjával, a HDP-vel.

Tavaly októberben Erdoğan koalíciós partnere, a szélsőjobbos MHP (Nemzeti Cselekvés Pártja) vezetője bejelentette, hogy Abdullah Öcalant, a Kurdisztáni Munkáspárt gerillaszervezet bebörtönzött vezetőjét szabadon bocsáthatják, és akár a következő választáson is indulhatna Urfa vagy Diyarbakir tartomány képviselő-jelöltjeként, feltéve ha a kurd vezető hajlandó a pártot feloszlatni a pártot. Ha valahonnan, akkor a szélsőjobboldalról senki nem várt ilyen felvetést. A kurd párt képviselői azonban örömmel fogadták a fejleményeket és egyből tárgyalni kezdtek Öcalannal a börtönben. Ekkorra már tudni lehetett, hogy

a kurd párt és a kormány a háttérben különös szövetségre lépett.

Idén februárban felgyorsultak az események, amikor Öcalan a börtönből írt levelében felszólította a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK-t), hogy tegyék le a fegyvert és keressenek demokratikus megoldást a konfliktus rendezésére, sőt még külön köszönetet is mondott Erdoğannak, amiért segítséget nyújtott demokratikus reformok folyamatának elindításához. A kurd képviselők és koalíciós kormánypártok között azóta rendszeresek a találkozók. Erdoğan legutóbb azzal lepte meg a választópolgárokat, hogy bejelentette, fontolgatja a Nevruz, azaz a kurd újév hivatalos ünneppé tételét, miközben pár éve még vízágyúkkal oszlatták az ezen alkalomból összegyűlőket.

Miközben tehát a török kormánypártok Öcalan szabadon engedését készítik elő,

elindították az Imamoğlu elleni hadjáratot is. A szekuláris polgármester ugyanis mára az ország egyik legnépszerűbb politikusa lett, a tavalyi önkormányzati választáson pártjának jelöltjei hatalmas győzelmet arattak, és a közvéleménykutatások szerint is nagyobb a támogatottsága, mint Erdoğannak.

Első lépésként Imamoğlu diplomáját törölték visszamenőleg szabálytalanságokra hivatkozva. Az isztambuli főpolgármester tudniillik egyetemi tanulmányait egy észak-ciprusi magánegyetemen kezdte, majd az Isztambul Egyetemre átiratkozva fejezte be – és bár többen szereztek így végzettséget, láthatóan Imamoğlu esetében találták ezt problémásnak, több mint harminc év elteltével. A törökországi törvények szerint diplma nélkül Imamoğlu nem lehet államfőjelölt, vagyis nem indulhat Erdogan ellen

De nem elégedtek meg ennyivel, ezt követően korrupcióval és terrorizmus támogatásával megvádolva le is tartóztatták. A vádak szerint Imamoğlu 560 milliárd lírát tüntetett el, mely igencsak valószínűtlen, tekintve, hogy Isztambul városának teljes költségvetése az elmúlt öt évben mindössze 496 milliárd líra volt.

A kormány nemcsak Imamoğlut próbálja félreállítani, vele együtt több más szekuláris polgármestert is hasonló mondvacsinált indokokkal lecsuktak.

Az egyik legérdekesebb vád a 2013-ban csődbe ment isztambuli Kazova Tekstil gyárhoz kapcsolódik, melynek tulajdonosai egyszerűen eltűntek, miközben alkalmazottaiknak addigra már több hónapnyi bérrel tartoztak. A magukra hagyott munkások átvették a gyár irányítását, folytatták a termelést és a forgalmazást is. Megrendelőik között volt többek között a szekulárisok által vezetett Maltepe és Sarıyer kerületek önkormányzatai is. Március 12-én a hatóságok harmincnégy embert tartóztattak le, többek között Sarıyer korábbi szekuláris polgármesterét és az érintett önkormányzatok egyéb alkalmazottjait, amiért annak idején a Kazova Tekstiltől rendeltek termékeket. A vád szerint a gyárfoglalás mögött a szélsőbaloldali DHKP-C (Forradalmi Népi Felszabadító Párt-Front) terrorszervezet állt, így az önkormányzat ezen közbeszerzésekkel egy terrorszervezetnek juttatott pénzt.

Imamoğlu letartóztatása tehát sokaknak az utolsó csepp volt a pohárban, nemcsak Isztambulban, de szerte az országban folyamatossá váltak a tüntetések. A rendszer az utcákra kivonuló tüntetőket sem kíméli, rég nem látott rendőri erőszakkal szembesülnek az egész országban. Sőt, Erdoğan lejárató kampányt indított ellenük: mivel a tüntetések hatására a török líra árfolyama ismét nagyot esett, az elnök őket kezdte hibáztatni az évek óta tartó gazdasági válság miatt is.

A módszer ismerős lehet itthonról: mindig legyen valaki, akire a belpolitikai nehézségeket lehet fogni, mindig legyen megosztottság és gyűlölhető ellenség.