2025 szörnyen induló évében, február harmadikán egy terepjáró egy gyalogátkelőn elütötte Michael Burawoyt, majd továbbállt. Ezzel a szimbolikusan is értelmezhető erőszakcselekménnyel nem csupán egy szociológust veszítettünk el, hanem letört a kritikai társadalomtudományok egy újabb darabja, és belezuhant, Burawoy szavaival, a piacosodó társadalmak mindent elnyelő örvényébe.

Michael Burawoy ugyanis nem elkülönült megfigyelőként írta a szociológiát, hanem megélte és megjelenítette azt. Megélte akkor, amikor zambiai rézbányában dolgozott. Megélte akkor is, amikor Magyarországon dolgozott textil- és gépgyárban, kohászati üzemekben, vagy amikor ugyanezzel próbálkozott Sziktivkar-ban a Komi köztársaságban 1990-ben. Ez nem csak személyesen végzett terepmunka volt, hanem elköteleződés a munkások és a szakma szövetsége irányába, mély marxista meggyőződések alapján. Tudta, hogy a kritikai szociológia legfontosabb témája mégiscsak a munka viszonyrendszere.

De közben vitte a munkások felé a szociológiát is, amely nem rázza le, hanem éppen a felszínre akarja hozni viszonyrendszerük feszültségeit és ellentmondásait. Burawoy a terepen nem fedte el magát, sőt néha különc viselkedésével naponta jelezte munkatársainak, hogy ő honnan jön. Engedte, hogy befogadják úgy, ahogy érkezett.

Akkor is megélte a szociológiát, illetve életre keltette, amikor hétről hétre, 47 éven át, főképp a Berkeley Egyetemen előadásokat tartott. Ha valaki egyszer is hallotta őt beszélni, akkor tudja, hogy minden előadása performansz volt a szó legjobb értelmében, és egyben személyes intellektuális tanúságtétel. Szövegek, intellektuális társak, személyes tapasztalatok szuggesztív keverékei voltak ezek az órák, amely szellemi mixtúrákat Burawoy mágusként életre keltette, hogy megjelenjenek, mozogjanak és beszéljenek a különben szellemi szempontból inkább csak pangó előadótermekben. Mindig mindenkinek kiszólt, hogy kapcsolódjon már be a beszélgetésbe. Előadásai így azt a célt szolgálták, hogy általuk a szociológia mint szellemi és a szó legmélyebb értelmében vett (és a napi iszapbirkózással össze nem keverhető) politikai misszió éljen és fennmaradjon

Szerinte egy komplex szociológiának kell élnie és működnie. Gramsciánus alapon ez alatt azt értette, hogy elméletileg értelmezzük, analitikailag és empirikusan feldolgozzuk és párbeszédek formájában kommunikáljuk a társadalmi jelenségeket és következményeiket a „civil társadalom felől nézve” különböző relációkban.

Tehát a társadalmi intézmények és szervezetek felől kell néznünk magát a társadalmat, és leginkább a gazdaság és a politika/állam alakulását,

amelyek a kapitalizmusban elkülönülnek, és amelyek egyben más társadalomtudományi ágakat is jelentenek, nevezetesen a közgazdaságtant és a politikatudományt. Így a szociológia ebben hármasságban, Burawoy szerint, a szélesebb értelemben vett (és az ngo-kkal nem azonosítható) civil társadalom intellektuális, szellemi képviseletét jelentette, amely tevékenység több perspektívát, relációt érintett egyszerre. Burawoy szerint ez a szociológia feladata, miután az organikus értelmiségi szerep az adott viszonyok között már felbomlott és csak töredékesen rekonstruálható. Ezen perspektívák közül a nevéhez leginkább a public sociology kötődik, ami a szociológia és a szélesebb társadalmi közvélemény közötti interakciót jelöli, miközben persze éppen karrierje során maga is gyakorolta a policy-irányultságú szociológiát (például a zambiai rézbányában is paradox módon), a társadalmi és hatalmi szempontból önreflektív (a tudomány társadalmi cselekvését elemző és értékelő) kritikai szociológiát és a szaktudományos szociológiát is.

Ezek szellemében töltött be számos vezető pozíciót karrierje során. 2003-ban marxista szociológusként megválasztották az American Sociological Association elnökévé de igazán erős globális szereplővé akkor vált, amikor az International Sociological Association elnökévé is vált 2010-ben. Onnantól kezdve például a Global Dialogue lapindító szerkesztőjeként próbálta intézményesíteni a globális szociológiát és a globális etnográfiát, amely témából könyvet is írt korábban. Mindeközben fáradhatatlan szervező volt minden téren, és a Mércét követő olvasók is láthatták ennek egyik eredményét, amikor Don Kalb-bal, a Helyet Műhellyel és a Polányi Központtal együtt megszervezésre került a New Times? Confronting the Escalating Crises of Global Capitalism című konferencia, amelynek egyik mozgatója és előadója volt 2022 májusában.

Zárásképpen ugorjunk vissza a történelembe! Olvasóként én először a nyolcvanas évek közepén találkoztam munkásságával, amikor szociológushallgatóként a kezünkbe vettük a Lukács Jánossal közösen írt Mítoszok a munkáról: gyárak összehasonlítása egy szocialista és egy fejlett tőkés országban^[1] című szövegét. Emlékszem a döbbenetre. Semmi sem volt a helyén ebben a szövegben. Nyugati szerző gondos gazdaságszociológiai, és – urambocsá! – politikai gazdaságtani elemzése után a szemügyre vett szocialista vállalat különböző paraméterek mentén (pl. hatékonyság, szervezettség) jól jött ki. Az összehasonlításként  vizsgált chicagói kapitalista vállalat pedig inkább megfelelt a szocialista gazdasági szervezetekre aggatott negatív sztereotípiáknak.

Ekkor valami engem is megcsapott. Ehhez a nézőponthoz szabad elme kellett, olyan, aki ki tud szállni az eurocentrikus és a rendszer-apologetikai ideológiai és kulturális masinériákból.

Manapság divatos a dekolonializáció folyamatáról beszélni, miközben csak kevesen értik miről is van szó. Nos, Burawoy viszonylag könnyedén oldotta meg a problémát a hamis összehasonlítások elkerülésével. Mint írta, ne hasonlítsuk össze a nyugatra megalkotott ideáltípusokat keleti valós társadalmi gyakorlatokkal és fordítva. Ez a tanulmány nem a hierarchiák leküzdésének formális ideológiai célja miatt volt fontos számára és számunkra, hanem a szabad gondolkodás feltételeként jelent meg. Burawoy mást sem sugallt, minthogy meg kell szabadulnunk a koloniális és rassz alapú hierarchikus rend gondolatától, az ostoba és fojtogató anti-kommunizmustól és a progressziónak hazudott piaci utópiák romboló hatásától. Michael ezeket a béklyókat talán egyszer sem vette fel pályája során, és ösztönösen képviselte a szabad és csak globális szinten érvényes, közösségi alapú, racionális gondolkodás és mérlegelés, és az így megnyíló lehetőségek megragadásának művészetét. Ehhez kellett neki Marx, a különböző marxizmusok mint alapok, Gramsci mint a kritikai szociológia atyja, Du Bois és a rassz-kritika, és kiemelten Polányi, aki egy dinamikusan felfogott anti-piacosítási kettős mozgás és momentum teoretikusaként jelent meg nála.

Nos ezért fontos ő, és ezért nélkülözhetetlen, hogy a magyar szociológia, amely már nyolcvanas években jól fogadta (tessék megnézni ki mindenkivel együtt jelent meg akkor gyűjteményes kötetekben: Szelényi Iván, David Stark, Juhász Pál, Laki Teréz, Sík Endre), a mai világban is értékelje Burawoy útmutatását, vagy éppen azok mentén szerveződjön újra. Nem ő volt a legzseniálisabb empirikus szociológus, de szinte sosem tévedett az irányokat tekintve. Burawoy nyomán kell fenntartanunk itthon is marxista elméleti munkát (így a Fordulat és az Eszmélet folyóiratokat) a globális szociológiát (lásd pl. a Helyzet Műhely) , a rassz kritikáját (lásd pl. Böröcz József munkáit), a reproduktív és nem reproduktív munka és a munkások összehasonlító szociológiáját (pl. Szalai Erzsébet. lásd a legújabb könyvét és más munkás szociológiákat) és az összes komolyabb etnográfiai jellegű vizsgálatot (többek között a KRTK Regionális Kutatások Intézetének munkatársai). Ezek összefogása révén lesz Burawoy nyomán újra szociológia abban az országban is, amely éppen a neoliberális nacionalizmus révületében sorra zárja be a kritikai szociológiai programokat és a közszociológia viták lehetőségeit. Ezzel veszti el a társadalmunk a megújulás lehetőségét. E folyamat megfordításáig  pedig marad az őrület és a terepjáró.