Szeretek vonatozni és tömegközlekedni, és szeretek másokat is arra biztatni, hogy autózás helyett próbáljanak fenntartható közlekedési módokat választani, ha módukban áll. Amikor időm engedi, egyedül is nekiindulok az ország különböző részeinek, pusztán abból a célból, hogy utazzak, és átéljem, milyen állapotban áll az ország közlekedési rendszere. Ezekről az utakról fogok beszámolni.

A vonatos túrát még az óévben, 2024. december 24-én tettem meg. A deres székesfehérvári vasútállomáson kezdődött az utam, ahonnan a 862-es számú Balaton IC-vel utaztam Fonyódig. Pontosak voltunk, rendben érkeztünk meg.

Fonyódon kezdődött a kör-, vagy inkább háromszögtúra igazán érdekes része. A 9697-es Helikon InterRégióval utaztam tovább Kaposvárra. Nem tudom, hogy ez a vonat melyik közlekedésmérnök találmánya, de elég érdekes koncepció. Északon Celldömölk vagy Győr, délen Kaposvár vagy Pécs a végállomása ezeknek a vonatoknak, és hihetetlen hosszú menetidőkkel közlekednek. Ennek ellenére a nyári szezonban hatékonyak, és az InterRégió fogalmát talán a lehető legjobban kiteljesítik. Gyakran Desiro motorvonatokból vannak kiállítva, bár nyáron a járműhiányban sokszor csak Bz (kispiroska) jut ide is.

Kaposvárra érkezve (szintén pontosan) kicsivel több mint egy órányi szabadidőm volt a következő vonatom indulásáig. Az állomás meglepően közel van a városközponthoz, magyar viszonylatban legalábbis. Egy szép, elegáns, 21. századi intermodális csomópont van kiépítve, ahol a helyijáratos és a helyközi buszok is megfordulnak. A közelben van még a helyi színház, és egy óriási park, ami tavasszal biztosan nagyon szép.

Még a csavargásom előtt megtekintettem a Kresz Géza IC indulását. Szomorú, hogy egy 60 ezres megyeszékhely naponta 3 párnyi InterCityt kap Budapest felé, amiknek a menetideje 3 óra körül van, pedig „mindössze” 204 kilométert tesznek meg. Ha a pálya szinte mindenhol az IC szolgáltatás alsó limitjének mondható 120 km/h-s sebességre lenne alkalmas, ez az út kicsivel kevesebb több mint 2 óra lenne.

Kaposvárt 3 vasútvonal érinti, de 4 irányba indulnak vonatok: a 36-os vasútvonalon Fonyód felé kétóránként jár a fentebb említett Helikon InterRégió, a 41-es vasútvonalon Dombóvár-Gyékényes (naponta néhány pár Dombóvár-Nagykanizsa) személyvonatok járnak, amik nevetséges sebességgel (50-60 km/h), de legalább Flirt motorvonatokkal járnak.

Gyalázatos, hogy vannak olyan megyeszékhelyek, amiket így elvágnak az ország többi részétől, és a saját környéküktől is.

Az utolsó vonal, a környék fekete báránya a 35-ös vonal. Klasszikusan leépített, szétesőfélben levő mellékvonal. A teljes szakaszon, Kaposvár-Siófok viszonylatban naponta 3 pár vonat jár, ezt egészíti ki 4 pár Kaposvár közelében közlekedő és 3 pár Siófok-Tab viszonylatú betétjárat (betétjáratnak olyan vonatokat nevezünk, amik nem a vasútvonal teljes hosszán, hanem csak egy bizonyos, forgalmasabb szakaszán közlekednek). A teljes menetidő a vonalon változó, de 3 óra 30 percnél nem rövidebb, pedig 100 kilométer és 22 megálló van a két város közt. Itt érdemes megjegyezni, hogy Kaposvár megyeszékhely után Somogy megye második legnagyobb városa Siófok, de gyorsabb Fonyódon keresztül, egy átszállással odautazni.

13:07 perckor pontosan indulunk Kaposvárról, egy Bz motorkocsi és egy Bz mellékkocsi alkotja a 38314-es személyvonat szerelvényét. A vonaton eleinte kevesen ülnek, majd az első néhány megállás után gyakorlatilag kiürül. A tájat úgy nézem, ahogy akarom, hiszen Mernyétől egyedül vagyok a Bz mellékkocsiban. Felszálló utasok nincsenek, néhány benőtt, rövid peronú megállóban száll le egy-egy néni vagy bácsi. Érdekes, hogy meglepően sok faluban vadiúj, fedett biciklitároló áll az omladozó állomásépületek mellett.

A vonat kanyarogva, 10-20 km/h-s sebességgel zötyög át a Felsőmocsolád és Bonnya közötti dombokon. Ezen a ponton lesz túl meleg a kocsiban, ablakot kell nyitnom, pedig odakint sok helyen zúzmara látszik. Ezt a 15 kilométeres szakaszt 32 perc alatt tesszük meg, talán itt a leglassabb a vonat. A közelség ellenére kizárólag naponta 4 pár vonat köti össze a két falut, közvetlen busz nincs is a kettő közt.

Egy faluban a megálló után kevéssel a vonat megáll, a kalauz kézzel engedi le a sorompót, majd emeli meg és száll vissza a vonatba. Utunk a naplementében is folytatódik. A töltés oldalában gyönyörű áfonyások állnak. Hegyes-völgyes környéken, fagyott nádasokon vágunk át. 5 perces késéssel, 15:23-kor érkezünk meg Tab állomásra, ahonnan menetrend szerint csak 15:55-kor indulhatunk tovább. A jegyvizsgáló leszáll és az állomásépületben csinál valamit, a masiniszta a peronon vár. Kaposvár óta először felszállók is vannak, nem vagyok már egyedül a Bz-ben.

Időben indulunk, már csak néhány falvat érint a vonat az utolsó 31 kilométeren, de a sebesség nem változik, még egy óra hátravan. Sokan szállnak fel és le, a korábbiakhoz képest hatalmas forgalom van.

Az út végén a kalauz megkérdezi tőlem, hogy minek jövök erre, mikor Fonyód felé két órával gyorsabb. Azt is elmeséli, hogy 4-5 éve nagy fejlesztéseket ígértek errefelé (is), de nem lett belőle semmi, maradtak a 2-es és 3-as lassújelek. Elpanaszolja azt is, hogy a vonat sebességmérője nem jó, sokszor azért késik az öreg motorkocsi, mert a GPS-es mérő 5-10 km/h-val többet mér, mint amennyivel valójában mennek, ezért sokszor lassítania kell a vonatnak.

Meglepetésemre késés nélkül, sötétben, 16:50-kor érkezünk Siófokra, ahonnan semmi perc alatt, 17:03-kor indulok Székesfehérvárra. Hazafele menet kiszámolom: 80 km/h-s sebességgel a vonat menetideje 93 perc lett volna.

A vonalon soha nem volt nagy élet, bár a vasút sok olyan települést érint, ahová kevés busz jár. 2010-ben nagy felújításokat, több szakaszon 60 km/h átlagsebességet ígértek. Ebből eddig nem sok valósult meg, 2018-ban újították fel némileg a Tab-Siófok szakaszt, itt most 40 km/h a megengedett. A sínek, talpfák szinte mindenhol elöregedtek, vasúti szerelvény is éppenhogy jut.

Az alacsony utasszám az elnéptelenedő falvaknak és a ritkán, rendszertelenül járó vonatoknak köszönhető. Nagy hiba, hogy hiába halad közel a vasút a Kaposvári Egyetem campusához, még megállóhely sincs kiépítve, bár ezen már egyáltalán nem kellene meglepődnünk.