December vége óta áll a bál a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a modellváltások kirakat-egyetemén. Bár az egyetem demokratikus irányító szerve elvben a szenátus, a 2023 végén kinevezett rektor, Koós Pál a szenátus véleményét figyelmen kívül hagyva, a tavalyi év végén lényegében lecserélte az oktatásirányítást a „Jövő Egyeteme” átstrukturálási program keretében. Az egyetem összes, nem ritkán nagy múltú intézete bezárt, helyüket úgynevezett „tudásközpontok” veszik át. Habár mindenki arra számított, hogy az egyetem közössége által támogatott jelöltek kerülnek a hét, újonnan létrehozott tudásközpont élére, végül a rektor három, a szenátus által támogatott jelölt pályázatát elutasította, két esetben pedig a szenátus által nem javasolt jelöltet nevezett ki.

Mint az a hozzánk eljutott, különböző intézeti levelezésekből, egyetemi fórumok nem hivatalos jegyzőkönyvéből is kitűnik, a rektor döntését komoly felháborodás követte, hisz ezúttal az egyetem vezetősége közvetlenül avatkozott be az oktatásirányításba. Az oktatók és a hallgatók is mozgolódni kezdtek. Volt és jelenlegi hallgatókkal, egyetemi dolgozókkal, köztük Karlinger Manóval, a január 20-ai botrányos hallgatói fórumon felmondott óraadó tanárral beszélgettünk.

Átszakadó gátak

Mivel a már ismerős technikával, az év végi ünnepek előtt jelentették be a várhatóan felháborodást keltő döntést, az ellenállás az idei év elején szökött szárba. Január 20-ra a hallgatók belső fórumot hirdettek, átbeszélendő a történteket. A rektori vezetőség tudomást szerzett a fórumról, és bejelentette, hogy hívatlanul is részt vesz a beszélgetésen. Végül jelentős, nagyjából 120 fős hallgatóság előtt voltak kénytelenek magyarázkodni, ám ez a jelek szerint csak olajat öntött a tűzre. A fórum végén Karlinger Manó, az egyetem egyik óraadó oktatója bejelentette felmondását, a birtokunkba jutott, nem hivatalos jegyzőkönyv szerint felszólalását a közönség percekig tartó hangos tapssal honorálta. A vezetőség sem helyben, sem azóta nem kommentálta a felmondást.

Karlinger 2019 óta tanított óraadóként az egyetemen. Amint nekünk elmondta,  az oktatást szívügyének tekinti, nem ez az elsődleges kenyérkereső állása.

„Privilegizált helyzetben vagyok, másoktól nem is várhatok el ehhez hasonló kiállást. A saját lelkiismeretemmel viszont nem tudtam volna elszámolni, ha ezek után úgy folytatom az oktatást itt, mintha mi sem történt volna.” – nyilatkozta lapunknak.

Döntése ezzel együtt sem volt könnyű. Nagy belső törésként, veszteségként éli meg, hogy lemondott az oktatásról, amit élete legszebb feladatának tart. De úgy látja, nem maradt más választása, miután közvetlen főnökének, Kovács Csabának, az Építészeti Intézet korábbi vezetőjének pályázatát a rektor elutasította, így az újonnan létrejövő építészeti tudásközpontot (Épített Környezet) biztosan nem ő fogja vezetni.

„Csaba pályázatának az elutasítása az egész közösség számára súlyos bizalomvesztés” – mondta nekünk a felmondott oktató. A döntés nem csak Karlingert lepte meg: elmondása szerint mindenki azt hitte, hogy Kovács kinevezése formaság lesz, hisz a kollégák és a hallgatók messzemenő támogatását élvezte, nyolc évig vezette a most megszűnő intézetet. Karlinger Kovács hívására jött egykor az egyetemre, de a személyes okokon túl különösen azt érzi felháborítónak, hogy a pályázat elutasításának semmiféle ismert szakmai indoka nincs. A fórumon is csak annyit mondott el Koós Pál rektor, hogy inkább „újragondolná” a Tudásközpont-vezetői pályázatot, mert Kovácséban nem látta a „lendületet” és a „sziporkázást”.

Karlingernek ezen felül abban sincs nagy bizodalma, hogy összességében jó irányba mennek majd a dolgok. Pedig az új struktúrában a vezetőség számított volna rá, oktatásszervezőként feladata lett volna. Az újonnan induló Vizuális műhely modul szervezését tervezte rábízni az egyetem, ami különböző szakokon szervezett, vizuális készségeket fejlesztő órákat foglal magában, és amely szakmailag nagy előrelépést jelentett volna számára.

Azonban az új feltételek mellett az átalakításban nem kíván részt venni. Holott a megújulásnak ő is örülne– ebben egyébként az összes általunk megkérdezett egyetértett. Csakhogy Karlinger alapvetően vállalatosodásként jellemezte az egyetem új irányvonalát. A MOME szellemiségének branddé alakításán fáradozik a vezetőség, amihez a vállalatokra jellemző központosítás is társul.

„Ők azt mondják, hogy az intézetek monokulturális rendszerét szüntetnék meg, sőt, hogy az új rendszer kevésbé lesz hierarchikus, nagyobb lesz az átjárás a területek között. Eközben pénzügyi szempontból mindenképp központosodik az egyetem, hiszen az intézeteknek korábban önálló költségvetése volt.”

Karlinger szerint az alapítvány 2023-as döntése a rektorcseréről már önmagában felülről meghozott döntés volt, ami semmibe vette az egyetem közösségének akaratát. De ez még csak a legfelsőbb vezetést érintette. Most az új rektor, Koós Pál a szenátus döntése ellenében jelölte ki a tudásközpontok vezetőit. Ez már a középvezetői szint.

„Mi a garancia arra, hogy nem megy tovább a folyamat? Mikor kezdenek el vajon közvetlenül beleszólni az oktatásba? Én ezt nem szeretném megvárni”.

Felvetődik a kérdés, hogy nem lehetett-e mindezt előre látni, már a 2020-as modellváltáskor, a szenátus döntési jogának elvételekor, Böszörményi-Nagy Gergely NER-közeli vállalkozó kuratóriumi elnökké való kinevezésekor, Koós Pál rektorrá válásakor, stb.

Karlinger szerint az oktatók mindig is szkeptikusan szemlélték a folyamatot, mégis kompromisszumkészek: féltik az egyetemet, nem akarják, hogy a felismerhetetlenségig átszervezett, és a hatalomhoz közeli köröknek átjátszott Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsára jusson. Most szakadhattak át a gátak, a tudásközpont vezetők megválasztásának gyakorlata lehet az utolsó csepp a pohárban.

Ezzel együtt Karlinger szerint komoly akadály, hogy a többi egyetemi ellenálláshoz hasonlóan, a MOME-jé is elit ügynek számít, nehéz tömegeket szervezni mögé.

„A mai Magyarországon magasan van az ingerküszöbünk az emberileg nem elfogadható dolgok iránt. Én a diákjaimnak és a kollégáknak azt szerettem volna kommunikálni, hogy nem kell mindent szó nélkül hagyni.”

Az egyetem a hallgatóké – ha visszaszerzik

Az általunk megkérdezett volt és jelenlegi hallgatók szerint az egyetem hallgatói közössége lassan ocsúdott fel. A modellváltást bizalmatlanul fogadták, de az oktatók mindenkit megnyugtattak. Az volt a narratíva, hogy az egyetem akarta a modellváltást, az akkori rektor, Fülöp József, aki a hallgatók körében is köztiszteletnek örvendett, igyekezett megnyugtatni mindenkit – sikeresen.

A kezdeti nyugalmat aztán apránként törték meg kisebb felháborodások. Alakult egy úgynevezett Brand iroda, amely menő nyugati cég mintájára kezdett kommunikálni az egyetem felületein, elidegenítve a hallgatókat. Világossá vált az is, hogy az új kampusz elsődleges funkciója, hogy bevételt csináljon a MOME-nak.

„Az új kampuszt rengeteg rendezvénynek kiadták, ami sokszor szembe ment a hallgatók érdekeivel. Kerülgetni kellett mindenféle piaci rendezvényeket, filmforgatásokat. Azt éreztük, hogy az lenne a legjobb, ha nem is lennénk az egyetemünkön, útban vagyunk.” – nyilatkozta az egyik hallgató.

A hallgatók elmondása szerint hiába kommunikálta Böszörményi kuratóriumi elnök azt, hogy a kampusz közös, a hallgatók érdekeit folyamatosan felülírták a külsős rendezvények. Hiába helyeztek ki a hallgatók mindenféle általuk készített tárgyakat, műveket, amint jött egy rendezvény, ezeknek menniük kellett. Olyan is megesett, hogy a hallgatók a papírból készült alkotásaikat az udvaron, az esőben ázva látták viszont, vagy a padokat, melyeket maguknak készítettek, a helyükről kitépve és felfordítva, egy kupacban találták meg egy eldugott tároló mellett.

A hallgatókat, hiába a baljós előjelek, elmondásuk szerint valódi „hidegzuhanyként” érte az év végi átalakítás. Már a 2023-as rektorválasztásnál is nagy volt az értetlenség a hallgatóság körében, de a mostani döntés már valóban bekerült a látóterükbe: olyan embereket is érint, akik tanítják őket. Illetve felveti, hogy az egyetem önkényes átalakítása előbb-utóbb az oktatás tartalmát is befolyásolni fogja.

„Adódik a kérdés, hogy mi lesz a következő szint?” – fogalmazott az egyik hallgató.

Mindezek ellenére a nekünk nyilatkozó hallgatók, akik társaikat is reprezentálták, hangsúlyozták, hogy nem a Jövő Egyeteme program ellen vannak. Sokkal inkább Koós Pál döntései ellen, ugyanis elmondásuk szerint a tudásközpontok vezetőivel kapcsolatos fejlemény kovácsolta össze a hallgatói közösséget. A hallgatók szerint a megújulásnak a közösségre kéne alapulnia – nem csak szavakban. Mert hiába vett részt a Jövő Egyetem program kidolgozásában az oktatók jelentős része, végül a vezetőségcserével ők is át lettek verve a hallgatók szerint.

A hallgatók abban bíznak, hogy ha ők kiállnak, az az oktatóknak is erőt adhat. Így a január 20-ai, feltűnően népes fórum után elkezdtek szerveződni. Ennek a szerveződésnek az eredménye, hogy a most hétfői szenátusi ülésen 200 hallgató hangos tapssal fojtotta bele a szót a rektorba. A gyűlést végül Koós Pál berekesztette. A MOME Front, az egyetemi hallgatók közössége azóta megerősítette, Koós Pál pozícióját nem ismerik el. Követeléseiket, amely magában foglalja az „illegitim” rektor, és helyettesei azonnali lemondását, a szervezet szerint már a hallgatók több mint fele aláírta.

„Az oktatóink is mindig azt mondják, hogy a valódi hatalom a mi kezünkben van. Ideje tudatosítani és használni ezt. Az a mi felelősségünk is, hogy aktív alakítói legyünk a történéseknek” – nyilatkozta egy hallgató lapunknak.

A hallgatók tehát az átalakítást kísérő döntések önkényessége ellen küzdenek. Követeléseik kivétel nélkül az egyetemi autonómiára, önrendelkezésre épülnek.

Ám hiába nyilvánvaló, hogy az autoriter átalakítások célja egyfajta piacosítás, a hallgatók ettől önmagában nem zárkóznak el: azt mondják, nem ördögtől való a piaci források bevonása, csupán az egyetem közösségének igényei kell, hogy elsőbbséget élvezzenek. Azonban nem elképzelhetetlen számukra a kettő harmonizálása. A piac heteronómiáját tehát látszólag nem érzékelik, vagy az egyetemek természetes velejárójának tekintik. A piacosítás végrehajtói ellen, még pontosabban a végrehajtás módja ellen lázadnak tehát.

Kérdésünkre a hallgatók elmondták, tudják, hogy az egyetemi autonómia üzenete nem biztos, hogy mindenkit megszólít, ezzel együtt azt gondolják, hogy az egész közösség érdeke, hogy küzdjenek érte.

„Nem autonómia-kérdés ez, hanem részvételiségi valójában. Azt szeretnénk, hogy az ide járok részt vegyenek, részt vehessenek az egyetem életében. Mert ami most történik, az az utolsó kreditben is meg fog jelenni. Ezt fel kell tudnunk ismerni.” – magyarázta egyikük.

A hallgatók azt remélik, hogy a kiállásuknak lesz foganatja. A szerveződést pedig önmagában nagy értéknek tartják:

„Már az, hogy most szerveződünk, legyen bármi is a vége, hatalmas eredmény. Rengeteg új emberrel ismerkedtem meg, hirtelen aktivizálódott a közösség, izgalmas hónapok elé nézünk.” – mondta el az egyik hallgató lapunknak.

Az egyetem mindenkié – lehetne

A Karlinger Manón kívüli egyetemi dolgozókkal való beszélgetések alapján úgy tűnik, ők a hallgatóknál sötétebben látják az egyetemi vezetés elképzeléseit, és tovább mennek az autonómiát érintő kritikáknál – legalábbis a nekünk nyilatkozók.

Szerintük a modellváltás után néhány évig nyugodt munka jellemezte az egyetemet. Az intézeteknek valóban nagy autonómiájuk volt, pénzügyi kérdésekben is. Volt pénz külföldi konferenciákon való részvételre, könyvkiadásra stb., mindezért pedig nem kellett sokat küzdeni a bürokráciával. A modellváltás tehát eleinte jobb fizetést, jobb munkakörülményeket hozott az oktatók számára, és nem látszódott, hogy bármi más változna.

A MOME közössége hagyományosan egyébként sem mutat nagy érdeklődést az egyetem közügyei iránt– mutat rá az egyik nyilatkozó. A hallgatók többsége gyakorlati művészeti oktatásban vesz részt, gyakran kevés rálátásuk van a képzésük ideológiai, politikai kontextusára, míg az oktatói gárda – szerinte – általában kompromisszumkész, az intézmény zavartalan működését tartja szem előtt.

Így mindig a felkínált alternatívák közül választanak – miközben egyre jobban szűkült a mozgásterük.

„Mindenki kompromisszumokat keresett. Most aztán mindenki meglepődött. Többen úgy jártak rosszul, hogy aktívan benne voltak a Jövő Egyeteme program kidolgozásában” – hangsúlyozza nyilatkozónk.

Van, aki szerint a dolgozók tudnának erőt mutatni: a szakszervezeti szervezettség nagyon magas a MOME-n, ennek az erejét pedig vétek lenne nem használni, mégiscsak munkaügyi kérdésekről van szó – véli egy másik oktató.

A Jövő Egyeteme program valódi tartalmáról az általunk megkérdezett dolgozók sem tudtak sokat. Amit ki lehet hámozni ebből a „hagymázas rémálomból”, ahogy egyikük nevezte, az annyi, amennyit Böszörményi maga közölt már az egyetem közösségével: a MOME büdzséjének 40 százalékát immár piaci alapon kell előteremteni. Jelenleg a bevételek legalább 80 százaléka állami forrásból jön, így ez jelentős változás.

Az új rendszerben az úgynevezett Új Tudás Iskolája lenne felelős a piaci bevételek nagy részének előteremtéséért. Az egyetemet három iskolába szervezi a Jövő Egyeteme program, a Klasszikus Tanulmányok Iskolája az alapképzésekért, a Jövőtanulmányok Iskolája a mesterképzésekért felel majd, míg az Új Tudás Iskolája a fizetős felnőttképzésért. Ezt a három iskolát metszik keresztben, szakterületi alapon a tudásközpontok, a korábbi intézetek utódai, egy-egy tudásközpont mindhárom Iskola képzéseinek kialakításáért felel. Azaz a vízió lényege a dolgozók szempontjából nem is a BA és MA képzés átalakítása – hiába fókuszál most erre a felháborodás –, sokkal inkább egy harmadik képzéstípus intézményes megszilárdítása a cél. Annak elérése, hogy az oktatók ne csak alap- és mesterképzésen tartsanak órákat, hanem felnőttképzésen is tanítsanak. Másképpen fogalmazva, az oktatók munkaidejük egy részét arra fordítsák, hogy piaci formában árusítsák a szaktudásukat.

Ebben a rendszerben vagy az akadémiai munka rovására vállalnak majd szerepet a felnőttképzésben az oktatók, vagy új, óraadó tanárok felvételét fogja maga után vonni a struktúra.

Egy oktató szerint már most látszik, hogy az átalakítás klasszikus adjunktifikációval fog járni, azaz nem állandó foglalkoztatottsággal, hanem átmeneti pozíciókkal, a haknigazdaság logikája szerint: kutatói életpálya helyett az egyetem egyre több átmeneti oktatót fog alkalmazni (például adjunktusi fokozatban, innen a terminus neve), hogy kisajtolják belőlük a lefölözhető hasznot, felnőttképzések keretében.

„Csak bizonytalanságot szülhet ez az új rendszer. Most akkor tanfolyamokat csinálok, vagy egyetemen tanítok? Vagy vadásznom kell majd tanfolyamtartókat, aprópénzre váltva a szakmai kapcsolataim?” – sorolja az oktató az aggályait.

Pedig a MOME eredeti szellemisége szerint különleges egyetem lehetne, és tényleg ideje lenne megújulnia, csak nem úgy, ahogy azt a vezetőség, vagy akár az oktatók egy része képzeli – magyarázza az egyik nyilatkozó.

„Kevés olyan egyetem van, amely praktikus tudást kíván nyújtani, elméleti képzéssel együtt. Most ez a praktikus tudás a piacra való termelésről szól, meg arról, hogyan válj kapuőrré a kulturális mezőn. De ettől ellépve, az eredeti missziót, amely gyakorlat és az elmélet egységéről szólt a társadalom szolgálatában, érdemes életben tartani” – véli.

Valószínűleg az eredeti misszió megvalósítását az anyagi, szociális körülményeknél kéne kezdeni: jó fizetések, magas ösztöndíjak, lakhatás a diákoknak, szociális programok. A dolgozók abban egyetértettek, hogy a flexibilitás helyett a hangsúlyt épphogy az állandóságra kéne helyezni.

A nekünk nyilatkozó dolgozók szempontjait figyelembe véve sem szerencsés talán, hogy a lázongó hallgatók az egyetemi autonómia hívószava köré csoportosulnak. Hisz az elmúlt 15 évben minden diákszerveződés az egyetemi autonómiával próbálta megszólítani a közvéleményt, de gyakran még saját társaik körében sem jártak maradéktalan sikerrel. Ennek egyik oka, hogy az intézményi autonómia csak áttételesen érinti az egyetemi polgárságot, valamint önmagában üres követelés: nem derül ki belőle, mi az egyetemmel kapcsolatos vízió, milyen egyetemet akarnak a hallgatók, azon túl, hogy önrendelkezőt.

Mindazonáltal hiába van némi feszültség a nekünk nyilatkozó egyetemi dolgozók igényei-elképzelései és a hallgatók követelései között, a dolgozók a fenti kritikát nem osztják, vagy legalábbis velünk nem osztottak meg hasonlót, alapvetően támogatásukról biztosították a hallgatókat:

„Az már siker, ha egy kicsit felidegesíted a pöffeszkedő hatalmasokat, nagyon el vannak telve maguktól. És én attól is boldog vagyok, ha a hallgatók beleszoknak a politikai aktivitásba, közösségeket építenek.” – nyilatkozta egyikük.