2017-ben, Donald Trump első elnöki beiktatásának másnapján több mint 3 millióan vonultak utcára nőjogi és feminista csoportok felhívására a nők és más kisebbségek jogainak védelmében. Az eseményt az USA történetének legnagyobb országos tüntetéseként tartják számon. A félelmek nem voltak alaptalanok, a következő években a nők reprodukciós jogának korlátozása végig napirenden maradt, 2022-ben pedig eltörölték az abortusz alkotmányos védelmét.

Trump második elnöki ciklusának kezdetén ezért is érdemes áttekinteni az elnökválasztás nőjogi vonatkozásait: hogyan jelentek meg a nők igényei és követelései a 2024-es kampány során? Milyen következményei lehetnek a republikánusok győzelmének? Milyen nemzetközi hatásokra lehet számítani? Cikkünkben feminista aktivisták, szakértők adnak szempontokat ahhoz, hogy felmérjük, hogyan értelmezhető a választás eredménye, és mire számíthatunk a következő években, a reproduktív jogokat és a nők helyzetét illetően.

Nők Egymásért Mozgalom:

Amerika két nagy pártja elengedte a nők kezét, és magukra hagyta őket mindennapi problémáikkal. A reproduktív jogok szövetségi szintű védelmét a Trump előző ciklusa során kinevezett új bíráknak is köszönhetően a Legfelsőbb Bíróság megszüntette, a demokraták korábbi tétlensége a női önrendelkezés törvénybe iktatásával kapcsolatban pedig üres és hiteltelen kampányszlogenné silányította a női jogok emlegetését ebben a kampányciklusban.

Újfent bebizonyosodott továbbá, hogy pusztán egy női jelölt indítása még nem tesz feministává egy politikai erőt.

Az olyan mindennapi életet érintő problémák, mint az egészségügyi és egyéb szociális ellátások, a gyereknevelés és gyerekfelügyelet, az oktatás költségei és elérhetősége vagy a szülők munkahelyi védelme nem szerepeltek egyik párt üzenetei között sem.

Miközben az általunk ismert helyzethez hasonlóan sok nő kettős, hármas teher alatt szenved mint munkavállaló, anya és a háztartást ellátó személy, az a tendencia is megfigyelhető, hogy a gyerekfelügyelet magas költsége miatt nők kiszorulnak a munkaerőpiacról, hiszen gyakorlatilag ugyanakkora vagy nagyobb költséget jelent a gyerekek felügyeletéről gondoskodni, mint amennyit jövedelemként szerezni tudnának.

A nők mindennapi kihívásai tehát nemcsak láthatatlanok a politikai diskurzusban, hanem rendszerszinten elhallgatottak.

Valódi társadalmi egyenlőség és a patriarchális kapitalizmus elnyomásának felszámolása helyett a nőknek az egyik párt egy szexista, elnyomó nemi szerepeket előíró diskurzust, a másik egy egyéni boldogulásra összpontosító kampányt kínált, mely figyelmen kívül hagyja a strukturális egyenlőtlenségeket és a közösségi megoldások szükségességét, tovább mélyítve a nők társadalmi és gazdasági kiszolgáltatottságát.

Nógrádi W. Noá:

A terhességmegszakításhoz való hozzáállás hagyományosan kiugró szerepet játszik az amerikai politikában, és a ‘24-es elnökválasztás kapcsán ismét meghatározónak bizonyult.

A Trump győzelmét (egyszerre politikai, közösségi és személyes) tragédiaként megélő szavazók közösségi média tartalmaiból és nyilatkozataiból az szűrhető le, hogy a választásokat egyben egy értékválasztó népszavazásnak tekintették.

Ennek eredményéből az derült ki számukra, hogy polgártársaik és tágabb nemzeti és politikai közösségük nem tartja (elég) fontosnak a nőket, hiszen ezen állampolgárok legalapvetőbb (testi integritáshoz fűződő) jogainak védelmét, azaz a nők testi önrendelkezésének védelmét a reproduktív kényszerekkel szemben, nem sorolják a kardinális kérdések közé. Ezt az olvasatot erősíti, hogy a győztes jelölt maga is híres a nőkkel szemben elkövetett atrocitásairól, míg ellenfele épp egy nő volt.

Mivel az abortusz kérdése egy konkrét csoportot, a nőket, és az ő jogaikat és életüket érinti leginkább, könnyen kereteződik bizonyos (csoportérdek és -elismerés) értelemben identitáspolitikai ügyként vagy szimbolikus értékválasztási kérdésként. Holott annál nyersebben materiális kérdés, mint hogy a nők rákényszeríthetők legyenek-e nem kívánt terhességek kihordására és nem kívánt szülésre, és az ezekkel járó fizikai és anyagi kockázatok, illetve terhek viselésére, nem nagyon létezik. Persze az abortuszhoz való hozzáállás a materiális következményeken túl komoly „elismerési” vetülettel is rendelkezik; abból, hogy egy adott párt, jelölt, tábor vagy szavazópolgár mit képvisel ezzel kapcsolatban, elég jól lehet következtetni arra is, hogy hogyan állnak tágabban a nők mint társadalmi csoport és annak tagjai helyéhez, értékéhez és jogaihoz a társadalomban.

A választást övező diskurzus és a szavazatok alakulása eltagadhatatlanná tette, hogy – bár a közpolitikai és gazdasági problémákhoz rendelt súlyok és fontossági sorrendjük tekintetében a táborok közelebb állnak egymáshoz, mint hiszik –

a fiatalabb nők és férfiak között határozottan nyílik az olló, és egyre inkább eltér a jelenlegi és az ideális világról alkotott képük is.

Mindkét csoport a status quo és társadalmi változások (hiánya, lassúsága, vagy megítélésük szerint épphogy túlzott mértéke) veszteseként határozza meg magát, ami véleményem szerint az „áldozati verseny” kiszélesedését példázza. Immár – Trumphoz hasonlóan – számos férfi, különösen a fiatalabb férfiak között is sokan olyan narratívák mentén határozzák meg magukat, amelyek szerint ők az igazságtalanságok legfőbb elszenvedői, a (szerintük túlságosan megváltozott és továbbra is rossz irányba változó) társadalmi berendezkedés áldozatai, míg a „másik” csoport tagjai (a nők) igazságtalanul előnyös pozíciót élveznek.

Mindeközben világszerte megfigyelhető, az Egyesült Államokban pedig kiemelten jellemző trend, hogy a mindennapos ismerkedésben, párkeresésben is éleződik a nemek közötti feszültség. Különösen a nők közül sokan számolnak be „randifásultságról”: megcsömörlöttek az appozgatós ismerkedési kultúrában („hookup-kultúrában”), a repetitív és agresszív, pornifikált szexuális forgatókönyvekben, „ghostingolásban”; és sokan kiégtek abban, hogy ha tartós partnert keresnek, a legtöbb férfi nyílt vagy burkolt elvárásai egy, a legtöbb (fiatal) nő szemében archaikusnak tűnő kapcsolati dinamikát és szerepleosztást tükröznek. A nők azonban már nincsenek olyan függési helyzetben, amelyben a túlélés érdekében elengedhetetlen lenne vagy megérné kiszolgálói szerepbe lépni és kockáztatni az abban való megrekedést. Az anyasággal járó negatív kilátásokat felismerve és a klímaszorongás következtében egyre többen döntenek úgy, hogy nem szeretnének családot alapítani sem.

A választások utáni visszhangban összeérni tűnik az eredmények és a magánéletbeli tapasztalatok felett érzett csalódás és düh a fiatalabb (különösen a városi) nők részéről,

és sokan kommunikálják abbéli elhatározásukat, hogy minimális mértékűre csökkentik a férfiakkal való ismerkedést és interakciókat. A reakció akár kétségbeesésig is fajul: akik elárulva érzik magukat polgártársaik és a nemzeti/politikai közösség döntése által, azoknál az ország elhagyása is fel-felmerül. Ugrásszerűen megnőtt azoknak a száma, akik (legalábbis a közvetlen „sokk” után) valamiféle szeparatizmusban gondolkodnak. Egyre többen igyekeznek részt venni nők közötti szolidaritási akciókban és olyan, gyakran közösségi médián szerveződő hálózatokban, amik a ‘60-as/’70-es éveket idéző módon például a terhességmegszakításért másik államba utazni kénytelen nők elszállásolását és segítését szolgálják. Különösen érdekes, hogy hirtelen megnőtt az önvédelmi sportok iránti érdeklődés is a nők részéről.

Érdemes lesz a következő időszakban figyelni ezen tendenciák alakulását. Az is lehetséges, hogy hamar elül majd a választás utáni vihar, és a fentieknek nem lesznek komolyabb fejleményei, csak esetleg még szigorúbban elhatárolt vélemény-buborékokban folytatják majd az eszmecserét és az életüket a szavazótáborok tagjai, és a fiatal férfiak és nők. Valószínűbbnek tartom azonban, hogy a fiatalabb generációkban a nemek közötti olló tovább nyílik majd: egyre eltérőbben olvassák a társadalmukat és a világot; egyre inkább eltér, hogy mire tartják jogosultnak saját nemük és a másik nem tagjait, és mire nem; ahogyan egészen más következményekkel bír rájuk és (következésképpen) egészen más reakciót vált ki belőlük a reproduktív funkciók teljesítésével kapcsolatos nyomás is. Még az is lehetséges, hogy – bár a kifejezést már az idei választások körülírására is belengette az amerikai média – ténylegesen tanúi leszünk a ‘70-‘80-as éveket jellemző „nemek háborúja” egy újabb, intenzív fellángolásának.

Balogh Lídia:

Az amerikai elnökválasztás, illetve Trump lehetséges újraválasztása közeledtével, azután pedig a választás kimeneteléről szóló hírek kapcsán progresszív értelmiségi ismerőseim részéről időnként olyan kifakadásoknak voltam tanúja, hogy „most már majd az USA-ban (is) szülőgépet csinálnak a nőkből, mint A szolgálólány meséjében”, és hogy „érthetetlen, hogy egy nő Amerikában hogyan szavazhat valakire, aki be akarja tiltani az abortuszt”. Az ilyen előrejelzések és kérdések – amelyek egyébként már 2022 óta jelen vannak, amikor az USA Legfelsőbb Bírósága felülírta az abortusz szövetségi szabályozását meghatározó Roe v Wade döntést – egy csomó, szerintem igencsak vitatható előfeltevést foglalnak magukban, amelyekre röviden reflektálni szeretnék.

Először is, a 20. századi tapasztalatok leginkább azt mutatják, hogy az abortusz hozzáférhetőségének korlátozása nem eredményezett az érintett országokban érdemi demográfiai növekedést; inkább csak azt, hogy fiatalabb korban szülték meg a gyermekeiket a nők (azután pedig már nem vállaltak többet). Azoknak a középosztálybeli nőknek, akiktől a romló demográfiai mutatók láttán a politikusok azt várják – akár az USA-ban, akár Magyarországon –, hogy több gyermeket vállaljanak, általában megvan a tudásuk és lehetőségük arra, hogy a termékenységüket meglehetősen hatékonyan kontrollálják; semmiképpen sem a terhességmegszakítás jelenti számukra az elsődleges családtervezési eszközt. A középosztálybeli családokba születő gyermekek számát növelendő a politikusok ezért anyagi ösztönzőkkel, családtámogatási intézkedésekkel szoktak kísérletezni, amint azt például Magyarországon látjuk, több-kevesebb sikerrel.

A szegény, kirekesztett közösségekben viszont az átlagnál több gyermeket szülnek a nők, miközben ők azok, akik a terhességmegszakítás tekintetében is felülreprezentáltak: magyarországi viszonyok között például egy esetleges abortuszkorlátozás a rossz körülmények között élő roma lányok-asszonyok körében eredményezne (legalábbis átmenetileg) érzékelhetően több szülést. A hátrányos helyzetű gyermekek számának további növelésére pedig nem szoktak törekedni a politikusok, sem Magyarországon, sem másutt. Ezt, valamint a fent említett történeti tapasztalatokat figyelembe véve

aligha feltételezhető a 21. században, legalábbis a nyugati világban, hogy a döntéshozók a kedvezőtlennek ítélt demográfiai mutatók befolyása érdekében fontolgatnák a terhességmegszakítás korlátozását.

Ha a vonatkozó közvéleménykutatások eredményeit nézzük, az sem tartható feltételezés, hogy „a férfiak” ellenzik „az abortusz” elérhetőségét, míg „a nők” természetszerűleg követelik azt. Egyfelől nem alkotnak homogén csoportot sem a nők, sem a férfiak; másfelől, a nők és a férfiak csoportjának átlagát tekintve nem szokott óriási különbség mutatkozni az abortusszal kapcsolatos kérdések tekintetében – ez megfigyelhető globális szinten, és például Magyarország esetében kifejezetten. Másfelől, az abortusz esetében azért használtam idézőjelet, mert

az emberek – a szavazók – jelentős része nem abszolút értelemben igenli vagy ellenzi „az abortuszt” – vagyis filozófiai-erkölcsi szempontból nem teljesen következetes –, hanem a köztes, bizonyos korlátozásokat is tartalmazó jogi-közpolitikai megoldások valamelyikét helyesli vagy utasítja el.

Ha pedig a nemeket és az érdekeket nézem: az abortusz széles körű hozzáférhetőségét szorgalmazó férfiak a női jogok szószólóinak mondhatják ugyan magukat, de nyilvánvaló tét a következményekért való felelősség nélkül kiélhető férfiszexualitás is.

Visszatérve arra, hogy mi várható az USA-ban a 2025 januárjával kezdődő időszakban, a Trump-kampány alakulását is figyelve a választások közeledtével,

nincs ok az abortusz szövetségi szintű tilalmának – illetve szigorú korlátozásának – bevezetését várni.

Egyelőre inkább csak érdekességképp említhető ugyanakkor a lombikbébi-eljárás hozzáférhetőbbé tétele mint ígéret a Trump-kampány finisében – ami meglepő, hiszen ez korábban kifejezetten „demokrata ügy” volt, méghozzá az abortuszhoz hasonlóan „reproduktív szabadságjog”-ként keretezve. A Trump-ígéret ugyanis nemcsak a költségvetési vonzata miatt lehetett meglepő mindkét szavazótábor számára, hanem az ügyben rejlő „életpárti-választáspárti” dilemma miatt is: gondolva itt elsősorban a lombikeljárások során nagy számban keletkező „fölös”, illetve felhasználatlan, lefagyasztva tárolt embriók sorsára. Kétségtelen, hogy a vonatkozó szabályozási kérdésekkel való szembenézés egyre inkább elodázhatatlan lesz a 21. századi társadalmakban – Magyarországon is.