Idén a kormányoldal csak arra az időre méltóztatott figyelni a nőjogi szervezetekre, míg Varga Judit volt igazságügyi miniszter beléjük törölte a csizmáját. A Fidesz bukott EP-listavezetője ezúttal azt kérte számon rajtuk, hogy nem foglaltak állást a Magyar Péter és közte történtek zavaros ügyében. Ugyanakkor a nőszervezetek küzdelme a kormány ingerküszöbét nem érte el, holott egész évben azon voltak, hogy egy olyan eszköz, amely majd’ minden szomszédos országban alapvetőnek számít – a sürgősségi fogamzásgátló tabletta sürgősségi módon elérhetővé váljék. A fideszes Pesti Imre aztán arról is tanúbizonyságot tett, hogy nem csupán a sürgősségi fogamzásgátló működéséhez nem konyít, de az óvszerhasználathoz sem igazán ért. Aggasztó, hogy kormányzati szinten valószínűleg hozzá hasonlók döntenek ezekben a kérdésekben.

Kérlek, hozz fogamzásgátlót! – fiatal felnőttkorom abszurd módon gyakran elhangzó mondata. Esemény utánit, vagy rendszeresen szedhetőt kér ilyenkor egy ideiglenesen vagy hosszabban Magyarországon tartózkodó nő egy őt meglátogatótól, mert Magyarországon nem írják fel, mert megszégyenítenek a gyógyszertárban, beszólnak a klinikán. Szüleink ‘89 előtt még Erdélybe, Romániába csempésztek gyógyszereket,

2024-ben Magyarországon akkor jársz jól, ha külföldről hozod vagy hozatod a fogamzásgátlót.

Nem tudhatta ezt az a Budapesten Erasmusozó nő, akinek egy elszakadt óvszer miatt kellett végigjárnia hétvégi ügyeleteket, ahol rendre megtagadták az esemény utáni tabletta felírását.

A Patent Egyesület nem sokkal később petíciót indított azért, hogy hozzáférhetővé váljon Magyarországon a sürgősségi fogamzásgátló, nyílt levelüket megküldték mind a 198 országgyűlési képviselőnek. Mindeddig azonban az aktivisták (és a kevés, iszonyú kevés rájuk figyelő képviselő) jobb esetben süket fülekre találtak, egyébként meg cinikus válaszokkal, csúsztatásokkal, vagy akár hazugságokkal kellett szembesülniük.

Az egyik leggyakrabban elhangzó érv, hogy az esemény utáni tabletta kérdése nem politikai, hanem szakmai ügy. Szakma alatt a kormány az Egészségügyi Szakmai Kollégium szülészet és nőgyógyászat tagozatát érti, amelyik márciusban a hvg értesülései szerint még támogatta a sürgősségi fogamzásgátló tabletta vénykötelességének eltörlését, mostanra azonban leginkább csak hallgatásukról híresek. Amellett, hogy egyre nevetségesebbé teszi őket (és impliciten a rájuk hivatkozó kormányzatot is) hallgatásuk (ezen a ponton ugyanilyen bizakodva várhatunk a fogtündér vagy a Mikulás szakvéleményére), a szakmai kollégium csendje egyáltalán nem semleges.

Hallgatásukkal cinkossá válnak megannyi nő elnyomásában, tétlenségük megannyi páciensnek árt.

Egy olyan országban, ahol a drasztikus egészségügyi forráshiány és létszámhiány miatt olykor évekkel későbbre lehet csak orvosi időpontot kapni, és ahol az orvosok elérhetetlensége affelé tolja az embereket, hogy saját betegségeik alapos ismerőivé, majdnem szakértőivé váljanak – elég cinikus azt mondani nőknek, hogy hagyják a fogamzásgátlóról való vitát a szakmára. A legtöbb nő végig tudja olvasni a sürgősségi fogamzásgátló tablettához tartozó betegtájékoztatót, és amikor esemény utáni tablettát igényel, legtöbbször tisztában van annak lehetséges mellékhatásaival. De tisztában van annak az eshetőségnek a kockázataival is, ha nem vesz be tablettát – a gyerekszülés egyszerűen nem olyan típusú elköteleződés, amibe egy kellemetlenül elsült aktus után megy bele az ember. A legtöbb nő mérlegel ilyenkor, és élethelyzetének megfelelő döntést hoz. Ha egy nő nem akar gyereket, akkor mindent meg fog próbálni annak érdekében, hogy ne hordja ki és ne szülje meg – és, ha nincsenek a teherbe esést gátló vagy terhességmegszakításra alkalmas biztonságos eszközök, akkor életveszélyes eszközökhöz fog nyúlni. Amint azt láthattuk már számtalan esetben.

A kormány mindezek ellenére úgy gondolja, a legapróbb részletekig lemenően beleszólhat nők életébe – önmaguk testéről, reprodukciójáról dönteni nem képes gyerekként kezelve őket. Hivatkozási alapja pedig egy olyan szakmai testület, amelyik egészen látványosan nem végzi a dolgát – mitöbb, megkukult.

De vajon az esemény utáni tabletta vény nélküli elérhetőségéről valóban a magyarországi nőgyógyászoknak kellene dönteniük?

Olyan gyógyszerekről beszélünk, amelyekről már több ország több diszciplínához tartozó szakembere állapította meg, hogy kevesebb kárt okoz, mint amennyi a hozadéka – miért játssza azt a kormány, hogy a magyarországi szakma hozzáértőbb, mint a többi európai ország nőgyógyászati, gyógyszerészeti, egészségügyi szakemberei együttvéve? Arról a Magyarországról beszélünk, ahol az egészségügyi szakmát nem rázta meg különösebben a zsírra szállt por esete, olyan egészségügyi szakemberek véleményére várunk, akik még azt sem tudták elérni, hogy minden egyes nőgyógyász kesztyűt viseljen munka közben (de kollektíven szétolvadtunk, persze, Semmelweis életének lehető leggiccsesebb feldolgozásán).

(Feminista) szakpolitikai szempontok

Ha félretesszük a magyarországi nőgyógyászszakma hallgatását vagy elhallgattatását, egyértelműek a kormány szempontjai: keresztyén-konzervatív narratívákon nyugvó szakpolitikákkal korlátozzák a nők legalapvetőbb testi önrendelkezését, és terelgetik őket a szülőszoba fele. De fognak attól szülni a nők, hogy minden lehetséges módon beleszólnak az életükbe? A rövid válasz az, hogy nem. A hosszú válasz, hogy lassan évtizedes tudásunk, hogy akkor születik több gyerek, ha több, anyák és gyerekek számára biztonságosabb szakpolitika van érvényben.

Ez nem atomfizika: akkor tudja valaki egy gyerek felnevelését magabiztosan vállalni, ha tud abban bízni, hogy lehetséges neki méltányos körülményeket biztosítani. Ha tíz év múlva marad még iskola, ahol tanulhat. Ha létezik gyermekjogokon alapuló gyermekvédelmi ellátás, amelyikre lehet hagyatkozni. Ha van óvodapedagógus, aki tud a gyerekre annyira figyelni, hogy lecserélje a nadrágját, amikor bepisil. Ha van megfizethető gondoskodás, van ember, akire rábízható a gyerek, amíg a szülő dolgozik vagy pihen. Ha már a szülőszobán nem traumatizálják a babát és az anyát is fölösleges beavatkozásokkal. Ha nem alázzák meg a terhes nőket. Ha nem viselkednek úgy a politikusok, mintha rendelkezhetnének minden nő méhe fölött. Ha nem tennének úgy, mintha minden nő elsődleges célja és egyetlen értéke a gyerekszülés lenne. (Azt már csak halkan lehet megjegyezni, hogy ezek azok a feminista politikai irányok és szakpolitikák, amelyekért nőszervezetek évek óta küzdenek, és amelyeket Varga Judit nemes egyszerűséggel komolytalannak nevezett.)

Ezt az érvelést a magyarországi adatok is alátámasztják: miközben itthon évek óta csökken a születések száma, évek óta nő a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyerekek száma. Tehát nem csak hogy kevesebb gyereket szülnek nők, hanem kevesebb gyerek gondoskodására mernek vállalkozni. Mi a válasza erre a kormánynak? Beígér egy „anyabarát” szülészeti ellátást – amelyet aztán nem valósít meg. Miből is valósulhatna meg, amíg a közpénzeket haverokra, külföldi befektetőkre és fegyverkezésre költi a kormány. És ezzel párhuzamosan a Fidesz nagy erőkkel rombolja azt, ami még megmaradt az oktatási rendszerből, a gyermekvédelemből, az egészségügyből.

Óvszer a retikülben

Mint arra a fentiekből gyanakodhatunk, a szakmai-egészségügyi szempontokon és érveken túl a kormányzat értelmes szakpolitikákra sem ad sokat. S itt jön be a fideszes Pesti Imre Orosz Anna országgyűlési képviselő kérdésére adott cinikus válasza. A politikus kérdésére Pesti hosszan és lekezelően részletezte, hogy létezik olyan eszköz, amelyik elfér a női táskában, az ajakrúzs és szemceruza mellett. Arra csak a kontextusból következtethetünk, hogy Pesti óvszerre gondolt – orvosi végzettségét meghazudtoló prüdériája nem engedte neki kimondani az óvszer szót.

Két dologban téved itt a fideszes képviselő, az egyik egy nagyon is egyszerű használati kérdés: nem ajánlott óvszert hosszú ideig táskában (vagy 1-2 évnél tovább bárhol) tartogatni. Nem ajánlott továbbá kivenni azt dobozából (hogy elférjen egy kisebb táskában, esetleg nadrágzsebben), mivel a dobozon belüli műanyag csomagolás (és ezáltal az óvszer is) sérülhet, és aktus közben aztán könnyebben szakadhat el.

Pesti másik tévedését nevezzük etikettbelinek, hátha így jobban megragad. Egy olyan egyszerű elvről van szó, amely szerint az kell felelős legyen az óvszerért, akinek pénisze van. Én, pénisszel nem rendelkező nőként hiába hordok magamnál óvszert, maximum is a kezemre húzhatom fel, és tudomisén, elbábozhatom egy pénisszel rendelkező partnernek, hogy bizony neki is vannak felelősségei. Ha pedig férfi partnerek nem hajlandók felelősséget vállalni szex és/vagy gyereknevelés terén, a fogamzásgátlás, az abortusz, a szülés és gyereknevelés felelőssége ugyanúgy nőkre hárul.

Továbblépve azon, hogy idén a kormány tagjainak alapvető inkompetenciáiról értesültünk, mind a nőket és gyerekeket érintő szakpolitikák, mind a fogamzásgátlás terén, Pesti Imre válaszából arról is megbizonyosodhatunk, ezek a kérdések annyira nem is érdeklik őket. A kormánynak nem érdeke, hogy nők saját testükről és életükről dönthessenek, a kormánynak rendben van, hogy egy hozzá nem értő politikus oktasson ki egy munkáját alapossággal végző képviselőnőt, ahogy rendben van az is, hogy nőkre veszélyes politikusok rohangáljanak úgy a kormányzati, mint az ellenzéki oldalon.

Mert amíg nőket alapvető reproduktív jogaiktól fosztunk meg, addig csak azokkal az ügyekkel fognak tudni foglalkozni, amelyek a legközvetlenebbül érintik őket. Minden egyes receptért rohangálással, kioktató nőgyógyászokra várakozással, jövőn aggódással eltöltött perc eltelhetne mással is – pihenéssel, közösségi és politikai munkával. De mindez a kormánynak nem érdeke, sok dolgozóval együtt a nőket is ott köti le, ahol tudja: arra kötelezi őket, hogy csak saját legalapvetőbb igényeikkel foglalkozzanak, s minél kevesebbet közös ügyeinkkel.

Ha innen nézzük, pont hogy a kormány teszi politikai üggyé a fogamzásgátlás kérdését: korlátozásával kizárja a nőket a politikából.

Ezért kell nekünk is politikai kérdésként beszélni róla: ugyanúgy követelni az esemény utáni tablettához való egyszerű hozzáférést, mint minden más alapvető emberi jogot – s ugyanúgy részt venni feminista tüntetéseken (és mozgalmi munkában) is, mint ahogy elmegyünk tüntetni romákkal, LMBTQ*-csoportokkal, diákokkal, szakszervezetekkel és klímaaktivistákkal is.