„Elsődlegesen a dolgozók határozzák meg a normákat, és minden azokra épül” – mondja Ragnar á Presttraðni feröeri munkás. Ragnar segítségével bepillantást nyerünk abba, hogy milyen a munkások érdekvédelme egy olyan elszigetelt, távoli társadalomban, mint a Feröer-szigetek.

Feröer. Félúton Norvégia és Izland között, fél Nógrád megyényi területű szigetcsoport az Észak-Atlanti-óceánon. A szigetország Dániához tartozik, de nagy mértékű autonómiával rendelkezik. A 18 szigetből egy kivételével mind lakott, a társadalom népessége nagyjából 54000 fő.

Ha a Feröer-szigetek nagy ritkán szóba kerül a hazai médiában, leginkább a következő okokból olvashatunk róla. Egyrészt a lélegzetelállító természeti adottságai folytán, másrészt a külföldieket elborzasztó grind nevű hagyományuk miatt, harmadrészt a Fradit elverő klaksvíki focicsapat okán. Ebben a cikkben azonban nem ezekről, hanem a feröeri munkásokról és bérharcukról lesz szó.

Én az angol nyelvű feröeri híroldalról értesültem a munkások sztrájkjáról. Ha nem terveztem volna odautazásomat, engem is elkerül a hír, hiszen nem cikkeztek róla se magyar, se angol nyelvű portálok. Amikor június végén leszálltam a kompról a fővárosban, Tórshavnban, már minden a normális kerékvágásban folyt a Feröeren. Alkalmam nyílt beszélgetni az ott lakókkal, ők pedig szívesen meséltek nekem a sztrájkról.

A helyi munkások összegzései fognak segíteni abban, hogy ezen a cikken keresztül betekintést nyújtsak a feröeri munkáskultúra világába.

Tavaszi munkabeszüntetés

Idén májusban sikertelen bértárgyalások után négy fő szakszervezet sztrájkot kezdeményezett a Feröer-szigeteken.

A Feröer-szigeteki Munkaügyi Szövetség (Føroya Arbeiðarafelag), a Kikötői Dolgozók Szakszervezete (Havnar Arbeiðarafelag), a Klaksvíki Dolgozónők Szakszervezete (Klaksvíkar Arbeiðskvinnufelag) és a Klaksvíki Dolgozók Szakszervezete (Klaksvíkar Arbeiðsmannafelag) 2024. május 14-től munkabeszüntetést hirdetett. Két héttel később a Kikötői Dolgozónők Szakszervezete (Havnar Arbeiðskvinnufelag) is csatlakozott. Céljuk a béremelés kiharcolása volt.

Az utóbbi évek magas inflációja miatt a feröeri munkások bére már nem elegendő a megélhetési költségek fedezésére.

Bár voltak bértárgyalások, a COVID-világjárvány, majd az Ukrajnában zajló háború miatt tartották vissza a béremelést. Idén viszont már nem tágítanak a szakszervezetek: a munkások sztrájkolnak, amíg megélhetésüket fedező bért nem kapnak.

Sztrájk 18 szigeten

A több ágazatra kiható sztrájkban részt vettek halgyári munkások, vendéglátóipari dolgozók, szemétszállítók, köztisztasági dolgozók, építőipari munkások, útkarbantartók, alagútmunkások, kikötőmunkások, raktári dolgozók és buszvezetők.

Az ellátási láncokat megakasztotta a sztrájk, a munkabeszüntetés kihatott a teherszállításra és az élelmiszerellátásra is. A közlekedésért felelős Strandfaraskip Landsins állami komp- és buszüzemeltető dolgozói a legtöbb járaton beszüntették a munkavégzést, csak a személyszállító kompok jártak menetrend szerint.

A sztrájk alól mentesültek a lazactenyészetek és az önkormányzati bölcsődei dolgozók, valamint a biztonsági őrök (ám később egy részük csatlakozott a munkabeszüntetéshez).

Szolidaritás és szakszervezeti pluralizmus

Ragnar á Presttraðni, a helyi önkormányzat karbantartási munkásokat vezető dolgozója mesélt nekem a Vágar-szigeti sztrájkról.

Feröeren rengeteg szakszervezet működik – főleg, ha lakosságarányosan nézzük. Ezt jól illusztrálja, hogy Ragnar azért nem vett részt a mostani sztrájkban, mert olyan szakszervezet tagja, amelyik nem csatlakozott a tavaszi munkabeszüntetéshez. A munkástársai közül öten vettek részt a sztrájkban és rajta kívül ketten – akik szintén más szervezetek tagjai – dolgoztak tovább. Ám ők sem látták el feladataikat teljeskörűen, hogy ne kerüljenek szembe a nagy szakszervezetekkel.

Ragnar és munkatársai között nem volt feszültség a munkabeszüntetéssel kapcsolatban. Sőt, a sztrájkból kimaradó szakszervezetek szimbolikus gesztusaiban részt vettek a dolgozó munkások is: szolidaritásuk jeleként két-három napra ők is letették a munkát.

„Elsődlegesen a dolgozók határozzák meg a normákat, és minden azokra épül” – meséli Ragnar a munkások fontosságáról és támogatásáról a feröeri társadalomban.

Az első 10-14 nap lelkes hangulatban telt, az emberek támogatóak voltak – mondja Ragnar. Azonban ezután a mindennapi feladatok elvégzése nehezebbé vált.

A sztrájk mindenkire kihatott. Ahogy teltek-múltak a hetek, egyre több áru és szolgáltatás hiányát észlelték.

A sztrájk a szigetcsoport lakosainak hétköznapi tevékenységeit kezdte akadályozni – a benzinkutaknál például elfogyott az üzemanyag. Egyesek nyolc-tízszeres áron adtak tovább szerencsés pillanatban vásárolt benzint – meséli Ragnar.

A helyzet fokozódik

Az élelmiszerboltok polcai kiürültek, elsőként az élesztő, a tojás és a krumpli fogyott el. Az időseket különösen nehéz helyzetbe hozta az ellátási láncok megbomlása – tudtam meg egy vestmannai nyugdíjas tengerésztől.

A helyi idősek otthonának képviselői őt is felkeresték, hogy segítséget ajánljanak, amit ő nem fogadott el „mindenem megvan otthon, van hal, bálna, a krumplit magamnak termesztem, bár az elfogyott a sztrájk alatt”.

A szemét felgyülemlése miatt a gyermekekkel foglalkozó intézmények – bölcsődék, óvodák és iskolák – bezártak. A vendéglátó egységek hiányos szolgáltatásai és a közlekedési nehézségek miatt a külföldről Feröerre látogatók száma megcsappant.

Május végén újabb tárgyalások vallottak kudarcot, a Feröer-szigeteki Munkaadók Szövetségének (Færøernes Arbejdsgiverforening) ajánlatát nem fogadták el a szakszervezetek. A sztrájk folytatódott.

A munkások kezdeti lelkesedése csalódottságba fordult, az eredménytelenség miatt nőtt a frusztráció – meséli Ragnar. Említette, hogy a helyi szakszervezetek minden sztrájkoló munkás havi fix bérét állták ugyan, de azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkabeszüntetés miatt minden drágább lett és egyre több feszültség gyűlt a munkásokban és környezetükben egyaránt.

Június első heteiben további mediációk következtek. Egyhónapos sztrájk után június közepén egy hosszas, feszült hétvégi tárgyalás végére a felek megegyezésre jutottak.

A sztrájk június 10-én véget ért. Az öt feröeri szakszervezet munkásainak bére a következő két évben összesen 13 százalékot fog növekedni.

Ragnar kissé húzta a száját – nem biztos abban, hogy sztrájkoló munkatársai elégedettek a tárgyalások eredményével és a béremelés szintjével.

Társadalmilag beágyazott szakszervezetek

Mikor Ragnart arról kérdeztem, gyakori dolog-e, hogy feröeri munkások szakszervezeti tagok, kissé meglepődve nézett rám, majd azt felelte:

„szinte mindenki szakszervezeti tag, mert ez a hagyomány”.

A tradíció mellett azt is említette, hogy a munkások már-már kötelező jelleggel csatlakoznak, nagymértékű nyomás van rajtuk ezirányba. A bevándorlókat és vendégmunkásokat viszont a munkáltatók arra próbálják rávenni, ne csatlakozzanak szakszervezetekhez.

Magyarországhoz képest, ahol egyáltalán nem alapvetés, hogy egy dolgozó szakszervezeti tag, a Feröer-szigeteken a szakszervezetek jelenléte a munkások életében magától értetődő, triviális kérdés.

A legtöbb ma is működő érdekvédelmi szervezet a múlt század elején kezdte munkáját a Feröeren.

A századforduló utáni társadalmi és gazdasági változások ágyaztak meg a szakszervezetiség létrejöttének: berobbant a halászati ipar.

Vágar-szigeten – ahol ma Ragnar él és dolgozik – 1920-ban alapították meg az első munkásszervezetet. Tíz évvel később a szakmunkások hozták létre szakszervezetüket. A munkás férfiak nyáron mélytengeri halászatot folytattak, máskor csónakokból és kisebb halászhajókról halásztak. A munkásnők az iparban dolgoztak. Az 1930-as évek első felében a vágari ipari munkaerő 80%-át az egyedülálló nők tették ki. Ezek a munkásnők 1937-ben alapították meg a helyi szakszervezetüket.

A munkások szerveződésével egyidőben a hajótulajdonosok (1908), az üzletemberek (1912), a munkaadók (1916, 1918) és a nagykereskedők (1939) egyletei is megalakultak. Ezek az egyletek koordinálták a bértárgyalásokat és intézték a tengeri kereskedelem közös ügyeit. Az idei sztrájk egyik fontos szereplője, a Feröer-szigeteki Munkaadók Szövetsége 1943 óta működik.

Ahol víz az úr

„Fiatalkoromban mindenkinek két választása volt: tengerészet vagy semmi” – meséli a vestmannai nyugdíjas tengerész, aki 13 éves korában kezdett a tengeren dolgozni.

Azóta is legfőképpen az óceán a feröeriek „munkahelye”. Az 1920-as évek óta a halipar a Feröer-szigetek fő bevételi forrása, az áruk és szolgáltatások exportja szinte kizárólagosan ehhez kapcsolódik.

Ha a munkások ebben az ágazatban sztrájkolnak, leáll az egész szigetország.

A hosszú múlttal rendelkező feröeri szakszervezetek működésének bizonyítványa, hogy a tárgyalási folyamatok ritkán torkollnak sztrájkba. Az ideihez hasonlóan nagy sztrájk 2003-ban volt utoljára. Ragnar is visszaemlékezett rá, ekkor ő 8-10 éves volt. A közlekedést, az ellátási láncokat és a mindennapi életet méginkább megakasztotta, hogy akkor még nem létezett a nagyobb szigeteket összekötő alagútrendszer: tényleg minden a tengeren dolgozóktól függött.

21 évvel ezelőtt, 2003. májusában a Feröer-szigeteki Szakszervezetek Szövetségének (Færøernes Arbejderforeninger) vezetésével öt szakmunkás-szervezet dolgozói léptek sztrájkba. A munkaképes feröeri népesség harmada – kb. 12 000 ember – vett részt a munkabeszüntetésben, többségük a kikötőben vagy a halfeldolgozóiparban foglalkoztatott munkás.

Megtagadták a hajók kirakodását, aminek következtében leállt a halászat és a halfeldolgozás, nem lehetett hozzáférni üzemanyaghoz, élelmiszerekhez és egyéb ellátmányokhoz. A munkások sztrájkja miatt a gazdaság jelentős része leállít. A Feröer-szigeteki Munkaadók Szövetsége tárgyalóasztalhoz kényszerült. Az öt hetes sztrájkot 13 órás maratoni egyezkedés zárta: a megállapodás szerint a sztrájkoló munkásoknak kilenc százalékkal emelték a bérét két éven belül.

A térség elszigeteltsége miatt erősebb a munkások tárgyalópozíciója. Ha valaki nem végzi el a munkáját, nem könnyű – vagy lehetetlen – pótolni. A munkabeszüntetés látványos, a saját bőrén érzi mindenki.

A 21. század két nagy feröeri sztrájkja minden ott lakó életére drasztikus hatást gyakorolt.

A sztrájkok ritkasága azt mutatja, hogy a munkások közös érdekképviseleti egyesületei megfelelően dolgoznak és fontos, megbecsült helyük van a társadalomban.