Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A legszebb ajándék a 7. szülinapunkra!

Jó hírünk van: még mindig van Mérce, és egyre jobb. Idén ősszel már 7. éve túlélünk és fejlődünk.

Ünnepeljetek velünk a Gólyában szombaton, a szülinapi minifesztiválunkon!

Amikor csaknem hét hónappal ezelőtt elkezdtük tervezgetni, hogyan ünnepelhetnénk meg a Mérce indulásának hetedik évfordulóját, még nem lehettünk egészen biztosak benne, hogy egyáltalán megérjük ezt a napot. Viszontagságos év volt ez is, és nagyon örülünk, hogy már csak néhány nap, és alkalmunk lesz találkozni: együtt gondolkozni, beszélgetni, alkotni és koccintani, szóval megünnepelni, hogy itt lehetünk! Hogy idén is felülkerekedtünk a nehézségeken, és veletek együtt csinálhatunk szolidáris, kritikus és lázadó médiát.

Reményeink szerint ez a közös együttlét feltölt, inspirál és cselekvésre is sarkall majd mindannyiunkat, mert feladatunk van és lesz is.

Így nekünk az a legszebb ajándék, ha személyesen vagy legalább lélekben velünk leszel szombaton, és jól érezhetjük magunkat együtt.

Mérce 7. szülinap Programbontás

16:00 – 19:30 Kollázskészítés gyerekeknek és felnőtteknek

Felnőtt- és gyerekbarát programmal is várunk majd titeket szombaton, amibe folyamatosan, szabadon be lehet kapcsolódni. Azoknak a szülőknek is ajánljuk, akik más, a Mérce szülinapon párhuzamosan futó programon vennének részt vennének, mivel a rutinos workshoptartó, Cser Mariann felügyelete alatt alkothatnak a kicsik, és persze a nagyok.

16:00 – 17:30 Didier Eribon: Visszatérés Reimsbe olvasókör

A délután másik nagyon várt programja a Napvilág Kiadónál frissen megjelent Visszatérés Reimsbe olvasókör. A könyről szóló olvasókörbe bárki csatlakozhat, nem feltétel a könyv ismerete. Ha kíváncsi vagy, miről szól, ajánljuk kritikánkat.

Az olvasókör házigazdája Fehér Renátó költő, író lesz, itt olvashatjátok a kedvcsinálóját:

Didier Eribon kettős útja. Lehetne akár ez is a címe az ajánlónak, amit a Visszatérés Reimsbe (Napvilág, 2024) című könyvről írok éppen. Rokoníthatnám olyan, a közelmúltban már magyarul is olvasható szerzőkkel, mint Annie Ernaux vagy Édouard Louis. Felmondhatnám a leckét, hogy ebben a könyvben is sokkal többről van szó annál, mint amit könnyelműen „társadalmi meghatározottságnak” vagy éppen „kulturális migrációnak” szoktunk nevezni magunk között (de ki az a „mi”?). Csupa feltételes mód, amely mindjárt be is teljesíti önmagát. De lehet-e egy memoár valóságteremtő gyakorlat? Vagy képes-e újrarendezni azt, ami régen elmúlt? Van-e erre szükség egyáltalán? Mi történt azóta a szerzővel, és mi van azokkal, azzal a hellyel, ahova most visszatér? Eribon könyve nem népmese, nem példabeszéd, nem búsongás, nem hőstörténet, nem egotrip. Hát akkor micsoda? Ennek is nyomába eredünk a Mérce születésnapi olvasókörén, amelyen a könyv fordítóját, Fáber Ágostont is vendégül látjuk.

17:45 – 19:15 Az ezredfordulós baloldal halála?

A naplementével párhuzamosan a Gólya koncerterében megkezdődik az esti program: vitára és önvizsgálatra invitálunk minden ezredfordulós, ezredforduló előtti, és, reményeink szerint, ezredfordulós baloldal utáni baloldalit. A tort Melegh Attila, Lehoczki Noémi és Mikus Áron vezeti, Kőszeghy Ferenc kérdéseinek segítségével.

A beszélgetéshez ajánljuk Lehoczki Noémi írását, az ezredfordulós baloldal nekrológját.

18:00 – 19:15 Nők a futószalagon – beszélgetés a reproduktív jogokról

Nincs rendben, hogy a nők „futószalagon” szülnek a magyar kórházakban – jelentette ki Takács Péter egészségügyi államtitkár tavasszal. És valóban: a kormánynak még az anyabarát szülészeti reform megtervezéséből is sikerült kihagynia az anyákat, miközben azt is igyekszik elfedni, hogy ez a futószalag sokfelé kanyarog még a nők életében: legyen szó traumatizáló nőgyógyászati ellátásról, a kórházban ragadó babákról, az esemény utáni tabletta felíratásáról vagy épp a dúlákról.

Beszélgetés szülészeti reformról, kórházban ragadó babákról, traumatizáló nőgyógyászati ellátásról, az esemény utáni tablettáról és arról, hogyan küzdenek a nők e rendszer ellen. A Kisteremben Csengel Karinával, a Mérce újságírója beszélget meghívott vendégeinkkel: Győrfy Judittal, Keszler Viktóriával és Sárdi Annamáriával.

Különleges, támogatói italokkal is készülünk nektek

Lila italok a Mérce 7. Születésnapján

A szülinapunkon négyféle italból tudtok majd választani: lesz alkoholmentes lila szőlő float, céklás negroni, lila feles és pillangóborsó-virágos fröccs. A tetőtéren kívül ajánljuk még koncerten bulizáshoz, mércés beszélgetésekhez, és pultnál támaszkodáshoz.

19:30 – 20:15, Mérce Kvíz

Fazekas Lázár Benjámin, a Gólya tapasztalt kvízmestere, aki egyben a Mérce újságírója is, egy szülinapi kvízjátékkal készül a minifesztre. Amire számítani lehet: fájdalmas szóviccek, móka, kacagás és kérdések a Mérce elmúlt hét évével, a lap tartalmaival, és a baloldalisággal kapcsolatban.

És értékes nyeremények!

A szövetségeseink közül a Bázis Könyvek, a Fordulat, valamint a Napvilág Kiadó már biztosan felajánlott okos és hasznos könyveket, amiket hazavihetnek a nyertesek.

A kvízre a limitált létszám miatt előzetes regisztráció után várjuk a maximum 5 fős csapatok jelentkezését (9 csapatnak lesz hely, így érdemes időben nevezni). Regisztráció itt.

20:45-21.00 Papp Gáspár főszerkesztő köszöntője és koccintás

A koncertek előtt Papp Gáspár, a Mérce főszerkesztője mond köszöntöt, egyben mesél a legújabb projektjeinkről is, hisz jövő ilyenkorra nagy változásokat tervezünk.

A fényes múltat és a még fényesebb jövőt pezsgős koccintással ünnepeljük.

21:00 – 22:00 Giliszta koncert

A Giliszta 2017-ben alakult, budapesti psych-funk-prog-punk hip-rock zenekar és szabadgondolkodó társaság. Nagy hangsúlyt fektetnek egyedi és teljes univerzumuk szövetének megteremtésére, amely mind a zenében, mind a szövegekben tetten érhető. Jellemző rájuk a humortól, a groteszken és a haragon át, egészen a melankóliáig terjedő, szórakoztató hullámvasút-élmény, amely egy máshoz nem hasonlítható pszichedelikus utazásra invitálja a közönséget. Hívták már őket a „balkáni King Gizzardnak”, ez jól kifejezi azt a sokszínű, szinte cirkuszi őrületet, amely a zenekar élő fellépéseit jellemzi.

22:30 – 23:30 ajsa luna koncert

Mélysötét elektronika, magával ragadó szövegvilág és baljós, ugyanakkor mesebeli hangzás jellemzi leginkább a Z generációs Hamupipőkeként aposztrofált ajsa lunát. A 2021-ben berobbant ajsa luna idén jelentette meg a második albumát, a teltházas lemezbemutatók és a nyári turné után nálunk lép fel először!

23:30 – 2:00 Mérce DJ-k

A bulira eklektikus zenei válogatásunkkal hangolódhattok:

JEGYTÍPUSOK

Elővételes kedvezményes jegy: 3500 Ft (péntek éjfélig)
Támogatói jegy: 5000 Ft
Extra támogatói jegy: 10000 Ft I ajándék: Mérce rendszerkritikus vászontáska, amit a belépéskor kapsz meg
Helyszínen: 4000 Ft

JEGYELŐVÉTEL

Az online jegyek korlátozott számban elérhetőek. A helyszínen is tudtok majd jegyet váltani, de ezek ugyancsak korlátozott számban, teltházig elérhetőek. Ezért érdemes minél előbb biztosítani a helyeteket az esti programokra.
A jegyvásárlással a Mérce fennmaradását, a kritikus és független sajtót támogatjátok.