A közszférás szakszervezetek tagdíjfizetése radikális átalakítás alatt áll. A kormány január elejétől nagyban megnehezítette a dolgozói érdekképviseletek anyagi fenntartását az automatikus tagdíjlevonás megszüntetésével, de léteznek alternatívák, amelyek egyszersmind a szakszervezetek működésének átalakításához is hozzájárulhatnak. Mindezek részleteiről Csóti Csaba szakszervezeti vezetővel beszélgettünk.

„A szakszervezet működéséhez hozzájáruló tagdíjfizetéssel kapcsolatos indokolatlan jogi akadályok az Alaptörvény által védendő érdeket, a szakszervezetek szabad működését korlátozzák és lehetetlenítik el. Ez a már elért védelmi szintről való visszalépésként értékelhető”

a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Munkástanácsok álláspontja szerint, amelyet közös szeptemberi nyilatkozatukban tettek közzé, miután az Alkotmánybíróság elutasította panaszukat a tagdíjak automatikus levonásának tilalmával kapcsolatban (erről korábban részletesen beszámoltunk).

A törvény hivatalosan a közszféra működését egyszerűsítené, valójában nehéz nem a szakszervezetek – ezúttal anyagi – ellehetetlenítésének újabb eszközeként értelmezni. Noha az Alkotmánybíróság elkaszálta a szakszervezetek panaszát, annyit megtudtunk: jelenleg is egyeztetnek azzal kapcsolatban, hogy tegyenek-e további jogi lépéseket.

A lehetséges kompenzációs eszközökről, a szakszervezetek finanszírozásáról és a tagdíjfizetési rendszer működésének változásairól Csóti Csabát, a SZEF elnökét kérdeztük.

Csóti elmondta, hogy bár ágazati konföderációs szinten egyelőre nincsenek pontos információik a befizetett összegek csökkenésének mértékéről, de nagyságrendileg a tavaly prognosztizált 20-25 százalékos csökkenésre számítanak. A csökkenés mértékében nemcsak az játszik szerepet, hogy a szakszervezetek mennyire tudják rászoktatni a kollégákat a rendszeres utalásra: egyes helyeken átálltak az átalányszedésről a fix vagy sávos befizetésre. Ezek a változtatások szintén jelenthetnek csökkenést (ez tagszervezetenként változó mértékű, ahogy a lemorzsolódás is), de a dolgozók számára kiszámíthatóbb és tervezhetőbb megoldást jelenthetnek, például havi fix utalást állíthatnak be.

A SZEF és a Munkástanácsok az egyes szakszervezeteket az alkotmányossági panasz beadásának facilitálása mellett a tagdíjbeszedés tekintetében is segítették, többek között abban, hogy felmérhessék, milyen a dolgozók hajlandósága az átutalásra, vagy akár dedikált telefonos/internetes alkalmazás használatára.

„Közben [a szakszervezetek] elkezdték a kollégákat felkészíteni a változásra. Ez azt jelenti, hogy oda kellett menni minden kollégához, kihez így, kihez úgy, és elmondani, hogy miről van szó. A tapasztalat az, hogy volt lemorzsolódás, meg voltak új belépések is. Volt olyan is, aki egyébként pont a szakszervezetekkel szembeni fellépés miatt lépett be”

– mondta el lapunknak Csóti Csaba, hozzátéve, hogy mindezt nagyon gyorsan kellett megcsinálniuk. Miközben véleménye szerint egy ilyen horderejű változáshoz való alkalmazkodásra a döntéshozóknak legalább két évnyi felkészülési időt kellene adniuk, a szakszervezeteknek mindössze négy hónap állt rendelkezésükre az idén év eleji bevezetésig. Ezért jelen év is túlnyomórészt az átállással telt, és a taglétszámok valamint a befizetett tagdíjak változásairól jövő év elején lesznek pontosabb adataik.

A demokratikus szakszervezeti szervezés adhat erőt a dolgozóknak és a szakszervezeteknek

Csóti beszélt nekünk a szakszervezeti szervezői „organising” modell fontosságáról is – lapunkban egyébként épp nemrég jelent meg interjú szakszervezeti szervezőkkel a módszerről, aminek gyakorlásához jelenleg is kollégákat keresnek.

„[A]z »organising-modell« az önszerveződő szakszervezetet jelöli, és tulajdonképpen egy fedőneve a részvételi demokrácia gyakorlásának. Akik ismerték a régi, történelmi szakszervezeti mozgalmat, azok pontosan tudják, hogy az organising modell nem valami óriási felfedezés, hanem az, hogy az alapszervezetekben megszerveződnek a munkavállalók, és ott közösen alakítják ki azokat a véleményeket, közösen hozzák meg azokat a döntéseket, hogy a szakszervezet mit képviseljen. Ez aztán választott képviselőiken keresztül megjelenik a szakszervezet felsőbb fórumain. Ez egyébként a klasszikus szociáldemokrata szakszervezetek sajátja volt Magyarországon is, a két világháború között is, meg az első világháború előtt is”

– világított rá Csóti. A SZEF ezen elvnek megfelelően 2020. óta tart képzéseket szakszervezeti szervezőknek.

„[A] képzéseink azt célozzák, hogy a részvételi demokráciát erősítsük a tagjaink között, és ennek a korszerű kifejezése ez az úgynevezett »organising-modell«, de hát ez tulajdonképpen úgy is értelmezhető, mint visszatérés a klasszikus, második világháború előtti szociáldemokrata gondolkodásmódhoz és a felfogáshoz. Ez egy nagyon lassú modell, nagyon lassú építkezés, ennek az oktatása, tanítása. Mi nem egyetlen szervezőt akarunk kiképezni, hanem a meglévő tagok számára nyújtunk oktatást ebben a szellemiségben azért, hogy önmagukat szervezzék meg. Ennek vannak egyébként eredményei, egyes tagszervezeteinknél nyilván lehet kritizálni is, és azt mondani, hogy esetleg kevés az eredmény, de hát ugye a mi képzéseinkben azért több mint 200 ember fordult meg az elmúlt öt évben”

– ecsetelte módszerüket a konföderációs vezető, hozzátéve, hogy e tekintetben az egyik legfontosabb eszköz a dolgozók tudatosságának a növelése.

A szakszervezet nem civil csoportosulás, a tagok rendszeres befizetései kell, hogy finanszírozzák

Évről évre felmerül – hol jószándékú politikusok, hol maguk a szakszervezetek felől – hogy a civil és egyházi szervezetekhez hasonlón utóbbiaknak is fel lehessen ajánlani a személyi jövedelemadó egy százalékát, legutóbb Tordai Bence független országgyűlési képviselő, a Párbeszéd frakcióvezetője tett ezirányban javaslatot.

„Amennyiben fel lehet ajánlani szakszervezetnek az egy százalékot, az mindenképpen segítséget jelent. De a szakszervezet a civil szervezetektől abban is különbözik – és erről is szól az organising modellnek nevezett rendszerben megvalósuló oktatás – hogy ez egy állandó politikai tudatosságot jelent.

Tehát a szakszervezetnek az anyagi alapjait klasszikusan a munkásmozgalomban is ugye azt teremtette meg, hogy a szakszervezeti tag vállalja a saját szervezetének az eltartását, rendszeres tagdíjfizetéssel, és itt a rendszerességen van a hangsúly”

– hangsúlyozta Csóti, hozzátéve, hogy már csak azért is más a szakszervezet – és azért fontos az egyszeri támogatásoktól eltérően a kiszámítható, rendszeres bevétel – mert nem projektalapon, hanem hosszú távra terveznek. Közben persze azt sem szabad elfeledni, hogy az egyszeri összegekből is „nyilván jó dolgokat lehet megvalósítani.” Csóti azt is kifejtette, hogy

„egy szakszervezet, azon túl, hogy megszervezi a munkavállalókat, szellemi és akár fizikális közösséget hoz létre, ha lehetősége van rá, akkor közös rendezvényeket szervez. Segíti is a tagjait: akár jogsegéllyel, amihez ki kell fizetni a hozzáértő jogászt, akár szociális segéllyel, amihez adott pénzösszegre van szükség. Ezekre a problémákra nem megoldás az, hogy lutriszerűen, nem tervezhető módon valamennyi támogatás érkezik valamikor.

A havi tagdíjfizetés az, ami stabilitást ad egy szakszervezeti mozgalomnak, és ami függetlenné teszi pénzügyileg – de ehhez tudatosság kell.