A szülészeti ellátás átalakításába kezdett tavasszal a kormány, mondván: felismerték a társadalmi igényt a minél kevesebb orvosi beavatkozással járó szülés iránt. Az anyabarát szülészetek létrehozása már több mint egy éve folyik, a nők mégsem tudhatják, pontosan mire számíthatnak, beleszólásuk ugyanis nem volt a tervezetbe, őket nem vonták be aktívan az előkészületekbe, arról pedig egyelőre szinte semmilyen tapasztalat nem látott napvilágot, milyen az új rendszerben szülni, vagy egyáltalán létezik-e már az új rendszer a gyakorlatban is. Előrelépést jelent-e, hogy a kormány elismerte, a jelenlegi rendszer nem biztosít megfelelő körülményeket a szülő nőknek? Miért próbálják kiszorítani a dúlákat a szülészetekről? Mit csinál(hatna) egy szülésznő? Kik alakítják az ellátás minőségét leginkább meghatározó nézeteket, szabályokat?

Keszler Viktóriával és Iványi Annával, a Másállapotot a szülészetben! mozgalom aktivistáival a szülészeti ellátás fejleményeiről beszélgettünk. Kétrészes interjúnk első része.

Tavasszal a kormány bejelentette, hogy a szülészeti ellátás átalakítását tervezi, majd június 10-én meg is jelent az erről szóló végleges rendelet a Magyar Közlönyben. Ennek a lényege, hogy a kockázatmentesnek ítélt szüléseket alacsonyabb kórházi ellátottságú, anyabarát szemléletű szülészeteken, úgynevezett szülőotthonokban kísérnék. A bejelentés után megfogalmaztátok az aggodalmatokat, miszerint az intézkedés inkább a spórolásról és az orvoshiány kezeléséről szólhat, mintsem arról, hogy a kormány a nők érdekét tartaná szem előtt. Azóta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára is megszólalt az ügyben, aki megpróbálta átkeretezni az átalakítást: azt mondta, felismerték a társadalmi igényt a háborítatlan szülésre, és meglepően nyíltan beszélt a szülészeti ellátás problémáiról (vagy legalábbis egy részükről). Például kijelentette, hogy a várandósság nem betegség, ezért a szülést sem gyógyításként kell kezelni, és hogy a nők „futószalagon”, „kórházgyárakban” szülnek jelenleg. Mit gondoltok Takács Péter nyilatkozatáról? Árnyalódott az átalakítás képe bennetek?

Viktória: Bennem abszolút bizalmatlanság és teljesen rossz érzés van a kormányzati nyilatkozat után. 2024-ben én már nem arról akarok egy államtitkárral beszélgetni, hogy felismerték-e, hogy a nők háborítatlanul akarnak szülni. Csak szép, de üres szavaknak tűnnek, nem valós, utánkövethető és számonkérhető reformnak. Fontos lenne megérteni, hogy a szülészeti ellátással – ugyanúgy, mint az egész egészségügyi ellátással – alapvető gondok vannak.

A háborítatlan szülés alapvetően nem csak társadalmi igény, hanem ez a jelenlegi felkészült orvoslásnak, nőgyógyászatnak, szülészetnek a valid módja, erről szólnak a WHO és a nemzetközi szakmai ajánlások, és már rég nem azt kéne nézni, hogy a szülő nők felszólaltak azért, hogy mozoghassanak szabadon, hanem kutyakötelességük lenne ezt az ellátást biztosítani.

Szerintem azért visznek félre a bordásfalról, az otthonos szülőszobáról, a családias hangulatú szülésről szóló kijelentések, mert nincs bennük semmi konkrét, miközben egy csomó olyan egyértelmű, gyakorlati lépés lenne – adatgyűjtés, irányelvek, a szülészeti erőszak megszüntetéséről szóló ajánlások –, amiket, ha akarna, bármelyik kormány meg tudna valósítani. Mivel ezekből nullát látunk, nagyon nehéz elhinnem, hogy ez az átalakítás egy társadalmi igényre születik válaszként, miközben a nőkkel nem áll szóba senki, és egyetlenegy szakmai szervezettel sem folyt előkészítő tevékenység.

Anna: Tényleg úgy tűnt, mintha meghallottak volna valamit abból a sok mindenből, amit a mozgalom és a nők egy ideje már artikulálnak, hogy nekik ez az ellátás így nem jó. De ennek ellenére engem nem győzött meg, és továbbra is probléma az előkészítetlensége az egésznek.

Szerintem ez nagyon hasonló ahhoz, ahogy a hálapénzt megszüntették: tényleg volt egy probléma, a hálapénz nem volt jó, nem segített senkinek – kivéve egyes orvosok pénztárcájának –, de egyébként nagyon sok káros folyamatot hozott be a rendszerbe. Ezt a problémát valóban kezelni kellett, de nem úgy, hogy egyik pillanatról a másikra megszüntetik, miközben nem tettek lépéseket azért, hogy az ellátás általános színvonalát javítsák. Tehát nem vettél figyelembe, hogy a nők azért fizetik ki ezt a pénzt, hogy legalább egy icipici kontrollt szerezzenek a szülésük körülményeivel kapcsolatban. Ez a kontroll sokszor csak egy illúzió volt, de legalább ennyi befolyásuk lehetett a szülésre, hogy megválaszthatták az orvost meg a szülésznőt. Ennek az igénynek az az oka, hogy akár egy kórházon belül is rettenetes nagy különbségek lehetnek az orvosok tudásában, hozzáállásában, a bánásmódban, de akár speciális készségekben is. Tehát nem véletlen, hogy az egész országban ugyanannak az 5-6 orvosnak a neve kering például a császár utáni hüvelyi szülést tervezők körében. Egyik pillanatról a másikra megszüntették ennek az aprócska kis menekülési útvonalnak a lehetőségét anélkül, hogy a probléma valódi gyökerével foglalkoztak volna.

És most megint ugyanez történt, hogy valóban igény és nagyon nagy szükség lenne az orvosokat valamennyire kivonni az élettani (spontán meginduló, felesleges beavatkozásoktól mentes – Cs.K.) szülésekből – ezt is elég régóta szajkózzuk szerintem, hogy az élettani szülés kísérése nem orvosi kompetencia, ők a patológiára vannak kiképezve, erőforrás szempontjából se hatékony egy magasan képzett orvosnak az idejét azzal tölteni, hogy egészséges, normális szüléseket kísérjen. Erre ott vannak a szülésznők.

Lehetne ez egy jó irány, hogy kevesebb orvossal működtessenek szülészeti egységeket, de megint nem azzal kezdték, hogy elsőként rendezzük a szülésznői kompetenciákat, hozzuk föl arra a szintre a szülésznőket, hogy valóban képesek legyenek önállóan munkát végezni. Én el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen jellegű átalakításba hogy lehetett a szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül belekezdeni.

Takács Péter elmondása szerint a szakmai kollégiummal készítették elő egy éve az átalakítást – ebben nincsenek benne a szülésznők?

Viktória: Pont azt próbáljuk a fejükbe vésni, hogy a szülészet egy több szakmát felölelő terület, amiben egyébként a kapcsolódó szakmákon kívüli nők, mint tapasztalati szakértők is benne vannak, tehát azzal nem lesz előrébb a hazai ellátás, hogy a régóta regnáló szülészorvos szakmai vezetőkkel beszélgetnek csak. Ők is fontosak, de millió ok szól amellett, hogy ezt a párbeszédet kitágítsák. A társadalmi előkészítés azért lenne fontos, hogy a nők ne azt érezzék újból, hogy már megint valamit ránk erőltetnek. Mert lehet, hogy valaki azt gondolja, hogy amúgy akar a fene háborítatlanul szülni, az jobban fog fájni, hosszabb és felesleges szenvedés stb… Egy csomó jogos aggály van magában az érintettekben is az előkészítetlen változások miatt. Arról szól az összes nemzetközi ajánlás, hogy a bábai modell felé kéne haladni, és itt most nem csak az otthonszülésről beszélek, hanem arról, hogy alacsony kockázatú várandósság esetén a bábai modellben végzett szülésznői ellátás a hatékony, az a biztonságos, egyébként az a költséghatékony is – bizonyos helyzetekben teljesen felesleges két embert megfizetni, amikor lenne ott egy kompetens.

Ezeket a jó gyakorlatokat nem kéne feltalálni, ezek létező módszertanok, ajánlások, szülészeti modellek.

Egy amúgy is rossz egészségügyi rendszerbe illeszkedik ez a nagyon rossz állapotú szülészeti ellátás, amiben jön egy hirtelen változás,

és ezek után azt gondolom, hogy egy ilyen államtitkári nyilatkozat engem tényleg nagyon nehezen tud meggyőzni pusztán a szavakkal.

És mi a baj a szülésznői kompetenciákkal?

Viktória: A szülésznő lehetne az a szakember, akinek egyébként az a munkája, feladata, kompetenciája, hogy egy normál élettani szülést kísérjen. Kormányzati szándék is volt rá, hogy a szülésznői önállóságot növeljék: 2014 óta törvény szerint kísérhetnének például várandósságot is a szülésznők, sőt, a Dél-pesti kórházban korábban kísérhettek önállóan szülést is, de a szülésznői gondozás néhány kivétellel nem valósult meg a gyakorlatban.

Az elmúlt évtizedekben a szülésznők inkább orvosasszisztens szerepbe kerültek, a társadalom is így ismeri őket, a szülésről alkotott képben sincsenek itthon annyira benne önálló szakemberként, kivéve az otthonszülésnél. Holott a nemzetközi gyakorlat és irányelvek azt mondják, hogy a biztonságos ellátás kulcsa az „egy szülő nő: egy szülésznő” arány biztosítása lenne. Bár sok más országban is probléma a szülésznők hiánya és a szülésznők helyzete, de jellemzően jobban szervezett a szakma, mint Magyarországon. Tehát még az ellátásban betöltött szerepükön és kompetenciáikon túlmutatóan is nagy gond, hogy egyáltalán nem tényezők, nincs szülésznői érdekvédelem, és ezért nem is számítanak például ezekben a döntésekben, ahol mondjuk hallathatnák a hangjukat. Ezen belül még az is gond, hogy a szülésznők is megosztottak, van a szülésznőkön belül a bábák csoportja, akik szintén képzett szülésznők, de vannak törésvonalak az intézményen belül és azon kívül dolgozók közt.

Anna: Többféle oka is van, hogy miért kellene sokkal nagyobb kompetencia. A 2004-es európai uniós irányelv, ami az egészségügyi diplomáknak a tagállamok közötti kölcsönös elfogadásáról szól –  tehát, hogy aki orvosként, fogorvosként vagy szülésznőként diplomát szerez az egyik országban, azt a diplomát elfogadja automatikusan bármelyik másik EU-s ország is –, felsorolja a szülésznő kompetencia listáját, mint minimumot. Benne van a családtervezés, várandósgondozás, szüléskísérés, szükség esetén akár farosszülés kísérése is, az újszülött ellátása és még jó pár pont. Éppen tegnapelőtt volt itt nálunk három szülésznő hallgató, és amikor felsoroltam nekik azt a kompetencialistát, akkor teljesen le voltak fagyva, hogy még nem is hallottak erről, hogy nekik mi a feladatlistájuk, és a képzésük nem is készíti fel őket kellőképpen mindezekre.

Nem tanulnak meg sok olyan dolgot, ami ehhez szükséges lenne, miközben más, a szakmájukhoz nem annyira szorosan kapcsolódó dolgokkal terhelik őket. Ha valaki bekerül egy olyan kórházba, ahol 50 százalékos a császármetszési arány, hogy fog tudni élettani szülést kísérni, négykézlábas testhelyzetű anyát támogatni, intermittálóan (nem folyamatosan) szívhangot hallgatni (a szabad, nem csak háton fekvő testhelyzet engedélyezése és a vizsgálatok minimalizálása nagyban elősegíti a természetes folyamatok zajlását – Cs.K.)? Hogyha abban a kórházban nem ezt látja, akkor hol tanulja meg?

Óriási a szülésznőhiány: kb. 1400 szülésznő van most Magyarországon.

Az Egyesült Királyságban kiszámolták, hogy országos átlagban 25 vagy 26 szülésre kéne jutnia egy szülésznőnek. Ez nemcsak a szülésnél való jelenlétet, hanem a várandósgondozást, a csecsemőosztályos támogatást és más feladatokat is magában foglal. Hogyha ezt a magyarországi 84 ezer szülésre vetítem, akkor több mint 3 ezer szülésznőre lenne szükség.

Tehát közel kétezer szülésznő hiányzik a biztonságos ellátáshoz.

Viktória: Ha lennének ilyen, alacsonyabb kórházi ellátottságú helyek, akkor logikus lenne ott őket alkalmazni, ami azt is jelentené a gyakorlatban, hogy a fogantatástól a gyermekágyig kísérhetné egy személy a várandósságot – egyébként a szülésnek, születésnek jót tesz, hogy ha az ellátásban folytonosság van. Ha a szülésznő erre képesített, akkor abszolút alkalmas személy arra, hogy megvizsgálja a kisbabát, felmérje az állapotát a születés után, támogassa az adaptációt, és ha mégis valami probléma felmerül, akkor azt a komplikációt kezelje. Szoktuk mondani, hogy lám-lám, az otthonszülésben dolgozó bábáknak évente el kell végezniük a csecsemő újraélesztési tanfolyamot, míg ez például az intézményben dolgozóknál nincs így.

Alapvetően egy jó szülésznő valószínűleg jól ért ahhoz, hogy hogy lehet az élettani folyamatokat támogatni, de mindeközben azért a hazai valóság az, hogy a szülésznőket évtizedek óta durván büntetik a kórházi osztályokon, ha renitensek. Van olyan másként gondolkodó, újat kipróbáló szülésznő, akinek minden vágya volt szüléseknél jelen lenni, de simán kirakták osztályra, és hónapokig nem lehetett szülőszobán, hanem végezhette az ápolási feladatokat.

Összességében sok ponton problémásnak tűnik a szülészeti átalakítás, de azért mégis elismerte a kormány, hogy felesleges beavatkozásokkal szülnek a nők Magyarországon (igaz, a saját felelősségét nem firtatta ebben). Nem tekinthető mégis egy kis sikernek, hogy legalább kimondták, hogy nem jó, hogy futószalagon szülnek a nők?

Viktória: Én sikernek azért nem érzem, mert úgy tapasztaltam, hogy ezeknek a szlogenek puffogtatása már évek óta tart, a helyzet viszont a szlogenek ellenére is részben romlik. Lehet, hogy azt a szót nem mondták eddig, hogy futószalag, de azt régóta mondják, már a családbarát kórházpályázatok idején is, hogy számít az, hogy a nő mit él meg. Miközben lehet, hogy transzparensebben beszélnek erről a futószalag élményről döntéshozói szinten, az teljesen nonszensz, elzárkózó és nem hatékony fejlesztés előkészítés, amikor a dúlák ügyeiről és/vagy a születésházakról csak a szülészorvosok vezetőivel beszélgetnek, a nőket és a szülésznőket kihagyva… én emiatt érzem romlónak a helyzetet, és konzerváltnak a rendszerhibákat.

Takács arról is beszélt, hogy a kormány már eddig is nagyban elősegítette a családbarát szülészetek kialakítását, felújították a szülészeteket és lettek pl. bordásfalak, kádak stb. Ez mennyire fedi a valóságot?

Anna: 10 milliárdot elköltöttek a családbarát szülészetek kialakítására viszonylag kevés transzparenciával, nulla számonkérhetőséggel, képzéseket tartottak, megkérdőjelezhető hatékonysággal. Több intézmény is felújításra használta fel a pénzt, ami nyilván jogos, mert sok helyen volt szükség felújításra, de ennek a pályázatnak nem az volt a fő célja, hogy meszeljenek, fessenek, vagy plazmatévét vegyenek.

Megint kiderült, hogy nem értik azt, hogy a bánásmód és a hozzáállás nem a külsőségeken múlik – bár tényleg vannak olyan kórházak, ahol az alapvető infrastruktúra sincs megfelelő állapotban.

Tehát a tiszta, rendezett wc jogos elvárás, ahogy az egyágyas szülőszoba is a közös vajúdó helyett – és ezeket még mindig nem sikerült mindenhol megvalósítani. Néha úgy tűnik, mintha felismernék a problémát, de valódi szándék a kezelésére szerintem nincs. Mert ha lenne valódi szándék, akkor lenne például jó és hatályos szülészeti irányelv.

Ismertük a 2020-ban megjelent – és azóta hatályát vesztett – irányelv tervezetét, ami számos progresszív, tudományos bizonyítékokon alapuló, a nemzetközi kutatási eredményeket tükröző rendelkezést tartalmazott, és tudjuk, hogy az SZNSZK (Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium) tagjai gyengítették ezeket az ajánlásokat. Lett volna arra lehetőség, hogy valóban evidencia alapú és a jó példákat megvalósítani tudó irányelv szülessen, de a szakkollégium nem tekinti partnernek se a nőket, de sokszor még a társszakmákat se. Nem folyik szakmai párbeszéd a szülésznői szövetségekkel, érdekképviseleti szervekkel, a társszakmák képviselőivel.

Arról is csak hallomásból értesültünk, hogy az irányelv felülvizsgálata folyamatban van. Többször rákérdeztünk, hogy szeretnénk bekapcsolódni a munkába, hiszen az előző irányelvnek a véleményezésére is lehetőséget kaptunk, de nem kaptunk választ, csak a színfalak mögött zajlik valami. Az évek során egyre romlott a helyzet a társadalmi részvétel szempontjából, számos megkeresés során zárt ajtók fogadtak bennünket. A szakkollégiumnak nincs nyilvánosan elérhető honlapja, e-mail címe, ahol fel lehetne venni velük a kapcsolatot. A szakkollégium tagjainak a nevét ugyan közzéteszik, de nem elérhetők, miközben az SZNSZK kitüntetett szereplő, és az ellátóhelyeken az számít, hogy a szakmai vezetésnek mi az álláspontja.

Viktória: Ráadásul sok mindenről tudjuk, a dúla-ügyről is, hogy részben a szamai vezetéstől indult a konfliktus. Tehát, amikor a szakma prominens személyei azt mondják, hogy akkor a dúlákat most nem szeretjük, az kiáramlik az ellátóhelyekre. A dúla témában, az irányelv témában és tulajdonképpen minden egyéb témában is most fokozódott a mozgalomnak a lepattintása, ami nem lenne baj, ha lenne más, akit érintettként bevonnak. Sajnos abban nagyon nehéz hinni, hogy van valami új szereplő, akiről nem tudunk, aki most mutatja az utat a szakmai vezetésnek, hogy hogy kéne a nők számára is jó ellátást csinálni. Tippjeim szerint gyakori az is, hogy az államtitkárság, vagy egy újító szakmai szereplő akarna valami haladóbbat, az ő szándéka nőközpontúbb lenne, és az SZNSZK veti vissza. Nem mellékes ez a háttérben folyó harc, és nagyon aggasztó, hogy a női mozgalmak ebből most még jobban kiszorultak.

Ezek szerint korábban jobban meghallgattak titeket, vagy szóba álltak veletek időnként?

Viktória: Voltak olyan időszakok, azt mondhatjuk, amikor igen.

Mennyire van rendben, hogy lejár egy irányelv, és nem lép új a helyébe?

Viktória: Legalább két nagy betegsége van szerintem az egészségügyi rendszerünknek: az egyik, hogy nincsenek érvényes és haladó irányelvek, a másik, hogy nincs felügyelet. A hazai egészségügyi ellátásban megszokott, hogy nem újítják meg időben az  irányelveket, tehát nagy előrelépés volt, hogy 2020-ban lett érvényes szülészeti irányelv, vagyis igyekeztek a tudományos konszenzus alapján létrejövő nemzetközi legjobb gyakorlatok alapján leírni, hogyan kellene az ellátás modern szintjét megvalósítani. A tudományos bizonyítékok mindig késve épülnek be az ellátásba, általában 20 évet késnek. Minél gyakrabban frissül az irányelv, annál hamarabb kap az ellátásban dolgozó egy mankót ahhoz, hogyan kéne ellátnia a pácienst.

Anna: Az új irányelv nem volt rossz, bár a végső változat gyengébb lett, mint a korábban megismert tervezet. Sok pozitív ajánlás kimaradt, vagy pedig éppen csak megengedettként maradt benne, pl. a szabad testhelyzet választás, a nem hanyatt fekvő kitolás, a vízben szülés, folyamatos CTG helyett az intermittáló szívhang-hallgatás – több ponton az irányelvben a „na jó, csinálhatjátok, ha akarjátok” szemlélet jelent meg. Nem elérendő, megvalósítandó célokat fogalmaz meg, azzal a szándékkal, hogy fejlődjünk, változtassunk, próbáljuk meg ezt elérni. Nincs benne ösztönzés a változásra, ezért aki eddig egy adott módon működött, az ezután is így fog. Emiatt az irányelv korszerű gyakorlatainak jelentős része nem csorgott le a gyakorlatba, sok szakember nem is ismeri az irányelv tartalmát. Például a lejárt irányelvben benne volt, hogy a védőnő tájékoztassa a nőket a szülés lehetséges helyszíneiről, és választásában támogassa. Ez hol jelent meg a gyakorlatban? Mikor adnak a védőnők teljes körű tájékoztatást a nő szülési lehetőségeiről?

Hogy lehetne eljuttatni a jó gyakorlatokat a szakemberekhez?

Anna: Talán az orvosok és szülésznők képzésével kezdeném. Láttuk egyes szülészeti tankönyvben az elavult nézeteket, tudományos hivatkozások nélkül, és sok történetet hallottam külföldi orvostanhallgatóktól, milyen hímsoviniszta hozzáállással találkoznak az orvosi képzés során. Tényleg mélységesen meg vannak döbbenve, hogy ezek elhangozhatnak egy egyetemen. Arra sem fektetnek kellő hangsúlyt, hogy folyamatosan olvasni kellene a szakirodalmat, mert amit megtanultak 25 éve, azt néha frissíteni kell, a tudomány fejlődik, az ajánlások változnak.

A szülészetben 30-40 éve a pályán lévő orvosok azt csinálják, amit diákkorukban tanultak: hanyatt fekve kitolás, gátmetszés – nem ismernek más módszert, és nincsenek is motiválva arra, hogy változzanak.

Milyen a jó irányelv?

Viktória: A képzés és továbbképzés feltétlenül fontos, a jó irányelv a szemléletet és a mindennapi gyakorlatot egyszerre formálja. Nagyon sokszor halljuk a nőktől, családoktól azt, hogy nem történhetett velem az, amit akartam, vagy történt valami, amit nem akartam, azért, mert a helyi protokoll ezt írta elő. Ennek lenne egy logikus sorrendje és gyakorlati folyamata: van egy nemzetközi tudományos konszenzus, ami nem változik intézményről intézményre, nyilván országról országra se, tehát mondjuk azt, hogy van valami legjobb, ezt folyamatosan áttekintjük, figyeljük, hogy ez változott-e. Abból lesz egy országos, éppen aktuális irányelv, és egy nem változó, mindenképpen végigmenő, ellenőrzött, jól kigondolt folyamat végén lesz ebből egy jófajta helyi protokoll. Amit helyi szinten a rendszer kikerülhetetlenül tesz a szakemberek arcába az értekezleteken, az osztályos továbbképzéseken, színes-szagos anyagokban. Fontos, hogy ne tudják kikerülni az ellátásra vonatkozó aktuális elvárásokat, és ez le legyen bontva konkrét intézkedésekre, opciókra, mindennapi döntési helyzetekre adott válaszokra.

Ez mind azért fontos, mert az evidencia vagy az irányelv soha nem kötelező a páciens számára. Tehát, végül jönne az a lépés, hogy a szakember felajánlja neked, el tudja magyarázni a lehetőségeidet, hogy megértsd, és utána te választhatsz, hogy mit szeretnél inkább. Mi nem azt akarjuk, hogy minden nő háborítatlanul szüljön, mert biztos van egy csomó nő, aki nem úgy akar, még akkor sem, ha minden információt megkapott.

Azt akarjuk, hogy minden nőt tájékoztassanak arról, hogy minek mi az előnye, hátránya, hosszú és rövid távú következménye stb. Ugyanígy fontos az, hogy ennek legyen ellenőrzése, utánkövetése, például minden császármetszésnél rákérdezzen az osztályvezető orvos, és átnézzék, hogy miért volt arra szükség.

Az államtitkár azt is mondta, hogy csak a kisebb forgalmú szülészeteken áll módjukban bevezetni az anyabarát szülészeti szemléletet. Mennyire igazságos ez? És mennyire etikus és szakszerű az egészségügyi személyzettől az egyik helyen elvárni, hogy legyenek türelmesek, empatikusak és ne végezzenek fölösleges beavatkozásokat, a másik helyen pedig, hogy siettessék a szülést, mert nagy a forgalom?

Anna: A rendszer valamennyi igazságtalanságot magában hordoz alapvetően is, például a földrajzi elhelyezkedésből fakadóan. Ahol nincs kórház, vagy csak kicsi a szülészet, és magasabb progresszivitási szintű intézmény csak 1-2 van a megyében, ott egy segítségre szoruló babával akár 60-80 kilométert kell utazni a megfelelő ellátásért.

Orvos-közgazdász szemszögből rendszeresen elhangzik, hogy a nagy volumenű, súlyponti kórházak a jövő, hogy a szakrendelések egy helyen, nagy központi kórházban legyenek. Emellett is szólnak érvek, de a szülés esetében épp ellentétes irányú változásra lenne szükség, megoldást jelenthetne több kisebb, könnyen elérhető, a szülőotthonokhoz hasonló létesítmény.

A kis születésszámú szülészet persze nem jelent automatikusan kevesebb beavatkozást. Hiszen azt látjuk, hogy egyes intézményekben, ahol drasztikusan csökkentek a születésszámok, ettől nem lett kisebb a császármetszések aránya. Tehát nincs olyan közvetlen összefüggés, hogy a kicsi vagy kevés születésszámú kórházban több időt hagynak, vagy türelmesebbek tudnak lenni, jobban tudják az élettani folyamatokat támogatni. Ugyanakkor az ellentétes irányú folyamatnak vannak jelei, a magasabb szülésszámok magasabb beavatkozási rátákhoz vezetnek. Jelentős átáramlás indult meg a három budapesti magánszülészet felé, hiszen bizonytalan, kiszámíthatatlan és kontrollvesztett állapotot élnek meg a nők az állami ellátásban. Ezek közül a magánszülészetek közül van olyan, ahol 78 százalékos a császármetszések aránya. Ez majdnem a duplája az országos átlagnak.

A magánellátóknak ráadásul nincs a NEAK felé adatközlési kötelezettsége, ha az ellátás nem közfinanszírozott, így a magánellátóknál még annyi átláthatóság sincs, hogy a császármetszési arányaikat közölniük kelljen, tőlük egyesével lehet kikérni ezeket az adatokat.

Mélységesen igazságtalan, hogy az állami egészségügy lerohasztásával a magánellátásba terelnek nőket, ahol azt olvashatják a honlapon, hogy milyen családközpontú meg anyabarát az ellátás, majd kétmillió forintot kifizetnek úgy, hogy ezeknél az intézményeknél sokszor még kisebb a transzparencia és a számonkérhetőség.

Viktória: Nagyon fontos lenne tudni, hogy a kormány számára mit jelent a háborítatlan szülés támogatása, vagy mik az alacsony progresszivitású osztályok. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy a háborítatlan szülés lehetősége progresszivitási szinttől vagy osztály nagyságtól, vagy az intézmény  méretétől függjön. Mindegyik egészségügyi osztályon, nem csak szülészeten, teljesen elfogadhatatlan lenne, ha valaki azt mondaná, hogy a páciens csak ott dönthet, és csak ott informálják, ahol kevés a beteg. Egyébként a háborítatlan szülés szerintem körülbelül megvalósulhatna, hogyha az egészségügyi törvény pontjait betartanák. Ezt sokszor elmondtuk, hogy az egészségügyi törvény betartása alapjaiban változtatná meg az ellátást.

Másrészt az sem lehetséges, hogy a nemzetközi ajánlásokat és evidenciákat csak egy kis forgalmú helyen, és csak az alacsony kockázatú nőknél lenne fontos betartani. Az alternatív szülészet és a normál szülészet szembeállítása szerintem nagyon téves, tulajdonképpen minden, amiről korábban azt hittük, hogy alternatív, vagy természetes szülés, vagy háborítatlan szülés, az mára szakmai minimum követelmény. Már csak azért is, mert egyébként egy császárral műtött nő is szeretné mihamarabb megkapni a babáját, és szeretne támogató kommunikációt.

A magánellátásba rengetegen azért is mennek, hogy a császármetszésük után a kisbabájukat ne vegyék el tőlük, ott lehessen a párjuk stb…

Többek között a szülés élettani folyamatainak ismeretéből, anya-bababarát minimum feltételekből, és a páciens döntéseinek tiszteletben tartásából áll össze az, amit háborítatlan szülésnek tartunk, és szerintem teljesen elfogadhatatlan, ha ez nem teljesül mindenhol. Egy háborítatlan szüléshez nem kell különösebb infrastruktúra, nem kell több hely, nem kell hozzá franciaágy. Én is szültem térdelve egy sima vizsgáló ágyon.