Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Végre megkapták a júliusi fizetésüket a Vasmű dolgozói, de a jövő továbbra is bizonytalan

Egyelőre nem látszik, hogy a múlt héten és a megelőző hónapokban előállt fizetési késedelem további megelőzésére milyen garanciákat tud nyújtani a Liberty Dunaújváros (a Dunai Vasmű területén található acélüzem tulajdonosa) a dolgozóknak – tájékoztatta lapunkat Magyar Zoltán, a gyár Vasas-alapszervezetének elnöke. A szakszervezeti vezető részt vett szerdán egy tárgyaláson a cég képviselőivel, – amelyen a súlyos helyzetre tekintettel többek között a cég európai HR-vezetője is megjelent –, ám a szakszervezet követeléseit illetően nem jutottak el konkrétumokig. 

A Vasas a fizetési csúszások jövőbeli elkerülése mellett a júniusi bérmegállapodásba foglalt 150 ezer forintos bónuszt kéri számon a cégen, amelyet még ugyancsak nem kaptak meg a dolgozók. Magyar Zoltán a Mércének elmondta: a kialakult helyzetért a cégvezetés minden megjelent tagja elnézést kért. A jövőre nézve ma annyit ígértek: a dolgozókkal folytatott kommunikáción javítani fognak – erre az előzmények alapján szükség is lesz, hiszen június 10-én például előzetes egyeztetés nélkül állították le a gyár két kokszolókemencéjét, ezzel pedig a Vasas álláspontja szerint a munkáltató megszegte a konzultációs kötelezettségét.

A szakszervezet követeléseit illetően nem tudott biztosítékokkal szolgálni a cég. Magyar Zoltán szerint ugyanakkor a mai alkalmon nem is számítottak konkrétumokra, szerinte ez egy tárgyalási folyamat kezdete volt. Jövő héten például a tervek szerint már a Liberty  európai vezérigazgatójával és annak helyettesével fognak találkozni. Addig is, ahogyan Magyar fogalmaz, „ahogyan ígértük a munkavállalóknak, minden nap a nyakukra járunk, hogy valódi javulás legyen”.

A Vasas helyi elnöke azt is hozzátette: „Nekünk most már valami erőteljesebb dolog kell a puszta szavaknál, erre kell most egy pár nap, hogy ez körvonalazódjon.”

Kérdésünkre Magyar Zoltán megerősítette, hogy a júliusi bérek a tegnapi délutánra végre megérkeztek a dolgozók számláira.

A Liberty által a Vasmű területén tulajdonolt két cég közül a Dunarolling dolgozói valamivel később kapták meg jussukat, Magyar Zoltán inormációi szerint a cég technikai problémára hivatkozott, amiért újra kellett indítani a tranzakciókat. 

Az üzem és a dolgozók távlati perspektívájával kapcsolatban is kevés biztató információ hangzott el a mai találkozón. Mint Magyar hangsúlyozta, a Vasas most első körben azt szeretné elérni, hogy a kokszolók júniusi leállítása miatt állásidőre küldött mintegy 1100 főt helyezzék vissza a rendes munkakörükbe, vagy a rendes munkarendjükbe, mert a jelenlegi helyzetben 30 százalék keresetcsökkenést szenvednek el. Erre a problémára sem tudott ma megoldással szolgálni a cég, amely továbbra is a rossz acélpiaci helyzetre hivatkozik mint a költségcsökkentés okára. A gyár működésével kapcsolatban annyi hangzott el a csütörtöki meetingen, amit Magyar szerint korábban is jelzett már a cég: eszerint októberben szeretnének odáig eljutni, hogy érkezzen be importbuga, akkor pedig elkezdenék legalább az acélfeldogozást (tehát nem gyártást ) végző Dunarolling oldalán a termelést felfuttatni.

A szakszervezet a kialakult helyzetben több alkalommal is hangsúlyozta a választott képviselők felelősségét. Magyar szerint „jólesett volna a munkavállalóknak, ha valamilyen kormánypárti képviselők megjelennek” a fizetésükért demonstráló munkások oldalán. Ez végül nem történt meg. Korábban Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke fordult az illetékes kormánytagokhoz és levélben kérte, lépjenek közbe az acélmű dolgozóinak érdekében. Két államtitkár, Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős, és dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár júliusban fogadta is a Dunaferr-Vasas Szakszervezet helyi képviselőit. Előbbi arra tett ígéretet, hogy beszél a cég tulajdonosával arról, hogy a cégvezetés legyen mindenben partnere a szakszervezetnek.

László Zoltán, a Vasas országos alelnöke tegnap az ATV műsorában beszélt arról, hogy a jogszabályi környezettel nagyon nagy problémák vannak, és nincs visszatartó erő a munkáltatók részére, ami a jelenlegihez hasonló fizetési késedelmeket szankcionálná. 

Mint az sajtóhírekben is megjelent, válságos helyzet alakult ki e hét elejére Liberty Dunaújvárosnál: a dolgozók munkásgyűlést tartottak hétfőn és kedden reggel a gyár előtt, miután az indiai hátterű üzemeltető, a Liberty Dunaújváros nem fizette ki júliusi bérüket. Hétfőn Rahul Madhukar cégvezető igyekezett megmagyarázni a helyzetet, és megnyugtatni a gyár előtt tiltakozó embereket. További demonstrációk szervezésére is készültek arra az esetre, ha a fizetések nem érkeznek meg. Végül – egy részüknek kedden reggel, másoknak csak aznap délután  – a bérek nagy nehezen landoltak a munkások bankszámláin. 

Az augusztus eleji késedelem már az utolsó csepp volt a dolgozók poharában: ahogyan az a szakszervezet közösségi oldalán olvasható hozzászólásokból is látszik, már június óta rendszeresültek a csúszások az egyébként is bizonytalan jövőjű üzemnél. Mint az az RTL Híradó riportjából is kiderül, az augusztus eleji fizetési késedelem nyomán a dolgozók tartalékai kimerültek, közülük sokan már bevásárolni sem tudtak, van, aki elmaradt a hiteltörlesztőjével, más pedig a lakbérrel.

A már a Liberty Steel általi, 2023-ban történt felvásárlását megelőzően is súlyos problémákkal küzdő gyárral kapcsolatban június 10-én – egy nappal az európai parlamenti és önkormányzati választások után – derült ki, hogy az üzemeltető megkezdi két kokszolókemencéjének leállítási folyamatát. Ahogyan arról a Mérce ugyancsak beszámolt, ennek hatására a munkások jelentős részét úgynevezett állásidőre küldte a munkáltató, közel ezer dolgozóját pedig állandó délelőtti műszakba helyezte a Dunai Vasmű tulajdonosa. 

 Az állásidő alatt a munkáltató otthon tartja a dolgozókat egy 6-14 óráig tartó rendelkezésre állási idővel összepárosítva – ilyenkor ha a munkáltató felhívja a dolgozót, hogy jönni kell dolgozni, akkor a munkavállalónak azonnal meg kell jelennie a megjelölt időpontban.

Az intézkedés következményeképpen a folyamatos váltóműszakban dolgozó  munkavállalók (akik közül többen évtizedek óta a vasmű alkalmazottai) elveszítették a munkavállalóknak járó műszakpótlékot, ezzel bérük harmadával csökkent. A drasztikus rendelkezést ráadásul éppen azt követően jelentették be, hogy június elején a dolgozók nagy nehezen új bérmegállapodást harcoltak ki. 

Magyar Zoltán szerint érthető, ha ilyen körülmények között sokan mondanak fel. Ezzel kapcsolatban korábban a Népszavának megjegyezte„Olyan értékes munkaerőt veszítünk el, olyan számban, hogy a gyárat ebben a formában talán már akkor sem lehet újraindítani, ha erre lenne szándék”. 

A Népszava összefoglalója szerint a gyárban érdemi termelőtevékenység jelenleg nem zajlik. A Liberty Dunaújváros által tulajdonolt egyik cég, az acél- és a kokszelőállítást végző Duna Furnace mintegy 1100 alkalmazottja állásidőn van. A Telex és mások által a nyilvánosságban idézett iparági szakértők szerint a kokszolókemencék leállítása már gyakorlatilag visszafordíthatatlan, vagyis Magyarországon gyakorlatilag megszűnt az acélgyártás. Hengerelt termékek készítésére van még lehetőség félkész vasbugából, amelyet viszont a Liberty másik cége, a Dunarolling végezne. Jelenleg azonban a Népszava forrásai szerint ilyen munka sem zajlik, bár a munkáltató úgy tájékoztatta a dolgozókat, hogy folyamatban van a vasbugák beszerzése. A felvásárlás után előállt helyzet nyomán iparági források fokozatosan megkérdőjelezték a Liberty szándékát olyan üzleti modell kialakítására, amely az alaptevékenység – tehát az acélgyártás –  jövedelmezőségére épít.

10 millió forinttal kimászhatunk a bajból.

Ha te is beszállsz, hamarabb gyűjthetjük össze az első milliót!

Segítesz?