Amióta hatalomra került tíz évvel ezelőtt, Narendra Modi, ellentétben az indiai alkotmány atyjainak terveivel, már nem követi azt a politikát, amely háttérbe szorítja a vallás szerepét. Helyette kihangsúlyozza az etnikai különbözőségeket, és kiépített egy olyan tekintélyelvű rendszert, amely aláássa a demokratikus intézményeket. Az alábbi szöveg a Le Monde Diplomatique áprilisi számában jelent meg, a Magyar Diplóval együttműködésben adjuk közre.

Narendra Modi választási sikereinek alapja 2014 óta az általa megtestesített sajátos populizmus és a hindutva kombinációja. Ennek a hindu nacionalista mozgalomnak forrásvidékén egy 1925-ben alapított paramilitáris szervezetet találunk, ez a Rástrija Szwajamszevak Szangh (Nemzeti Önkéntes Szervezet,RSS). Célja, hogy a szellemi és fizikai értelemben is edzett fiatal hinduk, képesek legyenek „ellenállni” a többségre veszélyesnek beállított muszlimokkal szemben.

Modi gyerekkorában csatlakozott az RSS-hez, és teljes életét a mozgalomnak szentelte – olyannyira, hogy szakmát sem tanult, és még a feleségétől is külön élt. Apránként lépegetett a ranglétrán, mígnem szülőföldjének, Gudzsarát államnak legfőbb vezetője lett, és 2001-ben kormányra került. A következő évben ő állt az élén egy muszlimellenes pogromnak, amelyben mintegy kétezren haltak meg – a vallási különbségekre építő stratégia hozta el számára a győzelmet a regionális választásokon 2002 decemberében. A 2007-ben, majd 2012-ben megismételt hasonló sikerek nyomán magától értetődő módon lett pártja, a Bharatija Dzsanata Párt (Indiai Néppárt, BJP) miniszterelnök-jelöltje a 2014-es országos választásokon.

Időközben azonban Modi szakított az RSS-ben, mint testületben kialakított fegyelemmel. Önmagát helyezi előtérbe, és közvetlen kapcsolatra törekszik maga és „saját” népe közt. Az aktivista bázist mellőzve gyűlést gyűlés után szervezett, ahol csillogtathatta szónoki képességét. Létrehozta saját tévécsatornáját, felpörgette az közösségi média-jelenlétét, és még egy új, forradalmi technikát is bevetett: a hologramokat, amelyek révén egy időben több száz helyszínen tarthatja meg a nagygyűléseit. Maszkokat is osztogat saját arcképével, hogy ezzel is erősítse összetartozását híveivel. Uralja a közszférát, mintha magát a „népet” testesítené meg, ami már csak alsó kasztbeli származása miatt is – amelyre egész sztoriját építette, kezdve azzal, hogy édesapja teázójában dolgozva kezdte karrierjét – könnyű feladat volt számára.

A „nép” azonban csak a hindu többségre korlátozódik, akiket szembeállít és hergel a muszlim népesség ellen.

Ha nem működik a mézesmadzag, jöhet a bunkósbot

2014-ben, majd 2019-ben a „Moditvának” elnevezett – a nacionalista jobboldal ideológiája, a hindutva és Modi személyi kultusza – sajátos keverék, északon és nyugaton, földcsuszamlásszerű győzelmet hozott a BJP-nek a választásokon. Ez a győzelem lehetővé teszi számára, hogy mind az RSS-t, mind a választási sikert neki köszönhető BJP-t saját akaratának rendelje alá: a kormányt hűséges káderekkel tölti fel, a parlament bólogatójánosok gyülekezetévé válik.

A többi állami intézmény szintén befolyása alá kerül, még a Legfelsőbb Bíróság is, amely valaha a függetlenség bástyájának számított. Modi már 2014 nyarán előállt egy alkotmányos reformmal, amely megváltoztatta volna a bírák kinevezésének menetét, akiket addig egy szakmai kollégium tagjai választottak ki. A reform az egész politikai osztálynak ellenszenves volt, így végül a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, de Modinak mégis sikerült elérnie, amit akart: a kollégium által felterjesztett jelöltek közül a saját kormánya elutasíthatta azokat, akik számára nem feleltek meg. A Bíróság, annak érdekében, hogy működőképes maradjon, beletörődött, hogy csak olyan jelölteket javasoljon, akik a hatalom kedvére vannak.

A társadalmat hasonlóképpen igazodásra kényszerítették, többek között a felsőoktatást, annak ellenére, hogy India az élénk értelmiségi életéről és kreativitásáról volt híres. Az állami egyetemek élére egytől egyig olyan vezetők kerültek, akik a hindu nacionalista irányzat tagjai vagy szimpatizánsai.

A magánintézmények finanszírozóira – főként az üzleti élet szereplői – nyomást gyakorolnak, amelyet ők közvetítenek az egyetemek felé. Egy nagyiparos ugyanis nem engedheti meg magának a hatalommal való konfrontációt.

Az ellenzéket ezeregy finom manőverrel sikerült megtizedelni. Leggyakrabban adóhatósági vagy rendőrségi vizsgálatok indulnak az Indiai Nemzeti Kongresszus vagy a tartományi pártok tagjai ellen. A cél a fő riválisok leválasztása politikai mozgalmaikról, és csatlakozásuk a BJP-hez. Egy-egy értékes „zsákmányt” néha minisztériumi pozícióval vagy kellemes állással jutalmaztak. Azokkal szemben, akik ellenálltak, mézesmadzag helyett bunkósbotot alkalmaztak, leginkább börtönnel fenyegető eljárásokkal (Delhi állam kormányfője, Arvind Kedzsriwal márciusban került rácsok mögé), vagy a párt bankszámláinak befagyasztásával – ez történt most a Kongresszus Párttal.

Narendra Modi tekintélyelvű kormányzása ellenére a politikai képviselők személye továbbra is a választásokon dől el. Ennek két nagy előnye is van.

Egyrészt az ország demokráciaként hivatkozhat magára (a nyugati vezetők szerint India a „világ legnagyobbja” a kategóriában). Ezen felül a választás legitimációs eszköz Modi számára: a nép felhatalmazása igazolja az összes többi hatalmi központ meggyengítését, főként azokét, amelyek a jogállami kereteket próbálják fenntartani. Hogyan is ellenkezhetne például az igazságszolgáltatás egy vezetővel, aki a népet testesíti meg? A törvényes elfogadottság győzedelmeskedik a törvényes intézményi rendszer felett.

De Modi azzal, hogy alárendeli magát a választásoknak, csak egy bekalkulált kockázatot vállal. Először is, a szabályok betartásáért felelős szervek már csak árnyai régi önmaguknak. A választási bizottság, amely rengeteg fejfájást okozott a különböző miniszterelnököknek a múltban, engedelmessé vált, mióta az ezt irányító közszolgák ugyanolyan nyomásnak vannak kitéve, mint a politikai ellenzék. Így például, bár Indiában illegális vallási alapon kampányolni, elképzelhetetlen lenne manapság, hogy egy BJP-vezetőt emiatt megbüntessenek.

Mi több, Modi tisztában van vele, hogy bármelyik ellenfelénél többet tud költeni a kampányok során. A BJP kiadásai 2019-ben csaknem 3 milliárd dollárt tettek volna ki, nagyjából annyit, mint az összes többi párté együttvéve. Ezt a pénzügyi túlsúlyt egy 2017-es kormányzati törvényjavaslat tette lehetővé, amely engedélyezte a pártok számára, hogy a „választási kötvényeken” keresztül anonim támogatásokat kapjanak. Ezt idén a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősítette – ez volt eddig a 2015 óta hivatalban lévő kormány elleni legerőteljesebb fellépés, amelynek hatásai csak a választások után lesznek érzékelhetőek. A BJP számára azonban továbbra is elérhető lesz egy sor egyéb magánfinanszírozási forrás, hogy azokat a hatalmas összegeket ne is említsük, amelyeket a közszférából szed be a kormány, hogy saját kampányait finanszírozza.

A magánszektorból származó pénzek zöme egy maroknyi oligarchától érkezik. Jelentős előnyökért cserébe ezek a mágnások finanszírozzák a kormányt és támogatják a sajtón keresztül, amelyet lassacskán teljesen felvásárolnak. A New Delhi Television-t (NDTV), az utolsó nagy nézettségű tévécsatornát, amely még kritizálni merte Modit, 2022-ben megvásárolta Gautam Adani, és átalakította kormánypárti szócsővé, ami miatt több különösen népszerű újságíró távozott. Összességében, a tévécsatornák és a médiacégek egyre inkább cenzúrázzák saját magukat, hogy elkerüljék az adóhatósági és rendőrségi zaklatást.

Az utcai rendet „vigyázók” garantálják

A hatalom és a hindu nacionalista mozgalom az RSS által kiképzett, fegyelmezett aktivisták hálózatára épít. Elsődleges feladatuk, hogy egyfajta kulturális rendőrségként működjenek a terepen, kiemelt célpontjuk pedig a muszlim lakosság.

A muszlim férfiakat akadályozzák abban, hogy nyilvános terekben vagy kampuszokon fiatal hindu nőkkel találkozzanak, így küzdenek a „szerelemdzsihád” ellen, ami egy állítólagos muszlim stratégia a hindu nők elcsábítására, hogy áttérjenek a muszlim hitre, és összeházasodjanak velük. A muszlimokra nyomást helyeznek, hogy (újra) felvegyék a hindu hitet; vagy kitiltják őket a vegyes lakosságú környékekről, ami gettósodáshoz vezet; de az észak-indiai autópályákon az is előfordul, hogy azért vegzálják őket, mert szarvasmarhákat szállítanak, és azzal gyanúsítják őket, hogy épp vágóhídra viszik a hinduizmusban szent állatokat. Ezek a gyakorlatok olykor megdöbbentően durva lincselésig fajulnak, amelyek videós formában aztán megjelennek a közösségi médiában.

Az aktivisták, a hindu nacionalista mozgalom vezetése alatt, teljes egyetértésben munkálkodnak a BJP-vel, amely egyre inkább állampárttá válik. A „vigyázók” tevékenysége biztosítja a hatalom számára, hogy áthatolhasson a társadalmi rétegeken: a különítmények – akikről ugyan hiányzik az egyenruha, de a küldetésük az egyenruhásokéhoz hasonló – garantálják a (kulturális) rend fenntartását.

A közszféra ilyen jellegű átalakítása felveti a kérdést, hogy egy esetleges hatalomváltás milyen hatásokkal járna: az ellenzék ugyan megváltoztathatja a BJP által megszavazott törvényeket, de hogyan lehetne megakadályozni, hogy a hinduizmus önjelölt védelmezői rendőrködjenek az utcákon? Amíg a hindu többség ragaszkodik a BJP által kötelezővé tett dogmákhoz, addig a törvényes elfogadottság továbbra is felülkerekedhet a törvényes intézményi rendszeren.